The rich man|Larry|2.rész

Sziasztok!

Nos, újra írtam az elejét! Visszakaptam a laptopot, bár olyan lassú lett, mint a döglött kutyám, nem baj, jobb mint a Windows XP, mert mégis csak Windows 7-es!

Na de, engem gyönyörűen kiosztottak a részek érkezésével kapcsolatban, meg azzal, hogy így sosem leszek híres író, ha feladom. Nem feladom -NC ,,Figyelem" bejegyzés- hanem véleményt kértem. És akkor kérdem én tőletek, minek írjak meg előre 10 részt, ha nem tetszik majd? Pl: Itt, minek írjak 10 részes bejegyzést, ha nem tetszik? Lehet, hogy későn vannak részek, de ez hobbi, nem az életem, hogy 0-24-be csak írjak. Én nem vagyok Silver, hogy végig írjak éjszakákat! -persze, ezzel nem őt sértem, ezzel arra utalok van más dolgom is.

Ennyit a kiakadásomról. Naomi-nak üzenném, hogy nem biztos, hogy olyan szépen lesz megírva, szeretném befejezni, viszont szeretném szépen is megírni, úgyhogy nem tudom mi lesz belőle, és hány rész...

De mindenesetre köszönöm az előzőhöz érkezett komikat! :)

UI: Majd design átalakítás lesz, Zuzaa jóvoltából!

Jó Olvasást!

Jó Komizást! ;)

Na és persze szép hétvégét! :D

Lorine W.

A napok teltek, Harry pedig megkedvelte a fiút, de Louis is őt. Furcsán megbízott a férfiban, aki első látásra szimpatikus volt neki. Louis hálás volt azért, amiért megmentette őt, ez a gazdag ficsúr, aki nem is annyira kényes, mint gondolta. Azt hitte mindent tisztára kell majd nyalni, szépen, és csöndben ülni, és teázgatni. De a férfi nem ezt tette. Körülugrálta az aprócska fiút, forrócsokit csinált neki, az ágyában aludt, még a kutyus is, ágyba kapta a reggelit, minden este megfürdette. Így Louis-nak meg sem fordult a fejében, hogy Harry rossz ember, hogy lehet rosszat akar neki. Akkor miért hozta volna be ebbe a modern házba?

Erre a választ maga, a ház ura sem tudta. Napokon keresztül gondolkodott rajta, hogy minek hozta ide ezt a gyámoltalan fiút? De aztán rájött: Szerette volna, szeretni. Szerette volna, hogy jobb sorsa legyen, és ne egy büdös, piszkos kuka mellett éjszakázzon, és legfőképpen, nem akarta, hogy meghaljon. Most legalább szeretik szegény fiút, és nem a hidegben hal majd meg, hanem Harry mellett, jó pár év múlva, mikor már vén tata lesz.

Louis a konyhában beszélt, és beszélt, és beszélt, míg Harry mosogatott. A fiú elmesélte neki eddigi életét, hogy nem ismeri az apját, mert az anyját megerőszakolták! többes számban, a nagyapja viszont kedves, és gazdag volt, de az anyja megőrült, és megszökött a diliházból, -még terhesen, az utcán szült- így kerültek ide, de ő szerette az anyját, és titokban mindig a nagyapjánál lógott, aki a város végén lakik, egy tó mellett, de már meghalt. És ezt mind olyan boldogan mesélte! Olyan jól esett neki, hogy elmondhatja az örömeit. És Harry is szívesen hallgatta a butuska fiút.
-...nagyon szerettem a papát, mindig sütött sok halt!-mesélte boldogan. Ép  arról beszélt -volna- , hogy milyen jól főzött a nagyapja, és istenien tudta megfőzni a harcsapaprikást, amit azóta nem evett. Harry kuncogni kezdett a fiút, aki félre mondott egy szót. Olyan édes volt, nem akarta kinevetni, de...tényleg nagyon aranyos volt.
Louis rögtön elpirult, kezdte sejteni, hogy valamit félre mondott.
-Az halakat, te!-kuncogott tovább rajta Harry, mire a fiú vállat vont. Honnan tudta volna? Nem járt iskolába, pedig mindig is szeretett volna. Híres tudós akart lenni, de az anyja nem járatta iskolába, mert nem volt pénzük.
(Ilyenkor gondolkodik el az ember, milyen jó dolga van. Pedig, én sem vagyok gazdag, de mennyivel jobb élete lett volna Louis-nak, ha így nő fel?)
A fiúnak abban a pillanatban összeszorult a szíve. Buta, és Harry mégis szereti, neveli. De miért szeret egy ilyen tudatlant?
-Jól van na! Én vagyok olyan okos, mint te! Nem jártam iskolába, sem óvodába!-mondta szomorúan, majd a férfihez bújt, aki felkarral átölelte, és egy puszit nyomott a fejére. Elképesztő... Ilyet sem látott még. Egy gyerek azért szomorú, mert nem járhatott iskolába, pedig ő utálta, sőt rühellte, ez a fiú meg...szinte sír azért, mert...buta. Hogy nem tudja vidáman azt mondani ,,Tudok számolni!", pedig Harry gyűlölte a matekot, ki nem álhatta.

