Babysitter | Larry | One Shot/2. rész

Sziasztok, drágák! :)

Ahogy tudtam siettem a résszel, bár nem tizenkét oldal, de remélem azért tetszik majd. Nagyon szépen köszönöm aaaa 7! kommentet, végre visszatértünk az eredeti ,,létszámhoz", ugyanis átlagban 7 kommentem szokott lenni, köszönöm. Nagyon jól esik, főleg az, hogy egyre jobban gyűlünk, már negyvenheten vagyunk a blogon, és 77,365 oldalmegjelenítésnél tartunk, amit nagyon szépen köszönök! Sosem gondoltam volna, hogy egy év alatt meglesz a 70'000 megtekintés! :") Ezt is nagyon köszönöm.

És szavazás van itt oldalt, ugyanis van egy blog ötletem, de még nem teljes a kép, ha szavaztok, akkor segíthettek jobbá tenni az írásom, és egy olyan blogot tudok üzemeltetni, ami nektek is tetszik. Kérlek itt, illetve a csoportban is szavazzatok! ;) Van egy hetetek szavazni!

Szép hetet!

Kellemes olvasást!

Lau

Louis

Kimentem a fürdőből, a két kislány még mindig aludt az ágyamon, de aludnom majd nekem is kell, nem most, mert még csak négy óra, de azért fáradt vagyok. Bemásztam Ellie mögé, majd megsimítottam a karját, így rögtön arrébb húzódott, majd szembefordult velem, és átölelte a mellkasom, természetesen még mindig aludt.

- Anyu… - sóhajtotta mellkasomba, majd még erősebben szorított.

- Ellie, nem anyu vagyok… - simítottam meg fejét, mire rögtön kipattantak szemei, és ellökte magát tőlem. Rémülten ült föl, nem is mert rám nézni, arrébb is ment, nehogy hozzáérjek. – Ellie?

- Bocsánat… - suttogta sírós hangon.

- Semmi baj, nem haragszom. – mosolyogtam rá, majd megsimítottam karját de elhúzta.

- Olyan illatod van, mint anyunak…

- Sajnálom, ezt a tusfürdőt találtam…

- Mindenhol ilyen van…de…ez nem a tusfürdő, Louis

- Akkor?

- A te illatod olyan, mint anyáé. Mikor bejöttél akkor is éreztem. Rokona van? Ismerted? – nézett rám könnyes szemekkel. Istenem, már első nap ilyenekbe botlom. Annyira fájt így látni, pedig nem is ismerem, mégis, ahogy mesélte Zayn…

- Nem. Nem tudom ki volt az az Alexandra Hill – próbáltam nyugtatóan mondani, de Ellie ugyanolyan zaklatottnak tűnt.

- Apa is érezte… - suttogta maga elé.

- Ellie, nem tudom miről beszélsz, vagyis sejtem, de mi köze van az illatomnak anyukádhoz, vagy apukádhoz? – kérdeztem felvont szemöldökkel mire felsóhajtott.

- Apa szerette anyu illatát…de…

- De?

- Sosem érezte még magát ilyen nyugodtnak, mint veled. Főleg anyu halála óta. Alig vagy itt egy órája, máris felkavarod az egész család életét – sóhajtott fel. – Légy jó magadhoz, és menj el. Most minden a feje tetejére állt, egyre nehezebb minden. Kíméld meg magad

- Ellie, én azért vagyok itt, hogy segítsek. Lehet még nem ismerjük egymást, de szeretnék hosszú távon itt dolgozni, és a család tagja, vagy barátja lenni. Mondd el nyugodtan mi bánt, nem adom tovább. – mosolyogtam rá a kis szőkeségre mire az csak felsóhajtott.

- Apa egyre kevesebbet van itthon. Késő délután megy, késő délután jön. A cége a végét járja, a Sony szerződést bont, apa cégére nincs szükség, és ezt mindannyian tudjuk, egyre jobban érezzük, hogy apa fárad, a pénz fogy, a remény meghal. Minden szétesett, és félek…apa ebbe belebetegszik majd, és ő is itt hagy majd, mint anya – mesélte fojtott hangon. Megsimítottam karját, hogy tudja bennem bízhat és nem adom tovább ezt, amit elmondott és tényleg segíteni fogok  majd. Ami legjobban ledöbbentett, az nem az volt, hogy az apja cégének vége, hanem az, hogy tíz évesen ilyeneket felfog és tisztán lát mindent, és bár gyerekesen fél, jogosan. Én tíz évesen ilyeneken gondolkodni sem mertem, de ő… Túl sok minden történt itt a Styles családban, aminek ő mind-mind fül-és szemtanúja volt. Érdekes család már most…

- Tudom nem sokat segít, de...érzem, hogy minden rendbe jön majd

- Remélem neked lesz igazad – mosolygott rám a kislány – Megölelhetlek? – nézett rám félénken, mire széttártam karjaim, már amennyire tudtam.

