Búcsú...

Sziasztok!

Régen jelentkeztem résszel és ezúttal sem azzal jelentkezek - búcsúzni jöttem. Úgy érzem, lezártam egy szakaszt az életemben és ezt már kár bolygatni. Az itteni írásaim nagyrésze vállalhatatlan, ennek ellenére nem szedem le a történeteket, ha szeretnétek, olvassátok nyugodtan, de erre a blogra már nem kerülnek ki részek. Ha mégis valami eszement novellára adnám a fejem, akkor ITT majd követhettek. Még nincs kint semmi, design sincs, majd talán a közeljövőben.

És hát szóval március 28-án volt öt éves a blog - ez hosszú idő, kevés blog élte meg ezt az időt. Larry-t már SEMMILYEN körülmények között ne várjatok tőlem! Egyéb hirtelen felindulásból megírt novellák lehet, hogy megjelennek majd a blogon, de ezt a korszakot már lezártam. :) 

Köszönöm, hogy velem voltatok eddig és olvastátok a történeteim, a kommentjeitekkel bátorítottatok. Jó időszak volt, de most ennek vége. Búcsúzom a fandomtól.

Mégis, mint követőim, úgy gondolom, hogy megérdemlitek, a leghíresebb történeteim végét illetve sorsát elmondjam nektek.

Leghíresebb, legtöbbször kattintott történetem a Scam - Átverés. Ez a történet nem halt meg a fejemben, nagyon is életben van, de a szereplők nevét átírom. A főszereplőnk ugyanúgy újságíró és ugyanúgy átver egy focistát - de nem csak a pénzért, hanem a beteg húgáért. Némi spoiler, hogy az a bizonyos videó ki fog kerülni a netre és ez egy időre szétszedi a szerelmeseket, ráadásul egy olyan ember teszi közzé, akitől nem is vártuk. Egyszer talán blog vagy könyv formájában elolvashatjátok. :)

A másik volt a Babysitter, aminek abszolút de semmi értelme nem volt, szóval ezt most hanyagolnám is.

És az Utcagyerekek. Igazság szerint ez egy novellakötet lenne, teleis-tele rövid történetekkel. A legtöbbje összefügg, ugyanaz a személy meséli, vagy felbukkannak benne az előző részekben szereplő egyének. Ebbe terveztem mindent: slasht, hetero sztorit, gyilkosságot, árvaságot, tanár×diák, és még jó sok mást, de azt hiszem, erről is le kell mondanom. :D Annyira nem fogott meg senkit, és nekem sincs már hozzá ihletem. 

És hát a jelen. Mostanság egy sztorit ügyködök, az pedig a Pengékkel táncoló rózsa. Eddig négy fejezetet publikáltam. Japánban játszódik, ezúttal főszereplőnk az árva yakuza lány, Rose, illetve (mostoha_?) bátyja, Damon. LMBT és hetero szál egyaránt vegyül benne. Izgalmas, fordulatos, érzelmes. E/3, és hát mit ne mondjak, sokat javultam én is XD Szúrok be képet a fülszöveggel, úgy majd könnyebb lesz dönteni ;)

Ezen kívül sok novellával foglalkozom még, illetve sok történet motoszkál a fejemben, ezeket vagy papírra vetem vagy nem... Értesülni fogtok róla, higgyétek el. 

Még egyszer köszönöm az elmúlt öt évet! Ez a blog egyszerre okozott nagyon sok örömöt és nagyon sok szomorúságot, szóval itt az ideje búcsút mondani! Felejthetetlen öt év volt, de még találkozunk - csak máshol, más sztorikkal. 

Isten veletek! :)

Ui: ezt nehezebb volt megírni, mint gondoltam :(

Karácsonyi ajándék

Egy teljesen független novella a karácsonyi ünnepekre, hogy kicsit felmelegítsem a lelketeket, úgy, ahogy az enyémet is felmelegítette az írása közben. Szerintem sokkal jobban teljesítettem karácsonyi novella téren, bátran ajánlom elolvasásra! ^^

Kellemes olvasást!

