Bookworm | Larry | One-Shot | Neco-chan (+18)

Sziasztok!

Nehezen elkészültem a kért one-shottal. Remélem nem lett túl rossz, vagy elsietett, de nem valami kézenfekvő téma volt, sosem írtam még ilyet, és kicsit át is alakítottam a sztorit, remélem nem baj. Így lerövidítve is 14! oldal lett, azaz majdnem két résznyi one-shot. :o

Nos, maga a +18-as rész most szerintem jobb lett, mint szokott, remélem ti is így gondoljátok :D Bele kell még ebbe jönnöm, nem nagyon írtam ezelőtt ilyeneket...

Nos az oldalra ki lett írva, hogy szinte minden INAKTÍV, azaz KÉRLEK NE KÉRJETEK tőlem semmit! Sem design-t, sem fejlécet, sem one-shotot, sajnos szeptemberig nem is találkozunk ugye... DE! jó hír, a Supressing 11. része már kész, és nagyon jóra és cukira sikeredett! :3 Mondanám, hogyha jön sok-sok komi, akkor kiteszem, de nem mondom, mert lehet akkor sem tenném ki, tartom magam a tervhez ;)

És nem tudom a Loaded Gun-nak lesz-e egyáltalán folytatása, majd rákérdezek Hope-nál, ha véletlen nem jönne össze, akkor sem haragudnál rám, Noémi? :( Vagy igen? Mindenesetre megpróbálunk valamit ketten összehozni.

Viszlát a következő one-shotig, illetve szeptemberig!

Kellemes olvasást!

Lau

Harry

Imádom a könyvek jellegzetes poros illatát. Imádok különböző történeteket olvasni és azon elmélkedni hogy a szerző mégis hogyan ötlötte ki az adott szereplők tulajdonságát. Imádok elmerülni a szereplők világában, ahogy az adott férfi vagy nő szerepébe képzelem magam. Imádok befeküdni az ágyamba egy bögre meleg tea társaságában, majd csak elveszni a fejezetekben. Ha lehetne naphosszat csak olvasnék és olvasnék, de sajnos a gimnázium az fontosabb, mint az olvasás, így csak hosszú tanulás után van időm pár órára elmerülni egy-egy könyvben.

De most a sulinak vége, nyár van, nekem pedig semmi egyéb dolgom nincs, mint olvasni. Csak az az egy problémám van, hogy kifogytam a könyvekből, így kénytelen vagyok meglátogatni Mrs. White-ot a könyvtárban, hogy kikölcsönözzek több tíz könyvet. Nekem nem tart sokáig egy könyvet elolvasni, így ide több tíz könyv kell.

A napom szokásos módon telt, felkeltem, ettem, felöltöztem. Sok dolgom nincs, a nővérem intéz mindent, azaz ő takarít, mos, főz, én pedig, mint kistestvér meg vagyok kímélve. Örömmel használom ki az időd és olvasok ilyenkor.

Mint most is. Könyvem utolsó pár oldalát olvasgattam szomorúan, mert tudtam ez az utolsó könyv, amit még nem olvastam, ez után kölcsönöznöm kell. Hirtelen nyílt az ajtó, majd nővérem toppant be, már díszbe öltözve. Mindenféle kérdezés vagy kopogás nélkül toppant be és ült le mellém az ágyra, kicsit morcosnak tűnt.

- Úgy őszintén, nincs sok hasznod – szólalt meg hirtelen – Már délután egy van és még mindig nem csináltál semmit – rebegte Gemma, tudtam, hogy szeretne valamit, mindig így kezdi, hogy nem vagyok jó semmire, de valamivel hasznosság tehetném magam. Gemma pár évvel idősebb nálam, vagyis ő már egyetemista, így túl sok ideje nincs, sem itthon, sem a lakbérletében, úgy szerez magának időt, hogy kikönyörög pár dolgot.

- Mit szeretnél? – tértem rögtön a lényegre, majd becsuktam befejezett könyvem és levettem szemüvegemet.

- Menj el itthonról, kérlek! Jönne ide Jake, hadd legyek vele kettesben! – szemei könyörgőn figyeltek, még száját is lebiggyesztette – Csak pár óra, öcsikee! Tudod, hogy szeretlek!

- Egy szerencséd van, hogy úgyis a könyvtárba igyekeztem – sóhajtottam fel, majd kikeltem az ágyból. – Csak ne legyetek hangosak, nehogy átjöjjön a szomszéd! – kacsintottam rá, majd már vettem is cipőmet. Gemma szemet forgatva kelt fel helyemről, majd kiment a szobámból. Mosolyogva távoztam én is birodalmamból, majd kisiettem a házból. Természetesen telefon, pénztárca nálam volt, így ha meg is éheznék tudok majd venni magamnak valamit.

Gyorsan szedtem lábaim, nagyon esőre állt az idő, bár aztán ki tudja mit hoznak ezek a sötét fellegek? A város szinte sötét volt az esőfelhőktől, a szél erősen fújt, sós szag terjengett, így szinte már biztos voltam abban, hogy esni fog előbb, vagy utóbb. A könyvtár nincs messze, igazából a szemben lévő utca, rögtön az első bolt. Kicsike épület, de tele van jobbnál jobb és izgalmas könyvekkel. Az öreg nő is nagyon kedves, legalábbis velem az, sosem panaszkodott még anyámnak sem.

Besétáltam kicsike épületbe, ahol a nénike a pultnál ücsörgött. Mosolyogva mentem oda a pulthoz, majd vártam, míg a nő észre vesz.

- Csókolom! – köszöntem a nénikének, ugyanis nem igazán akart észrevenni, nagyon elmerült a gondolataiban.

- Szervusz, Harry! – köszönt mosolyogva. – Már el is olvastad a könyveket?

- Igen, ma olvastam el az utolsót. Holnap visszaküldöm anyával

- Oh drágám, ráérsz még! Egy hónapra kaptad a könyveket – legyintett egyet. – Vannak új könyvek is, nézd csak, annál a szekrénynél, nézd meg őket! – mutatott az egyik polcok szekrényre, én pedig bólintva egyet köszöntem el, és sietettem oda a polchoz. Rengeteg új könyv volt. A legtöbb viszont nem érdekelt, A szürke ötven árnyalata, ez volt az a könyv amin szemet forgattam. Semmi bajom nincs az erotikus, esetleg durva könyvekkel, de pár ismerősöm azt mondta ez paródia* könyv, szinte gúnyt űznek az egészből. Így nem is próbálkozom meg vele. Maradok inkább a Kathleen E. Woodiwiss könyveknél, bár ezek sem a legjobbak, például a Harry Potter könyveket szívesebben olvastam, de hát, na. Nekem ezek is jók lesznek. Elvettem hát egy könyvet, ami kivételesen a Harry Potter utolsó része volt, sajnos ez az egy rész nincs meg nekem, így nagy örömmel fogom elolvasni. Leültem az asztalhoz, ami a szekrény mellett foglalt helyet, majd kinyitottam a könyvet és nekikezdtem az olvasásnak.

Szinte faltam a sorokat, izgalmasabbnál-izgalmasabb történésekkel volt tele, teljesen felcsigázott, nem tudom egy pillanatra sem letenni a könyvet. Több órát töltöttem a könyvtárban, mire elolvastam a könyvet. Imádtam! Nem is gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, hogy Ron és Hermione együtt marad, vagy, hogy Harry túléli ezt az egészet. Nem Harry miatt kedvelem a könyvet persze, hiába vagyunk névrokonok, bár sokszor elképzelem, hogy én vagyok Daniel Radcliffe és száguldok a seprűn, mégsem ezért kedvelem. Maga a fantasy ragad magával annyira, hogy élvezem olvasni. Ahogy az író lehetetlen eseményekkel dúsítja az egész kis könyvet, igazi élvezet, izgalmas, szinte izgulsz, most vajon milyen varázslat jön?

- Hmm, Harry Potter? – hallottam meg egy magas, karcos hangot magam mögül, először azt hittem nő, de feltűnően más volt, olyan férfias csengése volt. Persze ezt csak akkor tudtam pontosan megmondani, mikor egy hirtelen mozdulattal megfordultam, és telibe lefejeltem a srácot. Rögtön homlokához kapott, majd meggörnyedt és hangosan szisszent fel. Ijedten kaptam szám elé a kezem, nehogy felordítsak, majd csak megrémülve néztem a fiút.

- Ne haragudj! Megijesztettél! – mentegetőztem rögtön, ő pedig csak legyintett.

- Azt hittem látsz. Bakker, nagyon kemény a fejed – sziszogott tovább.

- Bocs – vontam vállat – Ülj le ide mellém, meg ne szédülj! – mondtam sietősen, majd ki is húztam a mellettem lévő széket, ő pedig lehuppant mellém, így végre meg tudtam nézni hogyan is néz ki az áldozatom. Kisfiús arca volt, kis pufók, de viszont már borostás, így gondolom már a felnőttkor küszöbénél álldogál, szemei kékek voltak, akár a zafír, bár nem igazán láttam, mert a fájdalomtól összeszűkültek szemei. Haja rövid volt, fel volt zselézve, és világosbarna volt, nem tudom mihez hasonlítani ezt a barna színt, de gyönyörű volt, illett a kék szemeihez.