- Persze! Gyere. – félig sírva bújt ismét mellkasomba, majd át is ölelt, és szinte belém bújt. Betakartam magunkat a takaróval, majd én is átöleltem hátát és nyugtatóan simogattam. Diana persze semmire sem ébredt föl. Sem a beszélgetésre, sem az összebújásra. Tényleg elfáradhattak.

- Ellie? – dünnyögött a párnába Diana, de nem mozdította fejét. Persze Ellie sem válaszolt. – Ellie? – megint semmi. – Hisztis Styles!

- Mi van? – kérdezte felháborodva a kis szőkeség, majd elfordult tőlem, és a hason fekvő Diana-ra nézett, aki még mindig nem akart megmozdulni.

- Apa már elment?

- El

- Remek – dünnyögött a párnába. – A kékszemű cukifiú itt van még?

- Igen, itt vagyok – mondtam kucogva.

- Jaaaaj – dünnyögött a párnába, közben pedig végre megmozdította fejét, vagyis felénk fordult. – Bocsi, de aranyos vagy

- Semmi baj. Szerintem is jól nézek ki – rebegtettem szempilláim, mire csak fáradtan sóhajtott.

- Kis egoista

- Annak gondolsz? – kérdeztem vicceskedve, majd fölé hajoltam. A lány csak elmosolyodott, majd egy gyenge pofont adott.

- Ezek után? Igen – mondta, majd lefordult az ágyról. – Gyere hisztis Styles, menjünk fürdeni – intett húgának, aki csak szemet forgatva kikelt az ágyból, és követte nővérét, aki már akkor rég nem volt szobámban. Végre szét tudtam nézni a szobámban, ami természetesen rózsaszín volt, mint minden ebben a házban. Lehet, hogy Harry nem szerette a feleségét, de tisztelte annyira, hogy nem válik meg tőle, és úgy hagy mindent, ahogy ő azt itt hagyta. És bár így fájóbb volt a lányoknak, mert minden az anyjukra emlékezteti őket, de…mégis…emléket állított ennek a nőnek, akinek a helyét ideiglenesen nekem kéne elfoglalnia. Természetesen nem akarok Harry párja lenni, bár jól néz ki, de…nevelnek kell, segítenem, és szeretnem… Három év az semmi, és ahogy látom Alice-en csak most jön ki a fájdalom.

Nem nézegettem szobám, helyette inkább kimentem a szobából, és lementem a lépcsőn, ahol Zayn beszélgetett valakivel telefonon a konyhában. Csöndesen, szinte lábujjhegyen osontam oda az asztalhoz, majd ültem le vele szembe, éppen ekkor búcsúzott az illetővel.

- Látom megfürödtél – mosolygott rám.

- Igen, fura, hogy minden rózsaszín, de annyira nem vészes

- Alexa ilyen volt. Kislányos, de Harry eltűrte, mert tulajdonképp ő itthon sem volt. Ahogy most sincs. Húsz év alatt semmit sem változott. De látom nyom valami – nézett rám sejtelmesen, mire csak felsóhajtottam.

- Tényleg olyan az illatom, mint Alexa-nak?

- Igen. Az egész megjelenésed olyan, mint Alexa-é. Ő is szegény volt, mikor idekerült, nem utcagyerek, de ,,szegény nemes”. Olyan kis félénk volt, mint te. Aztán…rájött Harry nem szereti és nem is fogja, sőt, egyáltalán nem érdekli mit csinál, így elvadult. Költötte a pénzt, mindent havonta cserélgetett, majd…Harry rászánta magát arra a pár éjszakára. Terhes lett. Onnantól kezdve többet törődtek egymással és ismét visszafogta magát, de megsúgom. Alice-t senki sem akarta az anyján kívül. Ezért dacol ennyire.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy az anyja jut eszébe mikor rám néz, de nem akar ragaszkodni, mert hozzá sem ragaszkodtak? – kérdeztem felvont szemöldökkel, és remélni mertem, hogy értette a kérdést.