× Történet: Axel az árva tinédzser egészen velétlenül belebotlik a nagybátyába, aztán együtt karácsonyoznak.

× Hossza: 10 oldal, nagyjából 4800 szó

× Szereplők: Axel Clark, Edward Clark, Theodor Knight, George (futólag…)

× Vigyázat! Edward és Theodor egy párt alkot, tehát melegek! Csak akkor olvasd, ha érdekel a téma!

× Kicsit talán sírós.

×Kiskutyák! *-*

Utcagyerekek | Fájdalmas diákélet | Harmadik novella

Sziasztok! 

Egy igen érdekes kis akármivel jöttem most, ami mint látjátok az Utcagyerekek egy novellája. A későbbiekben folytatva lesz, mert ez így elég gyenguska.

Kicsit fura, mert eredetileg magyar vezetékneveket használtam, aztán átváltottam inkabb angol/amerikai/egyébre, mert így jobban passzol a novellakötetbe.

Kellemes olvasást!

× 1995 szó

× Némi trágár szó, érdekes gondolatmenetek, erős irónia és szarkazmus

× Szereplő: Egy névtelen diák és egy névtelen tanár. (kitalált vezetéknevekkel)

× Történet: A diák (E/1., én) éppen kiszökik cigizni, amikor jól megszokott helyén összetalálkozik a kicsit különc biológia tanárával, aztán pár percben elbeszélgetnek az életről.

× Valóság hű?: A gondolatok igen, a szereplők nem, ahogy maga a történet sem valós. Egy diák életének fájdalmas oldalát próbálom megmutatni azzal, hogy szemléltetem, a tanár is régen diák volt, csak nem hajlandó rá emlékezni.

×Utólag bele lesz helyezve az Utcagyerekek novellakötetbe, mert karcolatnak túl hosszú, azonban novellának meg semmi, de tervezek folytatást a történetnek, kicsit másabb témában, mint az eddigi pár novella. A folytatásban a szereplők meg lesznek nevezve.

Utcagyerekek | Fagyöngy | Második novella

Hellókaa!

Kyle és Mark visszatértek! Ezúttal egy karácsonyi novellával melengetik meg a szíveteket, ami a múltba nyúlik vissza. Egészen pontosan megtudjátok, hogyan is jöttek össze. ;) Készülök más párokkal is, mert elég sok lesz, de annyi időm sincs mostanság, hogy nyugodtan meghaljak. :') Gimnazástának ilyenre nincs ideje, hagyjuk már...

Na szóóóval. 

Kellemes olvasást kívánok!

Boldog karácsonyt és szerencsés új esztendőt! Nem ígérem, hogy Újévre hozok valamit, de hátha sikerül...

Puszi!

Beszúrok IDE nektek egy német rappet, én kihaltam rajta. Van magyar felirat hozzá. Hallgassátok meg XD

× Történet: Kyle már jó ideje szerelmes az igazgató fiába. Megszállottan figyeli minden egyes táncpróbáján, de egyszerűen nem jut egyről a kettőre. Ezért segítséget kér a kissé kettyós barátjától, Lucastól, aki rögtön gyógyírt ad a problémára. Azonban ez nem teljesen úgy sül el, ahogy azt először képzelték.

× Hossza:  2772  szó

× Szereplők: Kyle McCall, Mark Allen, Lucas Hale

× Trágár beszéd!

× Páros: Kyle&Mark

Utcagyerekek| Halloweeni dekor | Első novella

Rémséges Halloweent drágáim!

