Babysitter | Larry | One Shot/2. rész

Sziasztok, drágák! :)

Ahogy tudtam siettem a résszel, bár nem tizenkét oldal, de remélem azért tetszik majd. Nagyon szépen köszönöm aaaa 7! kommentet, végre visszatértünk az eredeti ,,létszámhoz", ugyanis átlagban 7 kommentem szokott lenni, köszönöm. Nagyon jól esik, főleg az, hogy egyre jobban gyűlünk, már negyvenheten vagyunk a blogon, és 77,365 oldalmegjelenítésnél tartunk, amit nagyon szépen köszönök! Sosem gondoltam volna, hogy egy év alatt meglesz a 70'000 megtekintés! :") Ezt is nagyon köszönöm.

És szavazás van itt oldalt, ugyanis van egy blog ötletem, de még nem teljes a kép, ha szavaztok, akkor segíthettek jobbá tenni az írásom, és egy olyan blogot tudok üzemeltetni, ami nektek is tetszik. Kérlek itt, illetve a csoportban is szavazzatok! ;) Van egy hetetek szavazni!

Szép hetet!

Kellemes olvasást!

Lau

Louis

Kimentem a fürdőből, a két kislány még mindig aludt az ágyamon, de aludnom majd nekem is kell, nem most, mert még csak négy óra, de azért fáradt vagyok. Bemásztam Ellie mögé, majd megsimítottam a karját, így rögtön arrébb húzódott, majd szembefordult velem, és átölelte a mellkasom, természetesen még mindig aludt.

- Anyu… - sóhajtotta mellkasomba, majd még erősebben szorított.

- Ellie, nem anyu vagyok… - simítottam meg fejét, mire rögtön kipattantak szemei, és ellökte magát tőlem. Rémülten ült föl, nem is mert rám nézni, arrébb is ment, nehogy hozzáérjek. – Ellie?

- Bocsánat… - suttogta sírós hangon.

- Semmi baj, nem haragszom. – mosolyogtam rá, majd megsimítottam karját de elhúzta.

- Olyan illatod van, mint anyunak…

- Sajnálom, ezt a tusfürdőt találtam…

- Mindenhol ilyen van…de…ez nem a tusfürdő, Louis

- Akkor?

- A te illatod olyan, mint anyáé. Mikor bejöttél akkor is éreztem. Rokona van? Ismerted? – nézett rám könnyes szemekkel. Istenem, már első nap ilyenekbe botlom. Annyira fájt így látni, pedig nem is ismerem, mégis, ahogy mesélte Zayn…

- Nem. Nem tudom ki volt az az Alexandra Hill – próbáltam nyugtatóan mondani, de Ellie ugyanolyan zaklatottnak tűnt.

- Apa is érezte… - suttogta maga elé.

- Ellie, nem tudom miről beszélsz, vagyis sejtem, de mi köze van az illatomnak anyukádhoz, vagy apukádhoz? – kérdeztem felvont szemöldökkel mire felsóhajtott.

- Apa szerette anyu illatát…de…

- De?

- Sosem érezte még magát ilyen nyugodtnak, mint veled. Főleg anyu halála óta. Alig vagy itt egy órája, máris felkavarod az egész család életét – sóhajtott fel. – Légy jó magadhoz, és menj el. Most minden a feje tetejére állt, egyre nehezebb minden. Kíméld meg magad

- Ellie, én azért vagyok itt, hogy segítsek. Lehet még nem ismerjük egymást, de szeretnék hosszú távon itt dolgozni, és a család tagja, vagy barátja lenni. Mondd el nyugodtan mi bánt, nem adom tovább. – mosolyogtam rá a kis szőkeségre mire az csak felsóhajtott.

- Apa egyre kevesebbet van itthon. Késő délután megy, késő délután jön. A cége a végét járja, a Sony szerződést bont, apa cégére nincs szükség, és ezt mindannyian tudjuk, egyre jobban érezzük, hogy apa fárad, a pénz fogy, a remény meghal. Minden szétesett, és félek…apa ebbe belebetegszik majd, és ő is itt hagy majd, mint anya – mesélte fojtott hangon. Megsimítottam karját, hogy tudja bennem bízhat és nem adom tovább ezt, amit elmondott és tényleg segíteni fogok  majd. Ami legjobban ledöbbentett, az nem az volt, hogy az apja cégének vége, hanem az, hogy tíz évesen ilyeneket felfog és tisztán lát mindent, és bár gyerekesen fél, jogosan. Én tíz évesen ilyeneken gondolkodni sem mertem, de ő… Túl sok minden történt itt a Styles családban, aminek ő mind-mind fül-és szemtanúja volt. Érdekes család már most…

- Tudom nem sokat segít, de...érzem, hogy minden rendbe jön majd

- Remélem neked lesz igazad – mosolygott rám a kislány – Megölelhetlek? – nézett rám félénken, mire széttártam karjaim, már amennyire tudtam.

- Persze! Gyere. – félig sírva bújt ismét mellkasomba, majd át is ölelt, és szinte belém bújt. Betakartam magunkat a takaróval, majd én is átöleltem hátát és nyugtatóan simogattam. Diana persze semmire sem ébredt föl. Sem a beszélgetésre, sem az összebújásra. Tényleg elfáradhattak.

- Ellie? – dünnyögött a párnába Diana, de nem mozdította fejét. Persze Ellie sem válaszolt. – Ellie? – megint semmi. – Hisztis Styles!

- Mi van? – kérdezte felháborodva a kis szőkeség, majd elfordult tőlem, és a hason fekvő Diana-ra nézett, aki még mindig nem akart megmozdulni.

- Apa már elment?

- El

- Remek – dünnyögött a párnába. – A kékszemű cukifiú itt van még?

- Igen, itt vagyok – mondtam kucogva.

- Jaaaaj – dünnyögött a párnába, közben pedig végre megmozdította fejét, vagyis felénk fordult. – Bocsi, de aranyos vagy

- Semmi baj. Szerintem is jól nézek ki – rebegtettem szempilláim, mire csak fáradtan sóhajtott.

- Kis egoista

- Annak gondolsz? – kérdeztem vicceskedve, majd fölé hajoltam. A lány csak elmosolyodott, majd egy gyenge pofont adott.

- Ezek után? Igen – mondta, majd lefordult az ágyról. – Gyere hisztis Styles, menjünk fürdeni – intett húgának, aki csak szemet forgatva kikelt az ágyból, és követte nővérét, aki már akkor rég nem volt szobámban. Végre szét tudtam nézni a szobámban, ami természetesen rózsaszín volt, mint minden ebben a házban. Lehet, hogy Harry nem szerette a feleségét, de tisztelte annyira, hogy nem válik meg tőle, és úgy hagy mindent, ahogy ő azt itt hagyta. És bár így fájóbb volt a lányoknak, mert minden az anyjukra emlékezteti őket, de…mégis…emléket állított ennek a nőnek, akinek a helyét ideiglenesen nekem kéne elfoglalnia. Természetesen nem akarok Harry párja lenni, bár jól néz ki, de…nevelnek kell, segítenem, és szeretnem… Három év az semmi, és ahogy látom Alice-en csak most jön ki a fájdalom.

Nem nézegettem szobám, helyette inkább kimentem a szobából, és lementem a lépcsőn, ahol Zayn beszélgetett valakivel telefonon a konyhában. Csöndesen, szinte lábujjhegyen osontam oda az asztalhoz, majd ültem le vele szembe, éppen ekkor búcsúzott az illetővel.

- Látom megfürödtél – mosolygott rám.

- Igen, fura, hogy minden rózsaszín, de annyira nem vészes

- Alexa ilyen volt. Kislányos, de Harry eltűrte, mert tulajdonképp ő itthon sem volt. Ahogy most sincs. Húsz év alatt semmit sem változott. De látom nyom valami – nézett rám sejtelmesen, mire csak felsóhajtottam.

- Tényleg olyan az illatom, mint Alexa-nak?

- Igen. Az egész megjelenésed olyan, mint Alexa-é. Ő is szegény volt, mikor idekerült, nem utcagyerek, de ,,szegény nemes”. Olyan kis félénk volt, mint te. Aztán…rájött Harry nem szereti és nem is fogja, sőt, egyáltalán nem érdekli mit csinál, így elvadult. Költötte a pénzt, mindent havonta cserélgetett, majd…Harry rászánta magát arra a pár éjszakára. Terhes lett. Onnantól kezdve többet törődtek egymással és ismét visszafogta magát, de megsúgom. Alice-t senki sem akarta az anyján kívül. Ezért dacol ennyire.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy az anyja jut eszébe mikor rám néz, de nem akar ragaszkodni, mert hozzá sem ragaszkodtak? – kérdeztem felvont szemöldökkel, és remélni mertem, hogy értette a kérdést.

- Igen. Ellie-t várták a legjobban, és bár nem szerelemből lett szegény kislány sokkal többet törődtek vele, mint Alice-el az alatt a hat év alatt. Úgy érzi senki sem szereti, pedig Harry sokat tett értük, főleg Alice-ért, de…

- Mégsem ugyanaz, mintha tizenhat évvel ezelőtt azt mondta volna ,,akarlak” – mondtam elhúzott szájjal.

- Igen, Harry ugyanígy fogalmazott

- Akkor Mr. Styles-nak helyén van a szíve, csak fél megmutatni

- Okos ember vagy Louis, ritka az ilyen utcagyerek. – sóhajtott fel. – Liam-el mi a helyzet?

- Megkérdezhetem honnan ismered?

- Bármennyire is hihetetlen, de én is ott nőttem fel abban az utcában, csak engem a Styles család kiemelt, mert Harry szeretett. Sokat jártam bulizni, sokszor ő volt bent, beszélgettünk, pókeroztunk, ilyesmi. De egyszer nagyon összekaptunk póker után, azóta nem beszéltünk – mesélte vállat vonva. Érdekes, Liam sosem említette, nem mintha bármit is elmondana, vagy ha el is mondja, akkor sem részletesen, kb. ennyit mondd ,,Beszélgettem egy sráccal, utána meg összevesztünk”.

- Sosem említett meg

- Ahogy én sem említettem meg őt, vagy ő sem téged

- Akkor honnan tudtad, hogy ismerem?

- Mindketten egy műszakban voltatok, felismertelek. Az a kisfiús pofikád semmit sem változott – hajolt hozzám közelebb, majd kezét kézfejemre csúsztatta, de rögtön elhúztam. Nem szimpatikus, így nem is érdeklődöm iránta, még ha meleg sem. Dühösen méregette elhúzott kezemet, majd összeszorított ajkakkal nézett fel rám. – Nem adod magad egykönnyen

- Nem ismerlek – mondtam nyugodtan. Bármily meglepő is ugyan, az utcánkban kevés a nő, a férfi viszont sok, így kell valaki akin kiélhetik magukat. Általában engem szemelnek ki, de nem értem miért. Nem vagyok sem lányos, sem gyenge, és ahogy Zayn mondta nem adom magam egykönnyen. Innen ez a nyugodtság, sokszor kezdtek már ki velem, csak nem reagáltam rá.