- Igen. Ellie-t várták a legjobban, és bár nem szerelemből lett szegény kislány sokkal többet törődtek vele, mint Alice-el az alatt a hat év alatt. Úgy érzi senki sem szereti, pedig Harry sokat tett értük, főleg Alice-ért, de…

- Mégsem ugyanaz, mintha tizenhat évvel ezelőtt azt mondta volna ,,akarlak” – mondtam elhúzott szájjal.

- Igen, Harry ugyanígy fogalmazott

- Akkor Mr. Styles-nak helyén van a szíve, csak fél megmutatni

- Okos ember vagy Louis, ritka az ilyen utcagyerek. – sóhajtott fel. – Liam-el mi a helyzet?

- Megkérdezhetem honnan ismered?

- Bármennyire is hihetetlen, de én is ott nőttem fel abban az utcában, csak engem a Styles család kiemelt, mert Harry szeretett. Sokat jártam bulizni, sokszor ő volt bent, beszélgettünk, pókeroztunk, ilyesmi. De egyszer nagyon összekaptunk póker után, azóta nem beszéltünk – mesélte vállat vonva. Érdekes, Liam sosem említette, nem mintha bármit is elmondana, vagy ha el is mondja, akkor sem részletesen, kb. ennyit mondd ,,Beszélgettem egy sráccal, utána meg összevesztünk”.

- Sosem említett meg

- Ahogy én sem említettem meg őt, vagy ő sem téged

- Akkor honnan tudtad, hogy ismerem?

- Mindketten egy műszakban voltatok, felismertelek. Az a kisfiús pofikád semmit sem változott – hajolt hozzám közelebb, majd kezét kézfejemre csúsztatta, de rögtön elhúztam. Nem szimpatikus, így nem is érdeklődöm iránta, még ha meleg sem. Dühösen méregette elhúzott kezemet, majd összeszorított ajkakkal nézett fel rám. – Nem adod magad egykönnyen

- Nem ismerlek – mondtam nyugodtan. Bármily meglepő is ugyan, az utcánkban kevés a nő, a férfi viszont sok, így kell valaki akin kiélhetik magukat. Általában engem szemelnek ki, de nem értem miért. Nem vagyok sem lányos, sem gyenge, és ahogy Zayn mondta nem adom magam egykönnyen. Innen ez a nyugodtság, sokszor kezdtek már ki velem, csak nem reagáltam rá.

- Majd fogsz

- Nem vagy szimpatikus

- És akkor már nem is lehet semmi köztünk?

- A gondolataimban olvasol – mosolyogtam rá. Nem hiába nem említette őt Liam, egy szatír. Legalábbis erőszakos, és egoista, csak remélni merem, hogy Harry nem ilyen.

- Túl okos vagy, Louis. Túl okos – mosolygott rám, de amolyan gúnyos mosoly volt. – De nyugodj meg, többször fogok még idejönni. – mondta majd felállt, és kisietett a házból. Harry is azt mondta, hogy még ma itt lesz, de ezek szerint csak eddig maradt. Hál’ Istennek… Nagyon sántít nekem ez a ,,Liam ismeri Zayn-t, Zayn ismeri Liam-et” dolog, de nem fogok utánajárni, a dolog úgy is kiderül. A titok nem marad örökké titok. Bár nem tudom itt mi lehet a titok, és mi köze van Zayn-nek Liam-hez, és mit akar tőlem Zayn, de egyenlőre várunk, nem akarok már az első nap bajba kerülni emiatt.

- Min gondolkodsz? – hallottam meg egy ismerős lány hangot, meglepő módon Alice volt ez a lány, aki eddig a halálomat kívánta, már az első fél órában. Rám sem nézett, csak elsétált a hűtőig, majd kivett belőle egy kisebb dobozt, amiben valami gyümölcslé lehetett, majd beleivott, és még mindig nem nézett rám. Egy egyszerű trikó volt rajta és rövidnadrág, gondolom ez a pizsamája, bár még nincs olyan gatyarohasztó meleg, de ő érzi.

