Scam | Larry | 4.rész-És tényleg megvárt...

Harry

A sütizés után szépen lassan kezdtünk el a cég fele sétálni, közben beszélgettünk, fociról, csajokról és az én kedvemért még a pasikról is, bár csak annyit kérdezett, hogyan jöttem rá arra, hogy a saját nememhez vonzódok, akkor is belement. Ez máris egy kedves gesztus volt, ahogy tőlem is, hogy a csajokról beszélgettünk, mert engem egyáltalán nem érdekelnek a lányok. Szóval így összegezve nem olyan rossz srác, belülről, kívülről meg…hát szegény anyja, körülbelül ez jön le. Ez a soványság…semmi alakja nincs. Pedig…gyereknek szép volt, láttam róla képeket.

Sajnos elérkeztünk a hatalmas épülethez, én pedig legszívesebben elfutottam volna. Louis is eljött velem, és tuti róla lesz szó, hogy erről a Modest! nem tudhat és a többi, ráadásul engem is védeni kell valamivel. Most vagy megkapom a magamét, és  viszlát jó munka, vagy valahogy megúszom majd ezt az egészet.

-Öhm, ez a kurva nagy! – állt meg csodálkozva az épület előtt – Nincs tériszonyod?

-Nem, nincs. És neked?

-Nincs, miért?

-Akkor bejössz velem, hogy ne kérdezzen téged senki semmiről – mosolyogtam rá, majd kinyitottam a hatalmas üvegajtót, és beléptem a hatalmas épületbe. Louis csodálkozva nézett szét, eddig itt még nem volt, bár már interjúztunk, nem itt. Szóval nem csoda, hogy csodálkozik.

-Jó napot, Mr. Styles! – köszönt kedvesen a pultnál álló nő – Melanie azonnal itt lesz!

-Köszönöm! – intettem egyet. És ebben a pillanatban sietett ki a liftből Melanie, akin most  is szoknya volt csak nem kék. Sietve topogott magas sarkújában felénk, majd nagyot sóhajtva megállt előttünk. Kicsit csapzottnak tűnt.

-Szia Louis! – mosolygott rá a mellettem állóra – Harry, baj van

-Mégpedig?

-A Sony Music, szerződést akar bontani, csak te tudod megoldani, különben úszott a 180’000 fontod, és minden más! A Modest! sem nagyon akar nekünk kedvezni! Bizonygasd, hogy menni fog, én addig elszórakoztatom a kékszeműt – biccentett fejével Louis-ra, miközben minden egyes szót suttogott. Remek, a Sony Music nem bízik bennem, ahogy a Modest! sem, csupán csak azért, mert pár hétig inaktív voltam. Remek, és most bizonygassam, hogy Louis-val összefog jönni.

-Jól van – sóhajtottam – Ha kérdezik, a haverom

-Persze! – mosolygott rám. Nagyot nyögve siettem a lifthez, majd szálltam, szerencsémre pont elkaptam egyet, majd már húztam is a 5. emeletre, ahol a főnök, és a SM igazgatója vár. Legalábbis remélem vár. Szinte beestem a tőlem nem messze lévő hatalmas szobában, ahol mindenki helyet foglalt, csak pont én nem. Zayn gúnyosan elmosolyodott, pont velem szemben ült.

-Mr. Styles, féltem sosem ér ide – nyavalygott a SM igazgatója.

-Elnézést kérek, csak… - elmosolyodtam – Találkám volt Louis-val

-Máris? – akadt ki Zayn, honnan tud ez erről?

-Meséljen Mr. Styles, üljön le! – mutatott mosolyogva a SM igazgatója egy mellette lévő székre. Én pedig lihegve huppantam le. Zayn kicsit mérgesen nézett rám, most irigy? És egyáltalán honnan tud erről? Nem értem…szóval…ahha! Lehallgatott tegnap, azért volt az ajtó előtt. Nyalista…

-Nos, ma találkoztam Louis-val, és lent vár engem, Melanie társaságában, ráadásul hazajön velem, és bemutatom a családnak, bár nem hiszem, hogy bármilyen szexuális kapcsolat létrejöhetne ma este, ugyanis meg van róla győződve, hogy heteró, de az kapóra jön, hogy Danielle Campbell szakított vele – próbáltam lassan beszélni, érthetően, mert a szívem ezerrel ver. Ki kellett emelnem, hogy még nem lesz szex, különben rám szállnak, mint légy a lóra. És addig csipkodnak, még nem mondok vagy teszek valamit.

-De hát ez remek, Mr. Styles! Ez azt jelenti, hogy alig egy hónapon belül meglesz a videó? – örvendezett a SM igazgatója.

-Akár – vontam vállat mosolyogva – De, én mennyire leszek bebiztosítva?

-Teljesmértékben be lesz! Ha nem maradnak együtt, és nem vállalja fel magát, gondoskodunk róla, hogy valaki másra tereljük a gyanút!  Maga meg lesz mentve! – mosolygott rám a középkorú férfi – A szerződést meghosszabbítom! – csapott az asztalra, majd felkelt, és kirohant a hatalmas teremből. Egyszerre sóhajtottunk fel főnökömmel. Megkönnyebbültem, megmentettem az egész céget…és több mint 30 újságíró előtt közöltem, hogy átverem Louis Tomlinson-t… Egy féreg vagyok…mi van, ha örökre elintézem az életét? És ha jó barátok leszünk, és elveszítjük a barátságunkat… Hülyeség volt csak úgy rábólintani…

-Hát ez remek – sóhajtott fel Zayn – Most meg már bánod, mi?

-Fogd be! Tönkre kell tennem egy gyereket! – csaptam az asztalra.

-De megmentette a céget! – örvendezett főnököm.

-Oh igen… - sóhajtottam fel…megmentettem…  Csak Louis-t nem..oh Istenem, egy  féreg vagyok, pedig eddig nem rossz srác, kicsit beképzelt, de hát…ez van.

-Elmehetnek! – intett nekünk főnököm, mire rögtön felpattantam, és rohantam kifele. Legalább nem lett több órás a gyűlés,gondoltam itt ülhetek majd két órát, erre bent voltam öt percet. Rohantam végig a folyosón, egészen a férfi mosdóig, aminek feltéptem ajtaját, és szinte a mosdókagylóra estem. Bűntudatom van, de nagyon. Megtámaszkodtam a mosdón, majd csak néztem magam a tükörben, legszívesebben szembe köpném magam, annyira nem kéne ezt elvállalni, én nem ilyen vagyok, nem használok ki embereket, és nem vagyok ribanc sem, hogy csak úgy elcsábítsak valakit. Olyan rossz előérzetem van, már most, pedig még sehol sem vagyok, sem én, sem Louis, az is lehet az a ribanc visszamegy hozzá, Istenem! Annyi gondom van… Nagyot nyelve nyitottam meg a csapot, majd frissítő hidegvízzel megmostam arcom, hogy valamennyire le tudjak nyugodni, egyszerűen ezt lehetetlen ép ésszel kibírni. Hirtelen ajtónyikorgást hallottam, majd lépteket, majd megállt, mellettem valaki. Mikor felpillantottam a tükörbe, akkor láttam Zayn az.

-Kiakaszt, mi? – kérdezte nagyot sóhajtva.

-Hogyne akasztana! Most hagyta el a csaja, meg még én is verjem át? Ahj Zayn, nem kellett volna ezt elvállalni… - sóhajtottam fel, majd elzártam a csapot.

-Lehet, de mi van, ha megkedvelitek egymást? Ha összejöttök? – kérdezte vállat vonva – Akkor viszont nagyon is jól jött

-Lehet – sóhajtottam ismét – De akkor is rossz

-Persze, hogy rossz. Nincs jó, rossz nélkül, ezt a mennyasszonyom mondta mindig, mikor veszekedtünk. Ha nem vesztünk volna össze, lehet sosem tudom meg, hogy mi nem tetszik neki, és így tudtam változtatni – vont vállat ismét – Lehet Louis még gyerek, de lehet benned barátra lel, vagy bizalmasra, lehet összejöttök, és szeretni fogjátok egymást, lehet pont a gyerekessége fog neked tetszeni. Az én mennyasszonyom is hisztis volt, gyerekes és ez tetszett benne, lehet, ha komoly lett volna nem maradok vele – mesélte kicsit megtörten. Nem lehet kellemes, való igaz erről  beszélni, de neki van hozzá lelkiereje. De érzem sántikál valamiben, ő  nem olyan ember, aki csak úgy jót akar a másiknak, a mennyasszonya halála előtt sem volt valami kedves, most miért lenne? Ráadásul végtelenül önző, és mindent csak magának akar, most miért akarná, hogy nekem jó legyen? Biztos bekavar majd, hogy neki kedvezzen majd ez az egész…biztos.

-Igaz – adtam neki igazat – És ha nem?

-Akkor is be vagy biztosítva, nincs mit veszítened, csak nyerhetsz – rántott vállat. És ha nem nyerek, csak veszítek? Nyerek egy barátságot, de el is veszítem? Akkor mit nyertem? 180’000 fontot? Áh, kérlek, a pénz nem boldogít, csak nyugtat, és nekem már eleve nyugodt életem van…de a pénz beszél.

-Majd meglátjuk – morogtam orrom alatt, majd kijöttem a mosdóból. Lesiettem Louis-hoz, aki akkor már nagyban beszélgetett Melanie-val. Leültek a kanapéra, egymással szemben, és csak beszéltek, míg az én gyomrom majd szétszakadt. Mikor meglátták, hogy feléjük sietek mindkettejük szemöldöke felugrott, igen, én is két órára számítottam.

-Nem két óráról volt szó? – kérdezte Louis.

-A titkárnőm marad, szóval más dolgod nincs – mosolyogtam rá. Melanie szemet forgatott, majd felállt és elém sétált.

-Ha már te nem akarsz elvenni – kacsintott rám, majd végig simított mellkasomon, és kicsit meg is csípott, csak szemet forgattam, mindig ezt csinálja, de én ettől még nem leszek heteró, sem biszex.

-Nem úgy volt, hogy meleg vagy?

-Féltékeny vagy? – néztem felfont szemöldökkel Louis-ra. Elnevette magát, olyan édesen nevetett, még könnyei is kibuggyantak, mi ebben a vicces?

-Nem, Melanie-ra nem, csak rád – rázta a fejét.

-Bejön a titkárnőm? Menj fel az apjához – vontam vállat – Na menjünk, rácsörgök anyura, hogy főzzön négy személyre – sóhajtottam fel, mire Louis felállt, és elindult kifele, én pedig előkaptam telefonom és a kocsi kulcsot. Kimentünk a hatalmas épületből, majd tárcsáztam anyát, miközben elsétáltunk kocsimhoz, ami nem volt annyira messze, ugyebár a kávézó sincs. Kinyitottam a kocsit, majd intettem Louis-nak, hogy szálljon be.

-Halo? Harry? – szólt bele anyu a telefonba.

-Szia anya! Lesz egy vendégünk, és marad vacsorára, szóval kicsit többet főzz, és valami olyat, amit mindenki szeret – nevettem bele a telefonba, miközben én is beszálltam. Louis csak nagy szemekkel nézte, ahogy kedvesen beszélgetek anyuval, de nem döbbent, hanem kíváncsi szemekkel mint valami kisgyerek.

-Oh életem, már megint összejöttél valakivel? – sóhajtott bele a telefonba – Ki az?

-Nem mondom meg, mert ma apu is otthon van, és be lesz zsongva, ha megtudja kit viszek fel magamhoz. Idézőjelben a magamhoz

-Oh, az a Louis gyerek? Felhozol ide egy focistát? Nem is szereted a focit!

-De apu igen! Majd beszélgetnek – vontam vállat, mintha látna engem.

-Hát rendben kicsim, te tudod.

-Köszi anyu!

-IMÁDLAK FIAM! – hallottam meg Robin hangját, ahogy épp a  telefonba kiabál. Olyan hangosan ordított bele, hogy egy pillanatra elkaptam a fülemtől telefonom, még Louis is felnevetett mellettem, ezek szerint hallotta.

-Én is apu! Azonnal otthon vagyunk!

-Jézusom, ha ezt a szomszéd megtudja… - nevetett bele a telefonba anyu – Na szia kicsim! És Louis…

-Szia anya!

-Viszlát! – kiabált bele a telefonba Louis. Csak mosolyogva fejet ráztam. Kész rajongói tábora van az utcánkban, a szomszéd bácsi is hozzánk jár meccset nézni, a szomszéd srác is, a szomszéd néni is, mindenki. Minden hétvégén Doncaster Rovers-t  nézünk, mert Robin szerint ,,Én is férfi vagyok, és kötelező meccset néznem”, bár fingom sincs az egészről, azért beülök, és elbeszélgetek azzal a Tommy gyerekkel, aki amúgy még csak 18 éves, és nem is meleg, de tök jól elbeszélgetünk minden dologról, ugyanis ő sem érti a focit, de az apja miatt ő is eljön.

-Hangos volt apám, mi? – néztem mosolyogva Louis-ra, majd beindítottam a kocsit, és kikanyarodtam a parkolóból.