Bár nem terveztem, de hoztam egy halloweeni novellát Kyle és Mar főszereplésével. Nos, a címben is azt írtam, hogy első novella, akkor lesz több is? Tervezek, igen. Kyle-t és Markot több rövid novellán keresztül fogjátok megismerni, mindegyiknek külön címe lesz, de a "könyv" teljes címe Street Children, azaz Utcagyerekek. Ez egy csapat, akiket a rosszalkodás éltet. Főként művészlelkek a tagjai (festők, táncosok, énekesek, dalszerzők, szobrászok és hasonló), akik nagyon szeretik a csínyeket, és csak hogy idegesítség gazdag, befásult szüleiket, különféle rosszaságokat tervelnek ki. Nem biztos, hogy mindig a Kyle×Mark párossal jövök majd, de alapjáraton Kyle-ról szólna, hisz ő alapította az Utcagyerekeket, ő a vezér, és ő a lázító. De majd megismeritek őket. ;)

Remélem tetszik nektek ez a nagy visszatérés! XD

Kellemes olvasást, a véleményekkel csak bátran!

Történet: Mark és Kyle imádják a graffitit. Kár, hogy ez illegális, ám ennek ellenére a két fiatal úgy dönt, hogy Halloween estéjén – csak, hogy idegesítsék a szüleiket – összefestik a környékbeli régi épületeket különféle halloweeni mintával. A kellemetlen az egészben az, hogy ők maguk jobban félnek a sötétben, mint a csokit gyűjtő gyerekek.

× Hossza: 2072 szó

× Szereplők: Kyle McCall, Mark Allen, Kei Johnson (kitaláltak)

Dirty Laundry | 0. nap

Sziasztok!

Egy fordítással jelenzkezek, ami bár VLD fandom, olyan is érteni fogja a sztorit, aki nem ismeri a sorozatot, mert ez attól független. Tehát csak egy történet a VLD szereplők neveivel. Első fordításom, úgy tessék hozzáálni a dologhoz! Én már elolvastam ez a csodát, nagyon tetszett, nagyon érzelmes, van benne humor is, úgy gondoltam megéri lefordítani.

10 napból áll, illetve 11, mert a 0. nap. Elég hosszú részek, kb. 9-10 oldalasak, de lehet némelyik hosszabb. És mivel van egy másik szorim is A feláldozhato (KATT), ezért ide ritkábban jönnek részek, legrosszabb esetben 1-2 havonta. 

A Dirty Laundry modulban mindent megleltek!

 Kellemes olvasást!

Csoportbeszélgetés: Lance perverzebb, mint Shiro

Tagjai: Firelord (Keith Gyeong), choke Me Daddy(Shiro), President Taquito (Lance Sanchez), Pidgeon (Pidge Holt), Hunky Munky (Hunk), princess fukboi killer (Allura)

Egy nyári délután - Percico

Gyönyörű szép napot kívánok mindenkinek! :)

Fú, de régen jártam már erre, kicsit szégyellem is magam miatta, de valamiért nem ment ebben az évben úgy az írás, ahogy szerettem volna. Pár hete (hónapja?) írtam egy bejegyzés, amiben beszámolok a Mindeni megérdemel egy esélyt című írásomról, nos, azzal sem nagyon foglalkoztam, de helyette elkezdtem egy  fantasy témájú sztorit, ami már jó ideje a fejemben van. Ha minden jól megy, még az idén készen leszek vele. 

Szóval, egy ilyen születésnapi kis szösszenetet hoztam nektek, bevallom, ez egy decemberi írásom és nem vagyok vele száz százalékosan megelégedve, de szerintem olvasható. És igen, nekem van születésnapom. Sweet 16 van, éppen ezért gondoltam, hogy megleplek titeket, maroknyi olvasóimat egy ilyen kis szösszel! 

Kellemes olvasást kívánok! :)

Lexa

×Percico (Percy×Nico - PJ, HoO)

×Részleteket nem említ a könyvekből

×Alapszituáció: Itt a Szenilla nyomában premierje, Percy pedig alig várja, hogy kettesben nézhesse meg szerelmével. Ám Nico nem igazán rajong ezért a meséért.

×Hossza: 1883 szó

×Megjegyzés: A vége amolyan ,,Percy-s vicc" lenne, azért tettem zárójelbe, mert az előző bekezdés tulajdonképpen lezárná a szorit.

