Babysitter | Larry | One Shot/1.rész

Sziasztok!

Először hadd kezdjem azzal, hogy nagyon sajnálom ezt a rengeteg késést, nem tudom miért késtem ennyit, ugyanis időm már lassan egy hete van, mégsem haladok ezzel a oneshottal sem. Gondolom feltűnt, hogy viszonylag rövid, és a címben ott van a /1.rész. Nos, eddig 20 oldal van megírva és nagyon lassan megy az írása, és bár megszerettelek volna titeket lepni egy kb. 30-40 (de akár 50-60) oldalas történettel sajnos ez nem fog menni, mert ez eltart 2-3 hétig a szünetben és addig nem szeretnélek titeket rész nélkül hagyni, így is elég ritkán néztek be hozzám.

Szóval, felteszek nektek 12 oldalt, kicsit legalább találgathattok. Úgy döntöttem 12 oldalanként teszek fel egy részt (már csak 4 oldal!!), és talán így jobban izgultok, a végén viszont kiteszem egybe is, hogy jobb legyen, ugyanis nem igazán tudom így tagolgatni, nagyon egybefüggőek az oldalak, nehéz szétválasztani úgy, hogy értelme is legyen.

És hááát, hadd örüljek veletek is...voltam négy napot Erdélyben. :3 Imádtam, igaz szarrá áztunk, nagyon jó volt, nagyon szép, nagyon megható (vagy háromszor sírtam el magam június 4-én ahogy beszélt az idegenvezető). Csak annyit mondanék, ha van rá lehetőség menjetek el, és nézzetek szét! Én személy szerint Szentegyházát ajánlanám, és a Múzeum Szállót, ahol a Fili gyermekkórus és vezetőik láttak el minket. Nagy élvezet külföldi magyarokkal beszélgetni és énekelni!

Jujj, nagyon beleéltem magam! :D Ha valaki kíváncsi még valamire rám írhat szívesen beszélgetek bárkivel ;)
( itt van az érdekességek modulban pár szereplő, hogyha érdekel valakit hogy néznek ki)

No, elég lesz a beszédből!

Kellemes olvasást kívánok, és kérlek írjatok kommenteket (akár jó hosszúakat), hogy tudjam tetszik-e ez a oneshot/történet! ;) A többire is válaszolok majd!

ÉÉÉÉS

V A K Á C I Ó !

Szép nyarat kívánok! :*

                        Lau

Szereplők-Érdekességek

Louis    

Az élet néha nehéz, ugyanis újabb és újabb megpróbáltatásokkal kerülsz szembe, amiket nem tudsz mindig kikerülni. Erre alig tizennyolc évesen jöttem rá, mikor a családom kitagadott, és a bácsikámhoz költöztem. Persze, a nagybátyám  szeretett és elfogadott vele sosem vesztem össze, de nehéz volt anyám nélkül, tekintve, hogy alig múltam tizennyolc, és nem rég érettségiztem. Előttem állt egy új, és nehezebb élet, amihez nem kaptam elég segítséget, ugyanis a bácsikám meghalt. Alig voltam húsz éves, mikor életét vesztette egy karambolban. Nehéz volt, ismét porrá zúztak, én pedig ismét felálltam, bár mondhatni hiábavaló volt, ugyanis akárhányszor csak felálltam, és megerősödtem mindig valaki belém rúgott, én pedig ismét a porba rogytam vissza. Arra a kopár földre zuhantam, amin már semmi sem fog megteremni. Ugyanis hasznavehetetlen voltam. Hiába jártam főiskolára, tekintve, hogy nem volt aki fizesse kitettek, dolgoznom kellett, de nem lettem több, mint egy kocsmai takarító. Hiába küzdöttem, nem jutott és tellett többre. Aztán ez a kis kocsma több lett, mint kocsma, én pedig ugyanúgy élveztem a sikerét, mint főnököm. Jobban kerestem, mint az elején, és sikerült annyit összegyűjtenem, hogy normális lakást – vagyis inkább albérletet – vegyek.  

Nos, már azóta eltelt pár év. Mennyi is? Hat, majdnem hét. Azóta még többet keresek, vagyis csak kerestem, bár gazdag nem vagyok, ételre és ruhára telik. Itt pedig, London egy eldugott, mocskos utcáján pedig csak ez számít, hogy egyél és ruhád legyen, na meg persze eszed. Ugyanis itt a legnépszerűbb játék a póker, amihez kell ám ész. Én magam nem igazán veszek részt benne, én nem is járok az ilyen összejövetelekre, viszont a haverom – aki egyben munkatársam is – nagyon is szeret a pénzével játszani, és igaz, nem vagyok profi eme játékban, tekintve, hogy én járkálok a játékosok között látom a lapokat is, így tudok súgni, persze csak ügyesen. Így még több pénzt szed össze kedves barátom, Liam, ami nekem is hasznomra vált. Reméljük ma is hasznomra válik majd.

Ismét csak a játékosok között járkáltam, és súgtam Liam-nek, aki egy fogpiszkálót rágogatott.

- Ülj le Louis! Ne járkálj, kedves! – szólt nekem sejtelmesen az egyik játékos barátnője, Scarlett. Mivel nem akartam, hogy Liam miattam veszítsen helyet foglaltam barátom mellett, aki csak fülemhez hajolt.

- Mit láttál? – kérdezte suttogva, fejet ráztam.

- Szinte semmit. Ez a ribanc észrevett

- Veszítünk… - nyelt egy nagyot.

- Csak nyugi, megoldom. – mosolyogtam rá. Vállat vont, majd elhajolt tőlem. Rég csináljuk már ezt, már vagy olyan négy éve, hogy ismerem Liam-et, és idekeveredtem, azóta vagyok ilyen ,,rossz”, persze én semmi illegálisban nem veszek részt, és nem árulok semmit, mindössze itt lakom, Liam-el.

Felálltam az asztaltól, majd egy másik sráchoz sétáltam, aki történetesen Liam öccse volt, Ian. 

- No mondjad, mit akarsz? – kérdezte sejtelmesen mosolyogva. Már sejthette, hogy kérni szeretnék tőle valamit.

- Vidd ki Scarlett-et, hívd meg egy italra. Én addig segítek Liam-en

- Csak hajrá – sóhajtott fel, majd minden szexiségét összeszedve, és nagy sóhaj közepette sétált oda a lányhoz, aki mosolyogva fogadta a fiatal srácot. Nem telt bele egy percbe, Scarlett haját csavargatva fogadta el a meghívást és karolt Ian-be, akai like jeleket mutogatva ment el mellettem, én pedig győztes mosollyal kezdtem el ismét járkálgatni, Liam nagy örömére, aki mosolyogva figyelte minden eltátogott mondatomat.

Ezt körülbelül egy órán keresztül játszottunk, mikor az egyik férfi az asztalra dobta kártyáit, és hozzám lépett, majd pólóm nyakát megfogva szorított oda az egyik falhoz.

- Te rohadt kis buzi! – morogta szemembe, míg én rémült arccal néztem szikrákat szóró szemébe. – Súgott a kis köcsög! – ordította el magát, mire mindenki felbőszült, és felálltak a körasztaltól.

- Csak néhányszor – nyökögtem fuldokolva.

- Igen? Szerintem meg végig! Mennyi az eddigi tét? – kérdezte a pasas aki a falnak szorított.

- $250’000 – felelte az egyik férfi, aki megmondta nagyságrendileg az összeget. Micsoda? Most $250’000 buktunk el miattam? Liam ki fog herélni…érdekes módon négy éven keresztül eddig senki sem vette észre. Mondjuk a játékosok mindig mások voltak…

- Szép összeg – bólintott a pasas, majd rám vicsorgott – Ennyiért fogom eladni a bőrödből készült szőnyeget, te seggdugasz!

- Állj! – kiáltott fel Liam, majd a pasas mellé lépett – Ne verj meg minket! Visszafizetjük! – mentegetőzött barátom, miközben lefejtette ujjait a nyakamról. Ijedten, nyakamat fogva léptem Liam mellé, aki ugyanolyan rémült volt, mint én.

- Minden egyes centet? – kérdezte morogva a férfi.

- M-minden egyes centet – bólintott Liam.

- Fél évet kaptok! Egy órával sem többet! – vicsorgott ránk a hapsi. Liam bólintva fogta meg karom, majd húzott ki az épületből, ami előtt Ian cigizett fütyörészve. Még alig múlt húsz éves, de már láncdohányos….korán kezdi. Liam idegesen sóhajtott fel, majd öccse mellé lépett, és kikapta a cigit szájából, hogy beleszívhasson.

- Hé! – kiáltott rá Ian, de nem igazán izgatta.

- Nos, Louis. Ezt megúsztuk, ezzel nincs is gond, nagyon örülök neki, de honnan a picsából szedünk össze $250’000-t? – kérdezte teljesen kétségbeesve, miközben öccsére pillantott. – A ribancot hol hagytad?

- A pultosnál. Nagyon összemelegedtek. – rántott vállat.

- Értem – sóhajtott Liam – Szóval, Louis?

- Elmegyünk dolgozni. Vadászunk a jobbnál jobb munkahelyekre és dolgozunk. Te is megkeresed a felét, meg én is amiiii – kezdtem el számolni fejben – Pontosan $125’000. Ennyit csak összeszedünk hat hónap alatt – húztam fél mosolyra szám. Felsóhajtott, majd eldobta a cigit.

- Én nem szállok be, akármit is csináltatok – emelte maga elé kezeit Ian, csak szemet forgattunk.

- Jól van okos tojás, holnaptól lessük az újságokat! Most  pedig takarodjunk haza! – adta ki az utasítást Liam. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom Ian is velünk él. Természetesen, elvégre így jobban meg tudunk élni, és könnyebb fizetni a rezsit is, nem sokkal, de könnyebb.