- Semmin

- Mit mondott Zayn? Általában ő keveri a szart – nézett rám végre valahára, majd a konyhaszekrénynek dőlt, és csak nézett.

- Kezdjük azzal, nagyon szépen, nőiesen beszélsz, fejezzük be azzal, ahhoz nincs közöd mit mondott nekem Zayn – mosolyogtam rá. Ahogy ő, úgy én. Kicsit sem volt kedves tőle amit körülbelül két órája a fejemhez vágott még akkor sem, ha lelki fájdalma van, nekem is van, több, mint húsz éve, mégsem mondom azt, hogy minek jött a világra.

Kiadott egy ,,Ch!” hangot, majd fejet rázott.

- Kölcsön kenyér visszajár? – kérdezte gúnyosan.

- Tudod, lehet idegen vagyok számodra, és lehet fáj a múlt, de kettőnk közül én vagyok a felnőtt, jár nekem némi tisztelet – mire befejeztem mondatom feje már füstölt, és gyilkos szemekkel méregetett. Tudom, azt hitte majd én kérek bocsánatot a mondataimért, de valljuk be, nekem is igazam van. Én vagyok a felnőtt, a mai naptól kezdve együtt élünk, felelek értük, azért mégis csak járna nekem egy kis tisztelet.

- Hát jó – morgott hangosan, még mindig mérgesen méregetve. – Holnap reggel hétkor kelts minket, a suliban kell lennünk nyolcra. Én busszal jövök délután négykor, a másik kettőért te mégy kettőre, utána pedig négytől drámájuk van, nekem pedig röplabdaedzésem. Főzz valami egyszerűt, megsúgom nem szeretjük a májat, a brokkolit, a zúzát, és egyéb ilyen belsőségeket. Apa sem. Oh, és ki kell vasalnod minimum három inget, nadrágot, és zakót, kitakarítani a cipőit. Van egy kutyánk Wolfie, őt minden harmadik nap fürdetni kell, napi háromszor etetni, minden hétvégén sétáltatni. Azt hiszem kezdésnek ennyit szerettem volna. – mosolygott rám gúnyosan. – Jah, és apa elvárja, hogy mindennap felsöpörj és felmoss. Az egész házat. További szép napot – folytatta a gúnyos beszédet, majd haját meglendítve fordult ki a szobából és sietett fel az emeletre. Nagyot sóhajtva dörzsöltem meg homlokom. Istenem, mire vállalkoztam én? Arról volt szó, hogy babysitter leszek, nem arról, hogy háziasszony! Kutyafürdetés, takarítás, vasalás, cipőpucolás? Mi ez a rengeteg dolog? A babysitter-ek nem a gyerekekre felügyelnek? Az egész házat fenn kell tartaniuk? Jézusom…

- Ez nehéz menet lesz – sóhajtottam föl, majd végigsimítottam arcomon. Ez sok lesz, és nehéz, nagyon nehéz.

Felálltam az asztaltól, úgy döntöttem kicsit szétnézek ebben a konyhában. Nem rámolom ki a hűtőt, de megnézem mi hol van, mit hova kell majd tenni. Nagy meglepetésemre egy vezetékes telefon is volt a konyhában, ki használ már 2016-ban ilyet? Mindenesetre nekem jól jön, legalább feltudom hívni Liam-et. A telefon a konyhaszekrény melletti üres falon volt, természetesen ez is rózsaszín volt… Levettem a kagylót, majd bepötyögtem Liam számát. Van egy alig használható mobilja, még a bárban találta, de össze-vissza van törve, talán IPhone 3-as ilyet már senki sem keres, így kisajátította magának.

- Halo? – szólt bele fáradtan Liam, mire elmosolyodtam. Biztos aludt…

- Szia Liam!

- Louis! Az Istenért, merre csavarogsz?

- Itt vagyok a Styles házban, megkaptam az állást, most már családtag vagyok – mondtam boldogan a telefonba.

- Ez remek, Louis! És milyenek a lányok?

- Ellie és Diana egész csendes, jól elvoltam velük. Alice kicsit dacol, de ez várható volt

- Csak három év telt el, Lou. De azért ne hagyd magad

- Adok neki egy kis időt… Ian?

- Megvan még…

- Mit csináltok?

- Én most keltem fel, ez meg itt fekszik egy szál alsóban, és dúdol

- Jól szórakozik, mint mindig…

- Jaja. De nagyon hiányol

- Hogy hogy?

