Sziasztok!
Az iskolakezdés örömére összedobtam egy rövid történet 1. részét.. Tudom, már ott a Sinners,de ez csak 2-3 részes lesz, az meg 3-4, így gondoltam hozog nektek egy herceges sztorit! Nem tudom, mennyire nyeri el a tetszéseteket! :)
És a dizi, hogy tetszik? Én csináltam, csinálok másnak is szívesen! :)
Ui: Sztorit bátran kérjetek bárkitől! Többször is lehet ugyanattól az írótól!
UI2: Zuzaa-val a közös OS-unk is nem sokára kész! Azt is fogadjátok majd szeretettel! :)
Sok sikert a sulihoz!
Jó olvasást!
Lorine W,.
-Felség! Állj meg!-kiabál utánam Liam, mondhatni a dadám. Kiskorom óta velem van, együtt nőttünk fel, így a szolgálóm lett, mikor 14 évesen hivatalosan is megkaptad a hercegi címet. Azóta eltelt 4 év, 4 nagyon nehéz, és kiszámíthatatlan év. De oly annyira rosszak lettek a körülmények, hogy apám követeli -még halálos ágyán is-, hogy vegyek el egy hercegnőt, majd termékenyítsem meg, hogy mindenképpen én örököljem a trónt és ne apám bátyja. Mivel még egy évem volna a férfivá érésemig, és megkoronázásomig így nagybátyám kapná a trónt, de ő szörnyű király lenne.
Épp ma vesztem össze apámmal e témával kapcsolatban. El kell vennem egy hercegnőt, aki gyereket szül nekem. De én nem szeretnék egy hölgyeménnyel sem házasságot kötni. Fiatal vagyok, és különc, amiről csak a szolgám, vagyis Liam tud. Miután veszekedtünk lóra pattantam, és kilovagoltam, Liam azóta fut utánam. Meghallottam lihegő kiabálását, így megállítottam lovamat, és felé fordultam.
-Drhágha herceghem, mhég mindig nem érhtem miérth kelletth ennyirhe shietnhi...-állt meg lihegve, majd lovamnak támaszkodott. Én dühösen lepattantam a lovamról, majd kantárjánál fogva a közeli tóhoz vezettem. Mivel szolgám épp rajta támaszkodott, így felbukott mikor a ló elindult. -Felség!-kiáltott utánam. Elvezettem a lovat inni, én pedig leültem a fűbe, és dühös tükörképemet néztem a vízben. Mikor Liam is ideért leült mellém a fűbe, majd felém fordult.
-Ne is merd felhozni! Nem veszek el senkit!-mondtam mielőtt még bármit is mondhatott volna.
-Nem állt szándékomban. Miért nem mondod el édesapádnak?-kérdezte tőlem félénken, legszívesebben felnevettem volna ezen a kérdésen.
-Mert kidagadna, nem értené meg mi szép egy férfiben. Gusztustalannak gondolná!-mondtam szomorúan, majd kezembe vettem egy követ, és vízre dobtam. A kő vidáman ugrosott a víz tetejét, mint egy bakkecske, végül pedig elsüllyedt, mint egy rossz angliai hajó.
-Ugyan! A királyné apjának is volt férfi szeretője!-utalt megboldogult nagyapámra.
-Az szerető volt, én férjet szeretnék.-sóhajtottam egy nagyot.
-Nos igen, az lehetetlen. A pap nem adna össze, pogány esküvőt meg anyád nem engedne. -mondta ő is csalódottan.
-Bár rám találna a szerelem! Akkor elmondhatnám apámnak milyen nagyszerű is egy férfit szeretni!-mondtam tele reménnyel, Liam felnevetett mellettem.
-Kutakodjunk, felség! Lehet van az országon kívül különc király, vagy herceg. Hátha hitveséül fogadna!-mondta tele jó kedvel, mire én is elmosolyodtam, és felé fordítottam fejem.
-Hol kutakodjunk, Liam?-néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-Állítólag az angliai király, vagyis még herceg is különc.-mondta büszkén. Nem tudom melyik cselédtől hallhatta, de jól hallotta. Vagyis én is hallottam már ezt.
-Harry? Nem hiszem, vagy ha az is, az édesanyja nem engedné, hogy férfit vegyen hitvesül.-ráztam a fejem, majd legelő lovamra siklott tekintetem, aki nyugodtan lakomázott magának a friss, zamatos fűből.