Loaded Gun | Larry | One Shot | Noémi Rápolti

Sziasztok!

Elkészültem e rövidke one shottal, remélem tetszik a megrendelőnek. A vége kicsit üt, és összecsapottnak látszik, de őszintén megmondom nem igazán tudnám mivel folytatni... Sajnálom Noémi, remélem nem csalódtál nagyot, én tényleg próbálkoztam :/ 

Köszönöm, hogy volt pár kedves olvasóm, akik elolvasták az első felét és őszinte véleményt mondtak. Remélem máskor is segítetek majd! ;)

Az elfeledett című sztorim blogot kapott ÍME a link. Hamarosan nekiesem az első résznek.

Jó éjszakát éjjeli baglyok! Ne felejtsetek el kommentelni! ;)

Kellemes olvasást!

Lau

Harry

A reggelem ugyanúgy telt, mint mindig, unalmasan. Szinte már untam felkelni és elmenni dolgozni, hogy meglegyen a heti bevétel, amit a főnököm előírt, anno két hónapja, mielőtt megölték volna. Félelmetes hely ez, egy negyed, úgy hívják ,,Halál negyed”, ugyanis szinte minden második nap gyilkosság történik, már a rendőrök is unják az állandó szaladgálást, így sokszor ki sem jönnek, vagy nem kérnek vallomást senkitől.

A reggelem nem állt másból, mint felkelésből, felöltözésből és reggelizésből, a kávémat útközben szereztem meg. Utálok dolgozni, tekintve, hogy abban az épületben lőtték le az öreget, aki volt olyan kedves, hogy megemlített végrendeletében, s leíratta a kórházban haldokolva, hogy e gyönyörű és szép emlékekkel teli kócerájt egyetlen alkalmazottjára hagyja, Harry Styles-ra, aki alig múlt tizennyolc éves, de kit érdekel, nemde? Hadd kínlódjon szegény gyerek, majdcsak lelövi valaki.

Az utcán sétáltam kávémat kortyolgatva, nem siettem, minek? Még csak  kilenc óra, a bolt tízkor nyit. Miért jövök ilyen hamar? Nem szeretek a házamban élni, vagyis inkább a szüleim házába lenni, mindig csak a veszekedés megy. Miért nem megyek egyetemre, vagy fősulira? Miért nem segítek a családon? Legalább egy szakmát kitanulhatnék. Ilyen csöppet sem érdekes dolgokkal zaklatnak. Jelentkeztem fősulira, de nem vettem fel. Egy rendészeti iskolába jelentkeztem, gondoltam lehetek rendőr, vagy valami hasonló, de az álmaimat ripityára törték, ezzel együtt szívemet és lelkemet is, ugyanis én mindent beleadtam a jelentkezésen is, de ez nem volt elég. Teljesen belebetegedtem, így inkább eljöttem megboldogult rokonomhoz – nagyapám unokaöccséhez – dolgozni, akinek fegyver boltja van. Elméletileg nem lenne jogom tovább vinni az üzletet, mert nincs hozzá végzettségem, de ez az öreget nem érdekelte, kijelentette, hogy a boltot vinnem kell, különben kísérteni fog, én pedig nem kockáztattam, tettem amit mondott. Örültem, hogy megszabadultam tőle, nem kockáztatok én ilyenekkel.

Éppen kávémat nézegettem, mikor belepottyant valami. Érdeklődve figyeltem a papírpoharat, amibe ismét belepottyant valami, majd megint, majd megint. Aztán megéreztem karomon is valami hideget. Esik. Ismét nekikezdett a nagy esőnek, már három napja csak esik, mintha gyászolnának valakit az angyalok s folyamatosan csak sírnának.

Gyorsan szedtem lábaim, ugyanis az eső egyre csak esett, én pedig egyre jobban áztam. Kávémat is a kukába hajítottam, hogy gyorsabban tudjak futni és kabátom gallérját a fejem tetejére húzni, bár ez sem ért sokat, ugyanúgy megáztam. Szerencsémre a bolt nem volt messze, így csak kabátom és rövid hajam ázott meg, a pulóverem és a nadrágom épphogy megúszta. Előszedtem kulcsomat, majd a zárba illesztettem és kinyitottam a kóceráj ajtaját. Besétáltam, rögtön lekaptam magamról kabátomat és az egyik székre dobtam, közben a pult mögé sétáltam, hogy keressek valami törölköző féleséget amivel megtörölhetem rövidke hajkoronámat. Ezt a hajnyírást is a húgomnak köszönhetem… A nagy rágózásban és játszásban beleesett a rágója a hajamba és az egész összeragadt, muszáj volt levágatni. Még mindig hiányolom hosszú, göndör tincseim, amit imádtam fonogatni, vagy kontyba fogni, de sajnos erre kell még várni pár hónapot, hogy ismét olyan nagyra nőjön, így is csak egy hónap telt el mióta meglátogattam a fodrászt, aki szintén sírva vágta le minimum húszcentis hajkoronámat. 

Hála Istennek találtam egy törölközőt amivel áttudtam dörgölni hajamat és arcomat. Szörnyű ez az eső. Utálom. Csak ezért utálom London-t, az eső miatt, pedig gyönyörű város, gyönyörű helyekkel, csak én rossz negyedet fogtam ki. Bár itt is vannak jó emberek. Példát nem igen tudok mondani, de például a szüleim nem olyan rosszak, ahogy a húgom Tina sem, csak kibírhatatlan, de azért szeretjük egymást.

Mikor végeztem a hajam dörgölésével leültem a pult mögé. Úgysem jön senki, ritka mikor ide betéved valaki, egy nap négy-öt ember ha betéved, az is nagyon ritka. Általában újoncok jönnek a rendőrségről, FBI-tól, vagy egyéb ilyen fegyvertartási engedéllyel ellátott fiatalok, akik jöttek velem a gyakorlópályára lőni, mert az olyan menő… Aztán meg jön a tweet ,,Kösz @Harry_Styles nagyon élveztem” ,,Köszi a lövést! @Harry_Styles” ,,Jó volt veled a délután @Harry_Styles”, nem értik félre egyáltalán, de nem izgat. Sőt, nem is érdekelnek engem, sokszor válaszolni sem válaszolok a tweet-ekre, mert felesleges. Nem is ismerem őket! Csak bemutatkozom és lövök, utána pedig ők jönnek. Elképesztő.

Csak ültem és vártam, bár hiába, még csak fél tíz, csak fél óra múlva nyit hivatalosan a bolt, de akkor sem lesz túl sok vevő. Megboldogult Oliver nem tudta mit csinál, el is adhatta volna ezt a kócerájt, mert másnak nem lehet nevezni, csoda, hogy a négy fal nem dől össze. Jóformán én hoztam rendbe ezt a kis…épületet is. A tető lyukas volt, beömlött az esővíz, ajtó nem volt – betörték mikor megölték az öreget -, ablakok szintúgy alig voltak. Nekem köszönhet mindent az a vén trotty, különben már romokban állna az egész, de mit kapok én ezért? Jó sok semmit.

Hirtelen nyílt az ajtó, majd két rendőr lépett be, bőrig ázva. Szemöldököm rögtön felugrott. Mit akarnak ezek? Vásárolni, vagy igazoltatni. Remélem az első, nincs kedvem előszedni minden ócska papírt.

- Jó napot! – köszönt az egyik. Szőke volt, szürke szemű és kicsike. Nálam jóval alacsonyabb, olyan…íres kinézete volt, ráadásul a kiejtése is fura volt. Tuti Ír.

- Jó napot! Miben segíthetek! – mosolyogtam a két férfire.

- Egy bűnözőt keresünk, Louis Tomlinson-t – mondta a másik, fekete hajú, barnaszemű kicsit testesebb pasi. Ismerős a név, de nem láttam még, nem is nagyon hallottam róla. Lehet valami papírkán láttam, vagy ily…basszus. Louis az évfolyamtársam volt. Elém tolt egy képet is, igen, ez Louis. Sosem beszéltünk még, csak láttam párszor, de már suliban sem volt jó híre.

- Nem láttam – volt őszinte kijelentésem. Nem láttam, való igaz. Hiába ismerem, egy éve nem láttam.

- De ismeri?

- Régen találkoztunk már… - vontam vállat. Hirtelen a szösszencs mögém nézett, majd szemei elkerekedtek.

- Wow! Az egy tec9-es? – kérdezte csodálkozva, miközben mögém mutatott. Oh igen, sokáig tartott még megszereztem a drágaságot és jó sok pénzért is fogom eladni. Nem olcsó mulatság ám beszerezni egy ilyet, így ezt sem volt. Nagyon jó vele lőni és nagyon menő is, de adhatom el akárkinek.