- Csak kétszer hallottam a fürdőből a ,,Ah, Louis!”-t… Megint elloptad a borotváját, igaz?

- Hát na… Szóval üvöltötte a nevem?

- Tele élvezettel. Azt hittem megkeres és megöl

- Én pedig úgy tudtam nem szereted az e fajta  meleg vicceket

- Mint PL?

- ,,Tele élvezettel”

- Oh, hát egészen más telefonban, mint élőben. Engem csak a te flörtöd idegesít, az öcsém nem érdekel, szegény agy nélkül született – sóhajtott bele a telefonba, mire én csak szemet forgattam. Más telefonban, mint élőben…behalok… Liam, te nem vagy normális.

- Oh igen, egyetértek

- Szóval én vagyok a hülye?!

- Én ilyet nem mondtam

- De gondoltál rá!

- De nem mondtam ki! És képzeld, nem csak én szeretek flörtölni!

- Oh, hát ki még?

- Zayn Malik

- Z-zayn? Honnan ismered? – kérdezte dadogva, ebből tudtam volt valami köze Zayn-hez, és ezek szerint mégsem Zayn a hunyó, vagy nem csak Zayn a hunyó, hanem Liam is. Kíváncsi vagyok mi történt.

- Harry unokaöccse

- Ne basszál már! – kiáltott fel kétségbeesetten. Ritkán beszél csúnyán, általában akkor, ha megijed, szóval most megijedt.

- Nem, eszemben sincs elviccelni a dolgot, Liam. Megkérdezhetem, miért remeg a hangod?

- Semmi különös, csak…egy régi ismerős, és nagyon összevesztünk. Gondolom elmesélte.

- Igen, mesélt pár dolgot. Utána pedig kikezdett velem, és nagyon nehezen akart békén hagyni

- Köcsög…

- Tessék?

- Semmi. Csak…most mennem kell Louis. Légy jó, szia! – majd ezzel már ki is nyomta, én pedig csak nagyot sóhajtottam. Mibe keveredett már megint? Vagy mibe keverték bele?

Fejet rázva tettem vissza a kagylót a helyére, majd elléptem a telefontól. És most mit csináljak? Mármint, itt hagytak egy csepp információval, a kutyát sem érdeklem. Mondjuk van itt egy Wolfie nevű kutyus…ő is családtag, és ha megnézném? De hol lehet? Volt velem szembe volt egy elhúzható üvegajtó, lehet arra van az udvar, és ott van a kutyus is. Kicsit félve indultam el az üvegajtó felé, majd mikor odaértem óvatosan húztam el, és léptem ki rajta, majd  balra fordultam, és jól sejtettem. Arra volt az udvar, egy hatalmas udvar, medencével, fehér kövekkel és sok-sok rózsaszín rózsával. Elindultam hátra, közben beleszagoltam a levegőbe, hogy érezhessem e gyönyörű virág orrfacsaró bűzét, ugyanis utálom a rózsa illatát, főleg így, hogy itt vagy öt fajta keveredik. Fintorral keresgéltem a kutyust, aki a medence mögött volt a kis házikójában, de szerencsére nem volt megkötve, csak feküdt és napozott. Egy fehér farkaskutya kölyköt kell elképzelni, aki nem lehet több három-négy hónaposnál, ugyanis még nagyon kicsike, viszont nagyon aranyos.

- Hey, Wolfie! – szóltam oda a kutyusnak, mire az felkapta a fejét, és fülét hegyezve nézett rám. Mikor végigmért elkezdte csóválni farkát, majd felállt, és nyelvét lógatva nézett vissza rám, mintha örülne nekem. – Gyere ide! – szóltam neki kedvesen, mire rögtön odarohant hozzám, én pedig leguggoltam hozzá, és két kézzel kezdtem el őt simogatni, ő pedig csak hol egyik, hogy másik kezemet nyalogatva örült nekem. – Szia Wolfie! Én vagyok a gazdáid babysittere, ezentúl érted is felelek, remélem jó barátok leszünk, és nem fogsz széttépni, ha nagy leszel – beszéltem a kutyához, mire nevetést hallottam. Gondolom a szomszédok röhögtek rajtam, hogy milyen élvezettel beszélek a kutyához. Alig pár pillanat múlva megjelent egy szőkés buksi a kerítés mögött, majd lassan kiemelkedett egy leányarc, akinek tulajdonosa jóízűen nevetett és nézett le rám, na meg Wolfie-ra. A lány egyidős lehet Alice-el, csak sokkal mosolygósabb és kedvesebbnek tűnik. Hatalmas kék szemei voltak, mintha magamat láttam volna tizenhat-hét évesen, csak lányban.