-Én sem vagyok okos, csak tapasztalt-mondta Harry halkan, úgy, hogy csak a fiú hallja, pedig senki más nem volt rajtuk kívül a házban -Ígérem jövőre suliba foglak járatni! Rendben?

-Rendben...-sóhajtott a hozzábújt fiú -Ez azt jelenti maradhatok?-csillant fel a szeme, majd kékellő szemeit Harry-re emelte, aki meleg mosollyal az arcán nézett az őt bámuló fiúra. Volt abban kék szempárban valami...valami varázslat, ami teljesen elvarázsolta. Olyan szépek, csillogóak és...ártatlanok.
-Persze! Már Styles vagy! A szünet után a nevemre íratlak, hivatalosan is a fiam leszel
-Úristen! Köszönöm, Harry! Köszönöm!-mondta a fiú felordítva, majd még jobban a férfihez bújt, aki szintén szorosan ölelte a kicsike testet, mert alig volt 160 centi. Picike volt mindene...na jó nem mindene.
-Szívesen Louis! Szívesen teszem...-mondta miközben puszit nyomott a picike fiú fejére. Hallotta ahogy a fiú szipog egyet, és nehezen veszi a levegőt, így egy kicsit elenegedte. Louis szeme vörös volt, és könnyes, de vigyorgott. Szabályszerűen vigyorgott, mert örült, hogy egy ilyen apát kapott, mint Harry.
-Köszönöm Harry! Szeretlek!-mondta a fiú alig hallhatóan, majd megint a férfihez bújt, aki csak lefagyva állt, és ölelte az alacsonyabbat. ,,Szeretlek"? Szereti? Mármint hogy szereti? Mint apját, mint testvérét, mint barátot, mint férjet, vagy hogy? Egyáltalán tisztában van azzal, milyen az, ha valaki meleg?
A következő pár percben Harry csak gondolkodott. Louis azt suttogta neki szereti, de nem tudja eldönteni, hogy hogy szereti. Lehet egy érett férfi, egy apa azt mondaná ,,Úgy szeret, mintha az apja lennék", de ez esetben? Harry meleg, Louis meg...gyerek. Nem ronthatna meg egy 15 éves GYEREKET. Az rosszabb lenne bármilyen áteredőbűnnél. Nem mintha katolikus lenne, de sokkal rosszabb lenne.
Hirtelen egy hangos telefoncsöngés hangzott fel, ami kettészelte ezt a nyugodt, néma csendet, ami kettőjükre telepedett. A telefon az asztalon ,,ugrált", így Harry eltudta venni anélkül, hogy elengedte volna Louis-t. Az anyja neve díszelgett a képernyőn, ami előre hatalmas nyögésre késztette, hogy felvette volna. Érdekes szülei vannak, főleg Anne, aki annyira kiakadt, hogy a fia meleg, hogy házat vett neki, bebútorozta, és elküldte őt otthonról, mert ugye már Harry felnőtt férfi. Harry sóhajtva felvette a telefont, miközben alulról kíváncsi szemek vizslatták.
-Hallo?-szólt bele kedvesen, amihez rengeteg energia kellett.
-Szia édesem! Anyád vagyok -valahogy rájött -csak azért hívlak, mert ma beugrunk hozzád! Voltunk a nővérednél is, és te pont útba esel, gondoltam meglátogatunk! Vigyünk valamit?-anyja kényes hangja ellepte agyát, szinte semmi más nem maradt meg, mert uralma alá kerítette ez a szörnyű kényesség, huncutság, és rafináltság ami az anyja hangjából áradt. Mintha valami dögledező kecskét hallgatna.
-Szia anya! Rendben, gyertek be, de nem kell semmi. Van bőven itthon minden...-mondta minden kedvességét összeszedve.
-Az anyukád?-kérdezte Louis halkan, de a telefonba behallatszott, így anyja kapott az alkalmon.