- Majd fogsz

- Nem vagy szimpatikus

- És akkor már nem is lehet semmi köztünk?

- A gondolataimban olvasol – mosolyogtam rá. Nem hiába nem említette őt Liam, egy szatír. Legalábbis erőszakos, és egoista, csak remélni merem, hogy Harry nem ilyen.

- Túl okos vagy, Louis. Túl okos – mosolygott rám, de amolyan gúnyos mosoly volt. – De nyugodj meg, többször fogok még idejönni. – mondta majd felállt, és kisietett a házból. Harry is azt mondta, hogy még ma itt lesz, de ezek szerint csak eddig maradt. Hál’ Istennek… Nagyon sántít nekem ez a ,,Liam ismeri Zayn-t, Zayn ismeri Liam-et” dolog, de nem fogok utánajárni, a dolog úgy is kiderül. A titok nem marad örökké titok. Bár nem tudom itt mi lehet a titok, és mi köze van Zayn-nek Liam-hez, és mit akar tőlem Zayn, de egyenlőre várunk, nem akarok már az első nap bajba kerülni emiatt.

- Min gondolkodsz? – hallottam meg egy ismerős lány hangot, meglepő módon Alice volt ez a lány, aki eddig a halálomat kívánta, már az első fél órában. Rám sem nézett, csak elsétált a hűtőig, majd kivett belőle egy kisebb dobozt, amiben valami gyümölcslé lehetett, majd beleivott, és még mindig nem nézett rám. Egy egyszerű trikó volt rajta és rövidnadrág, gondolom ez a pizsamája, bár még nincs olyan gatyarohasztó meleg, de ő érzi.

- Semmin

- Mit mondott Zayn? Általában ő keveri a szart – nézett rám végre valahára, majd a konyhaszekrénynek dőlt, és csak nézett.

- Kezdjük azzal, nagyon szépen, nőiesen beszélsz, fejezzük be azzal, ahhoz nincs közöd mit mondott nekem Zayn – mosolyogtam rá. Ahogy ő, úgy én. Kicsit sem volt kedves tőle amit körülbelül két órája a fejemhez vágott még akkor sem, ha lelki fájdalma van, nekem is van, több, mint húsz éve, mégsem mondom azt, hogy minek jött a világra.

Kiadott egy ,,Ch!” hangot, majd fejet rázott.

- Kölcsön kenyér visszajár? – kérdezte gúnyosan.

- Tudod, lehet idegen vagyok számodra, és lehet fáj a múlt, de kettőnk közül én vagyok a felnőtt, jár nekem némi tisztelet – mire befejeztem mondatom feje már füstölt, és gyilkos szemekkel méregetett. Tudom, azt hitte majd én kérek bocsánatot a mondataimért, de valljuk be, nekem is igazam van. Én vagyok a felnőtt, a mai naptól kezdve együtt élünk, felelek értük, azért mégis csak járna nekem egy kis tisztelet.

- Hát jó – morgott hangosan, még mindig mérgesen méregetve. – Holnap reggel hétkor kelts minket, a suliban kell lennünk nyolcra. Én busszal jövök délután négykor, a másik kettőért te mégy kettőre, utána pedig négytől drámájuk van, nekem pedig röplabdaedzésem. Főzz valami egyszerűt, megsúgom nem szeretjük a májat, a brokkolit, a zúzát, és egyéb ilyen belsőségeket. Apa sem. Oh, és ki kell vasalnod minimum három inget, nadrágot, és zakót, kitakarítani a cipőit. Van egy kutyánk Wolfie, őt minden harmadik nap fürdetni kell, napi háromszor etetni, minden hétvégén sétáltatni. Azt hiszem kezdésnek ennyit szerettem volna. – mosolygott rám gúnyosan. – Jah, és apa elvárja, hogy mindennap felsöpörj és felmoss. Az egész házat. További szép napot – folytatta a gúnyos beszédet, majd haját meglendítve fordult ki a szobából és sietett fel az emeletre. Nagyot sóhajtva dörzsöltem meg homlokom. Istenem, mire vállalkoztam én? Arról volt szó, hogy babysitter leszek, nem arról, hogy háziasszony! Kutyafürdetés, takarítás, vasalás, cipőpucolás? Mi ez a rengeteg dolog? A babysitter-ek nem a gyerekekre felügyelnek? Az egész házat fenn kell tartaniuk? Jézusom…

- Ez nehéz menet lesz – sóhajtottam föl, majd végigsimítottam arcomon. Ez sok lesz, és nehéz, nagyon nehéz.

Felálltam az asztaltól, úgy döntöttem kicsit szétnézek ebben a konyhában. Nem rámolom ki a hűtőt, de megnézem mi hol van, mit hova kell majd tenni. Nagy meglepetésemre egy vezetékes telefon is volt a konyhában, ki használ már 2016-ban ilyet? Mindenesetre nekem jól jön, legalább feltudom hívni Liam-et. A telefon a konyhaszekrény melletti üres falon volt, természetesen ez is rózsaszín volt… Levettem a kagylót, majd bepötyögtem Liam számát. Van egy alig használható mobilja, még a bárban találta, de össze-vissza van törve, talán IPhone 3-as ilyet már senki sem keres, így kisajátította magának.

- Halo? – szólt bele fáradtan Liam, mire elmosolyodtam. Biztos aludt…

- Szia Liam!

- Louis! Az Istenért, merre csavarogsz?

- Itt vagyok a Styles házban, megkaptam az állást, most már családtag vagyok – mondtam boldogan a telefonba.

- Ez remek, Louis! És milyenek a lányok?

- Ellie és Diana egész csendes, jól elvoltam velük. Alice kicsit dacol, de ez várható volt

- Csak három év telt el, Lou. De azért ne hagyd magad

- Adok neki egy kis időt… Ian?

- Megvan még…

- Mit csináltok?

- Én most keltem fel, ez meg itt fekszik egy szál alsóban, és dúdol

- Jól szórakozik, mint mindig…

- Jaja. De nagyon hiányol

- Hogy hogy?

- Csak kétszer hallottam a fürdőből a ,,Ah, Louis!”-t… Megint elloptad a borotváját, igaz?

- Hát na… Szóval üvöltötte a nevem?

- Tele élvezettel. Azt hittem megkeres és megöl

- Én pedig úgy tudtam nem szereted az e fajta  meleg vicceket

- Mint PL?

- ,,Tele élvezettel”

- Oh, hát egészen más telefonban, mint élőben. Engem csak a te flörtöd idegesít, az öcsém nem érdekel, szegény agy nélkül született – sóhajtott bele a telefonba, mire én csak szemet forgattam. Más telefonban, mint élőben…behalok… Liam, te nem vagy normális.

- Oh igen, egyetértek

- Szóval én vagyok a hülye?!

- Én ilyet nem mondtam

- De gondoltál rá!

- De nem mondtam ki! És képzeld, nem csak én szeretek flörtölni!

- Oh, hát ki még?

- Zayn Malik

- Z-zayn? Honnan ismered? – kérdezte dadogva, ebből tudtam volt valami köze Zayn-hez, és ezek szerint mégsem Zayn a hunyó, vagy nem csak Zayn a hunyó, hanem Liam is. Kíváncsi vagyok mi történt.

- Harry unokaöccse

- Ne basszál már! – kiáltott fel kétségbeesetten. Ritkán beszél csúnyán, általában akkor, ha megijed, szóval most megijedt.

- Nem, eszemben sincs elviccelni a dolgot, Liam. Megkérdezhetem, miért remeg a hangod?

- Semmi különös, csak…egy régi ismerős, és nagyon összevesztünk. Gondolom elmesélte.

- Igen, mesélt pár dolgot. Utána pedig kikezdett velem, és nagyon nehezen akart békén hagyni

- Köcsög…

- Tessék?

- Semmi. Csak…most mennem kell Louis. Légy jó, szia! – majd ezzel már ki is nyomta, én pedig csak nagyot sóhajtottam. Mibe keveredett már megint? Vagy mibe keverték bele?

Fejet rázva tettem vissza a kagylót a helyére, majd elléptem a telefontól. És most mit csináljak? Mármint, itt hagytak egy csepp információval, a kutyát sem érdeklem. Mondjuk van itt egy Wolfie nevű kutyus…ő is családtag, és ha megnézném? De hol lehet? Volt velem szembe volt egy elhúzható üvegajtó, lehet arra van az udvar, és ott van a kutyus is. Kicsit félve indultam el az üvegajtó felé, majd mikor odaértem óvatosan húztam el, és léptem ki rajta, majd  balra fordultam, és jól sejtettem. Arra volt az udvar, egy hatalmas udvar, medencével, fehér kövekkel és sok-sok rózsaszín rózsával. Elindultam hátra, közben beleszagoltam a levegőbe, hogy érezhessem e gyönyörű virág orrfacsaró bűzét, ugyanis utálom a rózsa illatát, főleg így, hogy itt vagy öt fajta keveredik. Fintorral keresgéltem a kutyust, aki a medence mögött volt a kis házikójában, de szerencsére nem volt megkötve, csak feküdt és napozott. Egy fehér farkaskutya kölyköt kell elképzelni, aki nem lehet több három-négy hónaposnál, ugyanis még nagyon kicsike, viszont nagyon aranyos.

- Hey, Wolfie! – szóltam oda a kutyusnak, mire az felkapta a fejét, és fülét hegyezve nézett rám. Mikor végigmért elkezdte csóválni farkát, majd felállt, és nyelvét lógatva nézett vissza rám, mintha örülne nekem. – Gyere ide! – szóltam neki kedvesen, mire rögtön odarohant hozzám, én pedig leguggoltam hozzá, és két kézzel kezdtem el őt simogatni, ő pedig csak hol egyik, hogy másik kezemet nyalogatva örült nekem. – Szia Wolfie! Én vagyok a gazdáid babysittere, ezentúl érted is felelek, remélem jó barátok leszünk, és nem fogsz széttépni, ha nagy leszel – beszéltem a kutyához, mire nevetést hallottam. Gondolom a szomszédok röhögtek rajtam, hogy milyen élvezettel beszélek a kutyához. Alig pár pillanat múlva megjelent egy szőkés buksi a kerítés mögött, majd lassan kiemelkedett egy leányarc, akinek tulajdonosa jóízűen nevetett és nézett le rám, na meg Wolfie-ra. A lány egyidős lehet Alice-el, csak sokkal mosolygósabb és kedvesebbnek tűnik. Hatalmas kék szemei voltak, mintha magamat láttam volna tizenhat-hét évesen, csak lányban.

- Te nem vagy százas, a kutyával beszélgetsz? – nevetett még mindig a lány.

- Egyenlőre nincs más a házban, aki meghallgatna – mosolyogtam rá a csajszira, mire az csak hümmögött.

- A Styles-ok ilyenek. Nem érdekli őket semmi és senki – vont vállat – Amúgy Loreen Knight vagyok, Styles-ék szomszédja, Alice osztálytársa

- Louis Tomlinson, az új babysitter – mosolyogtam vissza. Loreen a kerítésre fektette fejét, majd úgy nézett rám.