-Kicsit – rántott vállat – Tök jó kocsid van

-Kösz, két évnyi munkám van benne

-Hasonló az enyém is, csak az kicsit kisebb – tűnődött el. Szemet forgattam. Persze, neki egy hónapjába telt, és máris kocsit vett, nekem két évembe, de jó. Elmegyek focistának, hátha többet keresek, bár itt sem kevés a fizetésem, a sztárok többet kapnak egy picivel. Olyan 20-30%-nyival.

-Készülj, lehet apám marasztalni fog, és nincs vendégszobánk

-Akkor majd apáddal alszom, vagy mi? – nevetett fel.

-Nem, apu anyuval alszik

-Nem alszom veled!

-De, de, Tökmag, velem alszol – mondtam direkt búgva.

-Ne rémisztgess!

-Nyugi, van vendégszobánk! Csak nincs benne ágy… - vontam vállat.

-Vicces vagy… - morgott orra alatt. Vicces, vagy sem, ez igaz. A szoba megvan, de ágy nincs benne, csak sok kacat, régi ruhák, cipők, lámpák és ehhez hasonlók, amolyan lomtár lett. A múltkor megtaláltam a régi plüssömet is, szóval a régi játékaink is abban a szobában vannak.

-Nem viccnek szántam – sóhajtottam fel, megint morgott egyet, és innentől kezdve nem szólt hozzám. Csak ültünk csöndben, míg én vezettem. Meglepetésemre egy dugóba sem keveredtünk bele, bár egy órakor nincsenek olyan sokan az utakon, előfordulhat, hogy belefutok egy dugóba, de szerencsémre nem.

***

Nagyot sóhajtva parkoltam le a ház előtt, majd leállítottam a motort, és kiszálltam, Louis is követte példámat, majd a hatalmas ház fele fordult, és elismerően hümmögött. Mintha pont ezt várta volna. Lezártam a kocsit, majd megkerültem, és Louis mellé léptem.

-Szép ház – sóhajtott fel – A miénk kisebb. Mikor kicsi voltam rohangálni sem tudtam, mindig nekimentem valaminek – mosolyodott el – Hogy hívják anyukád?

-Anne, hívd Miss Cox-nak, vagy Mrs. Twist-nek. Apám pedig Mr. Twist – vontam vállat, majd intettem Louis-nak, hogy kövessen, miközben bementem a kapun, majd bevártam Louis-t, így egyszerre léptünk az ajtó elé. Kinyitottam előtte, majd hagytam, hogy bemenjen előttem, én pedig követtem és becsuktam mögöttünk az  ajtót. Amint beléptünk, rögtön levettük a cipőnket, de mivel nem akartam, hogy Louis mezítláb legyen elé dobtam papucsom – Vedd fel! Majd én felveszem apuét

-Oké, kösz – mosolygott rám, majd bedugta lábait papucsomba, ami egy kicsikét nagy volt rá, de azért aranyos volt benne. Mikor én is felvettem papucsomat a konyhába rángattam, ahol anyu és Robin gőzerővel főzött és mosogatott.

-Köszönj te! – mondtam suttogva, mire sóhajtott.

-Jó napot! – köszönt hangosan, mosolyogva Louis, mire mindketten ijedten fordultak meg. Apám szemei rögtön elkerekedtek, és szája mosolyra húzódott. Annyira örült.

-Sziasztok! – köszönt mosolyogva anyu, majd megtörölte vizes kezét, és Louis-hoz lépett – Anne vagyok, Harry anyukája. Hívj nyugodtan Anne-nak, tegezhetsz is – nyújtotta felé kezét, mire Louis megrázta.

-Louis Tomlinson vagyok, Harry…hát haverja. – mosolygott ő is anyámra, majd Robin következett, aki olyan vörös volt akár egy paradicsom, és csak vigyorgott mint valami elmebeteg.

-Én Robin Twist vagyok, Harry nevelőapja, hívj nyugodtan Robin-nak, tegezz engem is bátran! – rázott vele kezet.

-Úgy hallottam nagy rajongóm, igaz? Vagy megint füllentett Harry? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-Én hazudni? Miben hazudtam én neked?

-Azt mondtad szereted a focit! Erre? – fordult felém. Szemet forgattam.

-Szeretem, csak nem értem. Én olyan lányos fiú vagyok, aki csak lesi a TV-t de értelmét nem látja – vontam vállat. Csak mosolyogva fejet rázott, szóval hallotta, ahogy anyu azt mondja nem szeretem a focit, hupsz. De ha egyszer nem vagyok oda érte…kicsinek sem szerettem.

-Igen, naaagy rajongód vagyok! Imádom nézni a meccseid! – mondta apu teljesen bezsongva, miközben majd szétszakadt a szája hatalmas vigyorától. Louis hümmögött.

-Az nagyon jó, ugyanis…meghívtam Harry-t, és magát is a holnapi meccsre, és az edzésre is. VIP-sek lesznek, ingyen jöhetnek, mehetnek – mosolygott rá. Apám felordított.

-Komolyan fiam? Elintézted nekem?

-Nem, Louis ajánlotta föl

-Oh, köszönöm Louis!

-Igazán nincs mit! – mondta kedvesen, majd anyu felé fordult – Segíthetek?

Scam | Larry | 3.rész-Nem is olyan szörnyű, mint gondoltam

Harry

Louis csak ült és nagy szemekkel nézett rám, míg én engem mardosott a bűntudat, nem kellett volna elmondani, elvégre őt kéne átverni. Olyan hülye vagyok…vagy inkább kétségbeesett.  Hogy csábítsam el? Most beszéltünk másodszor és ezek után hogy lesz? Azt mondom ,,Találkozhatnánk még” vagy ,,Imádom a focit, elmehetek a meccseidre?”, nem hangzik csajosan?

Nagyon sóhajtott, majd lehunyta szemeit. Remélem nem jött rá…

-Átkozott média, mikre rá nem vesz – nevetett cinikusan. Nem jött rá, hála a jó Istennek. Bár igaza van, a média csodákra képes, ha kell férfiből nőt varázsol, vagy pont fordítva. És én utálom ezt, de erre készülök tíz éve, nem fogom csak úgy eldobni magamtól, szóval lefekszünk Louis Tomlinson-al, felvesszük videóra, és egy életre megutálom a focistákat.

-Igen… Így van – sóhajtottam fel, majd kezembe vettem csészémet és beleittam a kávémba. Nem volt olyan jó mint anyué, de elfogadható íze volt. Egész kellemes.

-Akkor miért vállaltad el? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-Te nem vállalnád el 180’000 fontért?

-Dehogynem, még meztelenül is szaladgálnék! – nevette el magát –Szóval ennyit kapsz?

-Körülbelül – bólintottam és ismét beleittam a kávémba, amit Louis álmos szemekkel nézett. Most az ivásom unalmas, vagy a téma?

-Akinek jól megy – hümmögött egyet.

-Ki beszél!?

-Jól van, jól van – mondta nevetve, kezével hadonászva –Nekem is jól megy, de nekem szaladgálnom kell le-fel! – védte magát, még kezeit is maga elé emelte, de szája mosolyba futott, szemei csillogtak, örült, hogy kicsit kikapcsolódhat. Úgy látom összejön ez nekem, csak a bizalmát kell megszerezni, és bumm…

-Neked meg nem kell majdnem 12 órán keresztül egy  kényelmetlen székben ülni, és gépelni ezerrel! – vágtam vissza, mire beharapta a száját, és bólintott. Nem azért, de…rohadt szexi volt…most férfias volt az amúgy nőies arca és szája…most!

-Látod? Máris ismerkedtünk! Most már tudom, hogy fél napot dolgozol, minimum – mosolygott rám, mire én csak hümmögtem. Voltam én már bent 16 órát is, igaz akkor is alig bírtam hazakecmeregni, de volt olyan, hogy bent ragadtam, mert annyi volt a munka. Ez meg? Rohangál össze-vissza egy guruló akármi után, aminek a neve ,,labda”, de mit sem ér. Mindig is utáltam a focit, inkább barbiztam Gemma-val, de sosem fociztam.

-Minimum – erősítettem meg – Mikor hogy, van mikor több órát vagyok bent… - sóhajtottam fel –De a foci kikapcsol – hazudtam egy nagyot. Csak úgy sóhajtottam ezt a mondatot. Louis szeme felcsillant, és rögtön közelebb hajolt, hogy jobban tudjunk beszélgetni.

-Igen? – kérdezte kíváncsian, fogadni merek a szíve most ezerrel ver –Kedvenc csapatod?

-Szerintem egyértelmű – hajoltam hozzá közelebb, hogy szájára lehelhessem e pár szót. Egy pillanatra lehunyta szemeit, majd ismét kinyitotta. Szemeiben gyermeki szikra lobbant, mintha egy tíz éves gyerek ült volna velem szemben, akinek azt mondta az apukája nagy focista lesz. Úgy látom gyerekkori álma, hogy híres focista lehessen. És én majd egy életre megutáltatom vele…

-Doncaster Rovers? – kérdezte izgatottam, mire bólintottam. Szája majd szétszakadt a hatalmas mosolytól ami végighúzódott arcán –Komoly?

-Ahha, kérhetek autógrammot apámnak? – kérdeztem lágyan, mire csak bólintott, és lenyúlt maga mellé, ugyanis ott volt mellette egy hátizsák. Annyira örült magának, mint egy gyerek, aki büszkén mutogatja a rajzait a szüleinek, ő úgy húzott elő egy képet, amit ő van, és egy alkoholos filcet, amivel ráfirkantotta nevét a képére, majd elém tolta, én pedig kezembe vettem, és megnéztem aláírását, ami kacifántos volt ugyan, de mintha egy gyerek össze-vissza írását láttam volna, smile-val.

-Aranyos az aláírásod – néztem rá mosolyogva, mire ő csak bólintott.

-Mondták már – mondta kicsit izgulva. Kis édes, mennyire örül magának…mint egy gyerek…még mindig egy kisgyerek…akit szétszed majd a média…miattam.

-Apám örülni fog…

-Élő meccsen volt már? – kérdezte hirtelen, kicsit meglepett ez a hirtelenség.

-Nem, még nem

-Remek, holnap gyertek el! Az edzésre is eljöhettek! – rebegte csillogó szemekkel, és remegő ajkakkal –Mi apud neve?

-Robin Twist

-Remek! Csak mondd majd a neveteket, és beengednek, a csarnokban leszünk, itt a közelben, nem tudom mi a neve – hadarta mosolyogva.

-Nyugi Lou, ne izgulj – mosolyogtam rá, mire egyik szemöldöke felugrott.

-Lou? – kérdezte érdekes hangnemben.

-Ahha, ez a beceneved, nem?

-De, csak olyan…furcsán mondtad – mondta halkan.

-Furcsán? – nevettem fel –Hogy érted? Hogy mondtam?

-Búgva…

-Életem, most mondtad, hogy barátnőd van, szerinted majd rád mászom? – nevettem jó ízűen, ő pedig csak összehúzta magát. Ha rajtam múlna, rámásznék, el is csábítanám, de hát…na, egy kapcsolat úgy szép, ha van eleje és vége…

-Muszáj ,,Életem”-nek hívni? – kérdezte morogva.

-Akkor minek hívjalak?

-Semminek!

-Nyuszifül?

-Nem!

-Cica?

-Nem!

-Kincsem?

-Nem!

-Tökmag?

-Nem! He? – állt meg egy pillanatra –Minek neveztél? – nézett rám perzselő tekintettel. Szóval nem szereted, ha a magasságod fikázzák.

-Tökmagnak – rántottam vállat –Szóval tökmag, hánytól lesz az edzés?

-Nem vagyok tökmag! 175 cm vagyok!

-Én meg 182, még valami? Mi hány centis még? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Louis elpirult, majd lesütötte a tekintetét.

-Ne csináld ez! – dünnyögte orra alatt.

-Mit?

-Ezt! Zavarba hozol! – emelte fel fejét, még mindig vörös volt, akár egy paradicsom. Jót mosolyogtam rajta, zavarba? Ugyan már…csak félreért, amit amúgy nehéz félreérteni, amilyen kérdés lett. 

-Csak egy kérdés volt – vontam vállat –Nem tehetsz róla, ha kicsi

-Ezt direkt csinálod, igaz? – kérdezte összehúzott szemekkel.

-Mit?

-Tényleg érdekel? 18 centi!

-Húha! – csúszott ki a számon, mert valóban elcsodálkoztam, wow, méretes. Látszik, hogy gyerek, simán eltudta volna hárítani a kérdést, de nem, ő megmondja…mondjuk engem nem zavar. Kit zavarna? Egy ilyen pasi mellet én is megmaradnék, gazdag, méretes, vicces, és hülye mi kell még?

-Na akkor kinek kicsi? – gúnyolódott.

-Kettőnk közül neked… - mosolyogtam rá –Csak két centi a különbség – mondtam még mindig mosolyogva.

-Köcsög… - dünnyögte orra alatt –Direkt volt?

-Még szép hogy! – nevettem fel –Ez a dolgom, újságíró vagyok

-Élvezet lehet veled az élet – forgatott szemet. Kipróbálhatjuk…

-Próbáld ki – vontam vállat, értetlenül nézett rám –Gyere el hozzám

-Te hülye vagy…

-Jelenleg szingli vagy, nem tiltja meg senki, és apám is rajongód

-Hahaha! – nevetett szarkasztikusan –Neked ma értekezleted lesz, nem?

