Scam | Larry | 7.rész-Este veled és az emlékekkel

Sziasztok!

Gyorsan összedobtam nektek egy háromnegyed részt, remélem nincs benne sok hiba, mert nincs időm, sem kedvem átnézni, bocsi. :/ 

Mint az előző bejegyzésemben is írtam, nem lesz egy ideig semmiből sem rész, szóval ezt osszátok be magatoknak két hétre. A Babysitter-el is haladok, már hat oldal megvan (és még sehol sem tarok D: ) Nos...szerintem más nincs amit mondani  szeretnék, maximum annyi, hogy látom nem tetszik a DYWC, amivel nincs bajom.... Nem tetszik, nem tetszik, ez van, lehet egy másik történet jobban tetszik... Én is vagyok így :D

Na, ennyit szerettem volna!

Szép hétvégét, és hét kezdést!

Kellemes olvasást!

Lau

Harry

Miután Louis felvette pizsamáját mosolyogva vonultam el én is fürödni, hogy lemoshassam magamról a munka mocskát, ami egésznap csípte a bőröm, és csavarta az orrom. Az a fanyar, és erős szag, ami marja az orrod, érzed a huncutság és az önzőség bűzét, aminek szaga bőrödbe ivódik és egésznap szaglászhatod e szörnyű, és gyilkos bűzt. Szörnyű, és hányingergerjesztő munkám van, de sokat vizet, és vannak ezekkel kapcsolatosan szép emlékeim is. Itt az egyetlen bajom az, hogy tiszta a lelkiismeretem, és rögtön megérzem, ha valamit rosszul teszek, mint például ez a csábítgatós játszma, amiben Louis a bábu és én tologatom a pályán össze-vissza, hogy végül én nyerjek. Undorító ember vagyok, vagy sem, de a pénz sajnos nálam kellő eszköz, és sajnos nem tudtam, hogy Louis így megszeretteti magát…ha tudom, hogy ilyen jó ember nem megyek bele ebbe a hülyeségbe.

Mikor végeztem felöltöztem, és visszasiettem szobámba ahol persze Louis fogadott kétszer nagyobb alsóban és pólóban ácsorogva, a cikkeimet és jegyzeteimet nézte, amik az íróasztalomon foglaltak helyet. Megtörve, fájdalmasan simított végig mutatóujjával egyik könyvemen, amit sosem adtak ki, de én szerettem írni. Az életemről szól, csak egy Tom nevű fiú szemszögéből írtam meg, Scam, vagyis Átverés címmel, ugyanis átvert az élet. Azt hittem, ha újságíró leszek tisztelnek, és nem bántanak majd, nem vágják a képembe, hogy ,,Te rohadt buzi! Te is hiába koptatod a földet!”, pedig a képembe vágták és fogják is még. Tizennégy éves korom eseményei vannak leírva benne, egészen tizenkilenc éves koromig, mikor egyetemre kerültem. Minden pici részlet, az első szerelmem, az első csalódásom, mikor rájöttem meleg vagyok. Minden le van írva abba a hatszáz oldalas könyvben….mégsem adták ki mondván ,,Buzikat nem olvasnak szívesen”.

- Ezért vagy megtörve, igaz? – kérdezte fojtott hangon. Mögé sétáltam, majd jobb kezemet kinyújtottam, ugyanis jobb keze neki is a könyvön pihent. Egy egyszerű mozdulattal elvettem kezét a könyvről, majd becsuktam azt, ő pedig fájdalmasan sóhajtott fel.

- Ezt nem kellett volna elolvasnod – mondtam komolyan, és kicsit mérgesen is. Nem szeretem, ha a cuccaim közt turkálnak azt pedig főleg nem, ha az emlékeimben és a múltamban kutakodnak.

- Ne haragudj, azt hittem valami normál tini könyv.

- Nem gond, csak…ne hozd fel – léptem el mögüle, majd lehuppantam az ágyra, és el is nyúltam rajta, ő pedig követte példámat, és ugyanúgy elnyúlt mellettem, persze ő oldalára fordult és úgy nézett le rám.

- Nem is kérdezhetek? – kérdezte lágyan mosolyogva.

- Kérdezz

- Te…betegségként, és rossz dologként élted meg a melegséged? – kérdezte összeszedve gondolatait. Elszorult a torkom az emlékre, szörnyű volt mikor felfogtam, vagyis inkább a képembe vágták ,,Nem megyek veled randizni, mert egy rohadt kis buzi vagy. Buzikkal nem randizom”. Akkor sírtam először, és….akkor vágtam meg magam először, de persze erről Louis-nak nem kell tudnia.

- Igen, de elfogadtam magam. Fájt, és fájni is fog, de hiába sírok, hogy nem akarok meleg lenni, ezt nem én irányítom

- És meg is vágtad magad aznap este?