- Igen, az – mosolyogtam rá a szösszencsre. – 2100 font

- Nem kéne, túl sok – nevetett fel a szőke – De azért jól néz ki

- Lőni is jó vele

- Kipróbálta? Rendőr? Mármint olyan suliba járt?

- Igen, de nem vettek fel a rendészeti főiskolára, lőni viszont tudok – mosolyogtam rá a rendőrre.

- Ez tök izgi. Kár, hogy nem vették fel. Jövőre már találkozhattunk volna, gyakornokként biztosan alkalmazták volna és én felelek az újoncokért. Ha gondolja beszélhetek a fősulival, hátha felveszik. Látok magában valamit – mondta tele izgalommal, mintha tényleg segíteni szeretne. Jól esett, biztosra veszem, hogy más ezt nem tette volna meg. Vagy tenné meg.

- Hálás lennék, nem tudnám mivel meghálálni sem – nevettem fel – Köszönöm

- Igazán nincs mit – legyintett. – Nos Zayn, megyünk?

- Kéne – sóhajtott fel a fekete hajú is.

- Kösz, hogy segített, már amennyire tudott. További szép napot! – intett egyet a szőke, majd a fekete hajú kíséretében el is hagyta a boltot. Legalább nem igazoltattak, de így unatkozni fogok. Este tizenegyig? Bőven szétunom az agyam… Nos, ez is elő van írva, minden hétfőn tizenegyig kell bent maradni, én pedig inkább maradok, mintsem kísértsen a megboldogult.

Az órák csigalassúsággal teltek és egyre jobban vágytam haza. Most inkább hallgattam volna a szüleim értelmetlen szentbeszédét, mintsem itt üljek a vaksötétben. Ugyanis odakint már sötét volt, csak egyetlen egy égő világított idebent is, az is sokszor csak pislákolt s nem adott rendes fényt, mindössze  fátyolos világosságot. Lassan tizenegy lesz, ami azt jelenti szabadulhatok, bár van egy olyan érzésem ez még koránt sem a nap vége. Olyan, mintha még csak most kezdenék élni, mintha történne valami izgalmas. Az eső odakint még mindig szakadt, sőt, átfutott viharba, így nem csoda, hogy a lámpácskám alig él. Dörgött és villámlott, süvített a szél, ami még rémisztőbbé varázsolta az egész éjszakát. Sajnos innen majd egyedül kell hazagyalogolnom a koromsötét éjszakában, akármennyire is nem szeretnék egyedül kószálni a város ezen részén. Ebben még rosszabb az, hogy otthon senki sem vár, mindenki alszik, főleg hugi, aki amúgy úgy viselkedik mint valami értelmi fogyatékos, de Isten bocsájtsa ezt meg neki. Miért viselkedik úgy? Mert miért ne? Sokat piszkálom, de egyébként orvosilag semmi baja, csak szerintem hülye. Anyáék nyolc éve majd meg bolondulnak érte, míg nekem sír a szám minden kis apróságért, ugyanis teljes feledésbe merültem Tina születése óta. Szóval, senki sem vár haza, max. a retardált kishúgom, aki igazi táncművész, ugyanis imád az idegeimen táncolni.

Felsóhajtottam erre a gondolatmenetemre. A szarkazmus túl sokszor van jelen az életemben, sokszor Tina sem érdemli meg ezeket a gondolatokat, de én mindig is ilyen voltam. Utáltam mindenkit, nem szerettem barátkozni – velem sem szerettek -, legtöbbször csak egyedül ültem és olvastam. Anyámék azt hitték autista vagyok, de nem, mindössze most értem el azt a kort, hogy azt mondom elég. Sok a világ, sok ez a negyed, máshogy nem tudod elviselni, csak így. A húgom meg így járt.

Hirtelen nyílt az ajtó, sőt, inkább berúgták az ajtót, majd egy ismeretlen ismerős rontott be. Csak meghökkenve figyeltem, ahogy a pulthoz sétál, majd a pult mögötti kukába dobja használt fegyverét. Nem mertem szólni, ugyanis az illető Louis Tomlinson volt. Felpattantam a helyemről, éppen a kis gombocskát akartam megnyomni az asztalom alatt, amiriasztja a rendőrséget, mikor lekapta a polcról a tec9-est és rám emelte. Sajnos töltve volt…

- Ha megnyomod azt a kibaszott gombot szétloccsantom a fejed! Világos? – nézett rám zavaros tekintettel. Ez őrült, kész, végem, lelőnek. Az öreg halála óta erre vár. Felemeltem kezeim, hogy lássa nem nyomom meg a gombot. A szívem ezerrel vert az adrenalin miatt, teljes izgalomba jöttem, vagyis inkább féltem. Már hallottam a rendőrautó szirénázó hangját. – Rejts el, vagy véged! – suttogta szemembe nézve. Szemei eresek voltak, kezei remegtek, csont sovány volt és sápadt. Tuti szívott valamit. Bólintottam, majd elkezdtem hátrálni, és kinyitottam a raktárhelység ajtóját.

- B-bent van egy szekrény. Búj el abban – mondtam nagyot nyelve, elmosolyodott, majd vitte magával a fegyvert is, én pedig becsuktam utána az ajtót. Alig, hogy visszaültem a pult mögé, s próbáltam nyugodtnak tűnne berontott két rendőr ismerősöm is.

- Hol van? – kérdezte a fekete.

- Ki? – tettettem az értetlent. A szőke felsóhajtott, majd eltette a fegyverét.

- Mondtam, hogy nem erre futott – mondta a feketének. – Ki tudja azóta merre jár? – kérdezte a szőke. A fekete is felsóhajtott, de hirtelen tekintete hátam mögé futott, egyenesen a tec9-es hűlt helyére. Nos, az Louis-nál maradt.

- Hol a fegyver? – kérdezte a fekete, ha jól emlékszem Zayn.

- Eladtam – vontam vállat – Többet adtak érte, a pénz az pénz

- Igaz – mondta somolyogva, majd karon fogta a szöszként és kivezette a boltból. Pár perc múlva a rendőrök elmentek, én pedig nagyot sóhajtva álltam fel és sétáltam az ajtóhoz, majd bekopogtam.

- Kijöhetsz – alig, hogy kopogtam már is nyílt az ajtó és Louis lépett ki fegyveremmel. Megállt előttem, majd elmosolyodott.

- Kösz – nézett fel rám. Egy fejjel biztos alacsonyabb, kicsike, törékeny. Minek áll az ilyen bűnözőnek? – Adósod vagyok

- Nem kell hálálkodni, csak húzz innen minél messzebb – mondtam kicsit erélyesebben, mire ágyékomhoz nyomta a fegyvert. Nagyot nyeltem. Ne…kérlek.

- Nono, a fegyver még mindig töltve – veregette meg másik kezével mellkasomat. – Majd még találkozunk. A fegyvert elviszem, jól jöhet – mondta mosolyogva, majd elette a fegyvert ágyékomtól. Gyorsan kisietett a boltból, majd már rohant is, engem pedig itt hagyott a bolt közepén megszeppenve, álló farokkal. Én magam sem értettem miért állt fel, semmi izgató nem volt az egészben, de ez a rosszfiúsdi egy kicsit feltüzelt. Abban viszont nem volt semmi szenvedélyes, hogy a tökömnek nyomta a saját fegyverem, de legalább elment. Mondjuk azt mondta még találkozunk.

- Nagyot sóhajtva szedtem össze a cuccaim, majd felvettem a kabátom és lekapcsoltam a villanyt, hogy aztán kiléphessek a kócerájból s utamra mehessek. Egyedül kell hazamennem. Egy ilyen eset után nyugodtan sétálgathatok az utcán, elvégre csak megakartak ölni. Nem nagy ügy.

Az eső természetesen még mindig szakadt, csoda, hogy Louis nem ázott bőrig ilyen esőben. Mire én hazaérek ismét vizes leszek, szegény kabátomnak ideje sem volt megszáradni, belül még mindig vizes és hideg. Meg fogok fázni…

Gyorsan szedtem lábaim az utcán, szinte futottam, hogy minél előbb otthon legyek. Szerencsére a házunk nincs messze, de a szakadó eső mindent megnehezít ugyebár, így egyik útról a másikra is lassabban jutok át, de szerencsére ilyenkor nincs sok kocsi az utakon.

Viszonylag hamar hazaértem, bár már bőrigázva. Szerencsémre a házban égtek a villanyok, így lehet, még Tina felvan. Mielőtt azonban kinyithattam volna az ajtót megláttam egy cetlit, elég furcsa kézírással.

Köszönöm, hogy segítettél nyuszifül. Holnap a parkban várlak este tízkor! xxL

Volt az üzenet, ami ezek szerint Louis-tól jött. Nyuszifül… Megfordítottam a cetlit, akkor láttam, hogy más is van ám írva.