-Honnan tudod?

-Sony Music, Sony Music, mindig keveri a szart – rázta a fejét –Én mindent tudok

-Ahha – mondtam gúnyolódva –Csak egyszer buktál suliban, olyan okos voltál

-Nem buktam! – nyafogott tovább –NyEK-es voltam!

-Akkor hol a középfogú francia nyelvvizsgád?

-Rohadj meg! – puffogott –Most már azért is elmegyek hozzád!

-Ha megvársz – vontam vállat.

-Meg, de ezt még visszakapod! – mondta a végére már mosolyogva –Még a végén haverok leszünk!

-Oh, annyi baj legyen! – hecceltem tovább.

-Harold! – nevetett. Morogtam egyet, utálom, ha Harold-nak szólítanak, Harry vagyok vagy Hazza, de semmiféleképpen sem Harold. Utálom a nevem! Még a Harry elmegy, no de  Harold, attól a falra mászom.

-Harry vagy Hazza! Tökmag! – pofáztam vissza.

-Hazza! – nevetett fel, még a könnyei is folytak –Hová mégy, Hazza?

-Nem vicces! – puffogtam most én –Anyu adta ezt a nevet!

-És hogy ejted? Hazza vagy Hazzö?

-Valahol a kettő között, olyan Hazzaö

-Idióta – nevetett tovább –Tényleg élvezet lehet veled az élet! Állandóan nevetsz

-Szoktam sírni is, ahogy te is. Mindig az szúr hátba, aki a legtöbbet nevettetett – vontam vállat –De igen, a szüleimmel sokat nevetek

-Amúgy, hogy hogy te Styles vagy, apud pedig Twist?

-Ő a nevelőapám, a vérszerinti meghalt, már húsz éve, huszonkettő – vontam vállat. Már annyira nem üt szíven, elvégre eltelt húsz év, és van egy remek nevelőapám, aki a saját fiánál is jobban szeret, és többet törődik velem és anyut is nagyon szereti, és nekem csak ez számít. Hogy anyunak jó legyen…

-Sajnálom, nem tudtam – mondta fél mosollyal –De ha et vigasztal, az enyém öngyilkos lett

-Nagyon vigasztal Louis! – nevettem fel –Miért lett öngyilkos?

-Mert nem érdekelt senkit… Én leszarom, anyám leszarja, a lány leszarja, a kurvája is. Felakasztotta magát – vont vállat –A szomszéd talált rá

-Wow, érdekes ember lehetett…

-Azt volt, húsz éves koromig nem is keresett, aztán híres lettem, és mindenkinek elmondta, hogy én valójában Louis Troy Austin vagyok, az ő egyetlen kicsi fiacskája, akinek húsz évig szart  a szájába – vont ismét vállat –A húgaim az öcsém két férfitől van, senkinek sem kellettem! Szóval, ha ez is vigasztal, nekem apám sincs – mondta mosolyogva.

-Huh… - sóhajtottam fel –Rossz lehet

-Áh, nem az – legyintett –A húgaimat és az öcsémet szeretem, ők is engem, ez a lényeg, anyu meg…három férfi helyett is szeret. Neked van tesód?

-Egy nővérem van, Gemma. Ő orvos lett , kint van Amerikában valahol Kalifornia környékén, Los Angeles esetleg – legyintettem én is –Karácsony óta nem láttam, híre sincs.

-Én két hete voltam utoljára otthon – sóhajtott fel keserűen.

-Hogy hívják a tesóid?

-Csökkenő sorrendben, Charlotte, azaz Lottie, Felicité, azaz Fizzy,  Daisy és Phoebe ők ikrek, és van még Doris és Ernest, ők is ikrek – sorolta a neveket. Huh, annyi lányt, nem csoda, hogy ilyen buzis, és lányos és miegymás, nem mintha ez összefüggne bármivel is, mert ezt nehezen tudod eldönteni, hogy meleg vagy-e, vagy sem, legalábbis nem fejben dől el. Nem csak fejben. ugyanis egyre többen lesznek csak divatból melegek…

-Huh, sokan vannak…

-Oh, és még van Georgia, apám lánya – tette hozzá utólag.

-Mint mondtam, sokan vagytok – nevettem fel –Hogy bírod?

-Nagyon jól, Georgia-t kétszer láttam egész életemben, szóval… - sóhajtott –Hányra kell menned?

-Rárek, délben kezdjük – vontam vállat.

-És meddig tart?

-Egy-két óra

-Addig mit csináljak?

-Ülj a seggeden a kocsidban!

-Gyalog vagyok – nevetett ismét –Nem baj, majd telefonozok

-Mintha nem is tudom kik lennénk, úgy beszélgetünk most – ráztam fejem, mintha ezer éve haverok lennénk, úgy elbeszélgetünk, elképesztő srác, nem is olyan rossz fej. El lehet vele beszélgetni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen vidám, azt hittem ugyanolyan komor mint a többi focis gyerek, de nem. Nagyon is vicces.

-Hmm – hümmögött –Még a végén haverok leszünk

-BFF-ek, nem?

-Jaja – mosolygott rám –Úgysincs sok barátom

-Nekem egy sincs… - vontam vállat –Mégis élek

-Irritálja őket, hogy meleg vagy?

-Miért, téged irritál?

-Egyáltalán nem, sőt inkább…inkább vonz

-Vonz a melegségem? – néztem rá felvont szemöldökkel Hogy érted?

-Mindig is kíváncsi voltam rá milyen egy meleg férfi, azt hittem csajos, hisztis, és a többi, erre te tök jó fej vagy, jó veled beszélgetni, egy óra alatt  elfelejtettem a gondjaim

-Ami nem öl meg, az megerősít, ezért tudok sokat nevetni

-Érdekes…

-Gyerek vagy még, Louis. Nem tudod te milyen az igazi fájdalom.. – ráztam a fejem –De Isten őrizz, hogy megtudd, nem kívánok olyat senkinek

-Kösz – mosolygott rám –Más nem kímélne

-Tudom, a média senkit sem kímél

-ÚRISTEN! LOUIS ÉS HARRY! ÚRISTEN! – hallattunk meg egy hangos sikítást, majd két lány rohant felénk, felsóhajtottam. Még itt sem lehet nyugodtan az ember…még e legeldugottabb helyen sem lehetek nyugodtan senkivel sem! Anyám –Úristen, ti együtt vagytok? – álltak meg az asztalunk előtt, mindketten lefagytunk, és csak lestük a két lányt. Ne…ne kreáljatok ismét valami Ship féleséget, könyörgöm, ne!

-Dehogy! – szólaltunk meg egyszerre, miközben mindkettőnk arca grimaszba futott.

-Barátnőm van – rázta a fejét.

-Most szingli vagy, tegnap nyilatkozta Danielle, hogy szakítottatok – magyarázta a másik, kis szöszi lány, akinek hatalmas barna szemei voltak.

-Jó tudni – forgatott szemet.

-Ugye? – kérdezte a csaj.

-Mit tehetünk értetek?

-Kapunk autógrammot? Mindkettőtöktől? – kérdezte félve a másik, aki fekete hajú volt, kékes szemekkel. Nagyon cukkerek voltak, olyan 16-17 évesek lehettek.

-Ahha – sóhajtottam fel, majd abban a pillanatban egy kép került elém, amin én voltam. Hmm, szexi kép volt, hosszú hajam kontyba volt, öltöny volt rajtam, és valami gálán lehettem, nem tudom mikori kép…lehet tavalyi. Aláfirkantottam, miközben Louis is kapott egy képet, és ő is aláírta.

-Köszönjük! – mosolyogtak ránk.

-Szívesen – mosolygott vissza Louis, majd néztük távolodó alakjukat –Még hogy együtt…eszméletlen

-Hmm, én inkább azon gondolkodnék amit a csajod nyilatkozott – morogtam egyet –Biztos nem nálunk volt az interjú, arról tudnék

-Lehet valaki más…mit tudom én. Nem érdekel, egy hét múlva meg könyörög – forgatott szemet –Annyira igazad van, de…szeretem

-Jól van, nem érdekel a szerelmi hülyeséged! Inkább rendelj valami sütit

-Húha, Styles beindult – nevetett Louis, majd intett a pincérnek,aki rögtön mellettünk is termett, és figyelemmel hallgatta miket is kérünk.

Scam | Larry | 2. rész-Találka a kávézóban

Harry

Reggel nyűgösen keltem ki az ágyamból, ugyanis sajnos rögtön abban a pillanatban a fejembe hasított a gondolat, hogy Louis-al ma lesz találkám, amint kinyitottam szemeimet. Semmi kedvem nem volt ehhez, hányadék a pasi, és…nem tűnik dominánsnak. Inkább olyan kis csajszinak akinek minden mindegy, csak a seggét nyaljál. Elkényeztetett dög, aki mindené rinyál, ami neki nem tetszik az mehet a kukába, ha nem kap meg valamit rögtön hisztizik, és még magára sem annyit költ mint egy normális ember. Legalábbis ez süt róla, hogy ő ilyen kiállhatatlan, bár kezdetben én sem lehettem jobb, egész nyarakat tudtam végig sírni, mert engem nem engedtek bulizni, vagy csak szimplán késő este a városban flangálni, pedig nagyon nagy kedvem volt hozzá, főleg 18-19 évesen, mikor ,,pasizhatnékom” volt minden este. Meg persze én is kényes, és hisztis voltam, mindig sírt a szám valamiért, tiszta csajos voltam. Anyuék mesélték imádtam a magas sarkú cipőket, persze nem viselni, szimplán nézegetni, viszont a szemceruzát, és a szempillaspirált szívesen lopkodtam el, és próbáltam ki, de mi voltam akkor? Hat-hét éves? Melyik kisfiú ne próbálná ki? Ugyanúgy mint a kislányok, felveszik az apjuk sapkáját, kalapját, cipőjét, papucsát, és van olyan, hogy a borotvát is nézegetik, legalábbis Gemma ezt csinálta. Erőszeretettel lopdosta el Robin borotváit, és borotvahabját, majd bekente magát, mert ,,Jó illata volt”, vagy kifújkálta a kölnijeit.

Mosolyogva sétáltam be a fürdőszobába, majd mostam meg arcom. Jaj, Gemma, de rég láttalak már…hiányzol, csajszi. Már nagyon régen volt itthon, azt hiszem karácsonykor, de akkor is két napra, mert a barátjával töltötte az újévet, és persze a szilvesztert, én pedig anyukámékkal, az újévet pedig a sarki kocsmárossal. Szépen berúgtam magamnak…. Csak tudnám honnan jön ez a rengeteg hülye emlék reggel nyolckor? Vagy legalábbis azt hiszem reggel nyolc van.

Nagyot sóhajtva fordultam ki a fürdőszobából, majd felvettem tegnapi nadrágom, választottam hozzá egy laza pólót, és egy cipzáros fölsőt, felvettem sportcipőmet, majd lesprinteltem egyenesen a konyhába, ahol már anyám szokás szerint kávéval és reggelivel várt, ezúttal amerikai palacsintával, amihez volt eper, és csoki öntet. Mosolyogva ültem le a pulthoz, majd magam elé húztam bögrémet, és  reggelimet.

-Jó reggelt, kincsem! – fordult meg anya, aki még a palacsintákat sütötte.

-Jó reggelt! – köszöntem vissza én is. Anya mosolya még szélesebb lett szívhez szóló köszönésemtől, ugyanis szívből kívántam ,,Jó reggelt”,azt mondja anya olyan szépen tudom neki mondani ezt  a két szót, hogy bearanyozom vele az egész napját, és örömmel takarítgat itthon, még Robin dolgozik.

-Mikor mégy?

-Mármint el? – néztem fel rá bögrém mögül, amibe ép készültem beleinni.

-Igen – forgatott szemet.

-Fél tízre kéne menni, de azt sem tudom hány óra – nevettem el magam, majd végre valahára beleittam kávémba, ami tökéletesen volt elkészítve, és tökéletesen meleg volt.

-Fél kilenc kincsem, már azt hittem sosem kelsz fel – nevetett anya.

-Húha, egy félórával többet aludt! – hallottam meg magam mögül Robin hangját, majd megéreztem erős fogását vállamon –Jó reggelt, fiam!

-Jó reggelt, apa – köszöntem vissza magam mögé pillantva, de nem kellett sokat várni, Robin leült mellém, anya pedig elé rakta palacsinta adagját, és kávéját. Robin jóízűen falatozni kezdett, miközben végig anyát nézte, aki dúdolva rázta fenekét –Nem akarok kistestvért – szóltam rá Robinra, mire felnevetett, anyu pedig morgott egyet.

-Harry! – szólt rám anya felháborodva.

-De ha egyszer nem akarok – rántottam vállat.