- Te a gondolataimban olvasol? – kérdeztem felháborodva, mire fejet rázott – Igen, megvágtam magam, nem is kicsit.

- De élsz, az a lényeg – sóhajtott fel fájóan.

- Ne mondd, hogy hiányoznék

- Pedig hiányoznál. És másnak is hiányoznál. Én is vagdostam magam, de nem volt jó szórakozás… Pedig engem aztán senki sem siratna, max a sirató asszonyok* - mesélte kicsit vicceskedve, de nem igazán hatott meg, egyrészt hiányolnák, másrészt pedig…nem tudom. Nem nézem olyan gyengének, hogy pengéért nyúljon, bár engem sem nézne senki sem olyan gyengének.

- De, érted is sírnának

- Anyám szerint nem, azt mondta nem vagyok a fia….szeretni szeret, vagy csak eljátssza, de nagyon haragszik rám, ugyanis miattam hagyta el apám, mert terhes lett. Vannak furcsa kitörései

- Hallanád néha az enyémet…mennyit veszekedtünk…

- Neked sem volt könnyű életed – sóhajtott fel.

- Kinek van? – kérdeztem szarkasztikusan. – A mai világban nem élet az élet, ha van pénzed ha nincs. Mindig kiemelnek egy picike hibát és azt folyamatosan előtted mutogatják, hiába teszel száz jót csak az az egy rossz lebeg majd ellőttük, mert ők nem csak észreveszik, keresik benned a hibát….ilyen az ember, és ilyen az élet, nekem pedig tizennégy évesen fel kellett nőnöm, és az asztalra csapni. ,,Meleg vagyok, ez van”. És még rosszabb lett, érted? Hiába küzdöttem, még jobban megszégyenítettek. Nincs élet. Az élet csak egy szó, ami érzelemmentes, huncut, és önző. Ennyit takar az élet szó. – magyaráztam megtörten, most már tudja. Ezért vagyok boldog, mert megjártam a poklok poklát, megszégyenítettek, megvertek, tönkretettek. Tizennégy évesen kijelenteni, hogy meleg vagyok? Pedig megkértem egy lányt, jöjjön el velem fagyizni, avagy ,,randizni”, erre a képembe vágja ,,Buzikkal nem randizok”. Tizennégy évesen elfogadni magad a világ legrosszabb és legnehezebb dolga. Ma már majdhogynem nevetve emlékszem vissza erre, de mikor mással kell beszélnem erről szívszakadásig tudnék sírni.

- Fáj ezt hallani tőled…

- Mert egy boldog, gondtalan embernek tűntem? Gyerek vagy még, Tökmag – sóhajtottam fel.

- Akkor faragj belőlem felnőttet – hajolt hozzám közelebb. Hatalmas, angyali szemeit rám vezette, egyenesen szemembe nézett, majd lehajolt hozzám és puszit nyomott az orromra. Lehunytam szemeimet, majd jólesően felsóhajtottam. Nem olyan rossz ember ő… - Na? Milyen volt? – kérdezte mosolyogva, akár egy gyerek, aki örül magának.

- Tetszett

- És feldobott? – kérdezte még mindig gyermeki pajkossággal, de jó lenne néha, ha én is pajkos és fiatalos lennék. De már nem leszek, kinőttem én azt…de lehet igaza lesz Zayn-nek, pont ezért fogom ezt a kis nyomorékot megkedvelni, mert gyerekes is kis naiv…és szerencsétlen…

- Igeeeen! – tapsikoltam vihogva, mire szemet forgatott. – Mi van? Nem ezt vártad? – kérdeztem ezúttal már komolyabban, mire ismét csak szemet forgatott.

- Nem. De olyan idétlen képet vágtál…

- Néztél te ma reggel tükörbe?

- Igen, és nagyon szexi voltam – rebegtette szempilláit, felnevetettem.

- Rád izgult a kutya, Tökmag? Azért vagy ilyen magabiztos?

- És kitalálta… - sóhajtott fel. Jót nevettem rajta, legalább felfogja és érti is a viccet, nem csak nevet, mint valami elmebeteg. Ugyanis egy ilyen emberhez is volt már szerencsém…sajnos.  – Amúgy nincs kutyám

- Valahogy rájöttem – forgattam szemet, egyértelmű, hogy nincs kutyája. Nem szőrös, nincs kutyaszaga, kis szerencsétlen…egy állat olyan mint egy gyerek, etetni kell, tisztán tartani, és jó ha talpraesett vagy, na Louis nem az.

- Nem vagyok büdös? – kérdezte nevetve.

- De, büdösnek büdös vagy, csak nincs kutyaszagod, azt megérzem. Utálom a kutyákat

- Oh és a büdös srácokat bírod? – kérdezte szemöldökét húzogatva, elmosolyodtam, majd felsóhajtottam.