Ui: Ha nem jössz el kinyírlak

Igazán kedves volt. De…nem akarok vele találkozni. Jelezzem a rendőrségen? De akkor megöl, vagy engem, vagy a családom. Bár Tina-t nem sajnálnám, anyáékat azért igen. Elvégre anyu tud főzni, elég finomakat is süt, kár lenne érte, apám meg…hadd maradjon, nem bánom, bár sok haszna nincs, ne kísértsen.

Fejet rázva nyitottam ki végre az ajtót és léptem be. Meglepő módon nem Tina várt a konyhában, ami majdnem az ajtóval szembe van, hanem a két szülőm. Anya és apa idegesen ültek az asztalnál, mindketten pizsamában.

- Te hol voltál eddig? – kért rögtön kérdőre apám.

- Dolgoztam – volt egyszerű válaszom, majd kibújtam cipőmből és levettem a kabátom, majd a lépcső fele indultam, hogy felmehessek és lefürödhessek, de persze ez sem ment könnyen.

- Áljj, állj fiatalúr! Gyere csak ide! – szólt nekem apám egy csöppet dühösen. Szemet forgatva léptem a konyha falához, majd nekidőltem.

- Mi van? – kérdeztem flegmán.

- Hol voltál? – kérdezte ismét apám, egy kicsit erélyesebben.

- Dolgoztam

- Dolgoztál?

- Ühüm – bólogattam.

- Fél egyig?

- Már annyi az idő? – kérdeztem teljesen elképedve. Azt hittem nincs több fél tizenkettőnél, de ezek szerint Louis jóval tizenegy után jött. Francba már, nem jó az órám sem a boltban. Biztos elfelejtettem átállítani. – Biztos nem állítottam át az órát a boltban. Bocsi – vontam vállat, mintha nem rázott volna meg, hogy a tökömhöz szorítanak egy fegyvert.

- És azért áll a farkad is, gondolom?

- Desmond! – kiáltott fel anyám – Az már nem a mi dolgunk!

- Nem a mi dolgunk? A fiam, Anne! – vágott vissza apám. Felsóhajtottam. Megint kezdi, és jön a tanítás ,,Az óvszert így kell felhúzni fiam”, annyira szeretem ezt. Minden kis dologért megy a szent beszéd…először, ne mutogassam a merevedésem, mert Tina még kicsi, nehogy rákérdezzen, akkor, idegen lányokkal ne feküdjek össze – kár, hogy meleg vagyok – és a többi hülyeség, amikkel már tizennégy éves korom óta tisztában vagyok.

- De már tizenkilenc éves! Majd eldönti mit akar és kivel!

- Kivel voltál? – kérdezte apám. Felsóhajtottam.

- Egy fiúval…

- Egy fiúval?! Milyen fiúval?

- Hát olyan fiús fiúval – vontam vállat.

- Anne, ez a gyerek meleg? – nézett anyámra segítséget kérve. Anyám csak vállat vont. Sosem beszéltem még erről, pedig már öt éve tudom, hogy meleg vagyok, vagyis inkább csak az leszek. Nem érdekeltek a lányok sem, mindig csak a fiúk. – Jól van Harry…szóval szexeltél egy fiúval?

- Nem, csak…beszélgettünk és randira hívott, ennyi – vontam vállat, nem akartam elmondani mi történt valójában, akkor szólnának a rendőrségnek, én pedig kikapnék amiért nem adtam át a rendőröknek Louis-t. Csak legyen már ennek vége…

- Ezek szerint jól néz ki – sóhajtott apám – Miért nem mondtad eddig?

- Mert veletek nem lehet beszélni. Mindig csak a magadét hajtod! Sosem tudtam elmondani, mert ment a szentbeszéd! Nem tehetek róla, hogy nem vettek fel fősulira – kezdtem bele szokásos mondókámba. Sosem hallgattak meg, viszont elmondani sem nagyon akartam, elvégre eddig senki sem tetszett és nem hívott randizni sem. De most itt van Louis, aki megfenyegetett.

- Sajnálom, Harry. Mi csak jót akarunk neked! Abban a kócerájban nem keresel semmit és nem biztonságos – mosolygott rám anyu, aki talán egy picivel többet figyel rám, mint apa. Na, őt sosem izgattam, ellenben a húgom nagyon is.

- Ez van. Rám bízta az öreg – vontam vállat – Most már mehetek?

- Mehetsz – sóhajtott fel apám, majd gyorsan felszaladtam a lépcsőn, de még hallottam sutyorgásukat, nem tisztán, de azt értettem, hogy ,,A mi fiunk nem lehet meleg”. Sajnálom apa, ez van. Ezt nem én választottam…

Amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam, majd bementem közös szobánkba. Oh igen, Tina kedves velem alszik. Az ágyunk egymás mellett van, csak az övé a szoba egyik végén, az enyém a szoba másik végén, ugyanis minden vágyam az ablak és annak belső párkánya volt. Imádtam nézni az esőt. Olyan szép, olyan nyugtató. Mikor Tina alszik csöndben felülök az ablakba és csak nézem az elsuhanó kocsikat. Nyugtató, pár pillanatra elfelejtem a gondjaim, a szüleim, a testvérem.

Tina már aludt, hosszú barna, göndör haja elterült párnáján, fél lába lelógott az ágyról, a takarója már a földön volt. Szemet forgattam. Még az alvása sem normális. Nagyot sóhajtva lépdeltem oda hozzá, majd óvatosan visszatettem lábát az ágyra, majd felvettem a földről takaróját és betakargattam. Hideg van, én legalábbis nagyon fáztam, ha hagyom megfázni anyu kinyír, elvégre életük értelme nem más,  mint a húgom.

Gyorsan elsétáltam ágyamig, majd bebújtam a puha és meleg paplanok közé, hogy végre átmelegedjek. Pár pillanat múlva pedig elért az álom.

Hirtelen a parkban termettem. Fáztam, remegtem és féltem. Egy szál pizsamában álltam egy hatalmas tölgy mellett, vártam. Este tíz volt, a harang éppen most szólalt meg, ekkor egy sötét alak igyekezett felém. Louis volt az, a tec9-esem kíséretében. Ujjai görcsösen szorították a ravaszt. Mikor elém ért akkor láttam csak milyen is. Piszkos volt, más vérétől volt mocskos, szemei vörösek voltak, pupillái tágak. Gyilkolt…valakit megölt. Nagyot nyelve kezdtem el hátrálni, míg ő csak közeledett. De tölgy megállított. Félve húztam össze magam, próbáltam minél jobban a fának nyomulni, de az nem engedett tovább, Louis viszont közeledett, majd megállt előttem. Alig pár lépés volt köztünk.

- Szia nyuszifül! Már hiányoltalak! – mosolygott rám. Hangja melengetett, édesgetett, mintha valami jót szeretne velem tenni, de éreztem nem így lesz. – Hát nem is örülsz nekem? Én nem hiányoztam? – kérdezte játszott szomorúsággal. Nagyot nyeltem. – Ez esetben viszont el kell, hogy hallgattassalak. Tudod, hogy a zsaruk engem ne zárjanak be. Abban a patkánylyukban nem valami kellemes, az élet, nyuszifül? Vagy azt akarod, hogy apuci börtönbe menjen?

- N-nem vagy az apucim – nyöszörögtem remegve. Jól tudtam mire céloz, de nem vagyok a szex-rabszolgája. Nem…soha.

- Nem? Hát akkor ki kúrta azt a kerek seggedet? – kérdezte felnevetve, majd hirtelen elkomorult. – Na elég a beszédből, nyuszifül – mondta szinte gúnyosan, majd rám szegezte a fegyvert.

- Ne! Kérlek! – sírtam fel hangosan….de késő volt. A fegyver elsült… Bumm!

- Édesem kérlek, kelj fel! – éreztem meg hirtelen, hogy valaki rázogat. Anyu volt az. De miért fázom? És miért vagyok leizzadva? Remegve nyitottam ki szemeimet, már több takaró volt rajtam. Lázas lennék?

- Mi van? – nyöszörögtem halkan.

- Lázas vagy, megfáztál. Tina rohant át

- Hány óra?

- Reggel tíz. Nem engedlek dolgozni! – nézett rám komolyan anyu.

- Nem is akartam menni – nyöszörögtem ismét. Anyu gyengéden simogatott, míg Tina felült az ágyam végébe és lábamhoz bújt, látszólag mindketten sajnáltak. Nos én is magamat. Nagyon fáztam és gyenge voltam. Mintha már napok óta kínlódnék, mintha haldokolnék és Louis tényleg lelőtt volna.

Hirtelen kivágódott az ajtó, majd apa rohant be.

- Anne! Elkapták! – újságolta lihegve, anyu felé fordult.

- Kit?

- Louis Tomlinson-t!

Babysitter | Larry | One Shot | 3.rész/1.

Sziasztok!