-Igaza van Anne, túl feltűnően néztelek, már nem vagyok ehhez valami fiatal, de anyád sem öreg még – kacsintott anyára, mire ő csak szemet forgatva ült le velünk szembe. Én is csak sóhajtottam, Robin és a perverzség…volt kitől tanulni. Mikor elértem a 18 éves kort, éjjel-nappal a szexről beszélt, és figyelmeztetett mindenre, hogy ne ejtsek teherbe senkit, de legyek erőszakos, a nők ezt nem szeretik, azt nem szeretik, erre közöltem meleg vagyok. Ki is fordult a szobámból, azóta fel sem jött a szex téma.

-Az én anyámról le lehet szállni! Nem öreg, de nem kell neki még egy gyerek

-A fiamnak igaza van Robin, szokj hozzá, ő mindig meg fog védeni – rázta magát anya, apám pedig csak csókot küldött neki a levegőben.  És én erre kelek minden reggel. Mármint erre a ,,humorra”, ugyanis Robin-nak mindig van ideje humorizálni, kivéve persze, ha nincs, mert dolgozik, de legalább minden napom jól kezdődik, még ez is.

-Ma találkozol Louis-al? – kérdezte Robin.

-Jaja

-Kérsz nekem autógrammot?  - nézett rám nagy szemekkel. Szemet forgattam. Hogy lehet ezt a gyereket szeretni? De jó, apuciért bármit…

-Kérek… - morogtam orrom alatt. Nem értem mit szeretnek ennyire ebben a focistában, lehet  tehetséges, bár nem értek a focihoz, sokszor idegesítem Robint a hülye kérdéseimmel, de akkor is! Ez a srác egy nulla! Csak mert van egy fullos barátnője már meg kell halni? Ugyan már, bármelyik utca sarkról összekaparok egyet. Vagy többet.

Nagyot sóhajtva kezdtem neki reggelimnek,nem sokára mennem kell. Annyira nincs kedvem…. Remélem azért jó fej a srác, és van humora, mert, ha egy komor, magába fordult, unalmas férfi, akkor nem lesz hosszú kapcsolatunk…csak egy szex, és kész. Nem mintha amúgy többet terveztem volna, de még előfordulhat, hogy bevallja magának, hogy meleg, és velem akar maradni, és lehet én is megkedvelem, maximum stílust vált, mert kidobálom azt a rengeteg rongyot, amit hord.

Reggelimet nem tudtam befejezni, mert már jelzett is a telefonom, hogy ideje indulni. Morogva álltam fel, remélem meghív egy kávéra, vagy egy sütire…vagy én hívjam meg? Elvégre én megyek el hozzá, és nekem kéne udvarolni is… Húha főnök, jól megfogtál, az utolsó pillanatban pánikolok be.

Kinyitottam az ajtót, de nem léptem ki, visszafordultam anyuékhoz, akik már akkor egymáshoz közel hajolva sutyorogtak.

-Sziasztok! – intettem nekik mosolyogva, mire ők is intettek nekem, én pedig kiléptem a friss, tavaszias időbe. Most is gyönyörű idő volt, akár csak tegnap, bár azt mondták az időjárás jelentésben, hogy pár nap múlva ismét hidegfront lesz, és esni fog az eső. Utálom az esőt, olyankor még lassabb a forgalom, és mire a kocsihoz érek bőrig ázom, ráadásul sokat kell szaladgálnom a városban is ide-oda, elvégre interjúzok is, és anyagot gyűjtök

Elbattyogtam kocsimhoz, majd be is ültem, és kikanyarodtam az útra. Próbáltam csak egy picit gyorsabban menni, hogy nehogy dugóba keveredjek, és szerencsére nem is keveredtem, viszont így is elég lassan jutottam be. Bekanyarodtam a kávézó utcájába, majd kerestem egy üres helyet, és leparkoltam. Kiszálltam, lezártam a kocsit, majd megálltam az épület előtt, és nagyot sóhajtottam. Menni fog! Elvégre csak barátkozunk, és az nem nehéz, nemde? Csak beszélgetünk, és nem forgatjuk ki egymás szavát. Idegesen mentem be a kávézóba, aminek ajtaja nyitva volt, hogy friss levegő jusson be az amúgy aprócska helyre. A pultnál álló leányka már ismert, és mosolyogva integetett, és pedig vissza intettem, ekkor fordítottam a fejem balra, és ott volt… Louis Tomlinson, ez alatt a pár hónap alatt, mintha éveket öregedett volna, és ahogy látom, legalább 20 kilót lefogyott, pedig igazán nem volt rá szüksége. A borosta végigfutott csontos álkapcsán, ami picit férfiasabbá varázsolta, de elég, ha megszólal, máris nem lesz olyan férfias. Haja egyszerűen meg volt fésülve, szemeit lesütve kevergette kávéját, olyan csontosak a kezei…hosszúak az ujjai eleve, de most, hogy fogyott…. Megviseli a foci, ehhez ész  sem kell, elég, ha híradót nézel, a média mindenbe beleszól…mindenbe, engem is piszkáltak sokáig, de aztán én lettem ,,Harry Styles a szexi újságíró” és nem mertek keteckedni. Olyan szomorúnak tűnt, mintha valaki leordította volna. Számat elhúzva, és nagyot sóhajtva sétáltam felé, majd mikor hozzá értem leültem vele szembe. Fejét rögtön felkapta, és hatalmas kék szemeit rám szegezte. Először meglepődve nézett rám, de mikor megismert ellágyultak vonásai, és ismét kávéját kezdte kevergetni.

-Szia, Louis! – köszöntem neki kedvesen, mire ismét rám nézett.

-Szia, Harry! Miben segíthetek? Ismét valami pletykát kéne megmagyarázni? – kérdezte kicsit lenézően, de én csak mosolyogva fejet ráztam.

-Nem. Képzeld, beszélgetni jöttem

-Toll és papír nélkül? Csak nem kirúgtak? – gúnyolódott tovább.

-Erre is az a válaszom, hogy nem. Komolyan gondoltam, de ha nem szeretnél kicsit kikapcsolódni, hát oké – rántottam vállat, majd már álltam volna fel, de kezemért kapott. Mikor letekintettem rá szemei csillogtak, mint akinek sírhatnéka van.

-Maradj – suttogta szemeimbe nézve, mire visszahuppantam.

-Mi a baj? Szomorúnak tűnsz…

-Összevesztem Dani-vel – sóhajtott fel –Rajta kaptam, ahogy az egyik csapattársammal csókolózik, az én házamban, erre kiakadt, én pedig elküldtem a jó büdös francba… Mindketten sírva jöttünk el otthonról – mesélte teljesen megtörten –Szerinted ő is elhiszi, azért ilyen?

-Mit hisz el? – pontosan tudtam miről beszél, de hát…rafináltság, így kell kihasználni, ha egy ember össze van törve, így még többet szedhetsz ki belőle, és még közelebb kerülhetsz a célodhoz, és Louis már belefutott a csapdámba, innentől az enyém, már csak kicsit be kell törni, vagy leitatni, utána meg lefeküdni vele.

-Hogy buzi vagyok, mindenki ezt terjeszti… Neked nem volt szar? – kérdezte felvont szemöldökkel. Felnevettem, de persze csak halkan.

-Nem, tekintve, hogy én tényleg meleg vagyok, és nem érdekel más véleménye, engem így kell elfogadni – rántottam vállat –Nincs ebben semmi, nem vagyok sem különleges, sem kevesebb mint a többi.

-Persze, persze, de te nem vagy híres focista…

-Emlékeztetnélek Louis, hogy én tettelek azzá! Ha nem írok rólad cikkeket, te most nem lennél itt – ráztam a fejem.

-Szóval ezért vagy? Az orrom alá akarod dörgölni, hogy a szárnyai alá vett a média? – kérdezte kicsit dühösen. Megint csaj fejet ráztam, olyan naiv, bár mindig az lesz, még gyerek. Alig lett 24 éves, még bőven gyerek, még én sem vagyok teljesen felnőtt, de ő meg abszolút de nem. Gyerekes, és hülye, nem lát a dolgok mögé, a barátnője tudja, hogy buzi, csak félti a rangját, így inkább mellette marad, és elhiteteti, hogy ,,Csak egy csók volt”. Nem most csalta meg sem először, sem utoljára…

-Nem, kedves, el vagy tévedve. Én csak azt mondom, hogy híresen is lehetsz meleg, és senki ként is lehetsz meleg, és arra is emlékeztetnélek, hogyha te nem lennél focista, a csajod nem is ismerne – mondtam nyugodtan, de ő már szinte vöröslött.

-Nem tudsz te semmit! Nem tudod mit érzünk! Hogy mit érzek! Te csak egy ribanc vagy, akit kedvükre baszhatnak – morogta nekem.

-Hóhó, Tomlinson, fogd vissza a nyelved! Még mindig nem engem csaltak meg! – förmedtem rá, mire elhallgatott, és lehajtotta a fejét, rám sem mert nézni. Ugye, hogy ugye? Kettőnk közül te vagy nagyobb szarban. Nagyokat sóhajtott, közben ujjaival az asztalon dobolt, majd hirtelen felkapta a fejét, és rám nézett. Olyan elveszettnek tűnt…mintha beleláttam volna a fejébe, láttam, hogy kuszák a gondolatai. Összezavartam, vagy inkább emlékeztettem arra, hogy ki is ő, és ki a barátnője.

-Sajnálom, igazad van – mondta rekedten, majd beleivott a kávéjába –Csak teljesen kivagyok… - tette le a csészét –Amúgy, kérsz valamit? Süti, kávé? – és megkérdezte! Igen! Jó úton haladok. Mármint remélem, bár most csak kiakar bújni a beszélgetés alól.

-Nem kérek, köszönöm – mosolyogtam rá –Most nekikezdhetünk higgadtan?

-Igen.. Szóval, most te jössz, mesélj magadról, mi újság? – kérdezte sóhajtva, majd ismét szájához emelte a csészéjét, és belekortyolt kávéjába. Olyan furán fogta a csészét, nem buzisan, és nem is cikizni akarom, de…nem is tudom, lehet két-két ujjal csészét fogni? Olyan nagyon ráadásul, ami majdhogynem bögre?

-Nem sok, sőt, szinte semmi, unalom, unalom hátán – vontam vállat –Tegnap rosszul lettél, hogy vagy?

-Oh, a hányás… - sóhajtott fel –Már egész jól, csak fáj a térdem, és kicsit a gyomrom is

-Gyomron rúgtak?

-Nem, hanem ahogy elestem, a könyökömre estem, és pont a gyomromat találta el, és már eleve szédültem, taccsoltam – vont vállat ő is, majd megint beleivott a kávéjába –Amúgy, te már lassan harminc leszel, nem akarsz gyerekeket?

-Miért, te is szülni akarsz nekem? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire majdnem kiköpte a kávéját, épp hogy szája elé kapta a kezét.

-Idióta! – nézett rám –Férfi vagyok!

-Jó, azt tudom, de te vagy a héten a negyedik aki felhozza  gyerek témát, de még csak kedd van – sóhajtottam fel, ismét. Annyira elegem van már, mindenki azt kérdezi mikor lesz babám, nagy valószínűséggel soha, mert szülni nem tudok, az örökbe fogadás pedig kacifántos.

-Bocs, hogy érdekel… - morgott orra alatt, mire mosolyom még szélesebb lett.

-Nem te neveled – rántottam vállat –Feleslegesen érdekel

-Milyen nevet adnál neki? – kérdezte tovább idegesítve engem, mint egy rossz ovis, aki folyamatosan egy csokiért nyávog. Néha úgy érzem óvodába járok dolgozni, nem pedig egy céghez, ahol sztár van, sztár hátán, néha rosszabbak, mint a gyerekek.

-Ha kislány lenne, akkor Darcy, ha meg fiú…nem tudom, lehet a Dasmond-ot kapna apám után…sosem akartam kisfiút – rántottam ismét vállat, ez való igaz, nem vagyok oda a kisfiúkért, már csak azért sem, mert ketten leszünk az életében férfiak, és bár elég nehéz lenne, mivel nem vagyok nő, és nem tudom elmagyarázni a női dolgokat, a fiú dolgokat még úgysem  tudnám, szóval inkább egy kislány.

-Én kisfiút szeretnék majd, Matthew, vagy Lucas, esetleg Leo – mosolyodott el, de hirtelen elkomorodott –De egy ilyen nőtől sosem lesz gyerekem, hacsak meg nem komolyodik – rántott vállat, mintha nem érdekelné, hogy most valószínűleg a csapattársa épp a szobájában hál drága Danielle-vel. Bár engem sem izgat, akkor is tudom, hogy fáj neki, elvégre abban a hitben él, hogy heteró, és őt szereti a barátnője. Ah, ezt a csajt senki sem bírja, egyetlenegyszer vállaltam el vele egy interjút, utána két hétig nem mentem dolgozni, annyit makogni a semmiről…vagy minden nő ilyen? Mindenről beszél, csak a lényegről nem?

-De nem fog… - csúszott ki a számon, mire kuncogni kezdett.

-Tudom – kuncogott tovább, majd megitta utolsó kortyocska kávéját, és letette a csészéjét –Sosem fog megkomolyodni, csak szexre kellek

-Akkor miért vagy vele?