Hazafele nem szóltunk egymáshoz, mindannyian gondolkodtunk, kivéve persze Ian-t, aki hangosan fütyörészett mellettünk, egyébként az albérletünk nem volt messze. Egy utcányira.

Szép ilyenkor este az utca, egyébként nappal valami ocsmány kinézete van, mindenfele szemét, gaz, szemetesládák, kukák, karton dobozok és sok-sok más undorító dolog. De ilyenkor este…mikor a gyér fényben sétálunk, és lehet látni a csillagokat, gyönyörű. Szerettem nézni a csillagokat, mindig a bácsikámét kerestem, azt mondta az egyik az ő csillaga, de a mai napig nem tudom melyik. Nagyon fájt, mikor meghalt. Ő volt az egyetlen aki szeretett és elfogadott. Mi is volt a baj? Oh, hát ugyanaz a tipikus probléma, mint mindig: Meleg vagyok. Anyám eleve utált, úgy gondolta az apám – a bácsikám bátyja – is miattam halt meg, miért? Mikor kisfiú voltam a kedvenc focilabdám az útra gurult, én pedig rohantam utána, de nem láttam a kocsit, ahogy a sofőr sem engem, apám ugrott elém, szörnyethalt. Ott mellettem. Bár én nem igazán emlékszem erre, anyám engem hibáztatott, az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy meleg lettem. Hát, kitett, én pedig jöttem ide Jack bácsihoz, aki fiaként szeretett. De ő is egy kocsi miatt halt meg… Szörnyű életem volt, és van. Mindenkire csak a bajt hozom… Apa, Jack, Liam…

Mikor beértünk az albérletbe rögtön a konyhába siettem, ami nem volt valami nagy. Éppen hogy elfért benne pár bútor, de hármunknak ez is jó. Leültem az asztalhoz, majd kezembe vettem az aznapi újságot.

- Mi megyünk Louis – mosolygott rám Liam, miközben megsimította vállam.

-Persze, aludjatok nyugodtan, én sem leszek fent sokáig. – mondtam mosolyogva, majd figyeltem haverjaim távolodó alakját, utána pedig ismét elmerültem az újságok nyújtotta hirdetésekben.

Nos, hiába rebesgettem, hogy nem leszek fent sokáig, majdnem hajnali négyig voltam fent, mikor elért az álom a konyhaasztalnál, én pedig újságokba és hirdetőlapokba takarózva aludtam el, és meglepő módon senki sem keltett fel, bár ez így volt jó. Amilyen fáradtan nyitogattam szemeimet, és amilyen nyűgös voltam, jobban jártak, hogy nem ébresztettek. Biztos vagyok benne, hogy ráordítottam volna az illetőre, hogy ,,Ne szólj hozzám!”.

Morogva ültem fel a székben, majd néztem szét, de nem láttam egyebet, mint sötétséget előttem, sötétséget mögöttem. Honnan tudtam, hogy hajnali négy van? Általában ilyenkor kelek, legyek akármilyen fáradt, vagy lusta, ugyanis ilyenkor mentem dolgozni, anno két hónapja. Mi is történt? Bezárták a kaszinót – igen, igen, ilyen jól ment a pasasnak – én pedig el lettem bocsájtva, azóta kínlódgatok Liam-el és Ian-el. Nem mintha amúgy nem kínlódtunk volna… Liam-et ugyanis legalább hat éve ismerem, húsz voltam mikor megismertem, szóval igen, hat év, Ian pedig ugye követte mindenhova, tekintve, hogy belé volt bolondulva, és mindig azt akarta csinálni amit Liam. Liam és Ian az anyjukkal éltek itt, apjuk évekkel ez előtt meghalt, anyjuk pedig alig egy éve halt meg, de nem viselte meg őket annyira, mint amire az ember számítana, Liam egy könnycseppet sem hullatott, legalábbis előttünk nem. Akkor döntöttük el, hogy hárman élünk  tovább, elvégre Liam még csak huszonöt volt, Ian pedig tizenkilenc, gondoltuk két felnőttel könnyebb lesz. De nem lett…

Nagyot sóhajtva fordultam meg, majd nyújtózkodva felkapcsoltam a villanyt, utána pedig ismét elmerültem az újságtömbömben. Nem is tudom mi lenne az ideális…. Van itt eddig három kedvező állás. Az első: Állatgondozó, ahhoz nem kell sok, csak jó tűrőképesség és sok-sok tusfürdő, hogy ne maradjon rajtam a dögök szaga. A második: Melegbári felszolgáló, vaaagy szexuális szórakoztatást nyújtó munkás – avagy kurva. Még a felszolgálós nem rossz… És a harmadik, amin igencsak csodálkoztam: Babysitter-kedés, nem másnál, mint Harold Styles-nál, aki tulajdonosa London egyik legnagyobb mobilgyártó iparának, cégének, egy Sony cég. Rengeteget kaszál, most mégis egyetlen egy babysitter-t keres három lányának. Szívesen elvállalnám, főleg úgy, hogy majdnem minden feltételnek megfelelek. Első feltétel: A jelentkező tudjon legalább egy nyelvet anyanyelvi szinten – nekem van egy felsőfokú vizsgám franciából, még a bácsikám fizette be. Második feltétel: A jelentkező ízletes, és változatos ételeket, fogásokat készítsen – rengetegféle ételt tudok főzni, és fejlődőképes vagyok. És a harmadik feltétel: A jelentkező szeresse a gyerekeket, ne érezze tehernek feladatát – imádom a gyerekeket, főleg a kislányokat. Nincs mit veszítenem, a jelentkezési határidő pedig pont ma van, délután kettőig. Addig pedig van időm megkérdezni Liam-éket mit gondolnak, de az még legalább két óra. Hét óra előtt nem hiszem, hogy felkelne valamelyik is, de persze ezek mindig megcáfolnak valamit. Ha nem tudnám, hogy Ian fiatalabb azt mondanám ikrek. Ugyanolyanok. Ugyanolyan az arcuk, a stílusuk, a hangjuk, a szemük, a magasságuk, csak a viselkedésük más. Ian nőcsábász, míg Liam kicsit csöndesebb, és a pénzt inkább költi telefonra, vagy játékokra, mintsem nőkre.

Elmosolyodtam eme gondolatomon. Én sosem voltam, de már nem is leszek nőcsábász, de lehet anyám ennek jobban örülne, vagy örült volna. Ha a pénzt nőkre költöm, ha csajokhoz szököm ki az éjszaka közepén….ehelyett én ételre költöm azt a csöppnyi pénzt, és dolgozni szököm ki, vagyis csak szöktem. De nem bánom, hogy eljöttem. Van pár testvérem, jobb ha velük foglalkozik, mintsem velem a család ,,selejtével”, aki már csak Lujzika marad… Miért is voltam Lujzika? A testvéreim – a legidősebb egy évvel fiatalabb nálam – az iskolában tudták meg, hogy meleg vagyok. Körülbelül tizenhat, tizenhét lehettem. Nagyon boldogan, és ugrálva mentek haza, végig azt énekelve ,, Lujazika meleg, Lujzika meleg”, anyám viszont nem igazán nevetett. Nem mintha amúgy az eddig eltelt tizenkét-tizenhárom év alatt egyszer is rám mosolygott volna, de akkor… Ölni tudott volna, de helyette csak szépen elmagyarázta mekkora genetikai hulladék vagyok, és nem illek közéjük, majd tárcsázta a bácsikám, mondván ,,Élj olyannal, aki hasonlít hozzád”. Szép emlék, nem mondom…szinte az agyamba égett ez az emlék, és sosem fogom elfelejteni anyám szavait ,,Ide csak akkor gyere, ha kérem”, és ez miért fáj? Mert sosem fogja kérni, nem tudom mennyire hihető-e, de…tizenhét alatt alig mondta kétszer, hogy fiam, azt mondta neki egy fia van, az öcsém, én nem vagyok a fia…főleg mióta apánk meghalt. Szóval ezért lettem Lujzika…

- Jó reggelt! – Liam hangjára kaptam fel a fejem, majd mosolyogva intettem neki egyet. Álmosan, szemeit dörzsölgetve ült le mellém, majd nagyot ásítva hátradőlt a széken. – Csak nem állást néztél egész este? – kérdezte álmosan, de egyben kicsit morgósan is.

- De, és találtam is. Babysitter leszek  - sóhajtottam fel. Hangosan felnevetett, hasát fogva, könnyeivel küszködve nézett rám, miközben az asztalra csapott szabad kezével. Gondolhattam volna, hogy nem vesz komolyan, nem szokott.

- Te? Babysitter? És mennyi az órabér? – kérdezte szemeit törölgetve, még mindig mosolyogva.

- Két font

- Kettő? Az hetente…

- Háromszázharminchat font hetente, ami elég soknak hangzik, de a rezsi 27%-át én állom, ami már csak  kétszáznegyvenöt font és huszonnyolc penny, és a ruházásomat is én állom, az utazásokat, a benzint, és a szobám rendben tartását, ami körülbelül 35%, vagyis marad százötvenkilenc fontom és négyszázharminckét pennym, de ennek az 50%-át haza kell küldenem nektek, ami csak hetvenkilenc font és hétszáztizenhat penny. – soroltam fel feljegyzett adataimat, amit még az este számolta ki gyorsban, ez nem sok.* Ebből nem fog olyan hamar összejönni a $250’000 dollár**,  ez semmi, és még Liam nem dolgozik, ez hat hónap alatt durván négyszáznyolcvan font, ami semmi. Majdnem ugyanennyi dollárban. $480 a $250’000-hoz? Semmi, porszem a vízben. Eltörpül, észre sem lehet venni.