- A cukifiú a szomszédból… Van barátnőd?

- Nincs – ráztam fejet elpirulva. Most komolyan lökjem oda, hogy huszonhat vagyok és meleg?

- És akarsz?

- Nem

- Hány éves vagy?

- Huszonhat

- Hujuj, tíz év. Az semmi – vont vállat nemes egyszerűséggel. – Kékszemű cukifiú, mióta vagy itt?

- Nem vagyok cukifiú – ráztam fejet.

- Csak a korkülönbség zavar? – kérdezte kíváncsian, ismét csak fejet ráztam.

- Nem

- Csúnya vagyok?

- Nem

- Akkor?

- Meleg vagyok – sóhajtottam fel, a csajszi pedig csak szomorúan fejet rázott.

- Pedig jól nézel ki. De ha mégis meggondolnád magad…

- Neked szólok először – kacsintottam rá, szinte elképzeltem ahogy elolvad és csorog a nyála erre a tettemre, ugyanis szinte felfalt a szemeivel. Cukifiú…ch. Mint valami kezdő, úgy viselkedik velem Loreen, pedig már volt pár kapcsolatom… Pontosan kettő.

- Rendben. A kutyával pedig vigyázz, nagy spicli tud ám lenni. Ne mondj el neki semmi titkot – kacsintott rám Loreen, majd intett egyet, és már el is tűnt. Gondolom valami széken vagy asztalon állhatott és arról lépett le. Ezek után nem beszélek túl hangosan a kutyához… Még a végén átjön a szomszéd, vagy mentőt hív, hogy a babysitter megbolondult.

- Na ehhez mit szólsz Wolfie? Első nap ketten akarnak megszerezni. Mi lesz később? – kérdeztem a kutyustól, mire az csak morgott egyet, utána pedig vakkantva kelt fel mellőlem, és visszament a házikójába.

Éjfél körül

A lányok javarészt hozzám sem szóltak, még vacsorát sem kértek, inkább pizzát rendeltek, Alice irányításával, én pedig csak lézengtem egésznap a házban. Megnéztem mi hol van, felírtam pár telefonszámot, rendbetettem a szobámat, megágyaztam a lányoknál, majd mindenkit az ágyba parancsoltam én pedig lejöttem a konyhába, hogy megigyak egy nagy bögre tejet, ugyanis álom nem jött a szememre. Egyrészt; sokat gondolkodtam a mai napon, másrészt; vártam Harry-t. Nem tudom miért, lehet csak azért tudjam megjött, lehet csak azért mert így illik, vagy csak azért mert szimpatikus. Kedves, komoly, de mégis az a pár szó olyan jól esett tőle.

Már éjfél elmúlt, Mr. Styles pedig még sehol. A lányok minimum négy órája alszanak én pedig unatkozom, bár kötve hiszem, hogy Harry szívesen fog velem beszélgetni az éjszaka közepén. Biztos vagyok benne, hogy fáradt lesz mikor hazaér, de azt sem hiszem, hogy éjfélig kell bent lenni a cégnél. A bácsikám legalábbis nem volt bent eddig, még ha tudtuk a cég a végét járja és ezentúl nem lesz életképes ez a vállalat. Gyanús… Bár, a mai nap mindenki gyanús volt…érdekes környékre kerültem.

Hirtelen nyílt az ajtó, majd a főnököm esett be rajta, egy csöppet fáradtan. Ahogy meglátott arca kisimulttá vált, majd egy halvány mosoly jelent meg arcán, és nagyot sóhajtva sétált beljebb, egészen a konyháig. Ott rám mosolygott, és természetesen visszamosolyogtam, majd leült velem szembe.

- Jó estét! – köszönt kedvesen, és halkan.

- Jó estét!

- Legszívesebben megkérdezné merre voltam, jól sejtem? – kérdezte sejtelmesen. Sóhajtottam.

- Jól

- Hát kérdezze.

- Merre volt eddig? – kérdeztem kicsit félve, mire mosolya még szélesebb lett.

- Dolgoztam. Az is érdekli hol?

- Igen

- Kérdezzen

- Hol volt eddig?

- Egy bárban. Megpróbáltam tárgyalni a Sony-val, de…hiába. Végünk. A Styles cég megbukott, és amennyi tartozásba belefutottam a maradék pénzem is elveszik – mondta teljesen kétségbe esve, látszott a sírás kerülgetni és legszívesebben jól megölelgetne valakit, de sajnos tudom engem nem fog. Nem nyugtatom én meg annyira.

- Megoldjuk. Kérem, csak engedje, hogy segítsek!

- Nem Louis, nem kérhetek magától ilyet. Csak azt sajnálom, hogy az ígért összeget nem tudom kifizetni. – sóhajtott fel, majd hosszú, göndör fürtjeibe túrt, hogy valamiképp nyugtassa magát, de persze ez nem megy ilyen könnyen. Egy család veszhet oda miatta.

- Nem számít a pénz. Azt mondta a minap családtag vagyok, a családtagok segítenek egymásnak. Hadd segítsek én is!

- Louis, alig van itt egy napja, jóformán nem is ismer. Honnan tudja, hogy megérdemlem a segítséget? – kérdezte megtörten. Annyira rossz volt így látni, látszott tényleg bántja a dolog. Három gyerek az három gyerek.

- Érzem – mondtam halkan, nem mertem szemeibe nézni, furcsa érzés fogott el. Segíteni akarok, de Harry számomra idegen, mondjuk ő sem ismer, és csak egy napja vagyok itt, mégis…nem csak a pénz miatt, úgy érzem megérdemli. Ritka, ha így érzek.

- Érzi… - sóhajtott föl. – Úgy beszél, mint a feleségem. Rokona?

- Nem, sosem ismertem. – ráztam fejet. Lehet rokonom, de sosem hallottam még Alexandra Hill-ről, de szívesen beszélgettem volna vele, főleg, ha olyan volt mint én. Remélem valamelyik lánya hasonlítani fog rá. Miért? Zayn azt mondta Mr. Styles sosem szerette Alexa-t, mégis fájó szívvel beszél róla, mégis fáj neki. Lehet csak a lányai miatt, de ha nem ragaszkodott volna hozzá a lányait sem szeretné. Legalábbis szerintem.

- Mondja, mennyire ért a kereskedelemhez, avagy mennyire jártas a nagyvállalati feladatokban? – kérdezte szemöldökét összehúzva, elhúztam a szám. Nincs sok tapasztalatom, de…csalni tudok. Mármint úgy csalni, hogy nem leszek dolgozó, de mégis beleszólásom lesz a dolgokba. Ezt a törvény bünteti, nem lenne hozzá jogom.

- Nincs sok tapasztalatom.

- Nagy kár. Okosnak tűnik

- Oh, köszönöm! – legyintettem egyed viccelődve, mire kuncogva rázott fejet, majd felsóhajtott.

- Jóban leszünk mi úgy látom. Nem rossz ember, és tud alkalmazkodni.

- Honnan tudja, hogy ez így marad?

- Érzem – mosolygott rám, majd felállt az asztaltól. – Menjen pihenjen le. Holnap hétkor kelnek a lányok. Szép álmokat! – intett egyet, majd felsietett a lépcsőn én pedig csak fáradtan mosolyogva ültem tovább. Jó volt vele beszélgetni. Jól esett…

Reggel

Fáradtan, karikás szemekkel kevergettem a forró kávét, közben pedig hallgattam a Styles család reggeli élménybeszámolóját, hogy milyen filmet néztek tegnap, míg az apjuk távol volt, persze ezt egymás közt beszélték meg, Harry szinte bele sem szólt, csak állt a konyhaszekrénynek dőlve, míg én majdnem elaludtam az asztalon.

Hirtelen két kezet éreztem vállaimon, majd ez a két kéz jó erősen meg is szorította, mire felemeltem fejem, majd megdörzsöltem szemeimet.

- Nem megmondtam, hogy pihenjen? – kérdezte kuncogva főnököm fülembe suttogva, majd ellépett mögülem, és végre valahára leült az asztalhoz enni. – Mi akadályozta meg abban, hogy elaludjon? – kérdezte kíváncsian, miközben a pirítósát kente meg lekvárral és vajjal.

- Oh, hát sok minden – ásítottam egy hatalmasat, majd nagyokat pislogva emeltem számhoz bögrémet, és belekortyoltam az – állítólag – energiát adó italomba, de még nem éreztem a hatását.

- Mi volt az a sok minden? Testi, lelki, vagy alvászavar probléma? – kérdezte fél mosolyra húzva száját.

- Úgy a három egyvelege.

- Kíváncsi vagyok, mi volt a testi problémája? – kérdezte huncut mosollyal, miközben beleharapott a pirítósába, majd vajas száját érzékien nyalta le, ujjai segítségével. Alice idegesen fújtatott egyet, majd felkelt az asztaltól, és felszaladt az emeletre, míg én csak kipirulva lestem az apját, aki még mindig huncut mosollyal méregetett.

- Khm…hát…nem az – krákogtam tarkómat vakargatva.

- Tán nem a dereka fájt?

- Nem…

- Ez esetben kíváncsian hallgatom mi volt a testi probléma

- Fájt a fejem…

- Képzelem mennyire – sóhajtott föl. – Zayn!

- Igen? – bújt elő az erőszakos üzletember a nappaliból, azt hittem tegnap elutazott, de tévedtem, reggel közölte, hogy délig marad. Itt csak az az egy baj van, hogy nem tud rám mászni, mert Harry egyig itthon lesz hál’ Istennek.

- Szólj Alice-nek és már mehettek is

- És Louis?

- Ő itthon marad. Nem egy bári alkalmazott, őt nem kapod meg húsz dollárért – mondta fej rázva Harry, majd felállt az asztaltól és a mérges tekintetű Zayn elé lépett, aki csak fújtatott. – És tisztázzuk Zayn, ő az én alkalmazottan, nem a te játékszered. – ütögette meg arcát, majd ismét mögém sétált és a konyhapultnak dőlt, míg a lányok táskájukat felkapva rohantak ki az ajtón.

- Oh Harry, csak nem kéne? – kérdezte gúnyosan a fekete.

- Nem. Méltóságom még van

- Ugyan. Azt is eltemetted a feleségeddel együtt! – ordított rá Zayn, ami meglepett, elvégre tegnap teljes szomorúsággal mesélte el mi is történt szegény, megboldogult  Alexa-val, de ezek szerint csak megjátszotta.

- Befejezted, Zayn? Lehet, én eltemettem, de te még most is keresed, huszonhat év elteltével, de megsúgom drága unokaöcsém, ami neked soha nem lesz, az egy kitartó, hűséges társ, és méltóság! Én legalább eltudtam temetni, de te még fel sem tudtad mutatni! Takarodj! – morogta dühtől égve, meg sem mertem fordulni, csak ültem lesütött szemekkel és hallgattam Harry mély lélegzetvételeit. Zayn trappolva hagyta el a házat, nem sokra rá Alice is kiviharzott, majd nyomott csend telepedett ránk, meg tudott volna fojtani a feszültség, de vártam, nem szóltam egy ideig. Mikor Harry csillapodott, csak akkor mertem megszólalni.