− M

iért?

Csak annyit kérdeztem az ajtókeretben állva, miközben néztem Percy önelégült fejét, aki éppen egy laptopot szorongatott a hóna alatt. Oh, miért ilyen szörnyű ez? Hohó! Az már eleve nem jelenthet semmi jót, ha Percy a lépcsőházban baktat felfelé hozzám, az meg csak megint tesz rá egy lapáttal, hogyha laptop van a kezében, az egyet jelent a romantikus filmnézéssel. Haha. Jó vicc volt. Percy és a romantika… Mint a Föld és a Nap, vagy mint Zeusz és Hádész, szóval ég és Föld. De nagyon.

Pár órája hívott fel, hogy átjöhetne-e, mert szeretne nekem mutatni valamit. Huncut mosollyal az arcomon mormogtam el egy szexi igent, majd bontottam a vonalat. Kár volt, ugyanis ekkor a fridzsider felé fordultam, amire egy cetli volt ragasztva, arra hatalmas betűkkel felfirkantva. SZENILLA NYOMÁBAN, PREMIER: JÚNIUS 16. Oh, cseszd meg… Ekkor esett le az a bizonyos pénzérme – azaz a tantusz –, hogy bizony Percy drága nem romantikázni, de még csak nem is filmet nézni szeretne. Sokkal inkább fangörcsölni egy idióta mesén, amitől a falat kaparom. A Némó nyomában-t majdnem minden hétvégén meg kellett vele néznem, de cserébe rávettem néhány horror filmre. Persze olyankor egyikünk sem aludt, sokkal inkább igyekeztünk a lábfejünket a takaró alatt tartani, nehogy a Körből a csajszi lerántson a matracról vagy hasonló.

Elég fájdalmas képet vághattam, mert Percy mosolya még szélesebb lett, és megtette az utolsó lépést, így már végre a szintemen volt és meg tudott velem szemben állni. Lazán a korlátnak dőlt, majd megtörölte verejtékes homlokát. Szinte hallottam a meteorológust, amint éppen beszámol a héten várható forróságról.  „Néhol a hőmérő akár harminchét fokot is mutathat, de elszórtan esőfelhőkre is bukkanhatunk”. Nos, azt kifelejtette, hogy néhol elszórtan szexi, izzadt és büdös srácok is felbukkanhatnak, főként a lépcsőházam negyedik emeletén.

− Mert szeretsz? – kérdezte vigyorogva, közben közelebb araszolt hozzám. Karba fontam a kezeim.

− Azt hittem, már elfogadtad, hogy nem vagy az esetem. – Erre a mondatomra olyan gúnyos grimaszt kaptam, hogy majdnem elszégyelltem magam. De mégsem. Sajnos már akkor sem tudtam jól hazudni…

− Ez szarul esett.

− Ugyan. Nem fájt jobban, mint nekem a tudat, hogy nem romantikázni, hanem mesét nézni szeretnél.

A szomszéd ajtó előtt söpörgető nénike furcsán pislogott felénk párat, majd inkább jobbnak látta, ha most szünetelteti a söpörgetést. Ilyet sem lát minden nap az anyóka, az ajtója mellett szerelmeskedik két tini srác. Már szinte hallom, ahogy a férjének vonyítozik. „Bezzeg a mi időnkben még nem volt ilyen! Jöttek, megvettek apámtól, aztán már vittek is! Milyen világ ez?”

− Oh, ha szeretnéd, akkor majd romantikázhatunk is – húzogatta a szemöldökét egy perverz mosoly kíséretében. Nahát! Perszeusz Jackson kiéhezett egy jó kis éjszakára?

És már jött is a vonyíkolás a szomszéd ajtaja mögül, ha jól hallottam éppen arról veszekedtek, hogy mi legyen az ebéd, aztán elcsíptem egy ilyen is: ,,Itt van az a helyes fiatalember, miért nem kéred meg, hogy csinálja meg a TV-t? Nico biztosan meggyőzné, hogy ingyen megcsinálja!” Aztán a bácsika is válaszolt az egyébként kicsit…visszamaradott nejének. ,,De hát az a mikró!”