Liam elgondolkodva nézett rám, majd maga elé vette a papírt, hogy átnézhesse, de hiába nézi, pontosan át van számolva minden.  Kétszer-háromszor számoltam át. Ha csak én dolgozok nem lesz meg a pénz…

- Ez semmi… - dünnyögött orra alatt Liam.

- Viszont a többi nem fizet ennyit sem. Jobb, mint a semmi, Liam

- Jobbnak jobb….de három gyerekről gondoskodni? Alice elmúlt tizenhat éves, tini, bírni fogod a kitöréseit? Diana tizennégy éves, a kis Ellie pedig alig múlt tíz éves, Louis. Pátyolgatnod kell, tini kitöréseket hárítanod, és emellett még a menstruációs frusztráltságot is el kell viselned. Menni fog ez? – kérdezte aggódva Liam. Szemet forgattam.

- Igen menni fog. De mondd csak, honnan tudsz ennyit a Styles lányokról? – kérdeztem sejtelmesen, mire csak vállrántást kaptam.

- A Styles lányokat mindenki ismeri, alap, hogy tudd az életkorukat.

- Hát, én nem tudtam. De szép neveik vannak – vontam vállat mosolyogva, bólintott.

- Ők is szépek, mondjuk az anyjuk sem volt kutya, ahogy az apjuk sem az… 

- Mi történt az anyjukkal? – kérdeztem kíváncsian. Ha már – lehet – felvesznek legalább tudjak is róluk valamit, ha nem is mindent, de pár dolgot.

- Meghalt. – volt egyszerű válasza, ezek szerint nem szívesen beszél erről. Remélem többet fogok megtudni, vagyis felvesznek, és kereshetek, még ha csak nyolcvan fontot is, több mint a semmi. Maximum kibeleznek, mert el nem felejtik, bár még mindig csodálkozom azon, hogy eddig nem vették észre, hogy csalunk. Négy éven keresztül senkinek sem tűnt fel, most pedig megfenyegettek, hogy szőnyeget csinálnak a bőrömből, ha nem fizetjük vissza a pénzt. Még ha megnyertük volna, azt mondom oké, de így? Csaltunk, akkor kitesznek, na de halállal fenyegetőzni? Nem mintha össze akarnék veszni a pasival, elevenen eltemetne. Szóval mindegy, visszafizetjük.

- Értem – sóhajtottam fel. – Mit csináljak kettőig?

- Aludjál. Fáradtnak tűnsz – húzta félmosolyra száját Liam, nem hatott meg. Nem vagyok fáradt, és túl sok mindenen kell jelenleg agyalnom, ki kell dolgoznom egy A) B) és C) tervet, ha esetleg nem jönne össze Liam-nek a munka. Bár ilyen ésszel bárhová felveszik, nagyon okos, és az érettségije is jól sikerült, és a francia nyelvet is kitűnően beszéli, akárcsak én.

- Nem fekszem le – ráztam fejet, Liam felsóhajtott.

- Valahogy gondoltam. Te hármunk helyett is aggódsz a problémánkon – fonta karba kezeit, majd hátradőlt a széken, és komoly tekintettel vizslatott. Vállat vontam. Igaza van, bár nem teljesen. Azon nem rágódom annyit, amiben nekem nincs részem, és nem vagyok benne hibás, de most kettőnket fenyegetett meg, és van egy olyan érzésem, hogy Scarlett is kinyitja majd a szájacskáját, és beköpi Ian-t de rendesen. Így már hárman szívunk miattam, ami valljuk be, nem tesz jót a lelkiismeretemnek.

- Neki legalább van lelkiismerete! – sétált be morcosan, és álmosan a konyhába Ian, akin csak egy szál alsó volt, de az is többet mutatott, mint kellett volna. Nőcsábász híre van, persze, de ki ne fordulna meg utána? Jól néz ki, magas, van stílusa, és még a mérete sem kicsi, és naná, hogy kiszúrja a szemem az a hatalmas dudor. Erről beszélek, szexi, hetero, és még egy meleg pasi is kipirul tőle. – Tudom, hogy bejövök, Lou! Ne tagadd! – húzogatta szemöldökét egy huncut mosoly kíséretében, mire szemet forgatva vezettem vissza tekintetem nadrágjáról arcára. Természetesen tiszta pír voltam.

- Nem tagadom, de nem kellesz. – néztem rá fél mosollyal.

- De azért a dudorom felkeltette az érdeklődésed

- Nincs időm gyerekekre. A szem sok mindent kíván, csak tudod hiába kíván a szem, ha a kéz nem kívánja. – vontam vállat – Érted-e a célzást?

- Értem. Hozzám nem érnél emiatt az ökör miatt – fejével rögtön bátyja felé bökött, aki csak mérgesen, morogva nézett minket és hallgatta párbeszédünket. Sosem tagadtam, hogy bejön az öccse, bár szerelmes nem vagyok, jól néz ki, és nem egyszer akadtak már problémáim miatta, de egyrészt ő élvezi, másrészt, én ezt sosem mondtam ki hangos, mégis zavarja Liam-et, hogy az öccsét stírölöm. De sosem érnék hozzá, hacsak ő nem szeretné.

- Nem feltétlen kell ahhoz a bátyád, hogy én ne érjek hozzád – vontam vállat ismét – De az igaz, hogy nem akarok meghalni, ezért állok babysitter-nek

- Belőled aztán jó babysitter lesz, mikor engem is nyál csorgatva nézel – nevetett fel hangosan Ian, majd direkt mellém ült, a közelembe, hogy ingereljen, de engem nem igazán ,,izgat”, mármint az, hogy kihasználja ezt. Ő maga nagyon is izgat.

- Nem néztelek nyál csorgatva – ráztam fejet lágyan mosolyogva – Ne bízd el magad!

- De akkor is a farkamat nézted!

- Nem érdekel a farkad

- Húha! Liam-é nagyobb?

- Nem tudom, de nem is érdekel

- Fogadjunk igen!

- BOFA BE! – csapott az asztalra nagyot kiáltva Liam, mire mindketten szemünket lesütve néztük az asztalt. Majdnem minden reggel ez megy, én beindulok, Ian játszik velem, Lia ordít. Nagyon érzékeny az öccsére, de ő kezdi, én nem szólaltam meg, sem most, sem máskor. – Ezt tőled nem tűröm, Ian!

- Csak viccelünk – vont vállat, majd felemelte fejét és bátyjára nézett, akinek szemei szikrákat szórtak.

- Számomra nem vicces – morgott egyet, szemet forgattam. Neki mi vicces?

- Az már egyéni ,,szocproblem” – vont vállat lazán ismét Ian – Különben is, ne féltsd te a hátsóm

- Nem a tiédet féltem. Amúgy meg Louis, te sem úsztad meg ennyivel, muszáj mindig arra nézned? – kérdezte rám pillantva, mire felemeltem fejem, de Ian beelőzött, előbb válaszolt.

- Azt hiszed téged nem néz meg? Csorog a nyála, bátyus – húzta fél mosolyra száját a fiatalabbik hülyegyerek. Spicli…

- Spicli! – mondtam nevetve, majd jó erősen lábába rúgtam. Fájdalmat színlelve kapott térdéhez, miközben én hangosan nevettem, ellentétben persze Liam-el, aki ilyenkor játssza a kemény gyereket, meg megmutatja mennyi komolyság, hogy  szorult belé. Az lehet, hogy több komolyság van benne, mint bennem, de egyáltalán nem tetszik ez a fajta reakció, és ez egyáltalán nem felnőttes reakció, inkább homofób beütése van.

- Befejezted? – nézett rám felvont szemöldökkel az idősebbik Payne.

- Homofób! – nyújtottam ki nyelvem.

- Nem vagyok homofób.

- De az vagy! – durcáskodtam tovább – Te pedig spicli vagy, egy rohadt kis spicli – morogtam Ian-re, aki csak mosolyogva vállat vont, és élvezte, hogy megnyerte ezt a kört.

- Ez van, aranyom

- Az óvoda tíz utcányira van innen – dünnyögött Liam az orra alatt – Oda tessék menni játszani

- Ne legyél már ilyen besült, bátyó. Nyílj meg egy kicsit, tudjuk, hogy szereted a konzervatív férfit játszani, de ez már ciki  - magyarázta nagyot sóhajtva öccse, de hiába, ugyanis nem kapott egyebet, mindössze egy szemforgatást. Ami azt jelenti Liam tovább játssza majd a konzervatív férfit. Pedig egyáltalán nem az, inkább csak játssza a komoly arcot, ami valljuk be, felettébb unalmas tud lenni. De hát mi így szeretjük…

- Nem vagyok konzervatív, csak komoly. Nem ugyanaz – okoskodott ismét, hajaj, ebből nagy balhé lesz, ismét. Ugyanis ez is mindennapossá vált, hogy Ian kötegszik Liam-el, aki azt bizonygatja körülbelül két órán keresztül, hogy nem konzervatív, és nincs besülve, mindössze komoly, ami picikét igaz. Míg Ian arról magyaráz ő milyen nyitott és fiatalos – huszonegy évesen könnyű annak lenni – és miért nem tud Liam is ilyen lenni. Jó kérdés. Talán azért, mert a nyakán maradt egy gyerek, akit fel kell nevelni, és nem engedheti meg magának a hancúrozást? Ugyanis a póker az nála munka, a szórakozás a nőket való csábítás, és az ivás, nem ugyanaz a kettő. – Szóval akkor mégy babysitter-nek?

- Más ötletem nincs, szóval igen, megyek babysitter-nek

- Hóha, és kihez? – kérdezte gyermeki kíváncsisággal az ifjabbik Payne, mire csak elmosolyodtam, és hátradőltem a székben.