- Köszönöm – suttogtam halkan, mire csak felsóhajtott és leült mellém.

- Ne köszönje. Nem tűröm, hogy útszélinek nézzék a babysitter-em

- Viszont szolgáltatást sem kérek… - nyökögtem, persze nem mertem ránézni. Felnevetett.

- Honnan veszi, hogy adok?

- Csak..semmi…

- Zayn-t félreértheti. Csak engem ne értsen. – mosolygott rám majd felállt végleg az asztaltól, és a lépcső fele indult.

- Szóval, ez nem flört volt?  - szóltam utána, mire megállt a lépcsőn, majd felém sem nézve hümmögött egyet.

- De, az volt

Babysitter | Larry | One Shot/1.rész

Sziasztok!

Először hadd kezdjem azzal, hogy nagyon sajnálom ezt a rengeteg késést, nem tudom miért késtem ennyit, ugyanis időm már lassan egy hete van, mégsem haladok ezzel a oneshottal sem. Gondolom feltűnt, hogy viszonylag rövid, és a címben ott van a /1.rész. Nos, eddig 20 oldal van megírva és nagyon lassan megy az írása, és bár megszerettelek volna titeket lepni egy kb. 30-40 (de akár 50-60) oldalas történettel sajnos ez nem fog menni, mert ez eltart 2-3 hétig a szünetben és addig nem szeretnélek titeket rész nélkül hagyni, így is elég ritkán néztek be hozzám.

Szóval, felteszek nektek 12 oldalt, kicsit legalább találgathattok. Úgy döntöttem 12 oldalanként teszek fel egy részt (már csak 4 oldal!!), és talán így jobban izgultok, a végén viszont kiteszem egybe is, hogy jobb legyen, ugyanis nem igazán tudom így tagolgatni, nagyon egybefüggőek az oldalak, nehéz szétválasztani úgy, hogy értelme is legyen.

És hááát, hadd örüljek veletek is...voltam négy napot Erdélyben. :3 Imádtam, igaz szarrá áztunk, nagyon jó volt, nagyon szép, nagyon megható (vagy háromszor sírtam el magam június 4-én ahogy beszélt az idegenvezető). Csak annyit mondanék, ha van rá lehetőség menjetek el, és nézzetek szét! Én személy szerint Szentegyházát ajánlanám, és a Múzeum Szállót, ahol a Fili gyermekkórus és vezetőik láttak el minket. Nagy élvezet külföldi magyarokkal beszélgetni és énekelni!

Jujj, nagyon beleéltem magam! :D Ha valaki kíváncsi még valamire rám írhat szívesen beszélgetek bárkivel ;)
( itt van az érdekességek modulban pár szereplő, hogyha érdekel valakit hogy néznek ki)

No, elég lesz a beszédből!

Kellemes olvasást kívánok, és kérlek írjatok kommenteket (akár jó hosszúakat), hogy tudjam tetszik-e ez a oneshot/történet! ;) A többire is válaszolok majd!

ÉÉÉÉS

V A K Á C I Ó !

Szép nyarat kívánok! :*

                        Lau

Szereplők-Érdekességek

Louis    

Az élet néha nehéz, ugyanis újabb és újabb megpróbáltatásokkal kerülsz szembe, amiket nem tudsz mindig kikerülni. Erre alig tizennyolc évesen jöttem rá, mikor a családom kitagadott, és a bácsikámhoz költöztem. Persze, a nagybátyám  szeretett és elfogadott vele sosem vesztem össze, de nehéz volt anyám nélkül, tekintve, hogy alig múltam tizennyolc, és nem rég érettségiztem. Előttem állt egy új, és nehezebb élet, amihez nem kaptam elég segítséget, ugyanis a bácsikám meghalt. Alig voltam húsz éves, mikor életét vesztette egy karambolban. Nehéz volt, ismét porrá zúztak, én pedig ismét felálltam, bár mondhatni hiábavaló volt, ugyanis akárhányszor csak felálltam, és megerősödtem mindig valaki belém rúgott, én pedig ismét a porba rogytam vissza. Arra a kopár földre zuhantam, amin már semmi sem fog megteremni. Ugyanis hasznavehetetlen voltam. Hiába jártam főiskolára, tekintve, hogy nem volt aki fizesse kitettek, dolgoznom kellett, de nem lettem több, mint egy kocsmai takarító. Hiába küzdöttem, nem jutott és tellett többre. Aztán ez a kis kocsma több lett, mint kocsma, én pedig ugyanúgy élveztem a sikerét, mint főnököm. Jobban kerestem, mint az elején, és sikerült annyit összegyűjtenem, hogy normális lakást – vagyis inkább albérletet – vegyek.  

Nos, már azóta eltelt pár év. Mennyi is? Hat, majdnem hét. Azóta még többet keresek, vagyis csak kerestem, bár gazdag nem vagyok, ételre és ruhára telik. Itt pedig, London egy eldugott, mocskos utcáján pedig csak ez számít, hogy egyél és ruhád legyen, na meg persze eszed. Ugyanis itt a legnépszerűbb játék a póker, amihez kell ám ész. Én magam nem igazán veszek részt benne, én nem is járok az ilyen összejövetelekre, viszont a haverom – aki egyben munkatársam is – nagyon is szeret a pénzével játszani, és igaz, nem vagyok profi eme játékban, tekintve, hogy én járkálok a játékosok között látom a lapokat is, így tudok súgni, persze csak ügyesen. Így még több pénzt szed össze kedves barátom, Liam, ami nekem is hasznomra vált. Reméljük ma is hasznomra válik majd.

Ismét csak a játékosok között járkáltam, és súgtam Liam-nek, aki egy fogpiszkálót rágogatott.

- Ülj le Louis! Ne járkálj, kedves! – szólt nekem sejtelmesen az egyik játékos barátnője, Scarlett. Mivel nem akartam, hogy Liam miattam veszítsen helyet foglaltam barátom mellett, aki csak fülemhez hajolt.

- Mit láttál? – kérdezte suttogva, fejet ráztam.

- Szinte semmit. Ez a ribanc észrevett

- Veszítünk… - nyelt egy nagyot.

- Csak nyugi, megoldom. – mosolyogtam rá. Vállat vont, majd elhajolt tőlem. Rég csináljuk már ezt, már vagy olyan négy éve, hogy ismerem Liam-et, és idekeveredtem, azóta vagyok ilyen ,,rossz”, persze én semmi illegálisban nem veszek részt, és nem árulok semmit, mindössze itt lakom, Liam-el.

Felálltam az asztaltól, majd egy másik sráchoz sétáltam, aki történetesen Liam öccse volt, Ian. 

- No mondjad, mit akarsz? – kérdezte sejtelmesen mosolyogva. Már sejthette, hogy kérni szeretnék tőle valamit.

- Vidd ki Scarlett-et, hívd meg egy italra. Én addig segítek Liam-en

- Csak hajrá – sóhajtott fel, majd minden szexiségét összeszedve, és nagy sóhaj közepette sétált oda a lányhoz, aki mosolyogva fogadta a fiatal srácot. Nem telt bele egy percbe, Scarlett haját csavargatva fogadta el a meghívást és karolt Ian-be, akai like jeleket mutogatva ment el mellettem, én pedig győztes mosollyal kezdtem el ismét járkálgatni, Liam nagy örömére, aki mosolyogva figyelte minden eltátogott mondatomat.

Ezt körülbelül egy órán keresztül játszottunk, mikor az egyik férfi az asztalra dobta kártyáit, és hozzám lépett, majd pólóm nyakát megfogva szorított oda az egyik falhoz.

- Te rohadt kis buzi! – morogta szemembe, míg én rémült arccal néztem szikrákat szóró szemébe. – Súgott a kis köcsög! – ordította el magát, mire mindenki felbőszült, és felálltak a körasztaltól.

- Csak néhányszor – nyökögtem fuldokolva.

- Igen? Szerintem meg végig! Mennyi az eddigi tét? – kérdezte a pasas aki a falnak szorított.

- $250’000 – felelte az egyik férfi, aki megmondta nagyságrendileg az összeget. Micsoda? Most $250’000 buktunk el miattam? Liam ki fog herélni…érdekes módon négy éven keresztül eddig senki sem vette észre. Mondjuk a játékosok mindig mások voltak…

- Szép összeg – bólintott a pasas, majd rám vicsorgott – Ennyiért fogom eladni a bőrödből készült szőnyeget, te seggdugasz!

- Állj! – kiáltott fel Liam, majd a pasas mellé lépett – Ne verj meg minket! Visszafizetjük! – mentegetőzött barátom, miközben lefejtette ujjait a nyakamról. Ijedten, nyakamat fogva léptem Liam mellé, aki ugyanolyan rémült volt, mint én.

- Minden egyes centet? – kérdezte morogva a férfi.

- M-minden egyes centet – bólintott Liam.

- Fél évet kaptok! Egy órával sem többet! – vicsorgott ránk a hapsi. Liam bólintva fogta meg karom, majd húzott ki az épületből, ami előtt Ian cigizett fütyörészve. Még alig múlt húsz éves, de már láncdohányos….korán kezdi. Liam idegesen sóhajtott fel, majd öccse mellé lépett, és kikapta a cigit szájából, hogy beleszívhasson.

- Hé! – kiáltott rá Ian, de nem igazán izgatta.

- Nos, Louis. Ezt megúsztuk, ezzel nincs is gond, nagyon örülök neki, de honnan a picsából szedünk össze $250’000-t? – kérdezte teljesen kétségbeesve, miközben öccsére pillantott. – A ribancot hol hagytad?

- A pultosnál. Nagyon összemelegedtek. – rántott vállat.

- Értem – sóhajtott Liam – Szóval, Louis?

- Elmegyünk dolgozni. Vadászunk a jobbnál jobb munkahelyekre és dolgozunk. Te is megkeresed a felét, meg én is amiiii – kezdtem el számolni fejben – Pontosan $125’000. Ennyit csak összeszedünk hat hónap alatt – húztam fél mosolyra szám. Felsóhajtott, majd eldobta a cigit.

- Én nem szállok be, akármit is csináltatok – emelte maga elé kezeit Ian, csak szemet forgattunk.

- Jól van okos tojás, holnaptól lessük az újságokat! Most  pedig takarodjunk haza! – adta ki az utasítást Liam. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom Ian is velünk él. Természetesen, elvégre így jobban meg tudunk élni, és könnyebb fizetni a rezsit is, nem sokkal, de könnyebb.

Hazafele nem szóltunk egymáshoz, mindannyian gondolkodtunk, kivéve persze Ian-t, aki hangosan fütyörészett mellettünk, egyébként az albérletünk nem volt messze. Egy utcányira.