-Ugye nem az ágyban kaptalak el, valami ficsúrral? Megzavartalak?
-Nem, dehogy! Csak Louis volt...Louis a fogadott fiam.-mondta lenézve a fiúra, aki beharapott ajkakkal, elpirulva nézett vissza rá.
-Fiad!? Szóval van párod akivel neveled? Vegyünk neki is valamit? Sajnálom kincsem, nem tudtam, hogy többen vagytok!-vinnyogott a telefonba Anne, de hangjában tisztán érezhető volt az undor, amitől Harry-t kirázta a hideg.
-Nem, nincs senkim. Egyedül nevelem...
-Szóval senki sem maradt meg veled? Szörnyű kisfiam, de majd lesz valakid, ne aggódj. Még ha nem is lesz szép...-nyavalygott tovább nő.
-Nem. Nem akartam senkivel sem együtt lenni, mert mind csak kihasznált. És ne aggódj, nekem gyönyörű lesz a párom, még ha neked  ronda is!-mondta egy csöppet dühösen.
-Jól van fiam. Te tudod, hogy akarsz gyereket nevelni, de én mondom nehéz dolog...-utalt itt rá, mire a férfi szemet forgatott.
-Persze, de megoldom, ne aggódj...-sóhajtott egyet Harry, majd megsimította a még mindig őt ölelő Louis fejét.
-Rendben. Akkor én le is teszem! 15 perc és ott vagyunk. Puszi!-cuppogott a telefonba, Harry-t pedig elkapta tőle a hányinger. Undorító egy nő, nem mondom. Embernek sem jó, de anyának...végképp!
Eltette a telefont, majd fáradtan a kíváncsi tekintető fiúra nézett, akinek majd ki szúrta az oldalát a kíváncsiság, mert csak Harry hangját hallotta a ,,mama"-ét nem.
-Anyukád volt?-mosolygott Harry-re.
-Igen, de hidd el nem akarod megismerni...-rázta a fejét, majd elengedte a fiút, és leült az asztalhoz, próbálván elmondani egy imát, hogy hagy élje túl ezt a napot, hagy ne aludjanak itt a szülei, mert akkor megbolondul, amit egyik Styles sem szeretne, főleg a legkisebb...Louis.
-Miért? Rossz ember?-kíváncsiskodott tovább, miközben leült Harry mellé.
Elég utálatos, szóval igen. -sóhajtott egyet -Anyának meg főleg nem jó... Ne lepődj meg, ha nem szól hozzád, sokszor engem sem vesz figyelembe, de apukám kedves. Kicsit komoly, de szereti a gyerekeket.-mosolygott a kétségbe esett fiúra, mire az nagyot nyelt.
-Nyugtató...-sóhajtott egyet, majd tekintete megint Harry arcára siklott.
-Nyugi, Lou! Nem lesz gond, én itt vagyok! Nem hagyom, hogy bántsanak!-biztatta a fiút, majd megsimította arcát. Louis halványan elmosolyodott, miközben belesimult Harry tenyerébe. Olyan...nagy, és meleg, és gondoskodó...és csak úgy jó, ha hozzáér. Olyan jó érzés...
-Ugye nem fognak megverni?-kérdezte halkan, mire Harry mosolyogva fejet rázott.
-Ha akarnának sem hagynám,. de nem fognak.-mondta biztatóan, Louis pedig bólintott. Olyan jó érzéssel töltötte el, hogy a mellette ülő férfi azt bizonygatta bármi áron megvédi, még a saját szüleitől is. Senki sem tenné meg érte, pedig...nem rossz gyerek.
Harry felállt az asztaltól, majd elsétált az egyik szekrényig, és kivett belőle egy dobozt. Fém volt, vagy valami hasonló. Szép piros, fehér, és zöld mintákkal. Volt rajta egy nagy fenyő, azon rengeteg hó, és mellette egy hatalmas piros ruhás bácsi, nagy szakállal, a bácsi mellett pedig 2 őzike volt, kocsiba fogva. Louis nagyon elcsodálkozott ezen. Minek a bácsinak 2 őzike? Ráadásul minek fogta őket szekérbe? A lovak jobban elbírják, nem? És a fa, hogy került oda?