- Harry Styles-nál

- Fúha…szerettelek Louis…téged az a három csaj szétszed. Alice maga az ördög, az apjuk pedig… - itt pedig Liam rákapta tekintetét, és szinte szikrákat szórt azokkal. Ian nagyot nyelve vezette vissza rám tekintetét. – Gőgös

- Ha gőgös lenne nem kéne neki babysitter – forgattam szemet. Éreztem, hogy valamit titkolnak, de amennyire ismerem már a két Payne-t tudom, hogy nem fogják elmondani, akármi is az. De lehet a Styles házban megtudom – már ha felvesznek. Jó lenne, nem olyan sok pénzt kapnék, de több mint a semmi. Csak remélni tudom, hogy a három lány valóban nem fog szétszedni, és nem lesz igaza Ian-nek.

- Te tudod Louis, de ha sok, gyere haza. Máshogy is megtudjuk oldani – mondta Ian nagyot sóhajtva, majd már fel is kelt az asztaltól, és egyenesen szobájába ment, hogy felöltözhessen és menjen – csúnyán fogalmazva – koldulni. Nem nagy koldulást kell elképzelni, zenél, énekel, táncol és egyebek, ezért kap pár fontot, ami több mint a semmi, kenyérre telik.

Azt nem értettem miért nem bírnám és miért kéne hazajönnöm, de nem kérdezősködtem, helyette én is felálltam.

- Hova mégy?

- Aludni, és átnézni a francia szótáramat – mosolyogtam fáradtam Liam-re, majd be is siettem szobámba és úgy ahogy voltam ruhástul, fürdetlen befeküdtem az ágyamba, és ölembe vettem szótáramat, de nem bírtam sokáig nézegetni elnyomott az álom. Tekintve, hogy egész este és hajnalban is felvoltam nem csoda, hogy ilyen hamar bealudtam, de kettő előtt kelnem kell…

13:00

Arra keltem, hogy valaki gyengéden rázogat, közben pedig a nevemet suttogja. Liam volt természetesen, de mire eljutott az agyamig, addigra már képemben landolt egy pohár hidegvíz én pedig fuldokolva ültem fel az ágyamban, majd kiprüszköltem orromból a maradék vizet, míg Liam csak elégedett képpel tette le a poharat a rozoga éjjeliszekrényre.

- Ideje kelned, alig egy órád van – mondta még mindig elégedett képpel, majd meg sem várta hozzászólásomat otthagyott. Én pedig – mivel más választásom nem volt – elmentem fürdeni, majd fürdés után pedig gyorsan díszbe öltözve álltam meg a piszkos, repedezett tükör előtt, ez sem fiatalabb nálam…

Jól néztem ki, legalábbis szerintem. Fekete farmer, és egyszerűbb, de szép és elegáns póló volt rajtam, ahhoz pedig egy fekete zakót választottam és sportcipőt, mivel nem volt másom. Ekkor keveredett vissza Liam is a szobámba, jobban mondva csak szobám ajtajának keretébe, aminek nekitámaszkodva nézett engem és figyelte ahogy a tükör előtt táncikálok. – Jól nézel ki nyugi

- Köszönöm

- És tudom, hogy meleg vagy – tette hozzá.

- Ezt eddig is sejthetted

- Inkább eddig is tudtam. Tudod, pöttöm, az első alkalommal tudtam, hogy te nem vagy heteró – mosolygott rám. – Most pedig csak megerősítetted ezt a gyanúmat

- Örülök, hogy segíthettem… Mennyi az idő? – kérdeztem nagyot sóhajtva.

- Fél. Ideje menned – mosolygott rám utoljára, majd végleg elhagyta a szobámat. Felsóhajtottam, majd hajamba túrva elhagytam én is szobámat, és amilyen rendetlen – na meg persze ugye férfi - vagyok  nem csináltam rendet, és nem ágyaztam meg, elvégre ha hazajövök úgyis lefekszem aludni.

- Elmentem! – kiáltottam a konyhába kocogásom közben, majd már nyitottam is ki a bejárati ajtót.

- Sok sikert! – kiáltott nekem vissza Liam, majd már ki is léptem a házból, vagyis lakásból, mert ugye ez emeletes, és a mi lakásunk csak egy a sok közül. És most jöjjön kereken kétszázhetvenöt lépcső, mondjuk lekocogni még nem nagy dolog, de már felfele rohanni, fáradtan, izomlázzal, na az már igencsak nehéz, még nekem is. Pedig régen sportos voltam, jártam focizni, úszni, futni, röplabdázni, minden sportot, vagy sportos játékot kipróbáltam, de sajnos semmi sincs ingyen és már nem is lesz. Mióta meghalt a bácsikám főleg nem telik, ugyanis ő fizetett mindent, jól ment neki, volt egy kisebb vállalkozása, cége, ahol minden pénzt ő zsebelt be, de egyik este mikor egy gáláról jött haza egy ittas férfi belehajtott az ő kocsijába, ő lefordult az útról be egy kisebb tóba, ahol megfulladt, tekintve, hogy beszorult az ülés és a kormány közé, és – nagy valószínűséggel – el is ájult mikor beléhajtott a férfi. Szörnyű volt…

Lefutottam a lépcsőkön, majd kimentem a nyitott ajtón – ugyanis még azt is leszedték – és beleszippantottam London egy eldugott, mocskos utcájának ,,illatába” ami felforgatja a gyomrom. Szörnyű itt élni, de a fizetésünkből csak erre telik, az életben pedig szenvedés nélkül nincs értéked, bár ha szenvedsz sincs sokkal több, akkor is lehetsz erkölcstelen, undorító, buzi, vagy kurva. Nem számít, mindig találnak benned hibát, vagy inkább keresik, különben nem lelnének benned, ha nem keresnék. Remélem ez a Styles nem ilyen ember, és nem keresi senkiben sem a hibát, nem nézi hogy élek, és ad nekem egy munkát amivel megkönnyíti az életem.

Gyorsan szedtem lábaim, nehogy találkozzam valami alkoholista vagy drogos emberrel, mert hát ugye ilyen helyeken van ezekből is a legtöbb. Természetesen én sem vagyok ám teljesen tiszta, nem mondom, hogy sosem próbáltam ki, de mit ne mondjak, sem a pia, sem a drog nem lett a kedvencem, valamiért én le tudtam tenni és azt mondtam ,,Nem kérek, köszönöm”.

Szerencsémre nem botlottam bele egy ilyen emberbe sem, csak siettem az olvasott helyre. Az utca, és a ház nem volt messze, de mikor megláttam lehidaltam. Egy hatalmas, halvány rózsaszín ház fogadott, aminek cserepei vörösesek voltak, a szegélyek pedig fehérek, a kapu pedig szintén fehér volt. Látszott rajta, hogy egy nő keze van a dologban, és ez a bizonyos Harry szívesen bízta feleségére a ház külsejét, de fogadni mernék belülről már férfiasabb és komolyabb lesz, elvégre ennek a fiatal apának van egy cége, a céghez komolyság kell, vagyis egy olyan ház ahol otthon érzi magát és ott is eltud mélyedni a munkájában, csak remélni tudom, hogy ezek ellenére nem konzervatív, az olyan emberekkel nem tudok szót érteni. Nagyot sóhajtva sétáltam oda a kapuhoz, amin egy kis mikrofon fogadott, megnyomtam.

- Haló? – szólt bele egy kislány hang, mivel magas volt és gyerekes arra következtettem ő a legkisebb kislány, Ellie.

- Szia, Ellie Styles vagy? – szóltam bele a mikrofonba.

- Igen. Maga kicsoda és miben segíthetek?

- Louis Tomlinson vagyok, apukádhoz jöttem, úgy olvastam babysitter-t keres, jó helyre jöttem? – kérdeztem kedvesen, mosolyogva, elképzeltem egy szőke buksit két hatalmas zöldes szempárt amint éppen rám néznek föl. Olyan édes kislány lehet.

- Igen, jó helyre jött a bácsi. Azonnal szólok apukámnak, viszlát!

- Szia! – köszöntem el mosolyogva, de még hallottam ahogy a kislány elkiáltja magát, hogy ,,Apu, itt egy bácsi!”, majd egy nagy sóhajtást.

- Jó napot, Lewis Tomlinson? – szólt bele egy mélyebb férfi hang, valószínűleg ő lehet az apa, Harry. Gyönyörű mély hangja van, szóval valószínűleg magas, és komoly megjelenése van. Kirázott a hideg, csupán csak a gondolattól.

- Louis vagyok, de igen, Tomlinson

- Bocsánat, a lányom félre mondta. Az állásra szeretne jelentkezni? – kérdezte kicsit fáradtan.

- Igen, persze, ha szabad még

- Persze, azonnal nyitom a kaput – sóhajtott egyet, majd kinyomta a mikrofont, alig pár pillanat múlva pedig már villogott is a kapu, és elhúzódott és pedig beléptem. Rögtön megjelent egy fiatal, körülbelül velem egyidős férfi, akinek fekete haja, és barna szemei voltak, mosolygott, de mégis ellenszenves volt számomra. Odasietett hozzám, majd kezet nyújtott.

- Zayn Malik vagyok, Mr. Styles unokaöccse – mutatkozott be, mire megráztam kezét.

- Louis Tomlinson

- Örvendek. Kövessen! – mosolygott rám, majd elindult a hatalmas, fehérköves udvaron én pedig nézelődve erre-arra követtem. Hatalmas udvar volt, mindenfele virágok, kerti törpék, műanyag flamingók, és almafák sorakoztak a jobb oldalon szépen sorban, egyformára nyírva és nőve.  Ez egy nő műve, csakis egy nő műve lehet. Olyan rend fogadott, mint még sehol, de bent is. Egy hatalmas konyhába vezettek, ahol három lány és egy magas férfi fogadott, nekem háttal állva, melegítőben a szekrényre támaszkodva. A lányok reggelizek, és éppen azon vitatkoztak kié az utolsó joghurt ami a hűtőben van, és ki egye meg.

