Scam | Larry | Prológus

 Harry

Reggel ébresztőórám hangos csipogása keltett, ami már megszokott, ugyanis lassan tíz éve nem kelt engem senki. Hiába élek a szüleimmel, egyedül tartom el magam. Nagyot ásítva keltem ki ágyamból, majd papucsomba bújtattam lábaim, és szemet dörzsölve csoszogtam ki a fürdőszobába. A mosdókagylóra támaszkodva nézem bele a velem szemben lévő tükörbe, és mit ne mondjak, elég fáradtnak tűntem. Szemeim alatt hatalmas, sötét karikák pihentek, az arcom beesett volt, hajam kusza volt, és még a szemeim is halványabban csillogtak. Lehet nem a cikkel kellett volna foglalkoznom, amit holnap kell majd leadnom. Egész este azt írtam, és néztem át, képeket szerkesztettem, és rengeteg anyagot gyűjtöttem. Hajnalig dolgoztam rajta, ugyanis egész hétvégén nem volt eszembe.

Nagyot sóhajtva nyitottam meg a csapot, majd jó hideg, de egyben frissítő vízzel átmostam arcom, majd a fogkefémért nyúltam,  amire nyomtam egy kis fogkrémet, majd elkezdtem fogamat mosni. Bár felesleges, mert anyám reggelivel köszönt majd lent, nem érdekel, legalább pár pillanatig úgy érzem friss a szájüregem is. Kiöblítettem számat is a frissítő, de egyben jéghideg vízzel, ami kicsit beleütött fogamba. Kezemmel eligazgattam tincseimet, majd mikor láttam tükrömben, hogy elfogadható külsőt nyertem legyintettem magamnak, majd visszasiettem szobámba. Felkaptam alvós alsómra szűk, fekete nadrágom, amit imádnak a pasik, ugyanis tökéletesen kiemeli kerek fenekem, és vékony, formás lábaim. Aztán felvettem egy tiszta, világoskék inget, arra pedig vettem fel egy világos szürke zakót. Felvettem retrós, boszorkány cipőmet*, majd vállamra kaptam oldaltáskám, amiben laptopom pihent, és lefele igyekeztem. Lent, mint sejtettem  anyám már reggelivel várt, és forró, friss kávéval. Rántottám is gőzölögve várt a pulton, és mivel nem tudtam neki ellenállni, rögtön a pulthoz siettem, le sem ültem, állva kezdtem el magamba tömni a meleg reggelit. Utána gyorsan megittam kávém, majd már siettem volna az ajtóhoz, de Robin hanga nem engedte, hogy kinyissam.

-Se szó, se beszéd már mégy is? – kérdezte kicsit sértődötten, mire felsóhajtottam. Nem vagyok kisgyerek, hogy pusziért rohangáljak a házban apámat, és anyámat keresve. Persze, bunkóság szó nélkül elmenni, de ehhez már hozzászokhattak volna.

-Sietek, Robin – néztem rá kiskutya szemekkel.

-Te mindig sietsz… - sóhajtott, majd intett egyet –Nyolcra gyere, meccs lesz! – figyelmeztetett mutatóujját rázva, én pedig csak szemet forgatva nyitottam ki az ajtót, majd kiléptem az enyhe, tavaszi időbe. Az egyik kedvenc évszakom a tél után. Ilyenkor olyan gyönyörű minden. Virágba borul az egész város, minden tele van fehéren, vagy rózsaszínen virágzó fákkal, hóvirággal, ibolyával. Ilyenkor lenne a legjobb sétálni, ha nem lenne messze a munkahelyem.  Kocsival több mint fél óra, szerencsésebb esetben, ha viszont nincs szerencsém elhúzódik egy órára, ugyanis valamikor elkapok egy balesetet, vagy dugót. Így inkább nem sétálnék be London központjába.

Beültem a ház előtt álló márkás, és drága kocsimba, majd táskámat az anyósülésre helyeztem.  Beindítottam a motort, majd az útra kanyarodva elindultam munkahelyem irányába. Híres ez a cég, amolyan Modest! kisegítők vagyunk. Szárokkal interjúzunk,  majd kicsit kiforgassuk szavaikat és cikkekben megjelenítjük. Bár valamikor pont az ellenkezőjét csináljuk, mint amit a Modest! vár, ugyanis valamikor a Sony Music  lekenyerez minket. A pénz pedig mindennél fontosabb ugyebár, és van amikor több millióval ajánlanak többet, mint a Modest!. Aljas munka az újságírás, de erre születtem. Ilyenkor tudja meg az ember, hogy egy sztár ugyanolyan senki mint te, vagy a világ legszegényebb gyereke. Senki sem több, a pénz csak eszköz, de az életet nem tudod megvenni, és ez engem kikészít. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom az ilyen életet, megmondják mit, hogy csinálj, mit egyél, mit hordj. Nekem nem parancsolnak, nekem mindössze a cikk témáját írják a elő, a többit úgy alakítom, ahogy szeretném.