-Ki tudja? Se felesége, se szeretője, megeshet, hogy elvenne.-veregette meg a vállam biztatóan.
-És ha csúnya?
-Nem az.
-Ezt honnan tudjam biztosra?-kérdeztem, mire sóhajtott.
-Akkor meglessük... Holnap jön ide, Francia országba, megleshetjük a kocsiját, illetve valószínűleg atyád foga megvendégelni őt, a macskáját Dusty-t, és a nővérét, Gemma-t. Nem hiszem, hogy a szülei vele tartanak.-mondta mosolyogva Liam, majd felállt, és a lovamért sétált.
-Minek hívja meg a haldokló apám az angol herceget?-kérdeztem meg, hiszen erről még semmit sem tudtam! Születésnapomra nem hívhatta, az decemberbe lenne.
-Királyt, Louis, királyt. 5 nap múlva királlyá koronázzák. Valószínűleg gratulálni akar....-mondta miközben visszavezette lovamat. Én felálltam, majd Campino-hoz mentem, majd elvettem a kantárját Liam-től. Felpattantam rá, majd kezemet nyújtottam szolgámnak, aki elfogadta, így mögém ugrott. Campino nem igazán szereti, ha ketten vannak rajta, de Liam-et eltűri. A kis rosszcsont csődör!
-Ezt te kitől tudod?-indultunk el a lóval. Liam átölelte a derekamat, majd közelebb hajolt, hogy le ne essen. Nagyon fél a lovaktól, hozzájuk sem mer érni.
-Na kitől? Niall-től, az írtől.
-Aki mindig lopkodja a sonkát a konyháról?
-Igen...-felelte kuncogva. Nos igen. Beszélni nem tud, de sonkát lopni igen.
-A kis szöszke. A múltkor 5 fontot könyörgött ki kenyérre, és vajra. -nevettem fel én is, Campino pedig prüszkölt egyet.
-Haha! Az semmi! Lovat akart venni!-nevetett fel hangosan mögöttem Liam.
A birtokunk nem volt messze, pár perc alatt hazaértünk. Rögtön az istállóhoz vezettem a lovat, és átadtam Campino-t Jack-nek, a lógondozónak, aki a lovainkért felet. Alig, hogy leszálltunk, egy aggódó Niall futott elénk,
-Do Mhórgacht! Cá raibh tú? Bhí mé chomh buartha! ( Felség! Hol voltál? Annyira aggódtam)-kérdezte tőlünk aggódva, majd Liam-hez futott, aki alig értette mit mondott -Dúirt mé é a thabhairt ar ais! Nach bhfuil sí fanacht ann! ( azt mondtam hozd vissza! nem azt, hogy maradj vele ott)- hadobált Liam-nek, mire segítségért esedezve fordult felém.
-Azt mondja ,,Azt mondtam hozd vissza, nem azt, hogy maradj ott vele".
-Mond neki, sajnálom. Csak vigasztaltalak.- bólintottam, majd Niall-hez fordultam.
-Tá brón orm! Ach comforted. (sajnálja,csak vigasztalt)-mosolyogtam rá az ír srácra, mire az csak szemet forgatott.
-Pesze! Csak vihasztalt! Fhanszokat! Aggódó tenni enghem!-mondta felháborodva, majd eltrappolt tőlünk. Én csak mosolyogva a fejet ráztam. A franciát előbb megtanulta, mint az angolt az látszik. Én többször beszélek angolul, mint franciául. Az angolra jobban áll a nyelvem, így a szolgáknak is tudni kell az angolt. Mondjuk a legtöbb angol, a másik fele pedig velem tanult.
-Édes a kis szöszke, nem csoda, hogy a királyné felvette a kis tolvajt.
-Enni még szabad...-rántottam vállat, majd a palotába igyekeztem.
Apámhoz egész nap nem szóltam, be sem mentem hozzá. Anyámmal beszélgettem néha-néha, de egész nap a szobámban tanultam az angolt, hogy mire Harry herceg jön, tökéletesen tudjam az angol nyelvet. Este vacsorázni sem mentem le, helyette lefeküdtem aludni. Igaz, nagyon izgultam a másnap miatt, de végül elnyomott az álom.
***
-Do Mhórgacht! Wake suas!-hallottam meg Niall hangját mellőlem, mire kinyitottam a szemem. Tényleg Niall guggolt az ágyam előtt, kedves mosollyal ébresztgetett -Nem sokára jönni Harry herceg! Sietni nagyuram, sietni, mert elkésni ebéd!-rohat az ablakomhoz, majd kihúzta a függönyt, így a nap a szemembe sütött.