- Te nem vagy százas, a kutyával beszélgetsz? – nevetett még mindig a lány.

- Egyenlőre nincs más a házban, aki meghallgatna – mosolyogtam rá a csajszira, mire az csak hümmögött.

- A Styles-ok ilyenek. Nem érdekli őket semmi és senki – vont vállat – Amúgy Loreen Knight vagyok, Styles-ék szomszédja, Alice osztálytársa

- Louis Tomlinson, az új babysitter – mosolyogtam vissza. Loreen a kerítésre fektette fejét, majd úgy nézett rám.

- A cukifiú a szomszédból… Van barátnőd?

- Nincs – ráztam fejet elpirulva. Most komolyan lökjem oda, hogy huszonhat vagyok és meleg?

- És akarsz?

- Nem

- Hány éves vagy?

- Huszonhat

- Hujuj, tíz év. Az semmi – vont vállat nemes egyszerűséggel. – Kékszemű cukifiú, mióta vagy itt?

- Nem vagyok cukifiú – ráztam fejet.

- Csak a korkülönbség zavar? – kérdezte kíváncsian, ismét csak fejet ráztam.

- Nem

- Csúnya vagyok?

- Nem

- Akkor?

- Meleg vagyok – sóhajtottam fel, a csajszi pedig csak szomorúan fejet rázott.

- Pedig jól nézel ki. De ha mégis meggondolnád magad…

- Neked szólok először – kacsintottam rá, szinte elképzeltem ahogy elolvad és csorog a nyála erre a tettemre, ugyanis szinte felfalt a szemeivel. Cukifiú…ch. Mint valami kezdő, úgy viselkedik velem Loreen, pedig már volt pár kapcsolatom… Pontosan kettő.

- Rendben. A kutyával pedig vigyázz, nagy spicli tud ám lenni. Ne mondj el neki semmi titkot – kacsintott rám Loreen, majd intett egyet, és már el is tűnt. Gondolom valami széken vagy asztalon állhatott és arról lépett le. Ezek után nem beszélek túl hangosan a kutyához… Még a végén átjön a szomszéd, vagy mentőt hív, hogy a babysitter megbolondult.

- Na ehhez mit szólsz Wolfie? Első nap ketten akarnak megszerezni. Mi lesz később? – kérdeztem a kutyustól, mire az csak morgott egyet, utána pedig vakkantva kelt fel mellőlem, és visszament a házikójába.

Éjfél körül

A lányok javarészt hozzám sem szóltak, még vacsorát sem kértek, inkább pizzát rendeltek, Alice irányításával, én pedig csak lézengtem egésznap a házban. Megnéztem mi hol van, felírtam pár telefonszámot, rendbetettem a szobámat, megágyaztam a lányoknál, majd mindenkit az ágyba parancsoltam én pedig lejöttem a konyhába, hogy megigyak egy nagy bögre tejet, ugyanis álom nem jött a szememre. Egyrészt; sokat gondolkodtam a mai napon, másrészt; vártam Harry-t. Nem tudom miért, lehet csak azért tudjam megjött, lehet csak azért mert így illik, vagy csak azért mert szimpatikus. Kedves, komoly, de mégis az a pár szó olyan jól esett tőle.

Már éjfél elmúlt, Mr. Styles pedig még sehol. A lányok minimum négy órája alszanak én pedig unatkozom, bár kötve hiszem, hogy Harry szívesen fog velem beszélgetni az éjszaka közepén. Biztos vagyok benne, hogy fáradt lesz mikor hazaér, de azt sem hiszem, hogy éjfélig kell bent lenni a cégnél. A bácsikám legalábbis nem volt bent eddig, még ha tudtuk a cég a végét járja és ezentúl nem lesz életképes ez a vállalat. Gyanús… Bár, a mai nap mindenki gyanús volt…érdekes környékre kerültem.