- Harry, itt van Mr. Tomlinson – sóhajtott kedvesen Zayn, mire a férfi megfordult és rám mosolygott.

- Örvendek.

- Én is, remélem nem haragszik, hogy ilyenkor zavarok.

- Zavarni? Kérem, délután kettő van, a lányaim pedig lusták, és nem rég keltek. Dehogy zavar. Viszont lányok… - pillantott a három lányra, akik már keltek is volna fel, de közbeszóltam.

- Ne, maradhatnak. Elvégre, ha enyém lesz az állás velük leszek, ismerkedjünk – mosolyogtam az apukára, mire az hálásan bólintott, majd hozzám sietett és kezét nyújtotta.

- Harry Styles, ők pedig Alice, Diana, és Ellie Styles, a lányaim. Ellie-vel pedig már beszélt is – mutatta be sorban lányait, majd megráztam kezét.

- Louis Tomlinson, nagyon örvendek. A lánya pedig nagyon illemtudó

- Örülök, hogy így gondolja, foglaljon helyet! – mutatott az egyik székre, én pedig leültem a két lány közé. Pont Ellie és Diana közé estem, akik mosolyogva mértek végig, de én is őket. – Kérdéseket teszek fel, amikre őszintén válaszoljon kérem.

- Rendben. – bólintottam.

- Van gyereke?

- Nincs

- Felesége?

- Nincs

- Hány nyelvet beszél?

- Egyet, franciát, anyanyelvi szinten – mosolyogtam rá, mire csak elégedetten bólintott.

- Nehéz nyelv, én sosem szerettem. Főzni tud?

- Igen. Ízletesen, változatosan, egészségesen – pillantottam a kisebbik lányra, mire az csak elhúzta száját. Oh, tudom mit hisznek…répa, brokkoli, meg egyéb ilyen gyerekek számára szörnyű, méreggel vegyített ételek. De megsúgom, én utálom ezeket a gyilkos zöldségeket, kivéve a répát, azt úgy ahogy megeszem, de nem a kedvencem. Tudok egészségesen főzni, de ilyen gyilkos és mérgezett zöldségek nélkül.

- Helyes. A lányaimra ráfér egy kis diéta. Nagyon leszoktak a zöldségről – nézett félszemmel a három lányra akik csak angyalian mosolyogtak vissza, majd ettek tovább, mit sem foglalkozva velem, vagy fáradt apjukkal.

- Ugyan. Megkedvelik majd, higgye el – legyintettem egyet.

- Ezek nem olyan gyerekek – húzta félmosolyra a száját.

- Ne aggódjon, megoldom

- Nem aggódom. Ez lesz a dolga, hogy neveljen. Fönt, jobbra a második szoba a magáé, remélem vasalni tud, és hajat fonni is, mert holnap iskola – sóhajtott egyet, majd felkelt az asztaltól.

- Várjon! Szóval enyém az állás? Ha igen miért? És már itt is lakom? – kérdeztem szinte remegve az izgalomtól, mire ismét felsóhajtott, majd részegmosolyt villantva rám nézett.

- Ne kérdezzen ennyit. Az állás a magáé, az pedig nem lényeg miért vettem fel ilyen hamar. És igen, itt lakik majd velünk, a mai naptól kezdve. Ahogy látom túl sok minden nincs otthon, amit elhozhatna – mondta, majd elhagyta a konyhát, de még a lépcsőről visszakiáltott. – Lányok, segítsetek Mr. Tomlinson-nak, mondjatok el neki mindent

- Rendben apu. – sóhajtott mellettem Ellie – Jöjjön bácsi, megmutatom a szobáját.

- Hey, tisztázzuk. Louis vagyok, vagy Lou, de nem bácsi, és nem Mr. Tomlinson. Apukátok úgy hív ahogy akar, de ti tegezzetek, nem vagyok olyan öreg – mosolyogtam a kis szőkeségre, mire annak mosolya még nagyobb lett, és örült, hogy végre tegezhet valakit.

- Miért? Hány éves vagy? – kérdezte a másik oldalamon ülő Diana.

- Huszonhat. Apátok?

- Kereken negyven.

- Akkor még fiatal – sóhajtottam egyet. Negyven volt apum is, mikor meghalt…

- Huszonnégy volt mikor Alice született

- Az én apum harmincöt volt mikor én születtem – sóhajtottam fel.

- És most hol van? – kérdezte Diana, elmosolyodtam.

- Ott ahol anyukátok

- Nem vagyunk hívők. Meghalt és kész – dünnyögött az orra alatt Alice. Sejthettem volna, hogy így reagál majd, egy tizenhat éves lánynak mindig van valami hozzáfűznivalója a mondandódhoz. Ezek szerint nem rég halt meg az anyjuk, pár éve, és szerethették, de lehet volt valami családi perpatvar, mert nagyon magába zárkózott. Még a többi köszönt nekem mikor bejöttem, ő nem, csak ült és piszkálgatta a reggelijét.

- Ez a te gondolatod, nem biztos, hogy a testvéreid ezt gondolják – mosolyogtam rá.

- Neked ahhoz semmi közöd ők mit gondolnak! Én nem hiszek Istenben, ennyi. Az meg már megint nem érdekel, hogy te hiszel-e – mordult rám, mire csak sóhajtottam.

- Alice! Még itt vagyok. – Zayn szólt rá a lányra, de azt nem igazán érdekelte, ugyanolyan gyilkos tekintettel méregetett.

- Hagyj békén, Zayn!

- Nem hagylak! Mr. Tomlinson nem tett semmi rosszat.

- Dehogynem! Idejött, sőt! Egyáltalán a világra jött! – ordított hangosan Zayn-re, aki akkor sétált be a konyhába. Látván a férfi füstölő fejét, inkább felállt, majd félig sírva, félig dühöngve felrohant a lépcsőn, de gondolom az apjához nem mer  menni. Elvégre engem megbántott, ha szól csak neki lesz baja, bár lehet tőlem sem volt szép ez a fajta megfogalmazás.

- Ne haragudjon rá. Nagyon megviselte. – mosolygott rám kedvesen Zayn.

- Tegeződjünk, és nem haragszom. Én a mai napig nem tudtam feldolgozni, pedig már több mint húsz éve meghalt apám – Zayn bólintott jelezve ,,Rendben, tegeződjünk”, majd elhúzta a száját és felsóhajtott.

- Alexa-t nagyon szerették, és alig volt ideje szegénynek felfogni mi is történt

 - Mi történt?

- Agyvérzés. Minden előjel nélkül. Megviselte a családot, főleg a három lányt… Lányok, mi lenne, ha felmennétek és kiszellőztetnétek Louis szobáját? – nézett a két lányra, mire a két kislány sóhajtva felállt, majd ők is felkullogtak az emeletre, bár el tudom képzelni, hogy kicsit hallgatóznak is majd. – Szóval, megviselte a lányokat, az apjukat viszont annyira nem. Húsz évesen futott bele ebbe a kényszerházasságba, úgy tekintett Alexa-ra, mint egy jó barátjára, szerelmesek viszont sosem voltak. Ez nyílt titok, de nem szeretném visszahallani  - nézett rám komoly arccal, mire csak bólintottam.

- Persze, semmiképp.

- Az anyjuk alig három éve halt meg, Ellie jóformán nem is emlékszik rá, viszont Alice…éppen az anyja mellett feküdt, mikor elkezdődtek a rohamok, majd alig egy negyedórával később, mikor az apja már hívta a mentőket a szeme láttára halt meg. A kulcslyukon leskelődött. Harry komolyan állt hozzá, nem sírt, nem pánikolt, csak felsóhajtott, majd hívta a mentőket, hogy Alexandra Styles elhunyt. Másnap nyugodtan, semmit mondóan, azaz érzelemmentes arckifejezéssel közölte a három lánnyal, hogy az anyjuk meghalt. Alig három napra pedig volt a temetés, de Harry nem jelent meg, viszont én elvittem a lányokat. Nem tudni mit csinált, de állítólag itthon volt a temetés ideje alatt. – mesélte halkan én pedig csak elképedve hallgattam. Érzelemmentesen? Nem sírt? Nem ment el a temetésre? Én sem emlékszem az apám halálára, de rá nagyon is, és fáj a hiánya, még ha nem is emlékszem rá. Lehet, hogy nem szerette, de a felesége volt, a Styles nevet viselte, a gyerekei anyja és mégsem?

- Érdekes… - sóhajtottam fel. – Azt hittem…

- Hogy Harry emiatt lett ilyen komor, és rideg? Ennek nem Alexa az oka, de nem is lányok. Csak sok van rajta, én sem tudnék mosolyogva felkelni, ha tudnám valami nem stimmel körülöttem. És azt hozzá tenném, Alexa halála óta sem a Styles, sem a Hill család nem beszél vele, azt viszont már nem tudom miért, de gondoltam jobb, ha elmondom, ugyanis nem szívesen beszél ilyenekről. – beszéde közben még halkabbra vette a hangerőt, és közelebb jött hozzám, majd hirtelen végigmért, és elmosolyodott. – Ismered Liam Payne-t?

- Igen.

- Akkor te is jó környékről származol – mondta gúnyosan, majd már ott is hagyott. Honnan ismeri Liam-et? És miért lett hirtelen gúnyos? Nem értem, de talán jobb is, amúgy sem   szimpatikus számomra ez a férfi, így nem is szívesen beszélgetek vele.