- Gyerek vagy, Tökmag. Nem srác. Amúgy elmegy a kinézeted

- Hojoj, bejövök?

- Egy szóval sem mondtam, hogy bejössz. Azt mondtam jól nézel ki. Nem ugyanaz – ráztam fejem, miközben zöldjeimet rávezettem. Nem kaptam egyebet, mint szemforgatást és egy fáradt sóhajt, az előbb be volt szarva, hogy meleg-e, most meg arról kérdezget bejön-e? Érdekes srác, vagyis gyerek. – De ha így jobban érzed magad, igen, bejössz. – hazudtam. Nem jött be, egyáltalán nem. De mindenesetre meglepte, és nagyot nyelt. Sajnálom, a játszma még mindig folyik aranyom, és a pénz az pénz, ami mint tudjuk beszél. Mint valami hal tátogott, és össze-vissza kapdosta fejét, mintha nem ezt várta volna, de lehet nem is ezt várta, nem tudom mit higgyek. – Ennyire rosszul esik?

- N-nem…cs-csak…izé…még férfi ilyet sosem mondott nekem… Fura érzés, hogy egy férfinek is bejövök…

- Fura vagy sem, ez csak egy válasz volt a kérdésedre

- Tudom, és nem is undorodom, csak furcsa… - vont vállat, majd eldőlt az ágyon, hogy ne láthasson. – Alszunk?

- Ennyire nem akarsz látni?

- Nem, fáradt vagyok, és meccsem is lesz, meg edzésem, három órás – ásított egy nagyot, majd hasára fordult, én pedig betakartam a vékonyka takaróval csöppnyi testét, közben pedig felültem, majd kikeltem az ágyból, hogy lekapcsolhassam a villanyt, utána pedig visszabújtam Lou mellé. De persze az álom manó mint mindig, most is kikerült, ugyanis álom nem jött a szememre, csak feküdtem, és hallgattam Louis lélegzését, akit alig pár perc alatt nyomott el az álom. Érdekes nap volt, érdekes emberekkel vegyítve, csak remélni tudom, hogy nem lesz ebből a ,,munkából” bajom, és Louis sem lesz annyira dühös rám, lehet el kéne mondanom? Hogy segítsen nekem? De hát ő kért tőlem segítséget…én pedig megígértem neki, hogy segíteni fogok neki…

Hirtelen kopogtak ajtómon, majd anyu dugta be a fejét, lágy mosollyal az arcán, minden este megnézi alszom-e. Ez nála egy anyai szokássá vált, hogy ellenőrizze élek-e még.

- Gyorsan elaludt – suttogta nekem mosolyogva anyu, ugyanis egyértelmű volt, hogy én este nyolckor még nem tudok aludni.

- Gyerek még… Kidől azonnal – legyintettem egyet mosolyogva.

- Szeretni fogod őt Harry, mondj le a pénzről, ez a fiú többet ér a pénznél – ez volt anyám utolsó mondata mielőtt kilépett volna szobámból, majd bezárta volna maga mögött az ajtót. És ismét kaptam egy olyan gondolatot, mondatot, amin érdemes lenne elgondolkodni, ugyanis lehet igaza lesz, lehet szeretni fogom, lehet többet ér a pénznél…de…nem tudom…akkor kitesznek, és én tíz éve erre készülök már, nem hagyhatom pont most abba.

Fejet ráztam. Nem értem anyámnak is ez honnan jött, de rendesen összezavart vele. Sajnos már késő, elvállaltam, és végig is csinálom, mert kell a pénz, és Malik-ot is le kell lökni a ranglétráról, minél hamarabb, azt a rohadt Dani-t meg a föld betiporni. Mi ez az ellenszenv? Volt már nálunk interjúzni, és egyrészt bunkó, másrészt hisztis, harmadrészt lebuzizott, és össze is vesztünk élőadásban, nem is kicsit…mindkettőnket le kellett, hogy rángassanak az öltözőkbe. Itt csak az a baj, hogy mindenhogy Louis-t bántom, és nem feltétlen kéne őt bántani, lehet jobb lenne ha elmondanám….

- Uramisten – sóhajtottam fel, majd tenyerembe temettem arcom.

- No? – dünnyögött a párnába Louis, elmosolyodtam, majd elvettem a kezemet.

- Semmi

- Nagyon nyom valami, és az a valami nem én vagyok – dünnyögött tovább.

- Nyomni sok minden nyom, de a terhet csak én cipelhetem

- De lehet tudnálak támogatni

- Azt kötve hiszem – sóhajtottam fel.

- Ha elmondod lehet többet tudunk – fordult meg sóhajtva, majd felkönyökölt. – Na lökjed!

- Hagyjál! – kezdtem bele hisztimbe, de mint látom hozzá van szokva a hisztikhez, ugyanis szeme se rebbent. Jó csaja lehet…