Percy nevetve dőlt az ajtókeretnek.

− Jó szomszédjaid vannak – jegyezte meg mosolyogva, vállat vontam.

− A héten már ötödjére rontják el a mikrót, amire még mindig azt hiszi a néni, hogy TV. Bár tény, elég…nagy – bólogattam bőszen, de Percy-nek nem esett le, mire célozgattam a ,,nagyolással”. Sebaj.

− Szóval be is engedsz? – kérdezte közelebb hajolva arcomhoz.

− Nem.

− Köszi! – Ezzel egy gyors csókot nyomott ajkaimra, majd már be is iszkolt picike, de annál otthonosabb lakásomba. Valljuk be, a Félvér Tábori kriptámnál minden otthonosabb. Ez nem volt sem túl kicsi, sem túl sötét, pont olyan otthonos volt, mint Percy-ék lakása.

Percy a háló felé vette az irányt, én pedig egy fejrázás után becsuktam az ajtót és követtem. Mire beértem a szobába ő már összeszerelte a gépét és bebújt az ágyba – bár elég meleg volt, azért még be is takarta magát. Mosolyogva bújtam ki a papucsomból, majd én is bemásztam mellé, és szorosan hozzábújtam. Csókot nyomott a fejem búbjára, miközben beindította a gépet.

− Anya puszil – szólalt meg halkan. – Estelle pedig hiányol.

Elmosolyodtam, ahogy kiejtette a húga nevét. Bár én nem vagyok egy babarajongó, ezért a kislányért odavagyok. Még csak hat hónapos, de én már most látom, mennyire hasonlít Percy-re – bár a szemeit nem örökölte, az arcformája teljesen olyan. És meglepőmódon Estelle is elvan velem. Nem sír, nem nyűgös, rengeteget gügyög nekem, és rengeteget nevetgél. Csak az a büszke, beteges mosoly ne lenne ott Percy képén, mikor babázok…

Bár már Estelle bőven megvolt, mikor én és Percy összejöttünk, elég hamar megszokott engem. Ahogy Sally és Paul is. Bár Paul rá mert kérdezni, hogy volt-e valami közöm az Annabethszel való szakításhoz, de természetesen nem volt. Hónapokig nem beszéltünk, aztán hirtelen Percy beállított hozzám félrészegen, és valami olyasmit motyogott görögül, hogy az apám elég köcsög tud lenni, ha ivászatról van szó. Naná. Apám isten, halhatatlan, nem árt neki túlságosan az alkohol, de Percy csak félvér – akárcsak én – gondolhatta volna, hogy Hádészra bukkan egy kocsmában, az jót nem jelenthet. Már csak azért is, mert ritkán hagyja el az Alvilágot. De hát ez van.

Ha már az isteni szülőkről beszélünk, akkor meg kell említenem Poszeidónt is. Ki gondolta volna, hogy a tengeristen lehet egy kicsit homofób is? Én biztosan nem. Elég furán nézett rám, mikor Percy bemutatott – mert ugye Annabetht is próbálta bemutatni az apjának, több-kevesebb sikerrel – de aztán Apollón segített a kínos helyzeten. Pff. Ki más, ha nem ő? A nagy csábító isten… Na, igen, bár nem tudom, mit keresett a tengerparton, de ott volt, és elsütött egy viccet. ,,Hát… Végül is a Pokolban meleg van, nem?” és furcsamód Poszeidón visszavágott azzal, hogy ,,Mondod ezt te Napistenként?”.

− Ez aranyos – sóhajtottam.