-Mennyi az idő?-kérdeztem álmosan.
-11 óra lenni, felség. Fél óra és jönni Harry herceg, és Gemma hercegnő! Sietni felség, sietni!-folytatta Niall a helytelen beszédet. Én rögtön kipattantam az ágyból, majd hálóingben rohantam a kis tálkámhoz, hogy megmoshassam az arcom.
-Mhég ninc meleg víz, felség!-szólt rám a szöszke, mikor kiöntöttem a hideg vizet.
-Az nem gond, Niall. Jó a hideg is!-mondtam majd már mostam is arcom. Megtörölköztem, majd háttal Niall-nek levettem a hálóruhámat, így teljesen meztelenül álltam előtte, és az ingemet kerestem.
-No de felség!-sikított egyet Niall, majd elfordult.
-Láttál már férfit, nem? Nem kell pánikolni, ugyanazom van, mint neked!-nyugtatgattam a kis szöszkét, aki erre visszafordult.
-A nadrágjha a székhen van, Lhouis.-mondta, mire a székez mentem, amin tényleg a nadrágom volt. Hogy, hogy tudta úgy kimondani a nevemet, azt nem tudom, de elég hülyén hangzott.
Gyorsan felkapkodtam a ruháim, majd rohantam le a szüleimhez. Ők már akkor kint álltak és várták a hintót. Apám mérgesen tekintett rám, anyám pedig nagyot sóhajtva fordult felém, és megigazította a szemöldökömet.
-Drága fiam, ház ilyenkor kell kelni?-korholt le beteg apám, aki gőzös sincs hogy bírt kikelni az ágyból. -Úgy tudtam Liam értesített!
-Így is volt, apám, csak elaludtam. Elnézésed kérem!-feleltem illedelmesen, mire bólintott. A hintó meg is érkezett, meg is álltak. Egy magas, göndör hajú, zöld szemű, gyönyörű arcú férfi lépett ki a kocsiból, majd egy hasonló arcú lányt segített ki, végül pedig kivett egy macskát. Tátott szájjal lestem a férfit, aki ezt nem vette észre, mert tőlünk 5-6 méterre voltak.
-Monsieur bienvenus!(üdvözlöm uram) köszönt franciául, majd elém lépett és kezet rázott velem.
-Hmm, un vrai gentleman! (hmm egy igazi úriember)-mondtam, miközben kezet ráztam vele. -Bienvenue!(üdvözlöm)
-Dites-moi, vous parlez anglais?(mondja angolul tud)-kérdezte csillogó szemekkel.
-Persze!-feleltem angolul.
-Akkor nem csak én vagyok úriember!-mondta búgó mély hangon. Mikor franciául beszélt olyan magasnak hatott, de most... valami isteni hang!
AHHHHHHHHWWWWWWWW *-*-*-*-*-*-*-*
VálaszTörlésKÉSZ
VÉGEM
IHHHHMÁDOOOM
!!!!!!!!
Örülök, hogy tetszik! :)
TörlésSzia!:)
VálaszTörlésFrancia :0 istenem de imádom! Köszi, hogy valahogy idevezettél engem /fb/. Suliban a legjobb ilyet olvasni:') várom a következőt,mert már ezzel baromira megfogtál.
Sok sikert neked is sulihoz. Kitartás!:)
Puszi.
Szia! :)
TörlésÖrülök, hogy elnyerte a tetszésed! Én pedig örülök, hogy be is néztél! Suliban? :D Az úgy jó lehet, én a buszmegállóban szoktam olvasni! Igyekszem, még ma neki kezdem! :)
Köszönöm! Neked is sok sikert, és kitartást!
puszi
...és állat a design is! Nagyon tetszik. Bárcsak én is tudnék ilyet..:'D jó is lenne.
VálaszTörlésÍrtam a blogodon, hogy szívesen csinálok neked is, vagy elárulom hogyan kell! Írj priviben! :)
TörlésATYA ÚR ISTEN!!!! erre nem tudom mit mondani olyan jó ezt ezt ezt folytasd legyen sok rész mert ez isteni jó imádom új kedvencem van *--*
VálaszTörlésgyorsan hozd a kövit ☺
Puszi: Luca
Röff (Ui).: Nagyon jó a desing ☺
Örülök, hogy tetszik! :) Nem tudom mikor hozom a kövit, nincs túl sok időm :/
TörlésPuszi