-Mert szeretem, ezek ellenére is

-Szerintem, te szívtál valamit mielőtt idejöttél, vagy csak szimplán hülye vagy – nevettem fel kínomban. Ennyire hülye nem lehet egy férfi! Megcsalják, és látja, tudja, mégis azt mondja ,,Szeretem”? Tudod kit szerethetne már akkor, az anyját, mert hazaküldeném.

-Miért? Te nem voltál még szerelmes? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-Voltam – sóhajtottam fel –De mikor megcsaltak, utána nem tudtam élvezettel azt mondani neki, hogy ,,Szeretlek”. Elvégre átvert, neked nem ígérte meg, hogy csak te leszel az életében, és te leszel az első?

-Dehogynem

-És betartotta?

-Nem

-Akkor meg? – néztem rá felvont szemöldökkel, miközben kezeimet az asztalra tettem, és összekulcsoltam őket magam előtt.

-Harry, te ezt nem érted…

-Igazad van Louis, nem értem, de nem is akarom – ráztam fejet –Még mindig áll az ajánlat?

-Milyen ajánlat?

-Hogy meghívsz valamire

-Igen

-Akkor hívj pincért… - sóhajtottam fel, ő pedig intett az egyik csajszinak, aki rögtön ugrott is, és már mellettünk is termett. Egyszerű, zöldes munkaruhája már tiszta kávé volt, hosszú fekete haja lófarokba volt fogva, szeplős arcán mosoly húzódott, szemei pedig kedvesen csillogtak.

-Mit hozhatok?

-Egy kávét kérek, tejjel  és cukorral – mosolyogtam rá a lányra, aki rögtön elpirult, majd felfirkantotta a rendelésem.

-Még valami? Most fizet, vagy…

-Én fizetek, majd ha távozunk

-Rendben – mosolygott Louis-ra, majd még mindig pirulva elsietett tőlünk, szinte rohant a közelemből. Louis nevetni kezdett, majd hátra dőlt a székben. Aranyos mosolya van, vékony ívelt ajkai, ahogy mosolyba szaladnak, és ahogy fehér, kicsit hegyes fogai kivillannak…férfias…mármint a nevetése, nem olyan lányos, vagy cincogós.

-Úgy látom bejössz a csajoknak

-Melyiknek nem? Tegnap reggel a titkárnőm arra kért vegyem el – nevettem fel én is, miközben ujjaimra néztem, amik most nem voltak tele gyűrűkkel, de máskor szinte mindig van legalább négy ujjamon. Imádom a gyűrűket…olyan szépek, elegánsak, de mégsem üt ki, nem olyan feltűnő.

-Oh, én örömmel vennem… Melanie…

-Ismered?

-Ott volt veled az interjún…

-Tényleg… - tűnődtem el, nem emlékszem, hogy bemutattam volna a titkárnőmet neki. Lehet találkoztak, de akkor én erről nem tudok semmit.

-Szép lány, szóval nem halnál bele – rántott vállat mosolyogva.

-Nem az a gond, el tudnám viselni, de az egész ország tudja, hogy meleg vagyok, minek kavarjam meg ezzel is az életem? – kérdeztem felsóhajtva.

-Ezzel is? – kérdezte felvont szemöldökkel. Olyan…oooh, most már tényleg kezdem azt hinni, hogy valóban domináns. Olyan férfias, csak a hangja magas, de ugye abban is ott van az a karc, az a rekedtség, ami férfiassá varázsolja. Lehet, hogy összejön ez a…megbízás, csak nem tudom, bánni fogom-e? Nem lesz utána bűntudatom?

-Sok a munka – rántottam vállat, miközben egy pár másodpercnyi grimasz is társult hozzá –Péntekre összesen 200 cikket kéne rendszerezni…

-De hát a tieid, akkor mi a gond?

-Az, hogy a felére sem emlékszem! – nevettem fel. Nem is olyan rossz vele beszélgetni, és élőben jobban néz ki, mint TV-ben, vagy bárhol máshol, de a média ilyen…a közönség előtt csillognod-villognod kell, de mikor be mégy a függönyök mögé, újra ugyanolyan lehetsz, és akkor már nem vesz észre senki, mert olyanná váltál, mint a többi. Louis-val is ezt teszik, nyilvánosság előtt tündököl, színesben van, de mikor elvonul, például ide már másabb. Mikor interjúztunk nem lehetett vele normálisan beszélni, mert a kérdéseim felére az volt a válasza,  hogy ,,Erről nem szeretnék beszélni”, most pedig? Enged a médiának, a média pedig nem hagyja élni, azért fogyott le, azért nem hagyja el a barátnőjét, mert nem hagyják. A média akar valamit, azt megszerzi, ha ehhez tönkre kell tenni egy, vagy több embert, akkor is megszerzi amit akar. Most pénzt akarnak, mert Ronaldo  és Messi már senkit sem érdekel, most pedig van egy angol gyerek, akire felfigyeltek a szép kék szemei és a kocka hasa miatt, és ezt kihasználják. Kihasználják Louis Tomlinson-t, ő pedig ebből semmit sem vesz észre, ebben pedig az a legrosszabb, hogy  én sem világosíthatom fel, különben elvesztem a munkám… Munka…most nekem kell átvernem, és tönkretennem…meg kell hogy változtassam…

-Harry, itt a kávéd! – integetett nekem Louis, mire feleszméltem, kicsit,…sokat gondolkodom mostanában, vagyis tegnap óta…

-Oh, köszi – mosolyogtam rá.

-Baj van?

-Csak…kaptam egy durva feladatot, és lehet nem kellett volna elvállalnom… - mondtam halkan, végig szemébe nézve.

-Mit kell tenned?

-Átvernem valakit…

Scam | Larry | 1.rész-Focimeccs

Harry

Munka után összeszedtem az ABC sorrendbe rendezett cikkeimet, majd laptopom mellé gyömöszöltem be őket, bár volt pár száz darab, valahogy sikerült benyomnom a táskába. Már este volt, minden koromfekete volt, és autók százai száguldoztak az amúgy is forgalmas úton. Hétfő van, este hét óra, ilyenkor minden tele van autókkal, és egyéb ilyen járművekkel, ugyanis ilyenkor végeznek a legtöbben a munkával, vagy pont, hogy most sietnek be a munkahelyre. Szerencsémre én már hazafele igyekeztem márkás kocsimmal, és folyamatosan kattogott az agyam, egyrészt, valahogy meg kéne úszni a meccsnézést, másrészt, hogy fogom én ezt a Louis Tomlinson-t elcsábítani? Passzív vagyok, ráadásul időm sem nagyon van a találkákra, és ha ez nem lenne elég, a pasi nagy valószínűséggel biszex, ugyanis van egy barátnője, de igen csak a férfiak felé hajladozik, bár nem csodálom…olyan külsővel más nem lehet, csak meleg. Az a lányos haj, oldalfrufru, vékony lábak, kerek, nőies fenék, és a kezei… Nem egyszer láttam már őt focizni a TV-ben, olyan…buzisan tartja a kezét, én sem vagyok különb, de én tudom, hogy meleg vagyok, de ez? Undor ránézni, mégis vele kéne összejönnöm egy csókolózás, vagy egy szeretkezés elejéig. Lehet elég lenne csak lesmárolni, vagy jól leitatni, és mással lekapatni, akkor én is jól járok, és még pletykálni sem fognak.

Sajnos a mai világ ilyen…kapsz egy durva ajánlatot, és vagy elvállalod, és megcsinálod, vagy kitesznek, és akkor sirathatod eddig leélt életedet, mert egész életedben erre a munkára készültél, legalábbis én igen. Kis pisis voltam, mikor úgy döntöttem újságíró,  és interjús leszek, persze sok köze nincs egymáshoz a két dolognak, de így könnyebb kiforgatni más szavait. Nem mondom, mindig is szemétségnek, szemtelenségnek tartottam ezt a részét a munkámnak, de már nem hagyhatom abba. Négy éve azért szenvedek, hogy posztom legyen, hogy felnézzenek rám, négy évembe telt, míg az államban én lettem a legjobb, imádják az írásaimat, imádják az interjúimat és én is imádok beszélgetni az emberekkel, és ezt, amit elértem nem dobhatom el, csak úgy. Minden mocskos dologba belemennék, ha az állásomról, a posztomról van szó, ha kéne egy nővel is lefeküdnék, még ha el is hánynám magam, a munkámat nem hagyom.

Nagyot sóhajtva parkoltam le szüleim háza előtt, majd kiszálltam a kocsiból, és kivettem cuccaim, lezártam a kocsim, majd már siettem is befelé. Mikor benyitottam Robin már a kanapén ült, trikóban, és alsóban, anyám pedig gőzerővel mosogatott, folyamatosan szitkozódva, a nagy mosogatásban és bambulásban észre sem vették, hogy megjöttem, csak amikor becsuktam az ajtót. Anyám ijedten kapta fel a fejét, a hirtelen jött hangra, de mikor meglátta, hogy én vagyok elmosolyodott, és felém fordult.

-Szia, kicsim! – köszönt kedvesen, mosolyogva, mire én szám is felfele görbült. Olyan jó érzés erre hazajönni, hogy várnak rám, és mosolyogva köszönnek nekem. Bár még Robin mindig nem vett észre a nagy bambulásban, azért jól esik erre hazajönni. Ezért nem is költözöm el, mert nincs senkim aki hazavárna, időm pedig nincs magamra, így sem főzni, sem takarítani, mosni meg pláne nem lenne időm, tekintve, hogy a mosógépet máig nem tudom elindítani. Egyszer mostam én, akkor is minden összement, ráadásul összemostam a színeset a fehérrel…mindenünk rózsaszín lett. Azóta sem mertem mosni.

-Szia anya! – köszöntem mosolyogva, majd bekukkantottam a nappaliba –Szia Robin! – köszöntem hangosan, mire nevelőapám felkapta a fejét, és mosolyogva intett egyet.

-Szervusz fiam! Pakolj le, öltözz át, és gyere meccset nézni!  - mondta izgatottam, mire én csak fejet rázva kiléptem cipőmből, majd a lépcső fele siettem. Felmentem a szobámba, lepakoltam a cuccaim, majd meztelenre vetkőztem. Ruháimat a sarokban lévő szennyes kosárba dobtam, majd felkötöttem hajamat és anyaszült meztelenül besiettem a fürdőbe, és a zuhany alá álltam. Megnyitottam a meleg vizet, és élveztem ahogy a meleg vízcseppek végigfolynak minden végtagomon, és felfrissítik elgémberedett testrészeimet, és ahogy lemossák rólam a munka mocskát. Mikor végeztem a zuhannyal, kiléptem a kabinból és elvettem nagy, zöld törölközőmet, amit derekam köré tekertem, majd így mentem vissza szobámba. Megtörölköztem, és a szekrényemhez léptem, amiből kivettem egy bő, és hosszú fehér pólót, ami lógott rajtam, de én így szeretek aludni, lógós pólóban. Magamra kaptam a hosszú pólót, ami combomig ért, majd kerestem egy tiszta alsót a fiókomba, és azt is magamra kaptam. Lábaimat szőrmés papucsomba bújtattam, hajamat nem szedtem szét, békén hagytam egyszerű kontyomat, majd kezembe vettem a táskámat és kiszedtem belőle az összes cikkemet, illetve egy papírt, amire fel kell írom az összes címet, a témát, a sztár nevét, a dátumot és persze, hogy mikor jelent meg a cikk. Egy ideig  gondolkodtam rajta, levigyem-e az összes cikket, de a végén úgy döntöttem csak egy részét viszem, a többit pedig majd a héten csinálom meg, elvégre csak péntekre kell, addigra pedig már végzem vele, legalábbis remélem, ha nem, akkor nem.

Kezemben a cikkekkel, papírral, és tollal siettem le apámhoz, aki már akkor tűkön ült, mikor leértem. Pont abban a pillanatban volt reklám, szóval  nem sokára kezdődik az élő meccs. Letettem a cikkeimet az asztalra, majd azt közelebb húztam magamhoz, és elkezdtem elemezgetni az eddigi írásaim. Mindegyikbe belekukucskáltam, leírtam a témát, a személyt, dátumot, kiadás dátumát. Robin mérgesen méregetett, majd megszólalt.

-Még meccs közben is? Nem lehetne, hogy holnap csinálod meg? – kérdezte mérgesen, mire én felsóhajtottam, és eltoltam magamtól az asztalt és hátradőltem a kanapéban. Lábaimat törökülésbe húztam, kezeimet ölembe ejtettem, és felvont szemöldökkel néztem apámra, akinek elégedett vigyor ült ki arcára –Szerencséd

-Apucinak bármit – rebegtettem szempillát, majd a képernyőt kezdtem nézni, amiben pont kezdődött a meccs. Bemutatták a csapatokat, mit tudom én mi volt az egyik, de a másik a Doncater Rovers volt, mikor apám meglátta őket éljenezni kezdett, engem pedig elkapott a hányinger a csapatkapitány láttán. Hajpánt volt rajta…fehér hajpánt, azon a sápadt, beesett képén. Olyan szarul nézett ki… -És nekem ezt a buzit kéne meghódítani? – kérdeztem hangosan, mire apám értetlenül fordult felém, szemei értetlenséget sugalltak.

-Meghódítani Louis Tomlinson-t? Miről beszélsz?