Hirtelen nyílt az ajtó, majd a főnököm esett be rajta, egy csöppet fáradtan. Ahogy meglátott arca kisimulttá vált, majd egy halvány mosoly jelent meg arcán, és nagyot sóhajtva sétált beljebb, egészen a konyháig. Ott rám mosolygott, és természetesen visszamosolyogtam, majd leült velem szembe.

- Jó estét! – köszönt kedvesen, és halkan.

- Jó estét!

- Legszívesebben megkérdezné merre voltam, jól sejtem? – kérdezte sejtelmesen. Sóhajtottam.

- Jól

- Hát kérdezze.

- Merre volt eddig? – kérdeztem kicsit félve, mire mosolya még szélesebb lett.

- Dolgoztam. Az is érdekli hol?

- Igen

- Kérdezzen

- Hol volt eddig?

- Egy bárban. Megpróbáltam tárgyalni a Sony-val, de…hiába. Végünk. A Styles cég megbukott, és amennyi tartozásba belefutottam a maradék pénzem is elveszik – mondta teljesen kétségbe esve, látszott a sírás kerülgetni és legszívesebben jól megölelgetne valakit, de sajnos tudom engem nem fog. Nem nyugtatom én meg annyira.

- Megoldjuk. Kérem, csak engedje, hogy segítsek!

- Nem Louis, nem kérhetek magától ilyet. Csak azt sajnálom, hogy az ígért összeget nem tudom kifizetni. – sóhajtott fel, majd hosszú, göndör fürtjeibe túrt, hogy valamiképp nyugtassa magát, de persze ez nem megy ilyen könnyen. Egy család veszhet oda miatta.

- Nem számít a pénz. Azt mondta a minap családtag vagyok, a családtagok segítenek egymásnak. Hadd segítsek én is!

- Louis, alig van itt egy napja, jóformán nem is ismer. Honnan tudja, hogy megérdemlem a segítséget? – kérdezte megtörten. Annyira rossz volt így látni, látszott tényleg bántja a dolog. Három gyerek az három gyerek.

- Érzem – mondtam halkan, nem mertem szemeibe nézni, furcsa érzés fogott el. Segíteni akarok, de Harry számomra idegen, mondjuk ő sem ismer, és csak egy napja vagyok itt, mégis…nem csak a pénz miatt, úgy érzem megérdemli. Ritka, ha így érzek.

- Érzi… - sóhajtott föl. – Úgy beszél, mint a feleségem. Rokona?

- Nem, sosem ismertem. – ráztam fejet. Lehet rokonom, de sosem hallottam még Alexandra Hill-ről, de szívesen beszélgettem volna vele, főleg, ha olyan volt mint én. Remélem valamelyik lánya hasonlítani fog rá. Miért? Zayn azt mondta Mr. Styles sosem szerette Alexa-t, mégis fájó szívvel beszél róla, mégis fáj neki. Lehet csak a lányai miatt, de ha nem ragaszkodott volna hozzá a lányait sem szeretné. Legalábbis szerintem.

- Mondja, mennyire ért a kereskedelemhez, avagy mennyire jártas a nagyvállalati feladatokban? – kérdezte szemöldökét összehúzva, elhúztam a szám. Nincs sok tapasztalatom, de…csalni tudok. Mármint úgy csalni, hogy nem leszek dolgozó, de mégis beleszólásom lesz a dolgokba. Ezt a törvény bünteti, nem lenne hozzá jogom.

- Nincs sok tapasztalatom.

- Nagy kár. Okosnak tűnik

- Oh, köszönöm! – legyintettem egyed viccelődve, mire kuncogva rázott fejet, majd felsóhajtott.

- Jóban leszünk mi úgy látom. Nem rossz ember, és tud alkalmazkodni.

- Honnan tudja, hogy ez így marad?

- Érzem – mosolygott rám, majd felállt az asztaltól. – Menjen pihenjen le. Holnap hétkor kelnek a lányok. Szép álmokat! – intett egyet, majd felsietett a lépcsőn én pedig csak fáradtan mosolyogva ültem tovább. Jó volt vele beszélgetni. Jól esett…

Reggel

Fáradtan, karikás szemekkel kevergettem a forró kávét, közben pedig hallgattam a Styles család reggeli élménybeszámolóját, hogy milyen filmet néztek tegnap, míg az apjuk távol volt, persze ezt egymás közt beszélték meg, Harry szinte bele sem szólt, csak állt a konyhaszekrénynek dőlve, míg én majdnem elaludtam az asztalon.