Oh, és mit szólt apám? Bármennyire is zord természete van és rideg, rémisztő, elég jó apa. A boldogságomat nézi, és mivel én lennék a jobb keze – amolyan hírnök, vagy titkár – ezért fontosabbnak is tart. Bár az is tény, hogy sokkal gyengébbnek tart a testvéremnél, vagy testvéreimnél. Ugyanis Biancát is jobban bírta… Szerinte nyápic vagyok. De azért hozzá szokott a képemhez, és igyekszik mindenben segíteni, és mint mondtam, a boldogságom a legfontosabb. Nem volt elragadtatva a legnagyobb ellenségétől, de azért megígérte, hogy nem tesz nagy kárt benne, ha összefutnak. Á, dehogy! Csak majd’ halálra itatta.

A gép bekapcsolt, és megláttam Percy háttérképét. Az ember azt hinné, ha ismeri Perszeusz Jacksont, akkor már azt is tudja, hogy mit állít be háttérképnek. Ahogy én ismerem, a számára legfontosabb embereket, szóval Sally-t tudtam volna elképzelni, esetleg Estelle-t. De nem… Én voltam a háttérképe. Pontosabban én és Estelle, éppen aludtunk mindketten, mikor lekapott minket. És a kis sunyi még benyomta háttérképnek. Felugrott a szemöldököm, Percy egy édes csókot nyomott az ajakaimra amolyan engesztelésképp.

− Tudom, hogy utálod, ha lefotóznak. De olyan édesek voltatok! Muszáj volt lekapni!

− Ez nem mentség, Jackson! – motyogtam vállába. Átölelt bal kezével és lágyan simogatni kezdte a vállamat, illetve hátamat, közben apró puszikkal hintette be a buksimat. Lehunytam a szemem, és csak élveztem, hogy szeretget. Ki nem nézné belőle se isten, se ember, hogy ő tud ilyen nyugodt is lenni. De tud. Nem olyan hülye ő, mint amilyennek tűnik – bár még mindig elég gyerekes. Bizonyítja ezt az, hogy éppen most kattintott rá a Szenilla nyomában című mesére.

− Ha én eltűnnék, megkeresnél? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve, mire egy pillanatra lefagyott, de aztán édesen hümmögött és folytatta a simogatásom.

− Egyszer már megtettem, nem? – kérdezte suttogva. – Ha ezerszer eltűnnél, én ezerszer keresnélek meg. Még a halálom után is.

− Ne mondj ilyet! – szóltam közbe. Felemeltem a fejemet, majd hínárzöld szemeibe néztem. Valóban olyan volt, mint a háborgó tenger, és valóban annyi érzelem vegyült benne, hogy nem tudtad mindet kiolvasni. Akárcsak a felkavart víz: nem tudod kivenni belőle pontosan, miket rejteget, csak ha a felszínre tör, de akkor is csak egy részét látod. Elmosolyodott, majd ismét ajkaimra hajolt.

− De mondok, Nico. Te is megtennéd – dünnyögte bele a csókba. Ebben igaza volt, ha kéne, holtan is őt keresném, ha kéne, ismét bejárnám a Tartroszt, és ismét raboskodnék benne. – Nico? – kérdezte, mikor már egy ideje nem adtam ki semmilyen hangot. Sőt, még lélegezni is halkan lélegeztem.

− Hm?

− Ugye nem fogsz bealudni a mesén? – Szemet forgattam.

−Nem…

———

Az ígéret szép szó, ha betartjuk úgy jó. Szokták kántálni az ovisok. Hát, nekem nem sikerült. Nyugodt szívvel aludtam el Percy-t ölelve. Álmomban a tábort láttam, egy göndör hajú, tündefülű srác integetett, és arról kérdezgetett, mikor megyünk vissza. Elég volt megszólalnia. Leo. Már lassan július van és egy éve nem találkoztunk. Egész jó haverok lettünk ahhoz képest, hogy szabályszerűen parázott a közelemben. Mondhatni…ő lett a legjobb barátom.