-Új feladatot kaptam…be kell bizonyítanom, hogy Tomlinson is meleg, de úgy, hogy összejövök vele. Felveszem videóra, ahogy csókolózunk, szeretkezünk és a többi… Ezért kapok 180’000 fontot…és nem dönthettem – mondtam dünnyögve, apám pedig felsóhajtott.

-Azzal fenyegetett meg, hogy kirúg, ha nem csinálod meg? – kérdezte sejtelmesen.

-Igen… És annyi időmbe telt, annyit szenvedtem míg ideáig eljutottam. Nem fogom emiatt a kis hülyeség miatt elrontani –dünnyögtem ismét, mire egy sóhajtást kaptam, majd Robin lejjebb vette a hangot, hogy ne bömböljön úgy a ,,Louis gól rúgott!” mondat, ami senkit sem érdekelt. Utálom a focit, a srác pedig hányadék, fáj rénéznem.

-Megértem Harry, de nem kényszeríthet – mondta apám nyugtatóan, majd tekintete a képernyőre vándorolt, ahol pont a kapitányt mutatták –Nem néz ki olyan rosszul…

-Nem? Ha meleg lennél nem ezt mondanád…nem néz ki dominánsnak – mondtam kicsit morogva, miközben én is a TV-t néztem. Sokszor szoktam ilyenekről beszélni Robin-al, bár nem igazán van képben miről is beszélek, de a szándék megvan, és nekem az számít, hogy szeretne velem beszélgetni.

-Miért? Te alul vagy? – kérdezte döbbenten nevelő apám, mire elnevettem magam. Ne már…mindenki azt mondja dominánsnak nézek ki, pedig nagyon is passzív vagyok, imádom ha egy féri irányít, és én kedvemre huncutkodhatok, ő pedig élvezi, hogy kényeztetem. Imádom mikor hátulról átölelnek, mikor fölém tornyosulnak, vagy amikor bevadulok, és az ágyhoz bilincselem szexpartnerem, aki csak nagyokat nyög, csak a látványomtól, imádom nézni, ahogy arra vágyik, hogy bennem lehessen. Én nem tudnék senkit sem megdugni…én azt élvezem, ha én vagyok alul…ha nőies lehetek.

-Igen, passzív vagyok – feleltem mosolyogva. Engem nem zavar, mint mondtam élvezem, ha valaki irányít. Robin pedig azt gondol, amit akar, nem érdekel, bár egy rossz szava sincs felém ahogy a családom többi tagjának sem, azért gondolom néha idegesítően nőies és hisztis tudok lenni, akármennyire is komoly férfinek látszom, nagyon is csajos vagyok…

-Nem lehet kellemes… - fintorodott el.

-Pedig az… - sóhajtottam fel.

-Nem kérek részletet! – emelte fel két karját, hogy még véletlenül se mondjak egy szót sem a meleg szexről –De ugye azért ügyelsz arra, hogy ne kapj el semmit? – kérdezte aggódva, miközben felém fordult. Szemében valójában aggodalom ült, és láttam tényleg érdekli a hogy létem.

-Persze – mosolyogtam rá nyugtatóan. Nagyot sóhajtva fordult vissza  TV felé, én pedig követtem példáját és a képernyőt kezdtem nézni, amiben össze-vissza rohangáltak a focisták, Louis-al az élen, ám ebben a pillanatban nekiütköztek, így az felesett, és fájdalmasan ordított fel. Még én is felszisszentem a látványra. Louis felállt, bukdácsolva elsétált a pálya széléig, ott pedig szépen kiadta gyomra tartalmát, és pont szemből vették, ahogy egy hatalmasat taccsol. Még a gyomrom is görcsbe ugrott a látványtól, és még véletlenül sem kapcsolták volna ki az ott lévő kamerát, még ráközelítettek. Akkor ez foci, vagy okádó verseny? Miért kell videóra venni, ahogy hány, nyílván nem azt fogják nézni a youtube-on, bár van pár olyan rajongója, aki még erre is képes.

Undorodva néztük a képernyőt, nagy nehezen Louis-t levitték a pályáról, aki majd elájult az önsajnálatban, apám pedig szomorúan sóhajtott fel, majd váltott át a zenecsatornára, ahol valami hülye remix ment.

-Végre együtt tudtunk volna mecset nézni, erre lerúgják… - mondta szomorúan, majd ismét csatornát váltott, ezen viszont valami film ment, de ez  sem érdekelt. Csak a sok hülye, romantikus film, amiken majd elhányom magam, körülbelül úgy mint Louis, csak engem nem videóznának le.

-Sajnálom Robin, tényleg. Egy csöppet sem vagyok kárörvendő – mondtam színészkedve, szempillát rebegtetve, miközben nyakfeszítős pózban néztem rá. Igazából úgy nézhettem ki, mint akinek kitört a nyaka, de akkor is illett ide.

-Gondolom, Harry – forgatott szemet. Ebben a pillanatban huppant le mellé anyám, aki szorosan párjához bújt, Robin pedig puszit nyomott hajára. Igazi szerelmesek…nekem sosem lesz ilyen párom…

-Végre vége annak a hülye meccsnek – sóhajtotta anyu Robin vállába.

-Ha kettesben szeretnétek maradni szívesen felmegyek, viszont ha nem, akkor kérlek ezt mellőzzétek – mondtam fintorogva, anyu pedig csak sóhajtani tudott. Tudja, hogy nem azért mondom, mert undorító, vagy féltékeny vagyok, hanem csak viccelek. Az elején ugyanis azt hitték, hogyha nekik undorító az, hogy én egy fiúval csókolózom, akkor nekem szintúgy undorító, mikor ők csókolóznak, pedig engem egyáltalán nem zavar, de jó ilyenekkel szívatni őket.

-Ugyan kincsem! – legyintett anyám –Egyébként, mi van ezzel a Tomlinson gyerekekkel? Nem hallottam sokat a konyhából

-Sok pénzt ajánlottak a lebuktatásáért. Azt pletykálják meleg, nekem be kell bizonyítanom, összejövök vele, felveszem videóra, ahogy csókolózunk, vagy szeretkezünk, utána megírom cikkben, és felteszem a videót a netre, ezért kapok 180’000 fontot. – hadartam el neki röviden. Rögtön vöröslött a dühtől nem szereti, ha ilyen durva feladatokat bíznak rám, fél, hogy valami nagy pletykába keveredek, amiből már nem húz ki senki. Sosem volt még ilyen, de anyu nagyon fél attól, hogy egyszer nagyot koppanok a főnököm miatt.

-És nem volt választásod? – sziszegte mérgesen.

-Azt mondta kirúg, ha nem vállalom el – rántottam vállat.

-Mi az, hogy kirúg!? Kirúgom én őt a tizedikről! Mit képzel ez, mi vagy? Valami rossz ribanc, aki mindenkit elcsábít? Csak találkozzak vele! – mondta teljesen kikelve magából anyu, már szinte ordított a dühtől.

-Ugyan Anne! Ne aggódj Harry miatt, mindent megold. Olyan sok évébe telt, míg ideáig eljutott, nem rúgathatja ki magát csak úgy – nyugtatta őt Robin. Nem igazán jött be, anya tovább dühöngött, vörös volt még mindig a feje, sosem szerette a főnököm, szerinte őrült, szerintem most megerősítettem benne ezt a tényt. Ugyanis tényleg az, szinte lehetetlen feladatokat bíz rám, és mindig ez a Tomlinson gyerek van a középpontba, unom már… Eddig elég volt azt leírni, hogy milyen díjakat kapott, kivel smárol, ehhez hasonlók, de most meg? Meg kell dugatnom magam, csúnyán fogalmazva. Telebeszélni a fejét, elcsábítani, utána meg terpeszbe rakni a lábam, és várni mikor dug meg. Nem nekem kéne arra ráébreszteni, hogy meleg.

-Rendben, én nem is becsülöm le a fiam, viszont az az ember beteg! Csábítsa el ő! – morgott tovább, majd keresztbe tette lábait, és Robin vállára hajtotta a fejét –De tereljünk, mi újság?

-Nem sok, sőt semmi. Melanie megint azért könyörög, hogy vegyem el – mondtam mosolyogva, még véletlenül sem gondoltam Louis-ra. Nem érdekel, nehogy már még a gondolataimban is ő legyen a középpontban.

-Az a lány…pedig tudja, hogy meleg vagy – nevetett anya, majd hirtelen lefele görbült a szája –Szép pár lennétek, az való igaz…

-Ezt már megbeszéltük…

-Nem édesem, nem undorodom, és nem is nézlek le, ne értsd félre! Én csak az unokákat fogom hiányolni… - mondta szomorkásan. Igen, azt én is sajnálni fogom, mármint, hogy nem lehet gyerekem természetes módon, de még örökbe fogadni sem tudnék, ebben az államban nem engedélyezik, maximum akkor, ha egy nő nevét írom be, mint gondviselőt, például Gemma-ét, akkor lehet gyerekem. Bár szívesen szülnék, és szívesen lennék terhes a gyerekemmel, ez lehetetlen, bár már 2016 van, nem lepődnék meg, ha a képembe röhögnének, és azt mondanák ,,Bármi lehetséges! Hétfőn kettőtől ötig rendelek!”. Persze ugrálva mennék el ahhoz az orvoshoz, aki csak így szembejönne velem…

-Tudom anyu, és nekem is rossz, de ha egyszer nem vagyok nő, sem heteró – mondtam szomorúan, vállat vonva. Ezzel nem tudok mit kezdeni…nem fogok szülni, és feleségem sem lesz, aki szülne nekem, még úgysem, ha eljátsszuk a szerelmespárt, mert az egész állam tudja, hogy meleg vagyok én vagyok ,,Harry Styles a meleg, de szexi újságíró”, minden címlapon így szerepelek, mert igen, egy újságíró is lehet címlapon.

-Ugyan fiam – veregette meg a vállam Robin –Megoldanánk!

-Köszönöm – sóhajtottam fel. Jól esik, hogy törődik velem. Nem lenne kötelessége, mert van egy 32 éves fia, Mike, aki szintén egyedül él, vele is foglalkozhatna, de nem, ő velem foglalkozik, és engem nyugtatgat.

-Egyébként, holnap mikor végzel? – kérdezte anya, felnyögtem.

-Későn, holnap találkozom Louis-al, úgymond barátkozni fogunk, és még utána rohanok vissza egy megbeszélésre, ugyanis a Sony Music nagy ajánlatot tett…ismét

-Mit? – kérdezte Robin.

-Azt még nem tudjuk, de ott kell lennem – rántottam vállat.

-Nem értem mit szeretsz ebben… - mosolygott rám anyu –Csak a sok gond van

-Ugyan már! – legyintettem –Nagyon meglehet szeretni, ha olyan a társaság, és ez a társaság olyan

-Nem ellenkeznek? Nem bántanak? – kérdezte anya aggódva. Felnevettem.

-Nem. Szerencsémre nem, nagyon jól el lehet velük beszélgetni, van egy-két utálkozó, de kit érdekelnek?

-Jól van kicsim… - mosolygott rá anya, majd megnézte Robin karóráján az időt –Már lassan kilenc óra, ideje lenne aludnod – nézett rám komolyan.

-Anya, nem 12.-es vagyok, hanem 29 éves! – nyafogtam fintorogva, mintha valami undorító főzelléket tettek volna elém.

-Ne rinyálj! Nyomás az ágyba! – parancsolt rám nevetve.

-Igenis anyuci – kényeskedtem tovább, majd mosolyogva felálltam a kanapéról –Ne legyetek hangosak! – kacsintottam anyára, aki csak fejet rázott apám pedig hangos nevetésbe kezdett.

-Menjél már Harry! – parancsolt rám Robin, én pedig kuncogva rohantam fel a lépcsőn, majd besiettem a szobámba, és befeküdtem az ágyamba, de nem tudtam elaludni, inkább a telefonomért nyúltam, és elkezdtem a különféle játékaimon játszani, illetve felmentem különféle oldalakra, hogy megtudjam mikor lesz a közelben buli, ahova ellóghatok, és ismét részegen jönnék haza, persze előtte felmennék valaki lakására…

Scam | Larry | Prológus

 Harry

Reggel ébresztőórám hangos csipogása keltett, ami már megszokott, ugyanis lassan tíz éve nem kelt engem senki. Hiába élek a szüleimmel, egyedül tartom el magam. Nagyot ásítva keltem ki ágyamból, majd papucsomba bújtattam lábaim, és szemet dörzsölve csoszogtam ki a fürdőszobába. A mosdókagylóra támaszkodva nézem bele a velem szemben lévő tükörbe, és mit ne mondjak, elég fáradtnak tűntem. Szemeim alatt hatalmas, sötét karikák pihentek, az arcom beesett volt, hajam kusza volt, és még a szemeim is halványabban csillogtak. Lehet nem a cikkel kellett volna foglalkoznom, amit holnap kell majd leadnom. Egész este azt írtam, és néztem át, képeket szerkesztettem, és rengeteg anyagot gyűjtöttem. Hajnalig dolgoztam rajta, ugyanis egész hétvégén nem volt eszembe.