Szép ilyenkor este az utca, egyébként nappal valami ocsmány kinézete van, mindenfele szemét, gaz, szemetesládák, kukák, karton dobozok és sok-sok más undorító dolog. De ilyenkor este…mikor a gyér fényben sétálunk, és lehet látni a csillagokat, gyönyörű. Szerettem nézni a csillagokat, mindig a bácsikámét kerestem, azt mondta az egyik az ő csillaga, de a mai napig nem tudom melyik. Nagyon fájt, mikor meghalt. Ő volt az egyetlen aki szeretett és elfogadott. Mi is volt a baj? Oh, hát ugyanaz a tipikus probléma, mint mindig: Meleg vagyok. Anyám eleve utált, úgy gondolta az apám – a bácsikám bátyja – is miattam halt meg, miért? Mikor kisfiú voltam a kedvenc focilabdám az útra gurult, én pedig rohantam utána, de nem láttam a kocsit, ahogy a sofőr sem engem, apám ugrott elém, szörnyethalt. Ott mellettem. Bár én nem igazán emlékszem erre, anyám engem hibáztatott, az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy meleg lettem. Hát, kitett, én pedig jöttem ide Jack bácsihoz, aki fiaként szeretett. De ő is egy kocsi miatt halt meg… Szörnyű életem volt, és van. Mindenkire csak a bajt hozom… Apa, Jack, Liam…

Mikor beértünk az albérletbe rögtön a konyhába siettem, ami nem volt valami nagy. Éppen hogy elfért benne pár bútor, de hármunknak ez is jó. Leültem az asztalhoz, majd kezembe vettem az aznapi újságot.

- Mi megyünk Louis – mosolygott rám Liam, miközben megsimította vállam.

-Persze, aludjatok nyugodtan, én sem leszek fent sokáig. – mondtam mosolyogva, majd figyeltem haverjaim távolodó alakját, utána pedig ismét elmerültem az újságok nyújtotta hirdetésekben.

Nos, hiába rebesgettem, hogy nem leszek fent sokáig, majdnem hajnali négyig voltam fent, mikor elért az álom a konyhaasztalnál, én pedig újságokba és hirdetőlapokba takarózva aludtam el, és meglepő módon senki sem keltett fel, bár ez így volt jó. Amilyen fáradtan nyitogattam szemeimet, és amilyen nyűgös voltam, jobban jártak, hogy nem ébresztettek. Biztos vagyok benne, hogy ráordítottam volna az illetőre, hogy ,,Ne szólj hozzám!”.

Morogva ültem fel a székben, majd néztem szét, de nem láttam egyebet, mint sötétséget előttem, sötétséget mögöttem. Honnan tudtam, hogy hajnali négy van? Általában ilyenkor kelek, legyek akármilyen fáradt, vagy lusta, ugyanis ilyenkor mentem dolgozni, anno két hónapja. Mi is történt? Bezárták a kaszinót – igen, igen, ilyen jól ment a pasasnak – én pedig el lettem bocsájtva, azóta kínlódgatok Liam-el és Ian-el. Nem mintha amúgy nem kínlódtunk volna… Liam-et ugyanis legalább hat éve ismerem, húsz voltam mikor megismertem, szóval igen, hat év, Ian pedig ugye követte mindenhova, tekintve, hogy belé volt bolondulva, és mindig azt akarta csinálni amit Liam. Liam és Ian az anyjukkal éltek itt, apjuk évekkel ez előtt meghalt, anyjuk pedig alig egy éve halt meg, de nem viselte meg őket annyira, mint amire az ember számítana, Liam egy könnycseppet sem hullatott, legalábbis előttünk nem. Akkor döntöttük el, hogy hárman élünk  tovább, elvégre Liam még csak huszonöt volt, Ian pedig tizenkilenc, gondoltuk két felnőttel könnyebb lesz. De nem lett…

Nagyot sóhajtva fordultam meg, majd nyújtózkodva felkapcsoltam a villanyt, utána pedig ismét elmerültem az újságtömbömben. Nem is tudom mi lenne az ideális…. Van itt eddig három kedvező állás. Az első: Állatgondozó, ahhoz nem kell sok, csak jó tűrőképesség és sok-sok tusfürdő, hogy ne maradjon rajtam a dögök szaga. A második: Melegbári felszolgáló, vaaagy szexuális szórakoztatást nyújtó munkás – avagy kurva. Még a felszolgálós nem rossz… És a harmadik, amin igencsak csodálkoztam: Babysitter-kedés, nem másnál, mint Harold Styles-nál, aki tulajdonosa London egyik legnagyobb mobilgyártó iparának, cégének, egy Sony cég. Rengeteget kaszál, most mégis egyetlen egy babysitter-t keres három lányának. Szívesen elvállalnám, főleg úgy, hogy majdnem minden feltételnek megfelelek. Első feltétel: A jelentkező tudjon legalább egy nyelvet anyanyelvi szinten – nekem van egy felsőfokú vizsgám franciából, még a bácsikám fizette be. Második feltétel: A jelentkező ízletes, és változatos ételeket, fogásokat készítsen – rengetegféle ételt tudok főzni, és fejlődőképes vagyok. És a harmadik feltétel: A jelentkező szeresse a gyerekeket, ne érezze tehernek feladatát – imádom a gyerekeket, főleg a kislányokat. Nincs mit veszítenem, a jelentkezési határidő pedig pont ma van, délután kettőig. Addig pedig van időm megkérdezni Liam-éket mit gondolnak, de az még legalább két óra. Hét óra előtt nem hiszem, hogy felkelne valamelyik is, de persze ezek mindig megcáfolnak valamit. Ha nem tudnám, hogy Ian fiatalabb azt mondanám ikrek. Ugyanolyanok. Ugyanolyan az arcuk, a stílusuk, a hangjuk, a szemük, a magasságuk, csak a viselkedésük más. Ian nőcsábász, míg Liam kicsit csöndesebb, és a pénzt inkább költi telefonra, vagy játékokra, mintsem nőkre.

Elmosolyodtam eme gondolatomon. Én sosem voltam, de már nem is leszek nőcsábász, de lehet anyám ennek jobban örülne, vagy örült volna. Ha a pénzt nőkre költöm, ha csajokhoz szököm ki az éjszaka közepén….ehelyett én ételre költöm azt a csöppnyi pénzt, és dolgozni szököm ki, vagyis csak szöktem. De nem bánom, hogy eljöttem. Van pár testvérem, jobb ha velük foglalkozik, mintsem velem a család ,,selejtével”, aki már csak Lujzika marad… Miért is voltam Lujzika? A testvéreim – a legidősebb egy évvel fiatalabb nálam – az iskolában tudták meg, hogy meleg vagyok. Körülbelül tizenhat, tizenhét lehettem. Nagyon boldogan, és ugrálva mentek haza, végig azt énekelve ,, Lujazika meleg, Lujzika meleg”, anyám viszont nem igazán nevetett. Nem mintha amúgy az eddig eltelt tizenkét-tizenhárom év alatt egyszer is rám mosolygott volna, de akkor… Ölni tudott volna, de helyette csak szépen elmagyarázta mekkora genetikai hulladék vagyok, és nem illek közéjük, majd tárcsázta a bácsikám, mondván ,,Élj olyannal, aki hasonlít hozzád”. Szép emlék, nem mondom…szinte az agyamba égett ez az emlék, és sosem fogom elfelejteni anyám szavait ,,Ide csak akkor gyere, ha kérem”, és ez miért fáj? Mert sosem fogja kérni, nem tudom mennyire hihető-e, de…tizenhét alatt alig mondta kétszer, hogy fiam, azt mondta neki egy fia van, az öcsém, én nem vagyok a fia…főleg mióta apánk meghalt. Szóval ezért lettem Lujzika…

- Jó reggelt! – Liam hangjára kaptam fel a fejem, majd mosolyogva intettem neki egyet. Álmosan, szemeit dörzsölgetve ült le mellém, majd nagyot ásítva hátradőlt a széken. – Csak nem állást néztél egész este? – kérdezte álmosan, de egyben kicsit morgósan is.

- De, és találtam is. Babysitter leszek  - sóhajtottam fel. Hangosan felnevetett, hasát fogva, könnyeivel küszködve nézett rám, miközben az asztalra csapott szabad kezével. Gondolhattam volna, hogy nem vesz komolyan, nem szokott.

- Te? Babysitter? És mennyi az órabér? – kérdezte szemeit törölgetve, még mindig mosolyogva.

- Két font

- Kettő? Az hetente…

- Háromszázharminchat font hetente, ami elég soknak hangzik, de a rezsi 27%-át én állom, ami már csak  kétszáznegyvenöt font és huszonnyolc penny, és a ruházásomat is én állom, az utazásokat, a benzint, és a szobám rendben tartását, ami körülbelül 35%, vagyis marad százötvenkilenc fontom és négyszázharminckét pennym, de ennek az 50%-át haza kell küldenem nektek, ami csak hetvenkilenc font és hétszáztizenhat penny. – soroltam fel feljegyzett adataimat, amit még az este számolta ki gyorsban, ez nem sok.* Ebből nem fog olyan hamar összejönni a $250’000 dollár**,  ez semmi, és még Liam nem dolgozik, ez hat hónap alatt durván négyszáznyolcvan font, ami semmi. Majdnem ugyanennyi dollárban. $480 a $250’000-hoz? Semmi, porszem a vízben. Eltörpül, észre sem lehet venni.

Liam elgondolkodva nézett rám, majd maga elé vette a papírt, hogy átnézhesse, de hiába nézi, pontosan át van számolva minden.  Kétszer-háromszor számoltam át. Ha csak én dolgozok nem lesz meg a pénz…

- Ez semmi… - dünnyögött orra alatt Liam.

- Viszont a többi nem fizet ennyit sem. Jobb, mint a semmi, Liam

- Jobbnak jobb….de három gyerekről gondoskodni? Alice elmúlt tizenhat éves, tini, bírni fogod a kitöréseit? Diana tizennégy éves, a kis Ellie pedig alig múlt tíz éves, Louis. Pátyolgatnod kell, tini kitöréseket hárítanod, és emellett még a menstruációs frusztráltságot is el kell viselned. Menni fog ez? – kérdezte aggódva Liam. Szemet forgattam.

- Igen menni fog. De mondd csak, honnan tudsz ennyit a Styles lányokról? – kérdeztem sejtelmesen, mire csak vállrántást kaptam.

- A Styles lányokat mindenki ismeri, alap, hogy tudd az életkorukat.

- Hát, én nem tudtam. De szép neveik vannak – vontam vállat mosolyogva, bólintott.

- Ők is szépek, mondjuk az anyjuk sem volt kutya, ahogy az apjuk sem az… 

- Mi történt az anyjukkal? – kérdeztem kíváncsian. Ha már – lehet – felvesznek legalább tudjak is róluk valamit, ha nem is mindent, de pár dolgot.