Felálltam az asztaltól, majd elsétáltam a lépcsőig és szemügyre véve az egész hazát mentem fel, jobbra a második ajtóig. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, hogy csak úgy otthagytak, de végül is mit vártam? Majd körbeugrálnak és én leszek az első? Ugyan… Olyan sosem lesz. Benyitottam a szobába, ahol két kisebb lány fogadott, az ,,ágyamban” feküdtek, inkább szunyókáltak. Csöndesen pihentek. Bár alig volt negyedóra, amíg Zayn-el tárgyaltam, ők elbóbiskoltak, és el is nyomta őket az álom. Mosolyogva hátráltam vissza, majd csuktam be az ajtót, de mikor megfordultam Harry fogadott. A korlátnak dőlve, keresztbetett lábakkal, fél mosollyal az arcán nézett engem, ahogy éppen csöndben próbálom becsukni a szobát. Nem mondom, megijesztett, de jól esett, hogy így ,,mögém lopódzott”.

- Elaludtak? – kérdezte még mindig mosolyogva, egyenesen szemembe nézve, mire én mosolyom is erősebb lett.

- El.

- Fáradtak szegények, a hétvégén a nénikéjüknél voltak, Los Angeles-ben – sóhajtott egyet.

- Van testvére?

- Egy nővérem. Magának?

- Nincs, egyke vagyok.

- És nem kellett az anyjának? – kérdezte kíváncsian.

- Ennyire büdös vagyok? Látszik, hogy utcagyerek vagyok? – kérdeztem kicsit szomorúan, mire csak felnevetett, majd fejet rázott.

- Nem, nem büdös. De igen, látszik, hogy utcagyerek. Mi történt?

- Anyám kitett a házából, engem hibáztat apám haláláért és… - nem mertem kimondani. És ha elítél? Ha undorodik? Nem lesz állásom és már ki is penderít innen.

- És?

- Undorítónak talál majd… - mondtam halkan, szememet lesütve.

- Ne szégyellje, akármi is az. Mondja el bátran.

- Meleg vagyok – mikor kimondtam ezt az egy szót kisápadt, és belészorult a levegő. Szemeit lesütötte, száját összeszorította, mint akinek hánynia kell. – Mondtam, hogy undorodni fog.

- Erre már sajnos tényleg nem tudok mit mondani, de nem undorodom. Inkább az lepett meg, hogy az anyja ilyenre képes, és sajnos az enyém is ilyen volt. Csak engem másért tett ki – sóhajtott fel, majd ismét rám emelte tekintetét.

- Gondolom, nem akarja elmondani – néztem rá mosolyogva, de egyben reménykedve is, de csak fejrázást kaptam.

- Nem.

- Rendben. – kínos csend telepedett ránk, vagyis számomra kínos volt. Csak álltunk percekig. Én őt néztem, ő engem. De muszáj volt megtörni a csendet. – Szóval, ez az én szobám lesz, amint felkeltek a lányok, és…

- Van sok ruhám, ami már rám szűk, viszont magára szerintem jó, és Zayn-éből is van pár, a legtöbb alig használt. Enni akkor eszik és annyit amennyit akar, nézzen szét a ház a magáé. Vezetni tud?

- I-igen, tudok

- Remek, akkor kocsit is kap. Ennyi, innentől családtag – hadarta el gyorsan, én pedig nem győztem bólogatni.

- Van fürdő a szobájában, a lányokat zavarja ki. Holnap találkozunk, nekem mennem kell dolgozni. Zayn még ma itt lesz, nyugodtan kérdezze meg, ha nem biztos valamiben. Szép napot! – hadart ismét karórájára pillantva, majd már le is rohant a lépcsőn. Azt hozzáteszem, még mindig melegítőben volt, szóval nem tudom hova megy dolgozni ilyen lazán, bár az ő cége, azt csinál amit akar. Gondolom… Nem tudom, hogy mennek ezek, nem vagyok ebben jártas, a bácsikámnak sem volt nagy vállalata.

Fejet rázva nyitottam be ismét szobámba, ahol még mindig aludt a két kislány. Nem volt szívem felébreszteni őket, így elmentem az egyik fiókos szekrényhez és kerestem magamnak alsót, illetve egy pólót, majd megkerestem a fürdőszoba ajtaját, és beléptem. Egy gyönyörű, de kicsike fürdő fogadott. Volt benne egy fehér csempés kád, egy nagyobb szekrény, sok-sok illatszer, törölközők, és egy negyvenkettes papucs. Pont nagy rám, ez az! Az enyém csak negyvenes, de jó lesz ez, otthon ez sincs, mezítláb járkálok. Egyébként minden rózsaszín csempés volt, csak a kád volt fehérrel csempézve, de abban is rózsaszín minták voltak, illetve a szekrény is fehér volt, de minden más hasonló rózsaszín, mint a fal. A tusfürdők, a törölközők, a szappan, az illatgyöngyök (rózsa illatú), a lábtörlő. Minden. Ez is egy nő műve, vagy Alice régi szobája. Nagyot sóhajtva zártam be az ajtót, majd vetkőztem le és álltam a zuhany alá ( vagyis beálltam a kádba) és megengedtem a kellemesen meleg vizet. Olyan jól esett, végre fürödhetek…izzadtam az izgalom miatt és mit ne mondjak, kellemetlen volt. És jött a tusfürdővel való mosdás…grapefruit-os volt, jó illatú, de egy csöppet sem férfias, de tökéletes volt számomra. Mikor végeztem megtöröltem magam egy rózsaszín törölközővel, majd magamra kaptam a ruháim, amik egy icipicit szűkek voltak, szóval Harry-é. Lehet magas, de a dereka mintha kicsit azért másabb lenne, mint az enyém. Kisebb, soványabb, nem tudom hogy fogalmazzam. De nem vészes. 

Scam | Larry | 7.rész-Este veled és az emlékekkel

Sziasztok!

Gyorsan összedobtam nektek egy háromnegyed részt, remélem nincs benne sok hiba, mert nincs időm, sem kedvem átnézni, bocsi. :/ 

Mint az előző bejegyzésemben is írtam, nem lesz egy ideig semmiből sem rész, szóval ezt osszátok be magatoknak két hétre. A Babysitter-el is haladok, már hat oldal megvan (és még sehol sem tarok D: ) Nos...szerintem más nincs amit mondani  szeretnék, maximum annyi, hogy látom nem tetszik a DYWC, amivel nincs bajom.... Nem tetszik, nem tetszik, ez van, lehet egy másik történet jobban tetszik... Én is vagyok így :D

Na, ennyit szerettem volna!

Szép hétvégét, és hét kezdést!

Kellemes olvasást!

Lau

Harry

Miután Louis felvette pizsamáját mosolyogva vonultam el én is fürödni, hogy lemoshassam magamról a munka mocskát, ami egésznap csípte a bőröm, és csavarta az orrom. Az a fanyar, és erős szag, ami marja az orrod, érzed a huncutság és az önzőség bűzét, aminek szaga bőrödbe ivódik és egésznap szaglászhatod e szörnyű, és gyilkos bűzt. Szörnyű, és hányingergerjesztő munkám van, de sokat vizet, és vannak ezekkel kapcsolatosan szép emlékeim is. Itt az egyetlen bajom az, hogy tiszta a lelkiismeretem, és rögtön megérzem, ha valamit rosszul teszek, mint például ez a csábítgatós játszma, amiben Louis a bábu és én tologatom a pályán össze-vissza, hogy végül én nyerjek. Undorító ember vagyok, vagy sem, de a pénz sajnos nálam kellő eszköz, és sajnos nem tudtam, hogy Louis így megszeretteti magát…ha tudom, hogy ilyen jó ember nem megyek bele ebbe a hülyeségbe.

Mikor végeztem felöltöztem, és visszasiettem szobámba ahol persze Louis fogadott kétszer nagyobb alsóban és pólóban ácsorogva, a cikkeimet és jegyzeteimet nézte, amik az íróasztalomon foglaltak helyet. Megtörve, fájdalmasan simított végig mutatóujjával egyik könyvemen, amit sosem adtak ki, de én szerettem írni. Az életemről szól, csak egy Tom nevű fiú szemszögéből írtam meg, Scam, vagyis Átverés címmel, ugyanis átvert az élet. Azt hittem, ha újságíró leszek tisztelnek, és nem bántanak majd, nem vágják a képembe, hogy ,,Te rohadt buzi! Te is hiába koptatod a földet!”, pedig a képembe vágták és fogják is még. Tizennégy éves korom eseményei vannak leírva benne, egészen tizenkilenc éves koromig, mikor egyetemre kerültem. Minden pici részlet, az első szerelmem, az első csalódásom, mikor rájöttem meleg vagyok. Minden le van írva abba a hatszáz oldalas könyvben….mégsem adták ki mondván ,,Buzikat nem olvasnak szívesen”.

- Ezért vagy megtörve, igaz? – kérdezte fojtott hangon. Mögé sétáltam, majd jobb kezemet kinyújtottam, ugyanis jobb keze neki is a könyvön pihent. Egy egyszerű mozdulattal elvettem kezét a könyvről, majd becsuktam azt, ő pedig fájdalmasan sóhajtott fel.

- Ezt nem kellett volna elolvasnod – mondtam komolyan, és kicsit mérgesen is. Nem szeretem, ha a cuccaim közt turkálnak azt pedig főleg nem, ha az emlékeimben és a múltamban kutakodnak.

- Ne haragudj, azt hittem valami normál tini könyv.

- Nem gond, csak…ne hozd fel – léptem el mögüle, majd lehuppantam az ágyra, és el is nyúltam rajta, ő pedig követte példámat, és ugyanúgy elnyúlt mellettem, persze ő oldalára fordult és úgy nézett le rám.