Nagyot sóhajtva nyitottam meg a csapot, majd jó hideg, de egyben frissítő vízzel átmostam arcom, majd a fogkefémért nyúltam,  amire nyomtam egy kis fogkrémet, majd elkezdtem fogamat mosni. Bár felesleges, mert anyám reggelivel köszönt majd lent, nem érdekel, legalább pár pillanatig úgy érzem friss a szájüregem is. Kiöblítettem számat is a frissítő, de egyben jéghideg vízzel, ami kicsit beleütött fogamba. Kezemmel eligazgattam tincseimet, majd mikor láttam tükrömben, hogy elfogadható külsőt nyertem legyintettem magamnak, majd visszasiettem szobámba. Felkaptam alvós alsómra szűk, fekete nadrágom, amit imádnak a pasik, ugyanis tökéletesen kiemeli kerek fenekem, és vékony, formás lábaim. Aztán felvettem egy tiszta, világoskék inget, arra pedig vettem fel egy világos szürke zakót. Felvettem retrós, boszorkány cipőmet*, majd vállamra kaptam oldaltáskám, amiben laptopom pihent, és lefele igyekeztem. Lent, mint sejtettem  anyám már reggelivel várt, és forró, friss kávéval. Rántottám is gőzölögve várt a pulton, és mivel nem tudtam neki ellenállni, rögtön a pulthoz siettem, le sem ültem, állva kezdtem el magamba tömni a meleg reggelit. Utána gyorsan megittam kávém, majd már siettem volna az ajtóhoz, de Robin hanga nem engedte, hogy kinyissam.

-Se szó, se beszéd már mégy is? – kérdezte kicsit sértődötten, mire felsóhajtottam. Nem vagyok kisgyerek, hogy pusziért rohangáljak a házban apámat, és anyámat keresve. Persze, bunkóság szó nélkül elmenni, de ehhez már hozzászokhattak volna.

-Sietek, Robin – néztem rá kiskutya szemekkel.

-Te mindig sietsz… - sóhajtott, majd intett egyet –Nyolcra gyere, meccs lesz! – figyelmeztetett mutatóujját rázva, én pedig csak szemet forgatva nyitottam ki az ajtót, majd kiléptem az enyhe, tavaszi időbe. Az egyik kedvenc évszakom a tél után. Ilyenkor olyan gyönyörű minden. Virágba borul az egész város, minden tele van fehéren, vagy rózsaszínen virágzó fákkal, hóvirággal, ibolyával. Ilyenkor lenne a legjobb sétálni, ha nem lenne messze a munkahelyem.  Kocsival több mint fél óra, szerencsésebb esetben, ha viszont nincs szerencsém elhúzódik egy órára, ugyanis valamikor elkapok egy balesetet, vagy dugót. Így inkább nem sétálnék be London központjába.

Beültem a ház előtt álló márkás, és drága kocsimba, majd táskámat az anyósülésre helyeztem.  Beindítottam a motort, majd az útra kanyarodva elindultam munkahelyem irányába. Híres ez a cég, amolyan Modest! kisegítők vagyunk. Szárokkal interjúzunk,  majd kicsit kiforgassuk szavaikat és cikkekben megjelenítjük. Bár valamikor pont az ellenkezőjét csináljuk, mint amit a Modest! vár, ugyanis valamikor a Sony Music  lekenyerez minket. A pénz pedig mindennél fontosabb ugyebár, és van amikor több millióval ajánlanak többet, mint a Modest!. Aljas munka az újságírás, de erre születtem. Ilyenkor tudja meg az ember, hogy egy sztár ugyanolyan senki mint te, vagy a világ legszegényebb gyereke. Senki sem több, a pénz csak eszköz, de az életet nem tudod megvenni, és ez engem kikészít. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom az ilyen életet, megmondják mit, hogy csinálj, mit egyél, mit hordj. Nekem nem parancsolnak, nekem mindössze a cikk témáját írják a elő, a többit úgy alakítom, ahogy szeretném.

Nem lehettem messze a munkahelyemtől, mikor egy szép nagy dugóba hajtottam egyenesen bele. Előttem vagy száz kocsi állt, és dudált, mások kiszálltak a kocsiból, és előre rohantak. Remek, még egy baleset. Mivel ez a legforgalmasabb út, itt van a legtöbb, és sokszor a legtragikusabb baleset. Szörnyű, és erről nem csak az autót vezető sofőr tehet, az ember is, mert nem figyel, és rohan, mint állat, pedig…felesleges, bár én is sietnék, de nálam már megszokott a késés.

Nehezen elindult a sor, így én is döcögve eltudtam indulni. Valójában nem baleset volt, mindössze defektet kapott egy autó, és ahhoz rohantak, hogy segíthessenek. Legalább nem kellett sokat várni. Alig pár perc múlva már a cég parkolójában kerestem egy szabad helyet, amit majdnem a végén találtam, de nekem az is tökéletesen megfelelt. Kiszálltam kocsimból, vállamra kaptam táskám, majd igyekeztem befelé, mert a főnök szétszed. Berohantam a hatalmas épületbe, ahol recepciós már messziről megismert, és integetett.

-Jó reggelt, Harry! – köszönt kedvesen a vörös hajú, mosolygós nő, akinek szintén mosolyogva kívántam minden szépet és jót. A lift fele igyekeztem, és nagy szerencsémre el is kaptam egyet, sietve beléptem a mozgó dobozhoz hasonlító akármibe, majd megnyomtam a 10-es számot, így a lift egy csilingeléssel jelezte elindultunk. Utáltam ezt a fémdobozt, mindig féltem, hogy megáll, vagy leszakad, egyszerűen rémisztő volt, hogy mozog ez az akármi. Még egyet csilingelt a lift, ami már azt jelezte a 10. emeleten vagyok, kinyílt az ajtaja, én pedig szinte rohantam az irodámba, aminek feltéptem ajtaját, majd az íróasztalomhoz rohantam. Letettem táskámat az asztalra, közben levettem zakómat, amit egyszerűen a székemre terítettem, majd gyorsan leültem székembe, és előkaptam a múlt heti befejezetlen cikket, amit viszont ma kéne leadni. És, hogy miről szólt? Az új csapatról, a Doncaster Rovers-ról, aminek amúgy nem tudom mi köze van Londonhoz, mikor Dancasteri csapat, bár elég híres lett, de csak azért, mert jó a csatár, és a kapitány. Én nem szeretem a focit, csupán csak Robin kedvéért szoktam nézni, nagyon ritkán, általában akkor a Doncaster Rovers játszik…

Nagyot sóhajtottam, ezzel egyidejűleg kopogtak az ajtómon.

-Tessék! – szóltam ki kedvesen. Melanie nyitott be, a titkárnőm, ugyanis még azt is kaptam. Egyébként a főnököm lánya, és egyidősek vagyunk, gyerekkorom óra ismerem őt, ugyanabba az általános iskolába jártunk, ugyanabba a gimibe, és ugyanabba a főiskolába. Hosszú, szőke haja kontyba volt fogva, halvány barnás színnel volt kifestve szemhéja, egy gyönyörű világoskék blúz volt rajta, amit egy szintén kék, de sötétebb színben pompázó szoknyához vett fel, fekete cipővel. Úgy őszintén, szerintem öregítette ez a kék…nem volt rossz.

-Szia Harry! – mosolygott rám, majd becsukta maga mögött az ajtót.

-Szia Melanie! – köszöntem neki én is mosolyogva –Mi a helyzet?

-Nem sok, sőt velem semmi – rántott vállat –Viszont már apám nagyon vár

-Igen? A cikket is?

-Nem, átadta Malik-nak, mert sírt a szája a féltékenységben, pedig ő is nagyon jól ír, nem értem mi baja – rántott vállat a lány –Egyébként, jött pár leveled, elküldjem az otthoni címedre, vagy hozzam be ide?

-Hozdd be ide – legyintettem egyet, majd felálltam –Üzenem Zayn-nek itt van a befejezetlen cikk, ha ihlet kéne szívesen kölcsön adom – mutattam a cikkre, mire Melanie bólintott.

-Rendben, átadom – mosolygott rám.

-Oh, kérlek, tedd ABC sorrendbe az eddig megírt cikkeimet, este rendszereznem kéne, ha sorrendbe rakod könnyebb lesz – kértem őt kedvesen, mire felsóhajtott.

-Persze, megcsinálom

-Köszönöm! – intettem neki egyet, majd kiléptem az irodámból, és jobb irányba fordultam. A folyosó végén a főnököm irodája várt, kopogtam kettőt, mire egy hangos ,,Gyere!”-t kiáltott ki. Be nyitottam, főnököm feje vörös volt,  szinte füstölt a dühtől  -Melanie azt mondta várt engem

-Az nem kifejezés, Harry! Megesz az ideg! – nézett rám perzselő tekintettel –Merre volt eddig?

-Dugó volt, most jöttem – mondtam halkan. Nem szerencsés egy mérges Henk-el beszélgetni, ilyenkor ölni képes.

-Remek, én pedig ajánlatot kaptam, amit magára szeretnék bízni – mondta egy csöppet nyugodtabban –Üljön le! – mutatott a vele szemben lévő székre, én pedig leültem vele szemben, keresztbe tettem lábaim, majd összekulcsoltam ujjaimat, és izgatottan néztem rá. Kíváncsi vagyok ezúttal milyen feladatot bíz rám. Mostanában olyan semminő munkáim vannak, remélem ez izgalmasabb lesz.

-Hallgatom – bólintottam egyet, mire felsóhajtott.

-Ismeri, Louis Tomlinson-t?

-Aki a Dancaster Rovers kapitánya?

-Igen, Igen. Nos…le kéne lökni a ranglétra tetejéről, ugyanis nagyon kiszorítja Messi-t, illetve Ronaldo-t is, ráadásul az énekesekről is elvonja a figyelmet, kaptunk ajánlatot a Modest!-től és a Sony Mucis-tól is, én a Modest! ajánlatára reagáltam…

-Mit kéne tennem? – kérdeztem felvont szemöldökkel, nagyon nem tetszik ez nekem. Rossz előérzetem van, eleve utálom a focit, de még ez a gyerek is..

-Ugyebár, meleg vagy

-Úgy van – bólintottam egyet –Ez miért lényeges?

-Azt pletykálják Louis is meleg, azt mondják megváltozott, és nagyon sokan állítják azt, hogy látták férfivel – kezdte el mesélni, én pedig egyre idegesebb lettem. Érzem valami lesújtót mondd –Nos, el kéne csábítani. Jöjjön vele össze, csókolózzanak, szeretkezzenek, mindegy mi, csak vegye fel videóra, majd írjon róla egy cikket! – szinte könyörgött, hogy vállaljam el. De ez aljasság! Pont én tudom a legjobban, milyen rossz érzés mikor kihasználnak, erre nekem kéne egy sztárt? Nem…nem az én műfajom, hiába vagyok újságíró ez nem nekem való feladat.

-Nem vállalom el! – mondtam határozottan, mire a főnököm felnevetett.

-Nem kérdeztem. Meg kell csinálnia, egyrészt, jól fizetnek, másrészt, ha nem csinálja meg kirúgom! – fenyegetett meg, én pedig nagyot nyeltem. Nem is tudom…ez…bunkóság. Kihasználni egy fiatal férfit? Ráadásul nem is tudja, hogy meleg? Áh, nekem ez sok, de a munkámat viszont féltem. Annyi évembe telt, míg ilyen híressé váltam, míg kivívtam a tiszteletet. Nem dobhatom csak úgy el…

-Mennyit kapnék?

-Ha meg vagy a bizonyíték 180’000  fontot

-Az sok…

-Bizonyám, és maga a legjobb a cégnél, netalántán adjam át Malik-nak?

-Nem…elvállalom – sóhajtottam fel –Bár nincs választásom

-Így van

-De…hogy jöjjek vele össze? Nyílván ismer…szóval..

-Holnap egy kávézóban lesz, egyedül, minden kedden abba a kávézóba megy, csatlakozzon hozzá, hitesse el vele, hogy nem akar róla cikket írni, majd adja be neki, hogy imádja a focit. Haverkodjanak, kérje meg, had mehessen el az edzéseire, meccseire és a többi. – rántott vállat Henk, majd gyorsan karórájára pillantott –A hétszenségit! A nejem megöl, már az étteremben kéne lennem! Igyekezzen kifele Styles, dolgom van! – intett nekem főnököm, én pedig sóhajtva felálltam a székből, majd kimentem az ajtón. Meglepő módon az ajtó előtt Zayn állt, akinek ravasz vigyor éktelenkedett arcán, ugyanis ez a legundorítóbb vigyora. Mint valami részeg elmebeteg.

-Szervusz Harry! – köszönt vigyorogva –Hogy vagy? Van már valakid? A múltkor azt mondtad volt egyéjszakás kalandod, nem hívott azóta sem? – kérdezte meglepően kedvesen. Érdekes…eddig nem szólított Harry-nek, mindig buzeráns, vagy buzika, netalántán trópusi voltam…vagy hercegnő. Most pedig életében először normálisan kimondja a nevem, miben sántikál már megint?