Egyszer megkérdeztem tőle, miért van tündefüle. Ugyanis a srácnak tényleg hegyesebb a füle az átlagosnál. Már vártam, mikor kapok egy bazi nagy pofont a képembe, de helyette csak felvonta a szemöldökét és egy érdekes mosoly kíséretében azt felelte:

− Amiért neked halálszagod.

Mosolyogva néztem vissza Leo-ra. Olyan izgatott volt! Olajos volt, mint mindig, még álmomban is éreztem az olaj fanyar szagát, a haja a szemébe omlott, a ruhája pedig botrányosan mocskos volt. Bianca már biztosan csapott volna párat a kezére, hogy nem tudta tisztán tartani a ruháját.

− Hamarosan – feleltem.

− Siessetek! Megesz az unalom, haver. Nélküled minden olyan nyugodt… − Felnevettem. Nyugodt? Ugyan, dehogy! Csak túloz. Nélkülem is van elég baja a tábornak.

Lágy csókokra ébredtem. Percy fölém hajolva csókolgatta az egész testem – amit nem fedett ruha, márpedig ilyen melegben nem volt rajtam sok. Kuncogva túrtam éjfekete hajába, majd egy cuppanós puszit nyomtam a homlokára.

− Egyszer nagyon megverlek egy DVD-vel – dünnyögte bőrömbe. Felnevettem.

− Igen? Miért is?

− Mert azt ígérted, nem alszol el. Erre?

− Sajnálom, Perce. De engem annyira hidegem hagy az a hülye hal – mondtam még mindig nevetve. Végre felemelte a fejét és egy huncut mosollyal az arcán megcsókolt.

− Ezért a kijelentésért bünti jár – dünnyögte a csókba, majd hirtelen elkezdett csikizni. Fuldokolva vonaglottam alatta, közben megrúgtam párszor, olyankor még inkább csikizett.

− NEE! KÉRLEK, NE! – ordítoztam. – Percy, be fogok pisilni!

A csikizés hirtelen abbamaradt, én pedig fellélegezhettem. Lihegve próbáltam levegőhöz jutni, bár elég nehézkésen ment. Percy a mellkasomra dőlt, majd átölelt és a nyakamba fúrta a fejét. Úgy szeretem ezeket a pillanatokat, csak ő erről nem tud. Imádom, mikor a nyakamat cirógatja a lehelete, mikor hosszú karjaival átöleli az én aprócska testemet.

− Szeretlek – mondtam pihegve. Beletúrtam éjfekete hajába, majd viszonylag hosszú tincseit az ujjaimra tekertem.

− Én is szeretlek, Neeks.

Percy légzése lelassult, egyenletes lett, lassan pedig már horkolt is. Kuncogva simogattam a fejét, közben valami idióta Disney zenét dúdoltam, de arra már nem emlékeztem pontosan, melyiket. Annyi mesét kellett Percyvel megnéznem, hogy már összekeveredtek a címek, a zenék, a karakterek. Utáltam a meséket, de mindegy volt addig, amíg Percyvel lehettem.

(Lőttek a romantikus éjszakánknak, Percy végigaludta a karjaimban a délutánt. Este hat fele ébredt, de alig, hogy felkelt csengettek az ajtón. Sóhajtva keltem ki Percy mellől, majd az ajtóhoz csoszogtam. Kinyitottam. Az ajtómban a szomszéd néni állt.

− Dominic drága! – kezdett bele, de közbevágtam.

− Nico.

− Nem tudna átjönni az a jóképű barátod, hogy megcsinálja a TV-t? – Ami még mindig mikró… Két kezet éreztem meg a derekamon. Percy félmeztelen ölelt át hátulról, majd fejét vállamra helyezte és mosolyogva nézett le az öregasszonyra.

− Dehogynem! Azonnal átmegyek! – felelte helyettem Percy.

− Köszönöm, drágám! – nyekeregte öreg hangján a néni, majd már sietett is vissza a lakásába, mosolyogva löktem be az ajtót.

− Nem is tudsz mikrót szerelni.

− De erről neki nem kell tudnia! – kacsintott.)