- Nem is kérdezhetek? – kérdezte lágyan mosolyogva.

- Kérdezz

- Te…betegségként, és rossz dologként élted meg a melegséged? – kérdezte összeszedve gondolatait. Elszorult a torkom az emlékre, szörnyű volt mikor felfogtam, vagyis inkább a képembe vágták ,,Nem megyek veled randizni, mert egy rohadt kis buzi vagy. Buzikkal nem randizom”. Akkor sírtam először, és….akkor vágtam meg magam először, de persze erről Louis-nak nem kell tudnia.

- Igen, de elfogadtam magam. Fájt, és fájni is fog, de hiába sírok, hogy nem akarok meleg lenni, ezt nem én irányítom

- És meg is vágtad magad aznap este?

- Te a gondolataimban olvasol? – kérdeztem felháborodva, mire fejet rázott – Igen, megvágtam magam, nem is kicsit.

- De élsz, az a lényeg – sóhajtott fel fájóan.

- Ne mondd, hogy hiányoznék

- Pedig hiányoznál. És másnak is hiányoznál. Én is vagdostam magam, de nem volt jó szórakozás… Pedig engem aztán senki sem siratna, max a sirató asszonyok* - mesélte kicsit vicceskedve, de nem igazán hatott meg, egyrészt hiányolnák, másrészt pedig…nem tudom. Nem nézem olyan gyengének, hogy pengéért nyúljon, bár engem sem nézne senki sem olyan gyengének.

- De, érted is sírnának

- Anyám szerint nem, azt mondta nem vagyok a fia….szeretni szeret, vagy csak eljátssza, de nagyon haragszik rám, ugyanis miattam hagyta el apám, mert terhes lett. Vannak furcsa kitörései

- Hallanád néha az enyémet…mennyit veszekedtünk…

- Neked sem volt könnyű életed – sóhajtott fel.

- Kinek van? – kérdeztem szarkasztikusan. – A mai világban nem élet az élet, ha van pénzed ha nincs. Mindig kiemelnek egy picike hibát és azt folyamatosan előtted mutogatják, hiába teszel száz jót csak az az egy rossz lebeg majd ellőttük, mert ők nem csak észreveszik, keresik benned a hibát….ilyen az ember, és ilyen az élet, nekem pedig tizennégy évesen fel kellett nőnöm, és az asztalra csapni. ,,Meleg vagyok, ez van”. És még rosszabb lett, érted? Hiába küzdöttem, még jobban megszégyenítettek. Nincs élet. Az élet csak egy szó, ami érzelemmentes, huncut, és önző. Ennyit takar az élet szó. – magyaráztam megtörten, most már tudja. Ezért vagyok boldog, mert megjártam a poklok poklát, megszégyenítettek, megvertek, tönkretettek. Tizennégy évesen kijelenteni, hogy meleg vagyok? Pedig megkértem egy lányt, jöjjön el velem fagyizni, avagy ,,randizni”, erre a képembe vágja ,,Buzikkal nem randizok”. Tizennégy évesen elfogadni magad a világ legrosszabb és legnehezebb dolga. Ma már majdhogynem nevetve emlékszem vissza erre, de mikor mással kell beszélnem erről szívszakadásig tudnék sírni.

- Fáj ezt hallani tőled…

- Mert egy boldog, gondtalan embernek tűntem? Gyerek vagy még, Tökmag – sóhajtottam fel.

- Akkor faragj belőlem felnőttet – hajolt hozzám közelebb. Hatalmas, angyali szemeit rám vezette, egyenesen szemembe nézett, majd lehajolt hozzám és puszit nyomott az orromra. Lehunytam szemeimet, majd jólesően felsóhajtottam. Nem olyan rossz ember ő… - Na? Milyen volt? – kérdezte mosolyogva, akár egy gyerek, aki örül magának.

- Tetszett

- És feldobott? – kérdezte még mindig gyermeki pajkossággal, de jó lenne néha, ha én is pajkos és fiatalos lennék. De már nem leszek, kinőttem én azt…de lehet igaza lesz Zayn-nek, pont ezért fogom ezt a kis nyomorékot megkedvelni, mert gyerekes is kis naiv…és szerencsétlen…

- Igeeeen! – tapsikoltam vihogva, mire szemet forgatott. – Mi van? Nem ezt vártad? – kérdeztem ezúttal már komolyabban, mire ismét csak szemet forgatott.

- Nem. De olyan idétlen képet vágtál…

- Néztél te ma reggel tükörbe?

- Igen, és nagyon szexi voltam – rebegtette szempilláit, felnevetettem.

- Rád izgult a kutya, Tökmag? Azért vagy ilyen magabiztos?

- És kitalálta… - sóhajtott fel. Jót nevettem rajta, legalább felfogja és érti is a viccet, nem csak nevet, mint valami elmebeteg. Ugyanis egy ilyen emberhez is volt már szerencsém…sajnos.  – Amúgy nincs kutyám

- Valahogy rájöttem – forgattam szemet, egyértelmű, hogy nincs kutyája. Nem szőrös, nincs kutyaszaga, kis szerencsétlen…egy állat olyan mint egy gyerek, etetni kell, tisztán tartani, és jó ha talpraesett vagy, na Louis nem az.

- Nem vagyok büdös? – kérdezte nevetve.

- De, büdösnek büdös vagy, csak nincs kutyaszagod, azt megérzem. Utálom a kutyákat

- Oh és a büdös srácokat bírod? – kérdezte szemöldökét húzogatva, elmosolyodtam, majd felsóhajtottam.

- Gyerek vagy, Tökmag. Nem srác. Amúgy elmegy a kinézeted

- Hojoj, bejövök?

- Egy szóval sem mondtam, hogy bejössz. Azt mondtam jól nézel ki. Nem ugyanaz – ráztam fejem, miközben zöldjeimet rávezettem. Nem kaptam egyebet, mint szemforgatást és egy fáradt sóhajt, az előbb be volt szarva, hogy meleg-e, most meg arról kérdezget bejön-e? Érdekes srác, vagyis gyerek. – De ha így jobban érzed magad, igen, bejössz. – hazudtam. Nem jött be, egyáltalán nem. De mindenesetre meglepte, és nagyot nyelt. Sajnálom, a játszma még mindig folyik aranyom, és a pénz az pénz, ami mint tudjuk beszél. Mint valami hal tátogott, és össze-vissza kapdosta fejét, mintha nem ezt várta volna, de lehet nem is ezt várta, nem tudom mit higgyek. – Ennyire rosszul esik?

- N-nem…cs-csak…izé…még férfi ilyet sosem mondott nekem… Fura érzés, hogy egy férfinek is bejövök…

- Fura vagy sem, ez csak egy válasz volt a kérdésedre

- Tudom, és nem is undorodom, csak furcsa… - vont vállat, majd eldőlt az ágyon, hogy ne láthasson. – Alszunk?

- Ennyire nem akarsz látni?

- Nem, fáradt vagyok, és meccsem is lesz, meg edzésem, három órás – ásított egy nagyot, majd hasára fordult, én pedig betakartam a vékonyka takaróval csöppnyi testét, közben pedig felültem, majd kikeltem az ágyból, hogy lekapcsolhassam a villanyt, utána pedig visszabújtam Lou mellé. De persze az álom manó mint mindig, most is kikerült, ugyanis álom nem jött a szememre, csak feküdtem, és hallgattam Louis lélegzését, akit alig pár perc alatt nyomott el az álom. Érdekes nap volt, érdekes emberekkel vegyítve, csak remélni tudom, hogy nem lesz ebből a ,,munkából” bajom, és Louis sem lesz annyira dühös rám, lehet el kéne mondanom? Hogy segítsen nekem? De hát ő kért tőlem segítséget…én pedig megígértem neki, hogy segíteni fogok neki…

Hirtelen kopogtak ajtómon, majd anyu dugta be a fejét, lágy mosollyal az arcán, minden este megnézi alszom-e. Ez nála egy anyai szokássá vált, hogy ellenőrizze élek-e még.

- Gyorsan elaludt – suttogta nekem mosolyogva anyu, ugyanis egyértelmű volt, hogy én este nyolckor még nem tudok aludni.

- Gyerek még… Kidől azonnal – legyintettem egyet mosolyogva.

- Szeretni fogod őt Harry, mondj le a pénzről, ez a fiú többet ér a pénznél – ez volt anyám utolsó mondata mielőtt kilépett volna szobámból, majd bezárta volna maga mögött az ajtót. És ismét kaptam egy olyan gondolatot, mondatot, amin érdemes lenne elgondolkodni, ugyanis lehet igaza lesz, lehet szeretni fogom, lehet többet ér a pénznél…de…nem tudom…akkor kitesznek, és én tíz éve erre készülök már, nem hagyhatom pont most abba.

Fejet ráztam. Nem értem anyámnak is ez honnan jött, de rendesen összezavart vele. Sajnos már késő, elvállaltam, és végig is csinálom, mert kell a pénz, és Malik-ot is le kell lökni a ranglétráról, minél hamarabb, azt a rohadt Dani-t meg a föld betiporni. Mi ez az ellenszenv? Volt már nálunk interjúzni, és egyrészt bunkó, másrészt hisztis, harmadrészt lebuzizott, és össze is vesztünk élőadásban, nem is kicsit…mindkettőnket le kellett, hogy rángassanak az öltözőkbe. Itt csak az a baj, hogy mindenhogy Louis-t bántom, és nem feltétlen kéne őt bántani, lehet jobb lenne ha elmondanám….

- Uramisten – sóhajtottam fel, majd tenyerembe temettem arcom.

- No? – dünnyögött a párnába Louis, elmosolyodtam, majd elvettem a kezemet.

- Semmi

- Nagyon nyom valami, és az a valami nem én vagyok – dünnyögött tovább.