Hirtelen két kezet éreztem vállaimon, majd ez a két kéz jó erősen meg is szorította, mire felemeltem fejem, majd megdörzsöltem szemeimet.

- Nem megmondtam, hogy pihenjen? – kérdezte kuncogva főnököm fülembe suttogva, majd ellépett mögülem, és végre valahára leült az asztalhoz enni. – Mi akadályozta meg abban, hogy elaludjon? – kérdezte kíváncsian, miközben a pirítósát kente meg lekvárral és vajjal.

- Oh, hát sok minden – ásítottam egy hatalmasat, majd nagyokat pislogva emeltem számhoz bögrémet, és belekortyoltam az – állítólag – energiát adó italomba, de még nem éreztem a hatását.

- Mi volt az a sok minden? Testi, lelki, vagy alvászavar probléma? – kérdezte fél mosolyra húzva száját.

- Úgy a három egyvelege.

- Kíváncsi vagyok, mi volt a testi problémája? – kérdezte huncut mosollyal, miközben beleharapott a pirítósába, majd vajas száját érzékien nyalta le, ujjai segítségével. Alice idegesen fújtatott egyet, majd felkelt az asztaltól, és felszaladt az emeletre, míg én csak kipirulva lestem az apját, aki még mindig huncut mosollyal méregetett.

- Khm…hát…nem az – krákogtam tarkómat vakargatva.

- Tán nem a dereka fájt?

- Nem…

- Ez esetben kíváncsian hallgatom mi volt a testi probléma

- Fájt a fejem…

- Képzelem mennyire – sóhajtott föl. – Zayn!

- Igen? – bújt elő az erőszakos üzletember a nappaliból, azt hittem tegnap elutazott, de tévedtem, reggel közölte, hogy délig marad. Itt csak az az egy baj van, hogy nem tud rám mászni, mert Harry egyig itthon lesz hál’ Istennek.

- Szólj Alice-nek és már mehettek is

- És Louis?

- Ő itthon marad. Nem egy bári alkalmazott, őt nem kapod meg húsz dollárért – mondta fej rázva Harry, majd felállt az asztaltól és a mérges tekintetű Zayn elé lépett, aki csak fújtatott. – És tisztázzuk Zayn, ő az én alkalmazottan, nem a te játékszered. – ütögette meg arcát, majd ismét mögém sétált és a konyhapultnak dőlt, míg a lányok táskájukat felkapva rohantak ki az ajtón.

- Oh Harry, csak nem kéne? – kérdezte gúnyosan a fekete.

- Nem. Méltóságom még van

- Ugyan. Azt is eltemetted a feleségeddel együtt! – ordított rá Zayn, ami meglepett, elvégre tegnap teljes szomorúsággal mesélte el mi is történt szegény, megboldogult  Alexa-val, de ezek szerint csak megjátszotta.

- Befejezted, Zayn? Lehet, én eltemettem, de te még most is keresed, huszonhat év elteltével, de megsúgom drága unokaöcsém, ami neked soha nem lesz, az egy kitartó, hűséges társ, és méltóság! Én legalább eltudtam temetni, de te még fel sem tudtad mutatni! Takarodj! – morogta dühtől égve, meg sem mertem fordulni, csak ültem lesütött szemekkel és hallgattam Harry mély lélegzetvételeit. Zayn trappolva hagyta el a házat, nem sokra rá Alice is kiviharzott, majd nyomott csend telepedett ránk, meg tudott volna fojtani a feszültség, de vártam, nem szóltam egy ideig. Mikor Harry csillapodott, csak akkor mertem megszólalni.

- Köszönöm – suttogtam halkan, mire csak felsóhajtott és leült mellém.

- Ne köszönje. Nem tűröm, hogy útszélinek nézzék a babysitter-em

- Viszont szolgáltatást sem kérek… - nyökögtem, persze nem mertem ránézni. Felnevetett.

- Honnan veszi, hogy adok?

- Csak..semmi…

- Zayn-t félreértheti. Csak engem ne értsen. – mosolygott rám majd felállt végleg az asztaltól, és a lépcső fele indult.

- Szóval, ez nem flört volt?  - szóltam utána, mire megállt a lépcsőn, majd felém sem nézve hümmögött egyet.

- De, az volt