Mikor a férfi észrevette Louis zavarodott tekintetét levette a doboz tetejét, és lerakta az asztalra, majd visszaült. A fiú csodálkozva kukucskált bele az érdekes kinézetű dobozba, és mikor meglátta, hogy süti van benne, felcsillant a szeme.
-Mézeskalács, egyél! Finom, Olga sütötte. Sajnálom, hogy nem tudtam neked tortát csináltatni, de sajnos a bolt nincs nyitva, és Olga nem tudott bevásárolni. Ráadásul 24-én hazautazott...-mondta Harry kedvesen, mire a fiú rögtön a dobozba nyúlt, és kivett egy cukormázas angyalkát, és jóízűen enni kezdte.
Egyébként, Olga-t már ismeri. Egy nagyon kedves néni, aki véletlen rányitott, mikor épp pisilt. De bocsánatot kért, és rögtön kifordult a fürdőből. Egyébként annyira nem néni, még csak 39 éves, és nincs gyereke sem. Viszont Louis-t nagyon szereti, úgy ahogy Harry is. Körül ugrálják szegény fiút, aki nem győz ezért hálálkodni.
-Nem gond, ez is nagyon finom. Még sosem ettem ilyet!-mondta a fiú fülig érő vigyorral -Amúgy ki az a piros ruhás bácsi a tetején?-kérdezte aranyosan, mire Harry elképedt. Nem tudja ki a mikulás, vagy nem ismeri fel?
-A Télapó. Nem ismered?-kérdezte döbbenten, mire a fiú elpirult.
-Még nem találkoztunk...-rántott vállat -Miért? Ki ő?
-Karácsonykor ő hozza az ajándékokat. Télapónak is hívják, Mikulásnak, Mickey-nek is, sok neve van... Anyukád nem mesélt róla, mikor kicsi voltál?-kérdezte Harry, miközben a fiú kezéért nyúlt, és megfogta azt. Jobban mondva összekulcsolta ujjaikat, okot nem tudott volna mondani miért, de jól esett, hogy foghatja a kezét.
A fiú szomorkásan lehajtotta a fejét, közben meg is rázta azt.
-Nem.. Én sosem kaptam ajándékot születésnapomra...és... erre a karcsányonra sem...-rántott vállat, majd újra a férfire pillantott, aki már akkor mosolygott.
-Karácsony. Louis, Karácsony. Te pedig Szenteste születtél, mint a kis Jézus, de nem fogom elmesélni ki volt az!-nevetett fel Harry, de hiába a nagy öröm, csöngettek. A férfi egy kisebb szívinfarktuson  esett át, majd nagyot sóhajtva elengedte Louis kezét, és felállt. Elcsoszogott az ajtóig, és elgondolkodott ki nyissa-e, vagy inkább ne, és menjen fel az emeletre aludni. Persze Lou-val együtt. De végül kinyitotta, és egy undorítóan mosolygó nő fogadta, mögötte pedig egy bajszos, magas férfi állt.
-Szia kincsem! Boldog Karácsonyt!-cincogott az anyja, mire a férfit elkapta a hányinger. Anyja beljebb lépett, majd kicsit -de alig hogy- megölelte fiát, majd arrébb lökte, és betrappolt a házba. A férfi, -Harry apja- kezet rázott fiával, majd megölelte, és ő is bement a házba. Harry becsukta az ajtót, majd a már vetkőző szüleihez ment, akiket Olga ugrált körül.
-Mond csak fiam, merre van a kicsi Styles?-mosolygott rá apja.
-Nem olyan kicsi ő. Gyere ide Lou!-intett a csodálkozó fiúnak. A fiú felállt majd a férfihez sétált, kicsit el is pirult ahogy meglátta a gazdag szülőket.