- Nyomni sok minden nyom, de a terhet csak én cipelhetem

- De lehet tudnálak támogatni

- Azt kötve hiszem – sóhajtottam fel.

- Ha elmondod lehet többet tudunk – fordult meg sóhajtva, majd felkönyökölt. – Na lökjed!

- Hagyjál! – kezdtem bele hisztimbe, de mint látom hozzá van szokva a hisztikhez, ugyanis szeme se rebbent. Jó csaja lehet…

Scam | Larry | 6.rész-Jó tanács

Hellóka! :)

Noooos, végre meghoztam a Scam folytatását is, ami szerintem elég jó lett, remélem ti is így gondoljátok majd. Na ezt viszont szerettem írni, és ment is az írása! :D Nem tudok mit írni...talán annyit sajnálom, hogy ennyit késtem, de az erőm tovaszállt semmi erőm nincs, és nem volt, sem az íráshoz sem semmire... Viszont van egy rossz hírem is...egy hétig nem leszek... Június első hetében ugyanis Erdélyben leszek, és a laptopot nem tudom vinni, a telón meg nem jó írni, szóval kicsit majd megint késnek a részek, de természetesen addig folyamatosan gyártom/gyártjuk a részeket. És megjegyzem SZTORIT KÉRNI MÉG MINDIG LEHET, akár többször is, nem muszáj, csak gondoltam szólok, persze ha nem tetszenek az eddig megírt OS-ok, akkor nincs gond, tényleg kijöttem a gyakorlatból :/ Mindegy...nem sajnáltatom magam, mindössze bevallom, hogy az utóbbi időkben nem igazán ment az írás, na. 

Ennyit akartam.

Szép hétvégét!

Kellemes olvasást! 

Lau

Harry

Louis majdnem hogy, sírva nézett rám, szemei könnybe lábadtak és elhalványultak. Olyan sebezhetőnek tűnt, mintha attól félne, hogy meleg, ha pedig fél én nem tudok segíteni. A melegségtől nem lehet és nem is szabad félni, ezt nem te választod, de nem is anyád, nem is apád, ez így alakul. Engem mondjuk nem érdekelt, sem a lányok, sem mások véleménye, anyuék sejtették, hogy meleg leszek, engem pedig erre felkészítettek, és bár sokat sírtam és fogok is sokkal könnyebben éltem meg ezeket a fájdalmakat. De Louis-t hogy készítsem fel erre, mikor már az? Mikor már felnőtt férfi? Ezt nem lehet belénevelni, hogy ,,Ne félj, ha meleg vagy, akkor meleg vagy”. Nekem évek kellettek, de nekem csak pár hónapom van.

- Köszönöm! – suttogta halkan, majd felsóhajtott. – Remélem jó társat találtam

- Nem vagyok a pasid, szóval a társad sem – mordultam rá. Mi ez a hirtelen váltás? Eddig undorító buzi voltam, vele együtt.

- De barátom még lehetsz

- Ez nem csak rajtam múlik, Tökmag – mosolyogtam rá. – Itt alszol?

- Csak melletted van hely? – kérdezte elhúzott szájjal.

- Ühüm

- Egye fene, túléljük… - sóhajtott fel, majd elmosolyodott. – Elmehetek zuhanyozni?

- Gyere – biccentettem fejemmel, majd elsétáltam mellette, ő pedig követett fel az emeletre. Ott bevezettem a szobámba, majd a szobámban lévő fürdőbe. – Oké, itt mindent megtalálsz, olvasni tudsz, tudod mi micsoda. Ha nem tetszenek az én tusfürdőim abban a fehér szekrényben vannak férfiasabbak, ha kell akkor tiszta szivacsot is vehetsz ki… Törölköző…öhm, tessék, ez tiszta – nyomtam a kezébe egy nagy, barna törölközőt, majd szétnéztem a fürdőben, hátha nem mutattam még meg valamit. – Borotválkozni szeretnél?

- Attól  függ mit – húzta félmosolyra a száját, szemet forgattam.

- Az arcodat

- Nem

- Akkor ennyi. Áztasd ki magad, addig megágyazom magam mellett

- A jobb oldalt, lécci! – könyörgött hisztizve, felsóhajtottam. Kisgyerek. Szerencséje, hogy én a baloldalon szeretek aludni.

- Jól van, Tökmag. Csak fürödj nyugodtan, tiéd a jobb oldal – mosolyogtam rá, majd kijöttem a fürdőből, és becsuktam magam mögött az ajtót. Elsétáltam az egyik hatalmas szekrényig, amiben volt párna és takaró, kivettem őket, majd az ágyamra dobáltam őket. Szépen elrendeztem a párnákat, és takarókat, a plüsseimet, és egyebeket. Leültem a bevetett ágy szélére, majd előkerítettem telefonom, és felmentem Twitter-re. 4 olvasatlan üzenet.

Sziaaa! Mi a helyzet? Melanie Wood

Hahóóóó, Harry! Melanie Wood

Harry… Melanie Wood

Na most azonnal írj vissza! Melanie Wood

Mindegyik üzenet Melanie-tól jött, mindig ezt csinálja mikor unatkozik, elvégre húsz éve ismerjük egymást, mondhatni barátok vagyunk, bár nem a legjobbak. Mindenesetre órákat eltudunk szórakozni Twitter-en. Gyorsan vissza is írtam neki.

Sziaaa! Itt vagyok Harry Styles

Hol voltál eddig? Melanie Wood

Louis-val, itt vacsorázott, meg itt is alszik… Harry Styles

Mi? :o Komolyan? Melanie Wood

Ühüm, most fürdik Harry Styles

:D Eddig jól megy… Amúgy apám üzeni, hogy lesz majd egy interjúd jövő héten Taylor Swift-el Melanie Wood

Jaj, de jó… Harry Styles

Nem bírod mi? Melanie Wood

Nem igazán…

Mikor elküldtem az üzenetet pont abban a pillanatban lépett ki Louis is a fürdőből, csak egy törölköző takarta derekán, haja csupa víz volt, és zavartan mosolygott rám.

- Pizsama… - sóhajtottam fel. – Elfelejtettem, bocsi

- Nem baj, csak gondoltam jelzem – nevetett fel zavarában, ugyanis tekintetem rögtön ágyékához vándorolt, akaratlanul is. Mikor valaki – általában férfi – fürdik általában az az első, hogy végignézem, ugyanis általában fürdés után mindig megdugnak, persze nem itthon.

- Csak apu ruháiból tudok adni, bár hosszú vagyok, nagyon vékony, és nőies, nem hiszem, hogy rád jók az alsóim – mosolyogtam rá, majd letettem a telefonom az éjjeliszekrényre, és felálltam, hogy Louis elé tudjak állni, és lenézni rá. Mondjuk csak maximum tíz centi volt köztünk azért elég furcsa… Eddig nálam magasabb férfiakkal voltam együtt.

- A-az is jó lesz – nézett fel rám zavartan, mire nem bírtam magammal, hangosan felnevettem. – Most mi van?

- Olyan édes vagy. Zavarban vagy? – kérdeztem mosolyogva.

- Egy kicsit… Az ágyékomat lested – mondta fülig pirulva. Beharaptam ajkam, majd a törölköző szélébe akasztottam mutatóujjam, mire belészorult a levegő. Hallottam, ahogy gyorsabban ver a szíve.

- Ezt ne rejtegesd előlem, nekem is van – mondtam suttogva, majd egy egyszerű mozdulattal lerántottam róla a törölközőt, és elléptem mellőle, hogy kitudjak menni a szobából, természetesen nem néztem meg, csak gondoltam kicsit idegesítem, bár nem szép dolog, sunyiság volt tőlem, muszáj egy kicsit rendbe tenni, mármint legyen vele tisztában, hogy én nem vagyok szégyenlős, főleg egy férfi előtt nem.  Átsétáltam anyuék szobájában, ahol meglepőmódon anyuék fogadtak. Az ágyban feküdtek, és TV-t néztek. Gyorsan feljöttek.

- Robin, vehetek ki egy alsót és egy pólót a fiókodból? – kérdeztem apámra pillantva, mire az csak felsóhajtott.

- Te és a nőies alakod… Kicsik Louis-ra?

- Aham

- Vegyél, no – nevetett fel egy pillanatra, mire én a fiókjához sétáltam, és kivettem egy piros alsót, és egy fehér pólót. Robin szélesebb, mint én, szóval tuti jók lesznek Louis-ra, vagy még nagyok is, viszont az én vékony kis lábméretemmel….Louis bele sem fér a nadrágomba, vagy az alsómba. Nem mintha kéne…

Kezemben a pólóval, és alsóval indultam kifele, de Robin utánam szólt.

- Ne legyetek hangosak! – szemet forgattam, majd becsuktam az ajtót, és visszamentem a szobámba, ahol Louis ült az ágyamon, ölében a törölközővel.

- Tisztázzuk, Harry. Te nem vagy normális! – mordult rám kicsit dühösen. Felnevettem. Gondoltam, hogy nem fog neki a tetszeni ez a ,,törölköző lerántós” dolog, de hát na… Azt akarja, hogy a barátja legyek, nem? Akkor mit játssza itt a szende szüzet?

- Most mé’? – kérdeztem mosolyogva, bár már nevetésemmel elárultam magam.

- Komolyan lerántottad rólam a törölközőt? Legalább megnézted?

- Nem, nyugi. Csak idegesíteni akartalak

- Hát sikerült felidegesítened, örülhetsz magadnak – dünnyögött orra alatt, felsóhajtottam, majd lehuppantam mellé. Nem akartam, hogy ennyire bedurcázzon ezen, csak meg akartam viccelni, nem gondoltam, hogy ez neki rosszul esik.