- Meghalt. – volt egyszerű válasza, ezek szerint nem szívesen beszél erről. Remélem többet fogok megtudni, vagyis felvesznek, és kereshetek, még ha csak nyolcvan fontot is, több mint a semmi. Maximum kibeleznek, mert el nem felejtik, bár még mindig csodálkozom azon, hogy eddig nem vették észre, hogy csalunk. Négy éven keresztül senkinek sem tűnt fel, most pedig megfenyegettek, hogy szőnyeget csinálnak a bőrömből, ha nem fizetjük vissza a pénzt. Még ha megnyertük volna, azt mondom oké, de így? Csaltunk, akkor kitesznek, na de halállal fenyegetőzni? Nem mintha össze akarnék veszni a pasival, elevenen eltemetne. Szóval mindegy, visszafizetjük.

- Értem – sóhajtottam fel. – Mit csináljak kettőig?

- Aludjál. Fáradtnak tűnsz – húzta félmosolyra száját Liam, nem hatott meg. Nem vagyok fáradt, és túl sok mindenen kell jelenleg agyalnom, ki kell dolgoznom egy A) B) és C) tervet, ha esetleg nem jönne össze Liam-nek a munka. Bár ilyen ésszel bárhová felveszik, nagyon okos, és az érettségije is jól sikerült, és a francia nyelvet is kitűnően beszéli, akárcsak én.

- Nem fekszem le – ráztam fejet, Liam felsóhajtott.

- Valahogy gondoltam. Te hármunk helyett is aggódsz a problémánkon – fonta karba kezeit, majd hátradőlt a széken, és komoly tekintettel vizslatott. Vállat vontam. Igaza van, bár nem teljesen. Azon nem rágódom annyit, amiben nekem nincs részem, és nem vagyok benne hibás, de most kettőnket fenyegetett meg, és van egy olyan érzésem, hogy Scarlett is kinyitja majd a szájacskáját, és beköpi Ian-t de rendesen. Így már hárman szívunk miattam, ami valljuk be, nem tesz jót a lelkiismeretemnek.

- Neki legalább van lelkiismerete! – sétált be morcosan, és álmosan a konyhába Ian, akin csak egy szál alsó volt, de az is többet mutatott, mint kellett volna. Nőcsábász híre van, persze, de ki ne fordulna meg utána? Jól néz ki, magas, van stílusa, és még a mérete sem kicsi, és naná, hogy kiszúrja a szemem az a hatalmas dudor. Erről beszélek, szexi, hetero, és még egy meleg pasi is kipirul tőle. – Tudom, hogy bejövök, Lou! Ne tagadd! – húzogatta szemöldökét egy huncut mosoly kíséretében, mire szemet forgatva vezettem vissza tekintetem nadrágjáról arcára. Természetesen tiszta pír voltam.

- Nem tagadom, de nem kellesz. – néztem rá fél mosollyal.

- De azért a dudorom felkeltette az érdeklődésed

- Nincs időm gyerekekre. A szem sok mindent kíván, csak tudod hiába kíván a szem, ha a kéz nem kívánja. – vontam vállat – Érted-e a célzást?

- Értem. Hozzám nem érnél emiatt az ökör miatt – fejével rögtön bátyja felé bökött, aki csak mérgesen, morogva nézett minket és hallgatta párbeszédünket. Sosem tagadtam, hogy bejön az öccse, bár szerelmes nem vagyok, jól néz ki, és nem egyszer akadtak már problémáim miatta, de egyrészt ő élvezi, másrészt, én ezt sosem mondtam ki hangos, mégis zavarja Liam-et, hogy az öccsét stírölöm. De sosem érnék hozzá, hacsak ő nem szeretné.

- Nem feltétlen kell ahhoz a bátyád, hogy én ne érjek hozzád – vontam vállat ismét – De az igaz, hogy nem akarok meghalni, ezért állok babysitter-nek

- Belőled aztán jó babysitter lesz, mikor engem is nyál csorgatva nézel – nevetett fel hangosan Ian, majd direkt mellém ült, a közelembe, hogy ingereljen, de engem nem igazán ,,izgat”, mármint az, hogy kihasználja ezt. Ő maga nagyon is izgat.

- Nem néztelek nyál csorgatva – ráztam fejet lágyan mosolyogva – Ne bízd el magad!

- De akkor is a farkamat nézted!

- Nem érdekel a farkad

- Húha! Liam-é nagyobb?

- Nem tudom, de nem is érdekel

- Fogadjunk igen!

- BOFA BE! – csapott az asztalra nagyot kiáltva Liam, mire mindketten szemünket lesütve néztük az asztalt. Majdnem minden reggel ez megy, én beindulok, Ian játszik velem, Lia ordít. Nagyon érzékeny az öccsére, de ő kezdi, én nem szólaltam meg, sem most, sem máskor. – Ezt tőled nem tűröm, Ian!

- Csak viccelünk – vont vállat, majd felemelte fejét és bátyjára nézett, akinek szemei szikrákat szórtak.

- Számomra nem vicces – morgott egyet, szemet forgattam. Neki mi vicces?

- Az már egyéni ,,szocproblem” – vont vállat lazán ismét Ian – Különben is, ne féltsd te a hátsóm

- Nem a tiédet féltem. Amúgy meg Louis, te sem úsztad meg ennyivel, muszáj mindig arra nézned? – kérdezte rám pillantva, mire felemeltem fejem, de Ian beelőzött, előbb válaszolt.

- Azt hiszed téged nem néz meg? Csorog a nyála, bátyus – húzta fél mosolyra száját a fiatalabbik hülyegyerek. Spicli…

- Spicli! – mondtam nevetve, majd jó erősen lábába rúgtam. Fájdalmat színlelve kapott térdéhez, miközben én hangosan nevettem, ellentétben persze Liam-el, aki ilyenkor játssza a kemény gyereket, meg megmutatja mennyi komolyság, hogy  szorult belé. Az lehet, hogy több komolyság van benne, mint bennem, de egyáltalán nem tetszik ez a fajta reakció, és ez egyáltalán nem felnőttes reakció, inkább homofób beütése van.

- Befejezted? – nézett rám felvont szemöldökkel az idősebbik Payne.

- Homofób! – nyújtottam ki nyelvem.

- Nem vagyok homofób.

- De az vagy! – durcáskodtam tovább – Te pedig spicli vagy, egy rohadt kis spicli – morogtam Ian-re, aki csak mosolyogva vállat vont, és élvezte, hogy megnyerte ezt a kört.

- Ez van, aranyom

- Az óvoda tíz utcányira van innen – dünnyögött Liam az orra alatt – Oda tessék menni játszani

- Ne legyél már ilyen besült, bátyó. Nyílj meg egy kicsit, tudjuk, hogy szereted a konzervatív férfit játszani, de ez már ciki  - magyarázta nagyot sóhajtva öccse, de hiába, ugyanis nem kapott egyebet, mindössze egy szemforgatást. Ami azt jelenti Liam tovább játssza majd a konzervatív férfit. Pedig egyáltalán nem az, inkább csak játssza a komoly arcot, ami valljuk be, felettébb unalmas tud lenni. De hát mi így szeretjük…

- Nem vagyok konzervatív, csak komoly. Nem ugyanaz – okoskodott ismét, hajaj, ebből nagy balhé lesz, ismét. Ugyanis ez is mindennapossá vált, hogy Ian kötegszik Liam-el, aki azt bizonygatja körülbelül két órán keresztül, hogy nem konzervatív, és nincs besülve, mindössze komoly, ami picikét igaz. Míg Ian arról magyaráz ő milyen nyitott és fiatalos – huszonegy évesen könnyű annak lenni – és miért nem tud Liam is ilyen lenni. Jó kérdés. Talán azért, mert a nyakán maradt egy gyerek, akit fel kell nevelni, és nem engedheti meg magának a hancúrozást? Ugyanis a póker az nála munka, a szórakozás a nőket való csábítás, és az ivás, nem ugyanaz a kettő. – Szóval akkor mégy babysitter-nek?

- Más ötletem nincs, szóval igen, megyek babysitter-nek

- Hóha, és kihez? – kérdezte gyermeki kíváncsisággal az ifjabbik Payne, mire csak elmosolyodtam, és hátradőltem a székben.

- Harry Styles-nál

- Fúha…szerettelek Louis…téged az a három csaj szétszed. Alice maga az ördög, az apjuk pedig… - itt pedig Liam rákapta tekintetét, és szinte szikrákat szórt azokkal. Ian nagyot nyelve vezette vissza rám tekintetét. – Gőgös

- Ha gőgös lenne nem kéne neki babysitter – forgattam szemet. Éreztem, hogy valamit titkolnak, de amennyire ismerem már a két Payne-t tudom, hogy nem fogják elmondani, akármi is az. De lehet a Styles házban megtudom – már ha felvesznek. Jó lenne, nem olyan sok pénzt kapnék, de több mint a semmi. Csak remélni tudom, hogy a három lány valóban nem fog szétszedni, és nem lesz igaza Ian-nek.

- Te tudod Louis, de ha sok, gyere haza. Máshogy is megtudjuk oldani – mondta Ian nagyot sóhajtva, majd már fel is kelt az asztaltól, és egyenesen szobájába ment, hogy felöltözhessen és menjen – csúnyán fogalmazva – koldulni. Nem nagy koldulást kell elképzelni, zenél, énekel, táncol és egyebek, ezért kap pár fontot, ami több mint a semmi, kenyérre telik.

Azt nem értettem miért nem bírnám és miért kéne hazajönnöm, de nem kérdezősködtem, helyette én is felálltam.

- Hova mégy?

- Aludni, és átnézni a francia szótáramat – mosolyogtam fáradtam Liam-re, majd be is siettem szobámba és úgy ahogy voltam ruhástul, fürdetlen befeküdtem az ágyamba, és ölembe vettem szótáramat, de nem bírtam sokáig nézegetni elnyomott az álom. Tekintve, hogy egész este és hajnalban is felvoltam nem csoda, hogy ilyen hamar bealudtam, de kettő előtt kelnem kell…

13:00

Arra keltem, hogy valaki gyengéden rázogat, közben pedig a nevemet suttogja. Liam volt természetesen, de mire eljutott az agyamig, addigra már képemben landolt egy pohár hidegvíz én pedig fuldokolva ültem fel az ágyamban, majd kiprüszköltem orromból a maradék vizet, míg Liam csak elégedett képpel tette le a poharat a rozoga éjjeliszekrényre.

- Ideje kelned, alig egy órád van – mondta még mindig elégedett képpel, majd meg sem várta hozzászólásomat otthagyott. Én pedig – mivel más választásom nem volt – elmentem fürdeni, majd fürdés után pedig gyorsan díszbe öltözve álltam meg a piszkos, repedezett tükör előtt, ez sem fiatalabb nálam…

Jól néztem ki, legalábbis szerintem. Fekete farmer, és egyszerűbb, de szép és elegáns póló volt rajtam, ahhoz pedig egy fekete zakót választottam és sportcipőt, mivel nem volt másom. Ekkor keveredett vissza Liam is a szobámba, jobban mondva csak szobám ajtajának keretébe, aminek nekitámaszkodva nézett engem és figyelte ahogy a tükör előtt táncikálok. – Jól nézel ki nyugi

- Köszönöm

- És tudom, hogy meleg vagy – tette hozzá.