-Lou? Milyen istentelen név ez?-háborodott fel anyja, és nem is köszönt a srácnak.
-Jó estét....-köszönt halkan a fiú, rá sem mert nézni a nőre, mert...megbántotta. Az anyja adta neki ezt a nevet, mi baja vele? Ő szereti a nevét.-
-Szervusz! Louis a teljes neved, igaz?-kérdezte kedvesen az öreg.
-Igen...-felelte halkan, majd felnézett Harry-re, aki félig átölelte őt.
-Menjünk a nappaliba beszélgetni!-ajánlotta fel, mire a szülei követték, Lou-t pedig maga előtt tolta. Leültek egymással szembe  a szülőkkel, majd folytatták a beszélgetést.
-És melyik árvaházból jöttél?-faggatta tovább az öreg.
-Egyikből sem...
-Ezt hogy érted!?-háborodott fel a nő -Nem tudod a nevét az intézménynek?
-Nem árvaházból jöttem...-felelte halkan, majd Harry oldalához bújt, aki átölelte, és cirógatni kezdte oldalát. A nő arca elsápadt, közben pedig remegett az idegtől. Honnan jött ez a gyerek?
-Hát akkor?-kérdezte idegesen.
-Az utcáról... Harry mentett meg, különben megfagytam volna..-mosolyodott el a fiú, de nő nem mosolygott, sőt undorodott ettől a két...nem is tudja mitől. Normális? A gazdag fia befogad egy utcagyereket? Ráadásul a fia Harry Styles, egy vállalat vezető fia? Hogy mer ilyet tenni!? Ez szégyen! Gyalázat!
-MICSODA!? Hogy mertél a házadba hozni egy mocskos utcagyereket? Miért nem hagytad ott? Normális vagy te, fiam? Erre neveltelek? Hogy fogadj be minden bűzlő gyereket, és dögöt? Hát mi van veled édes fiam!?-kezdett el ordibálni, mire Louis összerezzent és még jobban Harry-be bújt. A kutyus a kanapén feküdt, nem rég ment oda, de még ő is felkapta a fejét.
-Anne! Elég lesz!-szólt rá erélyesen férje.
-Elég!? Rob, te ezt hagyod!? Hagyod, hogy a fiad bohócot csináljon magából?-folytatta felháborodva, mire Harry morgott egyet.
-Bohócot? Én vagyok a bohóc, mikor te vagy úgy kikenve, mint egy 20 éves? Minek neked 10kg smink 40 évesen? És egyáltalán mi közöd a fiamhoz? Én nevelem, én etetem, nem mindegy honnan jött!? Hogy lenne már! Neked semmi se jó! Se a lányod, se a fiad, se a férjed!-kezdett bele Harry is, de azt nem vette észre, hogy Louis már sír mellette.
-Mi az hogy nem mindegy!? Persze, hogy nem! Én neveltelek, akkor kell csinálnod amit mondok! Az anyád vagyok!
-És úgy is viselkedsz? És miért kéne azt tennem amit te mondsz? Felnőtt férfi vagyok 4 éve egyedül lakom! Szaros 17 évesen kiköltöztettél! Igazi anya az ilyen?
-Elég lesz Harry! Anne fejezd be, már Louis sír!-figyelmeztette férje, de az csak folytatta.
-Hagy sírjon, van miért! Egy mocskos kis tolvaj, aki egyáltalán nem kell a Földre!
-Na jó! Elég lesz anyám, és addig menj innen még én ki nem teszlek!
-Kitenni? Kitennél a saját házamból?
-ELÉÉÉG!-sikított fel Louis, majd fülére tapasztotta a kezét, felhúzta a lábát, és csukott szemmel sírt. Harry aggodalmasan fordult a fiú felé, majd megsimította az arcát.
-Lou...-szólt hozzá lágyan, de a fiút nem érdekelte.
-HAGYJ BÉKÉN!-ordított fel újra, majd az ajtóhoz futott, és egy szál pulóverben kifutott a hidegbe.