Azért lett 3.rész/1. mert ez csak a fele annak amit hozni szoktam, de sokáig tartana megírni - elég lassan megy most az írása, kicsit kizökkentem - de nem akartalak titeket rész nélkül hagyni, így feltöltök nektek hat oldalt. Tudom szemét vagyok, de közben írok egy one shotot is, ami hamarosan 1-2 max 3 nap múlva ki fog kerülni. Remélem rövidsége ellenére tetszik majd nektek.

Nagyon jól estek az előző kettőhöz érkezett kommentek is, viszont a Scam-hez nem jött sok... Nem tetszett? Béna lett, vagy csak nincs kedvetek kommentelni? Nyaraltok? Megértem, ha igen, viszont akkor lepjetek meg pár tetszikkel. ;)

Kellemes olvasást!

Lau

Louis

Mosolyogva néztem utána, majd csak fejet ráztam. Végre egy szimpatikus férfi, aki bár már elmúlt negyven, szívesebben járnék a főnökömmel, mintsem a szomszédlánnyal. Na Loreen rámenős tud lenni, ha nem mondom, hogy meleg vagyok, lehet le sem száll rólam. De Mr. Styles…ő most betalált. Jelenleg ő a legjobb. De, az volt. Furcsa férfi, és a lányai előtt flörtölt velem. Egy tizennégy éves lány gondolom tudja mi az a flört, de ahogy láttam annyira Alice sem lepődött meg, ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, akivel flörtölt.

- Louis, kérem jöjjön fel! – hallottam meg Harry hangját, mire nagyot sóhajtva tápászkodtam fel kávém mellől, és felsiettem a lépcsőn. Most először beléphettem főnököm szobájába, ami szerencsére nem rózsaszín, hanem cappuccino színű volt, fekete bútorzattal, végre valami férfias ebben a házban… Remélem nem grapefruit-os a tusfürdője sem.

- Mi a gond?

- Kérem, vasaljon le nekem három inget – mosolygott rám az ágyból. Egy könyv volt a kezében, és egy fekete keretű szemüveg pihent orrán. Nagyon jól állt neki, főleg azzal a kócos hajjal. Mint egy gyerek, aki reggelről írja meg a háziját. Bár, mint férfi én is elmondhatom, ritka, ha én átgereblyézem a séróm, mert minek? Megmosom, megszárad és kész. Lehet ezzel így van Mr. Styles is, mondjuk neki hosszú haja van.

- Rendben – mosolyogtam rá – Feleségül ne vegyem? – morogtam orrom alatt, miközben beljebb sétáltam a szobában.

- Ne, kérem. – kuncogott egy sort. – A vasaló és a deszka a szekrényben – bökött fejével az ágy mellett lévő szekrényre, én pedig nagyot sóhajtva léptem oda és vettem ki a vasalót és hozzá a deszkát. Szerencsére tudok vasalni, annak idején mikor a bácsikámhoz kerültem muszáj volt megtanulni, mert senki sem vasalta helyettem az ingeim.

Felállítottam az ágy előtt a deszkát, majd bedugtam a vasalót, és öntöttem bele vizet, szerencsére minden kéznél volt. Az ingek az ágyon sorakoztak mindegyikhez egy-egy vállfa volt téve, amire majd ráakaszthatom az ingeket. Volt egy fehér, egy kék, és egy bordó. Gyönyörű, márkás ingek voltak, öröm volt őket vasalni. A vasalást a fehér inggel kezdtem, és a bordóval fejeztem be, majd mindet sorban felakasztottam a vállfára, a vállfát pedig a szekrény fogójára. Megvártam míg kihűl a vasaló, majd szépen visszapakoltam a helyére.

- Ne haragudjon Mr. Styles, de egy babysitter nem a gyerekekre felügyel? – kérdeztem megállva a férfi előtt, mire felnézett szemüvege mögül.

- De

- Akkor miért vasaltat velem? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Mert én nem tudok? – kérdezte felhúzva vállait, és elhúzva száját, olyan édes volt. Már, ha lehet ilyet mondani egy negyven éves férfira. – Mindig vasalták az ingem, de már nincs rá időm, sem pénzem. Sajnálom, Louis, ne haragudjon rám. Egy ebéddel kiengesztelhetem? – kérdezte mosolyogva, majd becsukta a könyvet, és letette a szemüvegét.

- Elvisz ebédelni?

- Nem, főzök magának.

- Itthon hív randevúra? – kérdeztem már-már nevetve.

- Igen

- Furcsa becserkészési mód. Először vasaltat, utána itthon akar főzni. Nem egy romantikus alkat – mondtam nevetve, mire két karomért nyúlt, és berántott az ágyba, természetesen maga mellé, majd fölém mászott.

- Elvihetem étterembe is, nem szégyellem magát – mosolygott rám, felsóhajtottam.

- Azt hiszi, én szégyellem?

- Lenne mit. Van köztünk tizennégy év, a babysitter-em, van három gyerekem, és alig két napja ismer.

- Egyiket sem szégyellem – simítottam meg arcát, majd egy lelógó tincset a füle mögé tettem, amit csukott szemmel élvezett, szinte belesimult a tenyerembe.

- Ennek örülök – sóhajtott fel jól esően.

- Szóval, főz ebédet, vagy sem?

- Főzök, de jó lenne, ha besegítene – kacsintott rám, majd lemászott rólam, és felkelt az ágyból. Én is követtem, le a konyhába, ott pedig megálltunk a gáztűzhely előtt és tanácskozni kezdtünk. – De mégis mit főzzünk?

- Lepjen meg – vontam vállat. – Mindenevő vagyok

- Mit szól egy egyszerű spagettihez?

- Spagettit akar főzni az első randinkra? – nevettem fel hangosan. Gondterhelten felsóhajtott. Elhiszem, idegesítő vagyok, de jól esik kicsit piszkálni. Ha már így ,,összemelegedtünk”.

- Ha nem tetszik találjon ki jobbat

- Oh, én nem panaszkodok. Mi lenne, ha inkább rendelnénk valamit és beszélgetnénk? – ajánlottam fel, hogy megúszhassam a főzést. Semmi kedvem nem volt főzőcskézni, de beszélgetni annál inkább, szívesen beszélgetnék újdonsült főnökömmel, aki egyben udvarlómmá is vált.

- Legyen – sóhajtott fel, majd a vonalas telefonhoz sietett.

Alig egy fél órával később már a konyhaasztalnál ültünk és ebédeltünk. Pizza-t rendeltünk, és kólát szürcsölgettünk hozzá, illetve desszertnek még egy kis fánkot is rendelt kedves udvarlóm, magamban jót nevettem. Szép első randi, kíváncsi vagyok a feleségét mivel kenyerezte le. Remélem nem pizza-val, meg kólával.

- Jól van, Louis – nyelte le az utolsó falatot, majd maga elé vette a fánkját, közben pedig rám mosolygott. – Meséljen magáról

- Mire kíváncsi? – kérdeztem huncut mosollyal kólámat iszogatva. Harry arcán is megjelent jellegzetes huncut mosolya, majd lette a megkezdett fánkát.

- Biztos nem arra, milyen az ideális együttlét számára. A múltjára, jelenére, jövőjére

- Oh… Nos, kezdjük azzal hazudtam mikor azt mondtam egyke vagyok. Van két húgom és egy öcsém, Lottie, Fizzy és Ernest. Bár Fizzy és Ernest már anyu második házasságából vannak, szeretem őket. És a pasinak is van három lánya, Daisy, Phoebe, és Doris. Őket is szeretem, ellenben anyám és a pasija nem igazán rajonganak értem, érettségi után kitettek, akkor kerültem a nagybátyámhoz, aki szintén meleg volt, volt is egy párja, ha jól emlékszem Will volt, pont mind apám. Vele éltem, de úgy mint apám, ő is meghalt, már hat éve. Apám huszonkét éve halt meg, elütötték, miattam. A bácsikám karambolozott. Így én félve tettem le a jogsit is. Szerettem tanulni, de miután a bácsikám meghalt kitettek az egyedemről, mert nem volt aki fizesse – meséltem kicsit szomorkásan, elvégre én ilyen kis szerencsétlen vagyok, mindenki meghal valamiért a családban. Sosem kívántam pedig egyiknek sem, mégis…elvette tőlem őket a sors.

- Milyen egyetemre járt?

- Orvosira. Pszichológus akartam lenni

- Az nehéz, de szép szakma

- Fogjuk rá. Egyszer mikor asszisztáltam rám támadt egy nő és fojtogatni kezdett, rémisztő volt – meséltem elhúzott szájjal, majd én is nekikezdtem az egyik fánknak, ami tányéromon foglalt helyet. Nem volt olyan finom, de édességnek megteszi. És legalább fizetik az ebédemet.

- Asszisztált is?