- Ezt eddig is sejthetted

- Inkább eddig is tudtam. Tudod, pöttöm, az első alkalommal tudtam, hogy te nem vagy heteró – mosolygott rám. – Most pedig csak megerősítetted ezt a gyanúmat

- Örülök, hogy segíthettem… Mennyi az idő? – kérdeztem nagyot sóhajtva.

- Fél. Ideje menned – mosolygott rám utoljára, majd végleg elhagyta a szobámat. Felsóhajtottam, majd hajamba túrva elhagytam én is szobámat, és amilyen rendetlen – na meg persze ugye férfi - vagyok  nem csináltam rendet, és nem ágyaztam meg, elvégre ha hazajövök úgyis lefekszem aludni.

- Elmentem! – kiáltottam a konyhába kocogásom közben, majd már nyitottam is ki a bejárati ajtót.

- Sok sikert! – kiáltott nekem vissza Liam, majd már ki is léptem a házból, vagyis lakásból, mert ugye ez emeletes, és a mi lakásunk csak egy a sok közül. És most jöjjön kereken kétszázhetvenöt lépcső, mondjuk lekocogni még nem nagy dolog, de már felfele rohanni, fáradtan, izomlázzal, na az már igencsak nehéz, még nekem is. Pedig régen sportos voltam, jártam focizni, úszni, futni, röplabdázni, minden sportot, vagy sportos játékot kipróbáltam, de sajnos semmi sincs ingyen és már nem is lesz. Mióta meghalt a bácsikám főleg nem telik, ugyanis ő fizetett mindent, jól ment neki, volt egy kisebb vállalkozása, cége, ahol minden pénzt ő zsebelt be, de egyik este mikor egy gáláról jött haza egy ittas férfi belehajtott az ő kocsijába, ő lefordult az útról be egy kisebb tóba, ahol megfulladt, tekintve, hogy beszorult az ülés és a kormány közé, és – nagy valószínűséggel – el is ájult mikor beléhajtott a férfi. Szörnyű volt…

Lefutottam a lépcsőkön, majd kimentem a nyitott ajtón – ugyanis még azt is leszedték – és beleszippantottam London egy eldugott, mocskos utcájának ,,illatába” ami felforgatja a gyomrom. Szörnyű itt élni, de a fizetésünkből csak erre telik, az életben pedig szenvedés nélkül nincs értéked, bár ha szenvedsz sincs sokkal több, akkor is lehetsz erkölcstelen, undorító, buzi, vagy kurva. Nem számít, mindig találnak benned hibát, vagy inkább keresik, különben nem lelnének benned, ha nem keresnék. Remélem ez a Styles nem ilyen ember, és nem keresi senkiben sem a hibát, nem nézi hogy élek, és ad nekem egy munkát amivel megkönnyíti az életem.

Gyorsan szedtem lábaim, nehogy találkozzam valami alkoholista vagy drogos emberrel, mert hát ugye ilyen helyeken van ezekből is a legtöbb. Természetesen én sem vagyok ám teljesen tiszta, nem mondom, hogy sosem próbáltam ki, de mit ne mondjak, sem a pia, sem a drog nem lett a kedvencem, valamiért én le tudtam tenni és azt mondtam ,,Nem kérek, köszönöm”.

Szerencsémre nem botlottam bele egy ilyen emberbe sem, csak siettem az olvasott helyre. Az utca, és a ház nem volt messze, de mikor megláttam lehidaltam. Egy hatalmas, halvány rózsaszín ház fogadott, aminek cserepei vörösesek voltak, a szegélyek pedig fehérek, a kapu pedig szintén fehér volt. Látszott rajta, hogy egy nő keze van a dologban, és ez a bizonyos Harry szívesen bízta feleségére a ház külsejét, de fogadni mernék belülről már férfiasabb és komolyabb lesz, elvégre ennek a fiatal apának van egy cége, a céghez komolyság kell, vagyis egy olyan ház ahol otthon érzi magát és ott is eltud mélyedni a munkájában, csak remélni tudom, hogy ezek ellenére nem konzervatív, az olyan emberekkel nem tudok szót érteni. Nagyot sóhajtva sétáltam oda a kapuhoz, amin egy kis mikrofon fogadott, megnyomtam.

- Haló? – szólt bele egy kislány hang, mivel magas volt és gyerekes arra következtettem ő a legkisebb kislány, Ellie.

- Szia, Ellie Styles vagy? – szóltam bele a mikrofonba.

- Igen. Maga kicsoda és miben segíthetek?

- Louis Tomlinson vagyok, apukádhoz jöttem, úgy olvastam babysitter-t keres, jó helyre jöttem? – kérdeztem kedvesen, mosolyogva, elképzeltem egy szőke buksit két hatalmas zöldes szempárt amint éppen rám néznek föl. Olyan édes kislány lehet.

- Igen, jó helyre jött a bácsi. Azonnal szólok apukámnak, viszlát!

- Szia! – köszöntem el mosolyogva, de még hallottam ahogy a kislány elkiáltja magát, hogy ,,Apu, itt egy bácsi!”, majd egy nagy sóhajtást.

- Jó napot, Lewis Tomlinson? – szólt bele egy mélyebb férfi hang, valószínűleg ő lehet az apa, Harry. Gyönyörű mély hangja van, szóval valószínűleg magas, és komoly megjelenése van. Kirázott a hideg, csupán csak a gondolattól.

- Louis vagyok, de igen, Tomlinson

- Bocsánat, a lányom félre mondta. Az állásra szeretne jelentkezni? – kérdezte kicsit fáradtan.

- Igen, persze, ha szabad még

- Persze, azonnal nyitom a kaput – sóhajtott egyet, majd kinyomta a mikrofont, alig pár pillanat múlva pedig már villogott is a kapu, és elhúzódott és pedig beléptem. Rögtön megjelent egy fiatal, körülbelül velem egyidős férfi, akinek fekete haja, és barna szemei voltak, mosolygott, de mégis ellenszenves volt számomra. Odasietett hozzám, majd kezet nyújtott.

- Zayn Malik vagyok, Mr. Styles unokaöccse – mutatkozott be, mire megráztam kezét.

- Louis Tomlinson

- Örvendek. Kövessen! – mosolygott rám, majd elindult a hatalmas, fehérköves udvaron én pedig nézelődve erre-arra követtem. Hatalmas udvar volt, mindenfele virágok, kerti törpék, műanyag flamingók, és almafák sorakoztak a jobb oldalon szépen sorban, egyformára nyírva és nőve.  Ez egy nő műve, csakis egy nő műve lehet. Olyan rend fogadott, mint még sehol, de bent is. Egy hatalmas konyhába vezettek, ahol három lány és egy magas férfi fogadott, nekem háttal állva, melegítőben a szekrényre támaszkodva. A lányok reggelizek, és éppen azon vitatkoztak kié az utolsó joghurt ami a hűtőben van, és ki egye meg.

- Harry, itt van Mr. Tomlinson – sóhajtott kedvesen Zayn, mire a férfi megfordult és rám mosolygott.

- Örvendek.

- Én is, remélem nem haragszik, hogy ilyenkor zavarok.

- Zavarni? Kérem, délután kettő van, a lányaim pedig lusták, és nem rég keltek. Dehogy zavar. Viszont lányok… - pillantott a három lányra, akik már keltek is volna fel, de közbeszóltam.

- Ne, maradhatnak. Elvégre, ha enyém lesz az állás velük leszek, ismerkedjünk – mosolyogtam az apukára, mire az hálásan bólintott, majd hozzám sietett és kezét nyújtotta.

- Harry Styles, ők pedig Alice, Diana, és Ellie Styles, a lányaim. Ellie-vel pedig már beszélt is – mutatta be sorban lányait, majd megráztam kezét.

- Louis Tomlinson, nagyon örvendek. A lánya pedig nagyon illemtudó

- Örülök, hogy így gondolja, foglaljon helyet! – mutatott az egyik székre, én pedig leültem a két lány közé. Pont Ellie és Diana közé estem, akik mosolyogva mértek végig, de én is őket. – Kérdéseket teszek fel, amikre őszintén válaszoljon kérem.

- Rendben. – bólintottam.

- Van gyereke?

- Nincs

- Felesége?

- Nincs

- Hány nyelvet beszél?

- Egyet, franciát, anyanyelvi szinten – mosolyogtam rá, mire csak elégedetten bólintott.

- Nehéz nyelv, én sosem szerettem. Főzni tud?

- Igen. Ízletesen, változatosan, egészségesen – pillantottam a kisebbik lányra, mire az csak elhúzta száját. Oh, tudom mit hisznek…répa, brokkoli, meg egyéb ilyen gyerekek számára szörnyű, méreggel vegyített ételek. De megsúgom, én utálom ezeket a gyilkos zöldségeket, kivéve a répát, azt úgy ahogy megeszem, de nem a kedvencem. Tudok egészségesen főzni, de ilyen gyilkos és mérgezett zöldségek nélkül.

- Helyes. A lányaimra ráfér egy kis diéta. Nagyon leszoktak a zöldségről – nézett félszemmel a három lányra akik csak angyalian mosolyogtak vissza, majd ettek tovább, mit sem foglalkozva velem, vagy fáradt apjukkal.

- Ugyan. Megkedvelik majd, higgye el – legyintettem egyet.

- Ezek nem olyan gyerekek – húzta félmosolyra a száját.

- Ne aggódjon, megoldom

- Nem aggódom. Ez lesz a dolga, hogy neveljen. Fönt, jobbra a második szoba a magáé, remélem vasalni tud, és hajat fonni is, mert holnap iskola – sóhajtott egyet, majd felkelt az asztaltól.

- Várjon! Szóval enyém az állás? Ha igen miért? És már itt is lakom? – kérdeztem szinte remegve az izgalomtól, mire ismét felsóhajtott, majd részegmosolyt villantva rám nézett.

- Ne kérdezzen ennyit. Az állás a magáé, az pedig nem lényeg miért vettem fel ilyen hamar. És igen, itt lakik majd velünk, a mai naptól kezdve. Ahogy látom túl sok minden nincs otthon, amit elhozhatna – mondta, majd elhagyta a konyhát, de még a lépcsőről visszakiáltott. – Lányok, segítsetek Mr. Tomlinson-nak, mondjatok el neki mindent

- Rendben apu. – sóhajtott mellettem Ellie – Jöjjön bácsi, megmutatom a szobáját.

- Hey, tisztázzuk. Louis vagyok, vagy Lou, de nem bácsi, és nem Mr. Tomlinson. Apukátok úgy hív ahogy akar, de ti tegezzetek, nem vagyok olyan öreg – mosolyogtam a kis szőkeségre, mire annak mosolya még nagyobb lett, és örült, hogy végre tegezhet valakit.

- Miért? Hány éves vagy? – kérdezte a másik oldalamon ülő Diana.

- Huszonhat. Apátok?

- Kereken negyven.