Nem lehettem messze a munkahelyemtől, mikor egy szép nagy dugóba hajtottam egyenesen bele. Előttem vagy száz kocsi állt, és dudált, mások kiszálltak a kocsiból, és előre rohantak. Remek, még egy baleset. Mivel ez a legforgalmasabb út, itt van a legtöbb, és sokszor a legtragikusabb baleset. Szörnyű, és erről nem csak az autót vezető sofőr tehet, az ember is, mert nem figyel, és rohan, mint állat, pedig…felesleges, bár én is sietnék, de nálam már megszokott a késés.

Nehezen elindult a sor, így én is döcögve eltudtam indulni. Valójában nem baleset volt, mindössze defektet kapott egy autó, és ahhoz rohantak, hogy segíthessenek. Legalább nem kellett sokat várni. Alig pár perc múlva már a cég parkolójában kerestem egy szabad helyet, amit majdnem a végén találtam, de nekem az is tökéletesen megfelelt. Kiszálltam kocsimból, vállamra kaptam táskám, majd igyekeztem befelé, mert a főnök szétszed. Berohantam a hatalmas épületbe, ahol recepciós már messziről megismert, és integetett.

-Jó reggelt, Harry! – köszönt kedvesen a vörös hajú, mosolygós nő, akinek szintén mosolyogva kívántam minden szépet és jót. A lift fele igyekeztem, és nagy szerencsémre el is kaptam egyet, sietve beléptem a mozgó dobozhoz hasonlító akármibe, majd megnyomtam a 10-es számot, így a lift egy csilingeléssel jelezte elindultunk. Utáltam ezt a fémdobozt, mindig féltem, hogy megáll, vagy leszakad, egyszerűen rémisztő volt, hogy mozog ez az akármi. Még egyet csilingelt a lift, ami már azt jelezte a 10. emeleten vagyok, kinyílt az ajtaja, én pedig szinte rohantam az irodámba, aminek feltéptem ajtaját, majd az íróasztalomhoz rohantam. Letettem táskámat az asztalra, közben levettem zakómat, amit egyszerűen a székemre terítettem, majd gyorsan leültem székembe, és előkaptam a múlt heti befejezetlen cikket, amit viszont ma kéne leadni. És, hogy miről szólt? Az új csapatról, a Doncaster Rovers-ról, aminek amúgy nem tudom mi köze van Londonhoz, mikor Dancasteri csapat, bár elég híres lett, de csak azért, mert jó a csatár, és a kapitány. Én nem szeretem a focit, csupán csak Robin kedvéért szoktam nézni, nagyon ritkán, általában akkor a Doncaster Rovers játszik…

Nagyot sóhajtottam, ezzel egyidejűleg kopogtak az ajtómon.

-Tessék! – szóltam ki kedvesen. Melanie nyitott be, a titkárnőm, ugyanis még azt is kaptam. Egyébként a főnököm lánya, és egyidősek vagyunk, gyerekkorom óra ismerem őt, ugyanabba az általános iskolába jártunk, ugyanabba a gimibe, és ugyanabba a főiskolába. Hosszú, szőke haja kontyba volt fogva, halvány barnás színnel volt kifestve szemhéja, egy gyönyörű világoskék blúz volt rajta, amit egy szintén kék, de sötétebb színben pompázó szoknyához vett fel, fekete cipővel. Úgy őszintén, szerintem öregítette ez a kék…nem volt rossz.

-Szia Harry! – mosolygott rám, majd becsukta maga mögött az ajtót.

-Szia Melanie! – köszöntem neki én is mosolyogva –Mi a helyzet?

-Nem sok, sőt velem semmi – rántott vállat –Viszont már apám nagyon vár

-Igen? A cikket is?

-Nem, átadta Malik-nak, mert sírt a szája a féltékenységben, pedig ő is nagyon jól ír, nem értem mi baja – rántott vállat a lány –Egyébként, jött pár leveled, elküldjem az otthoni címedre, vagy hozzam be ide?

-Hozdd be ide – legyintettem egyet, majd felálltam –Üzenem Zayn-nek itt van a befejezetlen cikk, ha ihlet kéne szívesen kölcsön adom – mutattam a cikkre, mire Melanie bólintott.

-Rendben, átadom – mosolygott rám.

-Oh, kérlek, tedd ABC sorrendbe az eddig megírt cikkeimet, este rendszereznem kéne, ha sorrendbe rakod könnyebb lesz – kértem őt kedvesen, mire felsóhajtott.