- Aham, másodévesen. És maga? Magával mi volt? Nem adom tovább

- Tudom. Nos…én gazdaságira jártam, de én nem szerettem tanulni, lusta voltam, és…nem volt semmi célom. Lázadó gyerek voltam, általában bulikban kerestem a pénzt, ha érti a célzást. De apám nem engedett, így elvégeztem a gazdasági egyetemet, az évek során pedig megkomolyodtam, sőt, szinte besültem. Aztán, mikor betöltöttem a húszat, apám közölte feleségem lesz, én pedig csak nagyot röhögtem, elvégre biszex voltam, és a pasikat jobban bírtam. Aztán bemutatták nekem Alexa-t, gyönyörű volt, ahhoz kétség sem fért, elragadó egyéniség volt, imádtam, megbolondultam érte, de nem szerettem. Sosem voltam szerelmes. Elvettem, elvégre nem volt rossz asszony, főzött, mosott, takarított, kedves volt, megbízható, de már három év után bogarat ültetett a fülembe, gyereket akart. Én viszont nem. És mit tesz ilyenkor a nő? Nem vesz be fogamzásgátlót, és kilyukasztgatja az óvszered, majd Viagrát csempész a borodba, csoda, hogy élek. Szóval terhes lett, de…undorodtam a lányomtól. Nem akartam, nem szerettem, nem akartam apa lenni, bulizni akartam, koncsorogni, szexelni, nem gyereket nevelni. De ha már megvan…akkor mit lehet tenni? Az anyja örült… Diana sem volt betervezve, véletlen jött össze, Ellie-t viszont nagyon akartuk, akkorra érettem meg… De mindegyik lányom utál, megértem. Tönkretettem az anyjukat, ugyanis az utolsó évben rengeteget veszekedtünk, a gyerekeim fejéhez vágta, hogy nem akartam őket, utálom őket, nem szeretem őket, én pedig igazat adtam neki….mert igaza volt… De ma már semmiért nem adnám a lányaim… - mesélte a végén nevetve, én pedig csak néztem a tányéromon heverő fánkokat. Szóval kis rosszfiú volt? És buliban kereste a pénzét? Mit ért ezalatt?

- Ne haragudjon, de…mit ért azalatt, hogy bulikban kereste a pénzt? – kérdem értetlenül, felnevetett.

- Oh, hát nem esett le? Kurva voltam… Ezért akarták, hogy minél előbb nősüljek

- Jézusom… - temettem arcomat tenyerembe. – Még most is?

- Szóval kitalálta…. – sóhajtott fel majd beleharapott a fánkba. – Megértem, ha lenéz, és nem engedi, hogy udvaroljak, de higgye el, okom van erre – folytatta miután lenyelte a falatot. Nem akartam elhinni. Komolyan? Ebből él? Szolgáltatást nyújt idegeneknek? Nem nézné ki belőle az ember.

- Egy három gyerekes apának nyilván van. De nem undorodom, és nyugodtan udvarolhat – mosolyogtam rá.

- Oh, ezt örömhírként fogom fel

- A lányok…

- Nem tudják, és nem szeretném, ha megtudnák. Bár szerintem Alice sejtheti, a múltkor kutakodott a szobámban – mondta gondterheltem, felsóhajtottam.

- Nem mondom el

- Rendben. Ma este egy bárba megyek, idézőjelben dolgozni. A bárban nagy buli lesz, Alice is menni akar, ne engedje

- Mit keresne hétfőn egy buliban?

- A hét többi napján nem lesz tanítás. A város azon részén nem lesz áram karbantartás miatt.

- Rendben, megpróbálom itthon tartani

- Köszönöm – mosolygott rám, majd felállt az asztaltól és hozzám sétált, eddig ugyanis szemben ültünk. Lehajolt hozzám, egészen közel, éreztem a leheletét amint az arcomnak csapódik. Különleges illatát, ami az egész házat belepte. – Megcsókolhatom? – kérdezte megbökve orrával orrom hegyét, elmosolyodtam, majd lehunytam szemeim.

- Ez kérdezni kell? – kérdeztem vissza, és hagytam, hogy ajkait enyémekre illessze. Olyan finom volt,  már most az elején belesóhajtottam a csókba. Mozgatni kezdtem ajkaim, és átvettem az irányítást, amit nagyon élvezett. Szinkronosan mozgattuk ajkainkat, mintha egymásnak teremtették volna őket, sosem csókolóztam még ilyen szenvedélyesen, bár lehet ebben szerepet játszik a korkülönbség is, ami bár engem nem zavar, mégis csak látszik.

Átdugtam nyelvem szájába, majd szépen lassan ízlelgetni kezdtem, amit mosolyogva fogadott. Beült ölembe, majd átölelte nyakamat én pedig derekát, de hirtelen elhúzta a fejét.

- Ez több volt mint csók, telhetetlen ne legyen – lihegte kettőnk közé, miközben homlokomnak döntötte fejét. Gyors puszit nyomtam ajkaira, miközben végigsimítottam combjain, föl a fenekéig. Mikor érezte, hogy kezeim fenekét keresik megemelkedett és hagyta, hogy megmarkoljam. – Ez több, mint telhetetlenség! Ezt nem tűröm – kuncogott fel.

- Mindig passzív volt? – kérdeztem kíváncsian visszahúzva kezeimet, ő pedig az asztal oldalának döntötte hátát.

- Most az vagyok. Mikor ez, mikor az. Maga?

- Én is kétkezes vagyok. Mikor mit kívánok, tudok alkalmazkodni – vontam vállat. Igaz volt, sosem jelentettem ki egyértelműen mi is vagyok, domináns vagy passzív, de legtöbbször nem is érdekel.

- Ezt szeretem magában. Tud alkalmazkodni.

- Látom tényleg táplál irántam valamiféle érzést – paskoltam meg térdeit – Ami csak jó, kedves udvarlóm

- Most még. Várjon mi lesz, ha a gyerekek megtudják – sóhajtott fel. Sajnos ez ezzel jár, nem tudom tudják-e, hogy az apjuk biszex, és hogyan fogadják majd, egyáltalán nekem örülnek-e. Az anyjukat persze pótolni nem tudom, de nem is akarom. Egy anya pótolhatatlan, így gondolom Alexa is.

- És mikor tegezhetem?

- Mondanám, hogy mostantól, de a gyerekeknek feltűnne és azt nem akarom, Drága

- Ez lesz az új becenevem? Drága?

- Igen. Találjon ki nekem is valamit – mosolygott rám, eltűnődtem.

- Édes?

- Tetszik. Ha ketten vagyunk itthon, hívhat így, és tegezhet is

- Rendben Harry, tegezlek

- Huncut vagy, szeretsz játszani – tegezett ő is egy huncut mosoly kíséretében, majd leszállt rólam – Kettőig együtt leszünk, mit csináljunk?

- Megtanulhatnál takarítani

- Oh, takarító néni leszek?

- Ühüm – bólintottam – Segítesz elmosogatni és eltörölgetni én addig felsöprök és felmosok, rendben, Édes? – kérdeztem én is felállva, majd betoltam a széket és elvettem az utolsó fánkomat tányéromról. Beleharaptam, míg ő elém lépett.

- Rendben, Drága – harapott bele fánkomba, majd megfordult és elkezdte leszedegetni a piszkos tányérokat, én pedig seprűt és lapátot felkapva kezdtem neki a söprésnek. Szép nagy ház, elfog tartani egy ideig, míg én ezt felsöpröm és felmosom, de legalább Harry elmosogat és eltörölget.

- Édes? – kérdeztem söprögetve.

- Igen?

- Csak én vagyok az egyetlen alkalmazottad? – söpörgettem tovább, felsóhajtott.

- Igen. Én szoktam takarítani és mosogatni

- És ezt csak most mondod?! – kérdeztem felháborodva. Persze viccből, szívesen segítek kitakarítani, de azt hittem vannak takarítók, akiknek ez a feladatuk.

- Most haragszol? – kérdezte nevetve, megfordultam, majd kezembe vettem a seprűt és a lapátot, visszahelyeztem a helyére és Harry mellé léptem, aki már akkor nagyban mosogatott és tiszta hab volt minden.

Belenyúltam a habba, majd jó sokat a kezembe vettem és Harry arcára kentem, ő pedig morogva kapott kezem után. Nevetve folytattam a kenegetést, ő pedig még mindig morogva próbált lefogni.

- Elég lesz, Drága! – morgolódott, majd kezeimet dereka mögé húzta, így mellkasának feszültem. Még mindig nevettem, ugyanis sikerült úgy összekennem, hogy szakálla legyen.

- Jól áll a szakáll – kuncogtam mellkasába.

- Akkor innentől nem borotválkozom – jelentette ki morogva, majd elengedte kezeimet és átölelte a hátam. Kényelmesen tudtam végre hozzábújni, és szorosan átöleltem derekát, ő pedig hátam. – Ilyen lenne felnőttkorban a szerelem?

- Milyen ilyen? – kérdeztem kicsit ellökve magam tőle, hogy szemeibe nézhessek. Gondolkodott. Erősen gondolkodott valamin, gondterheltnek, vagy inkább tanácstalannak tűnt.