- Akkor még fiatal – sóhajtottam egyet. Negyven volt apum is, mikor meghalt…

- Huszonnégy volt mikor Alice született

- Az én apum harmincöt volt mikor én születtem – sóhajtottam fel.

- És most hol van? – kérdezte Diana, elmosolyodtam.

- Ott ahol anyukátok

- Nem vagyunk hívők. Meghalt és kész – dünnyögött az orra alatt Alice. Sejthettem volna, hogy így reagál majd, egy tizenhat éves lánynak mindig van valami hozzáfűznivalója a mondandódhoz. Ezek szerint nem rég halt meg az anyjuk, pár éve, és szerethették, de lehet volt valami családi perpatvar, mert nagyon magába zárkózott. Még a többi köszönt nekem mikor bejöttem, ő nem, csak ült és piszkálgatta a reggelijét.

- Ez a te gondolatod, nem biztos, hogy a testvéreid ezt gondolják – mosolyogtam rá.

- Neked ahhoz semmi közöd ők mit gondolnak! Én nem hiszek Istenben, ennyi. Az meg már megint nem érdekel, hogy te hiszel-e – mordult rám, mire csak sóhajtottam.

- Alice! Még itt vagyok. – Zayn szólt rá a lányra, de azt nem igazán érdekelte, ugyanolyan gyilkos tekintettel méregetett.

- Hagyj békén, Zayn!

- Nem hagylak! Mr. Tomlinson nem tett semmi rosszat.

- Dehogynem! Idejött, sőt! Egyáltalán a világra jött! – ordított hangosan Zayn-re, aki akkor sétált be a konyhába. Látván a férfi füstölő fejét, inkább felállt, majd félig sírva, félig dühöngve felrohant a lépcsőn, de gondolom az apjához nem mer  menni. Elvégre engem megbántott, ha szól csak neki lesz baja, bár lehet tőlem sem volt szép ez a fajta megfogalmazás.

- Ne haragudjon rá. Nagyon megviselte. – mosolygott rám kedvesen Zayn.

- Tegeződjünk, és nem haragszom. Én a mai napig nem tudtam feldolgozni, pedig már több mint húsz éve meghalt apám – Zayn bólintott jelezve ,,Rendben, tegeződjünk”, majd elhúzta a száját és felsóhajtott.

- Alexa-t nagyon szerették, és alig volt ideje szegénynek felfogni mi is történt

 - Mi történt?

- Agyvérzés. Minden előjel nélkül. Megviselte a családot, főleg a három lányt… Lányok, mi lenne, ha felmennétek és kiszellőztetnétek Louis szobáját? – nézett a két lányra, mire a két kislány sóhajtva felállt, majd ők is felkullogtak az emeletre, bár el tudom képzelni, hogy kicsit hallgatóznak is majd. – Szóval, megviselte a lányokat, az apjukat viszont annyira nem. Húsz évesen futott bele ebbe a kényszerházasságba, úgy tekintett Alexa-ra, mint egy jó barátjára, szerelmesek viszont sosem voltak. Ez nyílt titok, de nem szeretném visszahallani  - nézett rám komoly arccal, mire csak bólintottam.

- Persze, semmiképp.

- Az anyjuk alig három éve halt meg, Ellie jóformán nem is emlékszik rá, viszont Alice…éppen az anyja mellett feküdt, mikor elkezdődtek a rohamok, majd alig egy negyedórával később, mikor az apja már hívta a mentőket a szeme láttára halt meg. A kulcslyukon leskelődött. Harry komolyan állt hozzá, nem sírt, nem pánikolt, csak felsóhajtott, majd hívta a mentőket, hogy Alexandra Styles elhunyt. Másnap nyugodtan, semmit mondóan, azaz érzelemmentes arckifejezéssel közölte a három lánnyal, hogy az anyjuk meghalt. Alig három napra pedig volt a temetés, de Harry nem jelent meg, viszont én elvittem a lányokat. Nem tudni mit csinált, de állítólag itthon volt a temetés ideje alatt. – mesélte halkan én pedig csak elképedve hallgattam. Érzelemmentesen? Nem sírt? Nem ment el a temetésre? Én sem emlékszem az apám halálára, de rá nagyon is, és fáj a hiánya, még ha nem is emlékszem rá. Lehet, hogy nem szerette, de a felesége volt, a Styles nevet viselte, a gyerekei anyja és mégsem?

- Érdekes… - sóhajtottam fel. – Azt hittem…

- Hogy Harry emiatt lett ilyen komor, és rideg? Ennek nem Alexa az oka, de nem is lányok. Csak sok van rajta, én sem tudnék mosolyogva felkelni, ha tudnám valami nem stimmel körülöttem. És azt hozzá tenném, Alexa halála óta sem a Styles, sem a Hill család nem beszél vele, azt viszont már nem tudom miért, de gondoltam jobb, ha elmondom, ugyanis nem szívesen beszél ilyenekről. – beszéde közben még halkabbra vette a hangerőt, és közelebb jött hozzám, majd hirtelen végigmért, és elmosolyodott. – Ismered Liam Payne-t?

- Igen.

- Akkor te is jó környékről származol – mondta gúnyosan, majd már ott is hagyott. Honnan ismeri Liam-et? És miért lett hirtelen gúnyos? Nem értem, de talán jobb is, amúgy sem   szimpatikus számomra ez a férfi, így nem is szívesen beszélgetek vele.

Felálltam az asztaltól, majd elsétáltam a lépcsőig és szemügyre véve az egész hazát mentem fel, jobbra a második ajtóig. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, hogy csak úgy otthagytak, de végül is mit vártam? Majd körbeugrálnak és én leszek az első? Ugyan… Olyan sosem lesz. Benyitottam a szobába, ahol két kisebb lány fogadott, az ,,ágyamban” feküdtek, inkább szunyókáltak. Csöndesen pihentek. Bár alig volt negyedóra, amíg Zayn-el tárgyaltam, ők elbóbiskoltak, és el is nyomta őket az álom. Mosolyogva hátráltam vissza, majd csuktam be az ajtót, de mikor megfordultam Harry fogadott. A korlátnak dőlve, keresztbetett lábakkal, fél mosollyal az arcán nézett engem, ahogy éppen csöndben próbálom becsukni a szobát. Nem mondom, megijesztett, de jól esett, hogy így ,,mögém lopódzott”.

- Elaludtak? – kérdezte még mindig mosolyogva, egyenesen szemembe nézve, mire én mosolyom is erősebb lett.

- El.

- Fáradtak szegények, a hétvégén a nénikéjüknél voltak, Los Angeles-ben – sóhajtott egyet.

- Van testvére?

- Egy nővérem. Magának?

- Nincs, egyke vagyok.

- És nem kellett az anyjának? – kérdezte kíváncsian.

- Ennyire büdös vagyok? Látszik, hogy utcagyerek vagyok? – kérdeztem kicsit szomorúan, mire csak felnevetett, majd fejet rázott.

- Nem, nem büdös. De igen, látszik, hogy utcagyerek. Mi történt?

- Anyám kitett a házából, engem hibáztat apám haláláért és… - nem mertem kimondani. És ha elítél? Ha undorodik? Nem lesz állásom és már ki is penderít innen.

- És?

- Undorítónak talál majd… - mondtam halkan, szememet lesütve.

- Ne szégyellje, akármi is az. Mondja el bátran.

- Meleg vagyok – mikor kimondtam ezt az egy szót kisápadt, és belészorult a levegő. Szemeit lesütötte, száját összeszorította, mint akinek hánynia kell. – Mondtam, hogy undorodni fog.

- Erre már sajnos tényleg nem tudok mit mondani, de nem undorodom. Inkább az lepett meg, hogy az anyja ilyenre képes, és sajnos az enyém is ilyen volt. Csak engem másért tett ki – sóhajtott fel, majd ismét rám emelte tekintetét.

- Gondolom, nem akarja elmondani – néztem rá mosolyogva, de egyben reménykedve is, de csak fejrázást kaptam.

- Nem.

- Rendben. – kínos csend telepedett ránk, vagyis számomra kínos volt. Csak álltunk percekig. Én őt néztem, ő engem. De muszáj volt megtörni a csendet. – Szóval, ez az én szobám lesz, amint felkeltek a lányok, és…

- Van sok ruhám, ami már rám szűk, viszont magára szerintem jó, és Zayn-éből is van pár, a legtöbb alig használt. Enni akkor eszik és annyit amennyit akar, nézzen szét a ház a magáé. Vezetni tud?

- I-igen, tudok

- Remek, akkor kocsit is kap. Ennyi, innentől családtag – hadarta el gyorsan, én pedig nem győztem bólogatni.

- Van fürdő a szobájában, a lányokat zavarja ki. Holnap találkozunk, nekem mennem kell dolgozni. Zayn még ma itt lesz, nyugodtan kérdezze meg, ha nem biztos valamiben. Szép napot! – hadart ismét karórájára pillantva, majd már le is rohant a lépcsőn. Azt hozzáteszem, még mindig melegítőben volt, szóval nem tudom hova megy dolgozni ilyen lazán, bár az ő cége, azt csinál amit akar. Gondolom… Nem tudom, hogy mennek ezek, nem vagyok ebben jártas, a bácsikámnak sem volt nagy vállalata.

Fejet rázva nyitottam be ismét szobámba, ahol még mindig aludt a két kislány. Nem volt szívem felébreszteni őket, így elmentem az egyik fiókos szekrényhez és kerestem magamnak alsót, illetve egy pólót, majd megkerestem a fürdőszoba ajtaját, és beléptem. Egy gyönyörű, de kicsike fürdő fogadott. Volt benne egy fehér csempés kád, egy nagyobb szekrény, sok-sok illatszer, törölközők, és egy negyvenkettes papucs. Pont nagy rám, ez az! Az enyém csak negyvenes, de jó lesz ez, otthon ez sincs, mezítláb járkálok. Egyébként minden rózsaszín csempés volt, csak a kád volt fehérrel csempézve, de abban is rózsaszín minták voltak, illetve a szekrény is fehér volt, de minden más hasonló rózsaszín, mint a fal. A tusfürdők, a törölközők, a szappan, az illatgyöngyök (rózsa illatú), a lábtörlő. Minden. Ez is egy nő műve, vagy Alice régi szobája. Nagyot sóhajtva zártam be az ajtót, majd vetkőztem le és álltam a zuhany alá ( vagyis beálltam a kádba) és megengedtem a kellemesen meleg vizet. Olyan jól esett, végre fürödhetek…izzadtam az izgalom miatt és mit ne mondjak, kellemetlen volt. És jött a tusfürdővel való mosdás…grapefruit-os volt, jó illatú, de egy csöppet sem férfias, de tökéletes volt számomra. Mikor végeztem megtöröltem magam egy rózsaszín törölközővel, majd magamra kaptam a ruháim, amik egy icipicit szűkek voltak, szóval Harry-é. Lehet magas, de a dereka mintha kicsit azért másabb lenne, mint az enyém. Kisebb, soványabb, nem tudom hogy fogalmazzam. De nem vészes.