-Persze, megcsinálom

-Köszönöm! – intettem neki egyet, majd kiléptem az irodámból, és jobb irányba fordultam. A folyosó végén a főnököm irodája várt, kopogtam kettőt, mire egy hangos ,,Gyere!”-t kiáltott ki. Be nyitottam, főnököm feje vörös volt,  szinte füstölt a dühtől  -Melanie azt mondta várt engem

-Az nem kifejezés, Harry! Megesz az ideg! – nézett rám perzselő tekintettel –Merre volt eddig?

-Dugó volt, most jöttem – mondtam halkan. Nem szerencsés egy mérges Henk-el beszélgetni, ilyenkor ölni képes.

-Remek, én pedig ajánlatot kaptam, amit magára szeretnék bízni – mondta egy csöppet nyugodtabban –Üljön le! – mutatott a vele szemben lévő székre, én pedig leültem vele szemben, keresztbe tettem lábaim, majd összekulcsoltam ujjaimat, és izgatottan néztem rá. Kíváncsi vagyok ezúttal milyen feladatot bíz rám. Mostanában olyan semminő munkáim vannak, remélem ez izgalmasabb lesz.

-Hallgatom – bólintottam egyet, mire felsóhajtott.

-Ismeri, Louis Tomlinson-t?

-Aki a Dancaster Rovers kapitánya?

-Igen, Igen. Nos…le kéne lökni a ranglétra tetejéről, ugyanis nagyon kiszorítja Messi-t, illetve Ronaldo-t is, ráadásul az énekesekről is elvonja a figyelmet, kaptunk ajánlatot a Modest!-től és a Sony Mucis-tól is, én a Modest! ajánlatára reagáltam…

-Mit kéne tennem? – kérdeztem felvont szemöldökkel, nagyon nem tetszik ez nekem. Rossz előérzetem van, eleve utálom a focit, de még ez a gyerek is..

-Ugyebár, meleg vagy

-Úgy van – bólintottam egyet –Ez miért lényeges?

-Azt pletykálják Louis is meleg, azt mondják megváltozott, és nagyon sokan állítják azt, hogy látták férfivel – kezdte el mesélni, én pedig egyre idegesebb lettem. Érzem valami lesújtót mondd –Nos, el kéne csábítani. Jöjjön vele össze, csókolózzanak, szeretkezzenek, mindegy mi, csak vegye fel videóra, majd írjon róla egy cikket! – szinte könyörgött, hogy vállaljam el. De ez aljasság! Pont én tudom a legjobban, milyen rossz érzés mikor kihasználnak, erre nekem kéne egy sztárt? Nem…nem az én műfajom, hiába vagyok újságíró ez nem nekem való feladat.

-Nem vállalom el! – mondtam határozottan, mire a főnököm felnevetett.

-Nem kérdeztem. Meg kell csinálnia, egyrészt, jól fizetnek, másrészt, ha nem csinálja meg kirúgom! – fenyegetett meg, én pedig nagyot nyeltem. Nem is tudom…ez…bunkóság. Kihasználni egy fiatal férfit? Ráadásul nem is tudja, hogy meleg? Áh, nekem ez sok, de a munkámat viszont féltem. Annyi évembe telt, míg ilyen híressé váltam, míg kivívtam a tiszteletet. Nem dobhatom csak úgy el…

-Mennyit kapnék?

-Ha meg vagy a bizonyíték 180’000  fontot

-Az sok…

-Bizonyám, és maga a legjobb a cégnél, netalántán adjam át Malik-nak?

-Nem…elvállalom – sóhajtottam fel –Bár nincs választásom

-Így van

-De…hogy jöjjek vele össze? Nyílván ismer…szóval..

-Holnap egy kávézóban lesz, egyedül, minden kedden abba a kávézóba megy, csatlakozzon hozzá, hitesse el vele, hogy nem akar róla cikket írni, majd adja be neki, hogy imádja a focit. Haverkodjanak, kérje meg, had mehessen el az edzéseire, meccseire és a többi. – rántott vállat Henk, majd gyorsan karórájára pillantott –A hétszenségit! A nejem megöl, már az étteremben kéne lennem! Igyekezzen kifele Styles, dolgom van! – intett nekem főnököm, én pedig sóhajtva felálltam a székből, majd kimentem az ajtón. Meglepő módon az ajtó előtt Zayn állt, akinek ravasz vigyor éktelenkedett arcán, ugyanis ez a legundorítóbb vigyora. Mint valami részeg elmebeteg.