- Hogy egy nap alatt képesek vagyunk mindenre. Louis, tegnap ismertelek meg, de már megcsókoltalak, ültem az öledben, elmondtam a legnagyobb titkomat. Ilyen a szerelem? Sosem éreztem még ilyet… Besült egy férfi vagyok – rázta fejét nevetve. Ez nem volt igaz, komolynak komoly, de nem besült. Ami azt illeti ezen már én is gondolkodtam, bár nem sokat. Szerelem első látásra? Van ilyen? És tényleg ilyen felnőtt korban a szerelem?

- Nem vagy besült. Szerintem igen is képes vagy a fejlődésre. És nem tudom, lehet ilyen a szerelem – vontam vállat – Akkor innentől a pasim vagy? – néztem fel rá mosolyogva. Szemet forgatott, mintha kitudja milyen domináns alkat volnék, bár ki tudja? Én ebben két kezes vagyok, itt Harry döntene…

- Igen, a pasid vagyok – túrt bele hajamba, néhol meghúzott egy-egy tincset, de jól esett. Szerettem ha a hajamat fogdossák, engem mindig megnyugtatott. Mikor kicsi voltam mindig hosszú hajam volt, hogy a húgaim tudjanak vele játszani. Szerettem ha játszanak velem…csak…hát anyám.

- Ez remek. Végre van egy pasim

- Látom nagyon hiányoltál az életedből

- Egész életemben rád vártam – bújtam vissza mellkasába – Igazán megtörölhetnéd az arcod.

- Nem tetszik a szakállam? – kérdezte felháborodva, majd oldalra nyúlt egy konyharuháért, hogy megtörölhesse arcát. Felnevettem.

- De, nagyon tetszik, viszont, ha ez igazi lenne nagyon szúrnál. Akkor nem csókolnálak meg

- Olyan vagy, mint Lexi. Ő is ezzel piszkálsz – dünnyögte orra alatt.

- Lexi? – kérdeztem elválva tőle. Gondolom a felesége, Alexa. Nem zavar – annyira -, hogy mindig hozzá hasonlítgat, de…kérlek. Most beszéltük meg, hogy járunk, a felesége jó ideje meghalt – Isten nyugtassa -, akkor miért kell?

- Alexa. Mindig így hívta az anyja, rajta maradt. Zavar, hogy hozza hasonlítgatlak, tudom. Sajnálom, de a gyerekeim anyját temettem el

- Tudom – sóhajtottam fel. Nyilván nem lehet valami jó érzés eltemetni a gyerekeid anyját, még akkor sem, ha sosem szeretted. De…én nem Alexa vagyok, nem vagyok nőből, nem tudok szülni, és szerintem még rokoni kapcsolat sincs köztünk.

- Idegesítő lehetek. Tudod, nehezen válok meg a múlttól

- Elhiszem. Én is ilyen voltam, de ha nem váltam volna meg, most egy elmegyógyintézetben csücsülnék a körmömet rágva azt kérdezve magamtól ,,Miért öltem meg apámat?”. Még most nem zavar Harry, de egy idő után fog. Szeretném ha lenne köztünk valami, de ahhoz meg kell válnod Alexa-tól – magyaráztam nagyot sóhajtva. Harry karba fonta kezeit, majd lehajtotta fejét, jól tudta, hogy igazam van. Miért is ne lenne? Ha nem válik meg Alex-ától akkor nem lesz jobb, sem neki, sem nekem, sem a gyerekeinek. Tudom nehéz, nekem még most is fáj, pedig alig emlékszem apámra, de meg kellett válnom tőle, még ha fájt is. De minden megválás fájdalommal jár… Igaz anya?

Scam | Larry | 8. rész - ,,Hát jó"

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem és sajnos most is rövidebb résszel jövök, de jobban belerázódok ezek után, szóval szerintem könnyebben megy majd ennek az írása. A Supressing-el nem tudom mi lesz, egyenlőre semmi ötletem nincs, de MAJD folytatom. A Babysitter-t is írom már, és nekikezdek hamarosan a Night C.-nek is. De közben egy meglepetés sztorival is készülök, ami a Night C.-en fut majd szintén. Apropó Night C., kint van a The Lost prológus. Ha tetszik iratkozzatok fel, komizzatok tetszikeljetek, lepjetek meg pár visszajelzéssel itt is, ott is! :*

A NC NEM LÁTHATÓ, a blogot ÚJRAÍROM, csak vérfarkasos verzióban, sokan írták jobb lenne és szerintem is könnyebb lesz majd igazgatni a szálakat, jobban tudok alkalmazkodni a Teen Wolf sorozathoz. Sajnálom, de úgy érzem abból a történetből ennél többet tudok kihozni. :(

A NC ÚJ blogjának más design-ja legyen, vagy jó ami volt? A fejléctől nem válok meg, de a blog színe más legyen? A csoportomban is kiteszem majd a kérdést, mert számomra nagyon fontos! Írjatok színeket, ami illik a bloghoz - ha nem tetszett az előző.

Most már tényleg elég! :D

Kellemes olvasást!

Lau

Késő esti hisztim után csak feküdtünk egymás mellett. Louis várta mikor nyögöm ki mégis mi bajom van, én pedig azt vártam mikor alszik vissza. Erre a pillanatra nem kellett sokat várni, szinte azonnal elszenderült. Csak a hangos horkolásra és egyenletes szuszogásra lettem figyelmes. Louis hol horkolt, hol pedig szuszogott, ami a fáradtságnak tudható be. Nem ébresztettem fel, akármennyire is idegesített hangos horkolása, sajnáltam annyira a holnapi meccs miatt, hogy hagytam pihenni.

Louis hason feküdt, de feje felém nézett és félig nyitott ajkakkal horkolt, vagy éppen szuszogott. Mosolyogva figyeltem ahogy alszik, úgy szorította ugyanis a párnámat, mintha a világ legdrágább kincse volna. Vagy mintha ölelne valakit. Én oldalamra fordulva, kezemmel fejemet támasztva figyeltem őt. Olyan édes volt…sokszor gondolom ezt róla, de most végképp az. Óvatosan felemeltem jobb kezemet, majd megsimítottam arcát. Felsóhajtott a jóleső érzésre, majd szinte belesimult tenyerembe.

- Harry? – suttogta csukott szemmel.

- Igen?

- Simogass még – suttogta maga elé, én pedig tettem amit kért. Ismét elkezdtem cirógatni bőrét ujjaimmal, ő pedig folyamatosan jólesően sóhajtozott. Jó volt ezeket hallani, sosem cirógattam még így férfit, csak egyéjszakás kaland voltam, sosem voltam szerelmes, csak az osztályfőnökömbe, akinek azóta felesége és gyereke van. Vagyis sosem szeretett igazán, csak egy fiatalkori fellángolás volt, és egy nagy hiba mindkettőnk életében. Az egész suli rajtunk csámcsogott, mígnem eltanácsolták, és új ofő-t kaptunk. Szerettem, legalábbis azt hiszem szerettem. – Ez jó – sóhajtott ismét. Lehajoltam hozzá, majd puszit nyomtam homlokára, miközben ujjaim hajába vándoroltak, majd mint valami gereblye végigszántottak hosszú tincsein, ami szintén csak elnyerte tetszését. Morgott egyet, majd kezét kézfejemre vezette és leemelte feje tetejéről. Szemeit rám vezette, én pedig csak megszeppenve figyeltem mit is csinál.

- Baj?

- Nem – volt kurta válasza, majd hátára fordult. – Beszélgessünk

- Hajnalban?

- Ühüm

- Miről beszélgessünk? – kérdeztem nagyot sóhajtva. Kezeit tarkója alá húzta, majd fejét felém fordította. Elhúzta száját, majd ő is felsóhajtott.

- Voltál lányba szerelmes?

- Voltam – sóhajtottam fel – De közölte buzikkal nem randizik. Tizennégy voltam, mikor fagyizni hívtam ezt a csajt, azóta küzdök a melegségemmel – meséltem kicsit fájón. Akkor úgy éreztem szerelmes vagyok abba a lányba, Elena-ba, akkor annyira fájt, hogy elutasított. Most már persze nem igazán érdekel, mert igaza lett, meleg lettem, de akkor…a szívem szakadt meg, és még anyám sem értette meg a problémámat. Hiába sírtam, hiába gyógyszereztem magam, hiába vagdostam a combom nem mentem vele semmire. Nem értett meg senki, és még ez a töprincs sem fog.

- Wow, szörnyű lehetett – sóhajtott fel.

- Az volt. Szörnyű érzés mikor a másságod miatt ítélnek el. Először engem is zavart, öngyilkos akartam lenni, kínoztam magam, nem ettem, vagdostam magam, de…. Aztán a nővérem rákérdezett ,,Mi abban az izgi, ha ugyanolyan vagy, mint a többi?” – meséltem kicsit megtörten, ugyanis ez volt tini életem legszörnyűbb szakasza, elfogadni magam és a saját bőrömben élni. Elképzelhetetlennek tartottam így az életet, úgy gondoltam ez így nem élet. Nem lehetek meleg, a melegeknek nincs élete, a melegeket meg akarják ölni, nem tisztelik őket, utálják őket. Az csak pont volt az I betűn, mikor a főiskola végeztével mindenki csak piszkált, kihasznált, lenézett. De ez alatt a négy-öt év alatt sikerült megerősödnöm annyira, hogy ne érdekeljen senki véleménye. Sőt, ha tudok segítek olyanokon, akik hasonló helyzetben vannak, mint én voltam.

- Ebben igaza van. Nem jó olyannak lenni, mint a többi. Te így vagy különleges – mondta tele kedvességgel. Elmosolyodtam. Jól esett tőle, egy idegentől. Egy családtag már csak színjátékból is mondja, mert ő ,,szeret”, úgy ahogy vagy, holott a halálod kívánja. De egy idegen? Nem hazudna nekem…ő nem.

- Örülök, hogy így gondolod. Jól esik

- És a nővéred?

- Inkább elmenekült. A bálon történtek miatt nagyon haragszik rám… Pedig, én csak ültem az asztalnál anyáékkal. Erre odajön a szerelme, hogy ,,Felkérhetlek egy táncra?”, én nemet mondtam volna, de Robin nem engedett, azt mondta menjek nyugodtan, élvezzem ki….csak ő nem tudta, hogy Gemma kiszemeltje

- De most barátja van, nem?

- Nem tudom együtt vannak-e még – vontam vállat. Sosem érdekeltek a nővérem kapcsolatai, ahogy őt sem az enyémek, ringyónak tart, aki bebúj bárki mellé, mindenféle méltóság nélkül. Nem vagyok ringyó, csak könnyen adom magam, ha akarom. A ringyók mások, én nem vagyok olyan…nekem van méltóságom.

- Mi Dani-vel egy éve vagyunk együtt… - sóhajtott fel, szemet forgattam.

- Elhiszed, hogy nem érdekel?

- Miért haragszol rá ennyire?

- Mert lebuzizott, és élőadásban szidott! De ahogy látóm a pasija sem igazán izgatja, ellenben, egy bizonyos Victor Young annál inkább! – vágtam vissza idegesen, majd kikeltem mellőle, és kisiettem a szobából.

- Állj Harry! Azt akarod mondani, Danielle megcsal? – lépett utánam az ajtóba, mire nagyot sóhajtva fordultam vissza a képcsőnél.

- Ezt mondani kell? – kérdeztem egy csöppet idegesen – Miért hozod fel állandóan azt a ribancot?

- Féltékeny vagy? – kérdezte ő is kiabálva. Hallottam ahogy nyílik anyuék szobája, de nem igazán érdekelt abban a pillanatban. Utálom azt a nőt, mit nem lehet rajta érteni?

- Ugyan kérlek! Ő rám! Még a seggem is szebb nála!

- Fejezd be! A csajomról beszélsz!

- Ha annyira hiányzik neki mondd, hogy simogasson és puszilgasson, ne nekem! – ordítottam el magam. Robin már akkor Louis mögött állt, aki megszeppenve figyelt engem. Morogtam egyet, majd megfordultam és letrappoltam a lépcsőn. Egyszerűen nem fogja fel, hogy én egy nap alatt többet teszek érte, mint ez a nő valaha is fog?

- Harry, mi történt? – kérdezte apám. Akkor már a konyhában voltam, a pultra támaszkodtam, mély levegőket vettem és próbáltam feldolgozni amiket az előbb egymás fejéhez vágtunk. Mint valami rossz házaspár, mindenen összekapunk, pedig alig egy napja ismerjünk egymást úgy igazán. Ennek ellenére nem érzem Louis-t, miért nem fogja fel, Danielle-t csak a pénz vonzza? Ronda mint a bűn, szóval nem a két szép szeméért van vele együtt, inkább a kövér pénztárcájáért, aminek még a díszítése is aranyból van. Számára a pénz többet ér mint a hűség fogja fel, különben rosszul jár. Ha át is verem, ezek után nem fogom bánni.

- Semmi – dünnyögtem orrom alatt.

- Szidott? A szájára vett? Anne, hol a puskám?! – ordított fel az emeletre, de ekkor a töprincsünk is megszólalt.

- Nem. Nem szóltam neki semmi rosszat, feljött a barátnőm

- Az aztán barátnő – gúnyolódott apám. – Láttad a híreket? Már David-el kavar

- Igen, már közölték – volt cinikus válasza.

- Oh, ezért is legyek én a hibás? – kérdezte, felemelve a hangom, közben megfordultam így szembetalálkoztam Louis dühös arcával is. Szemeivel ölni tudott volna, haragudott, de nem tehetek róla. Utálom Dani-t.

- Egy szóval sem mondtam, hogy hibás vagy benne! Biztos vagyok benne, hogy nem te akartad, hogy megcsaljon – vágott vissza rögtön. Szemet forgattam. De, pedig lefizettem, hogy megcsaljon. Annyira azért nem vagy szép, hogy lekoptassam a csajod. Ahhoz te nem kellesz.

- Pedig…

- Nagyon vicces vagy – grimaszolt nekem, elmosolyodtam. Olyan édes képet vágott. – Eddig tartott a nagy harag

- Hagyjál! – nevettem fel, közben eltakartam kezemmel arcom. Apám inkább otthagyott minket, egy nagy sóhajtás közepette vánszorgott fel a lépcsőn, míg én nevetgéltem. Lou is felsóhajtott, majd lágy mosollyal az arcán lépett elém, és derekamra helyezte két kezét.

- Menstruálsz? – kérdezte átölelve derekamat.

- Köcsög – löktem el vállánál fogva, így már nem fogta derekamat, bár nem értettem ezt miért kellett. Mármint megfogni. Megnyugtatta? Vagy megakart ölelni?

- Akkor?

- Utálom Danielle-t

- Jó, utálod az exem. Ezt már tisztáztuk. De most rám haragszol. Féltékeny vagy, Nagyfiú? – kérdezte becézgetve, szemet forgattam. Eddig minden voltam, most Nagyfiú, akkor eddig az exe istennő volt, most már csak ex. Nem értem őt, de jobb is így. Nagy felfordulás lehet a fejében, amit már nem tudnék orvosolni.

- Talán – hazudtam. Nem voltam féltékeny, csak…olyan furcsa, gyomorszorító érzés fog el, mikor erről a nőről beszél. Undorodom tőle, sajnos ez így jön ki nálam.

- Ühüm, talán – húzogatta szemöldökét – Bejövök?

- Ezt már tisztáztuk. De nem adod meg magad, elvégre még mindig heteronak vallod magad

- Nem vallom magam heteronak, de ha így is van, megmutattad, hogy biszexként is lehet élni, még ha ez a népnek nem is tetszik

- Húha, a vonzalom kölcsönös? – kérdeztem szemöldök ráncolva, elmosolyodott. Olyan kis huncut mosoly volt, tőle szokatlanul szexi.

- Talán

- Bejön a flörtöd – mosolyogtam rá – De nem szeretem, ha lopják a szövegeim

- Nahát, Mr. Styles mindenbe beletud kötni. Ez számomra újdonság – gúnyolódott még mindig huncutkodva. Szemet forgattam.

- Takarodj aludni, Tökmag

- A-a! Nem alszom

- Akkor ne aludj, de én fogok. Jó ’szakát! – intettem egyet, majd indultam volna, de megfogta a karom és visszahúzott, így ismét vele szemben álltam. Kérdőn néztem rá, de válasz helyett csak felugrott a pultra.

- Beszélgessünk

- Hagyj már békén – nyekeregtem nőiesen, azaz úgy ahogy szoktam, de nem hatotta meg, ugyanolyan tekintettel méregetett. – Mit akarsz tudni?

- Fogadtál rám? – kérdezte kíváncsian. Belém szorult a levegő. Fogadni nem fogadtam…csak…le kell hogy buktassalak.

- Mármint mire? – kérdeztem értetlenül, mintha nem érteném.

- Hogy meleg vagyok. Mennyire?

- Mi? Nem fogadtam rád! Maximum Tippmix-ben!

- Ez biztos? – kérdezte gyanakvón. Ne, ne nézz rám így…azokkal a kiskutya szemekkel.

- Igen, biztos. Miért?

- Úgy érzem átversz. Mintha csak színészkednél – sóhajtott fel.

- Ez nem igaz – mosolyogtam rá. – Tényleg vonzódom hozzád és tényleg segíteni akarok…de akkor együtt kell velem működnöd

- Nem értelek

- Csak hagyd, hogy irányítsalak és ne inogjon meg bennem a bizalmad, akármit hallasz, találsz, vagy olvasol, az én szavam szent, oké? – kérdeztem mélyen szemébe nézve. Nagyot nyelve bólintott.

- Rendben. Mi a célod velem?

- Csak hagyd, hogy irányítsalak. Ne kérdezz

- Hát jó