-Szervusz Harry! – köszönt vigyorogva –Hogy vagy? Van már valakid? A múltkor azt mondtad volt egyéjszakás kalandod, nem hívott azóta sem? – kérdezte meglepően kedvesen. Érdekes…eddig nem szólított Harry-nek, mindig buzeráns, vagy buzika, netalántán trópusi voltam…vagy hercegnő. Most pedig életében először normálisan kimondja a nevem, miben sántikál már megint?

-Szia Zayn, nem nincs senkim, és a pasas sem hívott – meséltem szomorúan –Pedig jól nézett ki

-Ugyan! – legyintett –Találsz nála jobbat, akinek nem csak szexre kellesz – sóhajtott fel szomorúan. Több mint hét éve halt meg a menyasszonya, azóta sem volt senkije…és a nőkhöz sem úgy viszonyul már. Emlékszem a temetés után egy héttel részegen jött be órára, ugyanis akkor még fősulisak voltunk, és ő is ugyanoda járt, ahova én.

-Reméljük. És te? Hogy vagy? – kérdeztem vissza illedelmesen, mire elnevette magát.

-Elvagyok, csak sok a munka…megkaptam a cikkedet. Csak nem új feladatot kaptál?

-De, de. Jó nagy feladatot

-Sokat fizet? – kérdezte sejtelmesen.

-Sokat

-Akkor meg ne bánkódj, a pénz nyugtat – veregette meg vállamat, majd hátat fordított nekem, és elindult az ellenkező irányba.

-De nem boldogít… - suttogtam magam elé. Remek feladat, nem mondom, csináljak egy elméletileg heteró férfiból meleget, és legyek a bizalmasa. Hogyan csináljam, ha én vagyok Harry Styles? Minden sztár ismer, de mi van, ha Louis pont nem? Akkor is rájönne előbb utóbb, hogy újságíró vagyok, és átverem. Vagy…nem. De ha jól tudom barátnője van, őt is valahogy el kéne tűntetni akkor… De hogy csináljam? Sosem csináltam még ilyen, nem volt hosszú párkapcsolatom…hogy tudnám meghódítani? Eddig mindenki engem hódított meg, nem én mást…

Ezek a gondolatok cikáztak fejemben, miközben én az irodámhoz értem. Mikor benyitottam egy dalolgató Melanie fogadott, aki az írásaimat pakolgatta ide-oda. Nem tudom mit dúdolt, de magas hangja tisztán csenget, kellemes volt, simogatta a dobhártyámat.

-Oh, Harry! – fordult meg pirulva az eddig nekem háttal álló lány –Már végeztetek is?

-Persze, apád sietett

-Igen, igen…anyámmal ebédel. Ma van a házassági évfordulójuk, ilyenkor mindig romantikáznak, nélkülem – sóhajtott fel –Ilyenkor úgy sajnálom, hogy meleg vagy…olyan jó pasi vagy pedig – mondta szomorúan, miközben füle mögé tűrt egy kontyából kiszabadult tincset. Felnevettem. Mindenki ezt mondja, hogy jól nézek ki, csak néha…túl nőies vagyok.

-Ugyan Melanie, nem vagyok olyan jó pasi. A mosógépet máig nem tudom elindítani

-Attól még szívesen hozzád mennék – mosolygott rám –Kedves vagy, jó szívű, és irtó szexi, minden nő álma… Nem akarsz gyereket? Úgy őszintén, szívesen szülök neked! – nevetett jó ízűen, mire én is folytattam kacagásom.

-Nem, még nem szeretnék, de ha változna valami neked szólok először – mondtam nevetve, mire sóhajtott.

-De most komolyan Harry, nem akarsz elvenni? Tudok főzni, mosni, takarítanék is, házam is van. Nekem lenne a legszexibb férjem a környéket – nevetett tovább.

-Sajnálom, az egész állam tudja, hogy meleg vagyok, nem hinnék el – mondtam legörbülő szájjal, majd az íróasztalom mögé sétáltam, és leültem székemre. A lány szembe fordult velem, így ő az asztal másik végén állt.

-Sosem voltál nővel?

-Hányingerem volt csupán csak a gondolattól is, hogy le kell fektetnem egy nőt. Még elképzelni sem mertem, hogy néz ki egy nő meztelen – mondtam grimaszolva.

-Hááát, az igaz amióta csak ismerlek fiúkkal vagy

-És mióta is ismersz?

-Húsz éve…

-Akkor meg? – nevettem hangosan, mire ő csak vállat vont. Sokszor mondta már, hogy jól nézek ki, és én el is hiszem neki, de ez identitásomon nem változtat semmin. Igaz kedves lány, jó szívű és nem is csúnya, de nekem nem álom csajom van, hanem álom pasim, akit évek óta keresek, de teljes egészében senkiben sem találtam meg, azt, amit kerestem, csupán csak egy kis töredékét.