-Szia Zayn, nem nincs senkim, és a pasas sem hívott – meséltem szomorúan –Pedig jól nézett ki

-Ugyan! – legyintett –Találsz nála jobbat, akinek nem csak szexre kellesz – sóhajtott fel szomorúan. Több mint hét éve halt meg a menyasszonya, azóta sem volt senkije…és a nőkhöz sem úgy viszonyul már. Emlékszem a temetés után egy héttel részegen jött be órára, ugyanis akkor még fősulisak voltunk, és ő is ugyanoda járt, ahova én.

-Reméljük. És te? Hogy vagy? – kérdeztem vissza illedelmesen, mire elnevette magát.

-Elvagyok, csak sok a munka…megkaptam a cikkedet. Csak nem új feladatot kaptál?

-De, de. Jó nagy feladatot

-Sokat fizet? – kérdezte sejtelmesen.

-Sokat

-Akkor meg ne bánkódj, a pénz nyugtat – veregette meg vállamat, majd hátat fordított nekem, és elindult az ellenkező irányba.

-De nem boldogít… - suttogtam magam elé. Remek feladat, nem mondom, csináljak egy elméletileg heteró férfiból meleget, és legyek a bizalmasa. Hogyan csináljam, ha én vagyok Harry Styles? Minden sztár ismer, de mi van, ha Louis pont nem? Akkor is rájönne előbb utóbb, hogy újságíró vagyok, és átverem. Vagy…nem. De ha jól tudom barátnője van, őt is valahogy el kéne tűntetni akkor… De hogy csináljam? Sosem csináltam még ilyen, nem volt hosszú párkapcsolatom…hogy tudnám meghódítani? Eddig mindenki engem hódított meg, nem én mást…

Ezek a gondolatok cikáztak fejemben, miközben én az irodámhoz értem. Mikor benyitottam egy dalolgató Melanie fogadott, aki az írásaimat pakolgatta ide-oda. Nem tudom mit dúdolt, de magas hangja tisztán csenget, kellemes volt, simogatta a dobhártyámat.

-Oh, Harry! – fordult meg pirulva az eddig nekem háttal álló lány –Már végeztetek is?

-Persze, apád sietett

-Igen, igen…anyámmal ebédel. Ma van a házassági évfordulójuk, ilyenkor mindig romantikáznak, nélkülem – sóhajtott fel –Ilyenkor úgy sajnálom, hogy meleg vagy…olyan jó pasi vagy pedig – mondta szomorúan, miközben füle mögé tűrt egy kontyából kiszabadult tincset. Felnevettem. Mindenki ezt mondja, hogy jól nézek ki, csak néha…túl nőies vagyok.

-Ugyan Melanie, nem vagyok olyan jó pasi. A mosógépet máig nem tudom elindítani

-Attól még szívesen hozzád mennék – mosolygott rám –Kedves vagy, jó szívű, és irtó szexi, minden nő álma… Nem akarsz gyereket? Úgy őszintén, szívesen szülök neked! – nevetett jó ízűen, mire én is folytattam kacagásom.

-Nem, még nem szeretnék, de ha változna valami neked szólok először – mondtam nevetve, mire sóhajtott.

-De most komolyan Harry, nem akarsz elvenni? Tudok főzni, mosni, takarítanék is, házam is van. Nekem lenne a legszexibb férjem a környéket – nevetett tovább.

-Sajnálom, az egész állam tudja, hogy meleg vagyok, nem hinnék el – mondtam legörbülő szájjal, majd az íróasztalom mögé sétáltam, és leültem székemre. A lány szembe fordult velem, így ő az asztal másik végén állt.

-Sosem voltál nővel?

-Hányingerem volt csupán csak a gondolattól is, hogy le kell fektetnem egy nőt. Még elképzelni sem mertem, hogy néz ki egy nő meztelen – mondtam grimaszolva.

-Hááát, az igaz amióta csak ismerlek fiúkkal vagy

-És mióta is ismersz?

-Húsz éve…

-Akkor meg? – nevettem hangosan, mire ő csak vállat vont. Sokszor mondta már, hogy jól nézek ki, és én el is hiszem neki, de ez identitásomon nem változtat semmin. Igaz kedves lány, jó szívű és nem is csúnya, de nekem nem álom csajom van, hanem álom pasim, akit évek óta keresek, de teljes egészében senkiben sem találtam meg, azt, amit kerestem, csupán csak egy kis töredékét.

Messages | Larry | OneShot (+18)

Sziasztok! 

Ezzel a történettel/OS-el térnék vissza, amit egy kedves olvasóm kért tőlem, remélem tetszeni fog, bár még nem vagyok e legjobb állapotban, ez a OS-en látszódni fog, megpróbálom magam aktivizálni! Köszönöm türelmeteket! :)

Harry Potter Larry verzióban érdekelne valakit? Kérlek kommenteljetek - ha valaki nem látta  még fbn - nagyon fontos lenne! Elvégre ketten írnánk, de ha nem érdekel senkit, minek kezdjünk bele? :) Jelezzetek, teszek ki szavazást is!

Szép hétvégét!

Kellemes olvasást!

Lauren

Louis

Szomorúan és fáradtan keltem fel, tudatában annak, hogy Harry nincs itt velem, és egy-két hétig nem is lesz. Los Angeles-ben van, és minimum egy hétig nem is jön haza, fontos üzleti útra ment, engem pedig itt hagyott egyedül. Én pedig nem akarok itthon lenni egyedül, és már nagyon hiányzik Hazz. Alig két napja ment el, de máris hiányzik a közelsége, a csókja, a hatalmas lapát kezei amik mindig erősen markoltak hajnalok, hajnalán, és hát persze maga a perverzsége az, ami nagyon, de nagyon hiányzik. A perverz beszólásai, az utalásai, a jelzései, például az ujj nyalogatás, ami egyértelműen arra utal a számat akarja, és nem is akármién szeretné érezni. És már két napja semmi. Nem hív, nem ír, semmi. Pedig már nagyon hiányolom a kényeztetést.

Morogva keltem ki az ágyból, majd kimentem a fürdőbe, hogy megmosakodhassak. Úgy döntöttem nem öltözök fel, hanem egésznap az ágyban döglök és hülye filmeket nézek, hátha ezek feldobnak, közben pedig megpróbálom felhívni Harry-t, bár kétlem, hogy felvenné. Miután végeztem lerohantam a konyhába, hogy valami ehetőt keressek a hűtőmben, találtam is vajat és felvágottat, amit rögtön az asztalra dobtam, és előszedtem a szendvicshez szükséges kellékeket.

Szendviccsel a tányéromon ültem le az asztalhoz, majd magam elé vettem telefonom, amit tegnap lent felejtettem, nem csoda, hogy Harry nem hívott… Gyorsan feloldottam, és hát…kicsit elszégyelltem magam. 10 nem fogadottam volt Harry-től, és üzenetem Twitteren.

Ha velem volnál...|Larry| Verseny Novella

Mintha csak tegnap lett volna, mikor élettelen, hideg testedet a kezeim között fogtam. Mintha tegnap zokogtam volna torkom szakadtából, mintha tegnap hibáztattam volna magamat a történtek miatt. Pedig ennek már hat hónapja, Louis. Hat hónapja éltem ezt meg. Hat hónapja jöttem vissza, de elkéstem. Ha előbb jövök, most velem lehetnél, de nem tettem. Fontosabbnak tartottam a főiskolát, mint téged, pedig tudatában voltam annak, hogy még labilis vagy. Várhattam volna még egy évet a főiskoláig, és akkor megmentem az életed. De nem tettem. Önzőmódon átnéztem rajtad, nem vettem figyelembe a könnyeid, és tessék. Elveszítettelek, örökre.
Mit meg nem adnék azokért a gyönyörű kék szemeidért, amik mindig vidáman, szeretetteljesen néztek rám, de mikor aznap a kezemben fogtalak fakó volt, és rideg. Láttam benne a csalódást, Louis, láttam a fájdalmad, és rájöttem, hogy miattam volt. Miattam szenvedtél három hónapot, és most is csak egy levelet írok, ahelyett, hogy öngyilkos lennék. De az is önzőség volna. Akkor láthatnálak, és az nem lenne fair. Én nem kínlódtam annyit, mint te, az alatt a három hónap alatt. Maradok, és élek. De kínkeservek közt, mert nem lehetsz velem.
Mikor rád találtam, Louis, egy világ omlott össze bennem, és gyengének hittelek. De aztán rájöttem, te vagy a világ legerősebb embere, mert nem könyörögtél, hogy menjek haza hozzád, hanem tűrtél. De ebből a tűrésből sokkal rosszabb lett, mint depresszió. Sokkal rosszabb…
A szüleid engem hibáztattak a történtekért, szerintük magammal vihettelek volna. És igazuk van, drágám. Elvihettelek volna, és mellettem lehettél volna, de önző módon azt feleltem: Nem. Mert féltem. Nem tudom elmondani mitől, de féltem. Lehet, attól, hogy nem bírtam volna eltartani magunkat, lehet attól, hogy újra depresszióba esel, lehet nem akartalak elválasztani a családodtól.  És most elválasztottalak tőlük. Mindanyuktól.
A testvéreid ki nem állhatnak, mindannyian haragszanak, persze jogosan, de akkor is furcsa  egy ilyen feszült légkörben lenni. Még sosem éreztem ilyet. Ilyen undort valaki iránt. Nagyon szerettek téged, Louis, nem tudom miért sírtál át éjszakákat, mondván: Utálnak a szüleim. Dehogy! Szerettek, és még mindig szeretnék, drágám. Ahogy én is. Az első pillanattól kezdve.
Emlékszel rá? Az első pillanatra? Gyönyörű volt! A parkban olvasgattam, te pedig a húgaiddal sétálgattál, és valamiért meglöktek, így az ölembe estél. Már akkor feltűntek a férfias vonásaid, a hófehér fogaid, a gyönyörű mosolyod, a csillogó, mindent eláruló szemeid, és persze a puha arcod. Már akkor meg akartalak csókolni, ismeretlenül. Mert egyszerűen gyönyörű voltál, egy földre szállt angyal, aki jött megváltani az életem. És sikerült is. Fényt vittél a szürke hétköznapokba, elérted azt, hogy úgy szeresselek, mint soha senkit. Szerelmet vallottam neked, amit szintén nem ért el nálam senki, de te…te teljesen más voltál, mint az addigi fiúk.
A boldogságom csak fokozódott, mikor a családod is befogadott. Már aznap az esküvőről kérdezgettek, hogy mikor szeretnénk gyerekeket. Csodás apa lettél volna, igaza volt édesanyádnak. A világ legjobb apukája lehettél volna a gyerekünknek. Tudod, én sosem akartam gyereket. Nem szerettem a gyerekeket, de melletted jó szülő lettem volna, mert segítettél volna mindenben. Olyan dolgokat tanítottál volna meg a gyerekekkel kapcsolatban, amit még egy szakosodott orvos, vagy professzor sem tudna elmondani, mert fogalma sincs róla. De te száz ilyen orvosnál is többet értél volna gyereknevelés témában.
A  boldogságom tetőfoka pedig az volt, mikor ,,Igen”-t mondtál nekem. Nem lett valami romantikus a ,,leánykérés”, de annak ellenére igent mondtál. Abban a pillanatban szárnyaltam. Rózsaszín felhők között szárnyaltam, ami a te szerelmed miatt volt. Sosem voltam olyan boldog, mint akkor voltam.
Utána persze jöttek a tervek, megvolt az esküvőnk időpontja, elkezdünk vásárolgatni, építkezni. Louis, ma lenne az esküvőnk. Ma mondtad volna ki újra a boldogító igent, és szerelmet, hűséget fogadtunk volna egymásnak. Biztosan gyönyörű lettél volna fekete szmokingban. Nagyon szexi, férfias, és egyben gyönyörű, míg én ocsmány. Még ki is nevettél a ruha üzletben, hogy milyen furcsán nézek ki öltönyben. Hát igen…neked viszont tökéletes volt. Ahogy én is tökéletes voltam a számodra. Mindenki el tudna rólam mondani száz és száz rossz dolgot, te egyet sem tudtál volna, mert neked azokkal a tulajdonságokkal voltam tökéletes, hibátlan, de csak neked. Senki másnak nem lettem volna értékes, csak is neked.
A helyszín is gyönyörű volt, drágám, nem csak te, de persze te mindent felülmúltál. A tengerpart tökéletes helyszín volt. Gyönyörű, és romantikus. Mindig is tudtad, hogy hogyan lágyítsd meg a szívem még jobban. Nos, ezzel könnyeket idéztél elő. Mikor megláttam először elsápadtam, és vártam azt a jó ízű kacajt, ami az én reakcióm miatt lett volna, és, hogy még viccesebb legyen a helyzet elmondtad volna, hogy nem ez lesz a helyszín, mert drága, de nem. Átölelted a derekam, belecsókoltál a nyakamba, és azt kérdezted, hogy: Megfelel? Szerinted is szép? Akkor kezdtek el folyni a könnyeim, mert nekem kerestél helyszínt, nem magadnak. Az én véleményem számított. És Istenem, Louis! Olyan…olyan romantikus volt az egész!
Aznap én voltam a világ legboldogabb, és legszerelmesebb embere! Emlékszel, hogy háláltam meg? Persze, hogy perverz módon szex-el. Még mindig a fülemben cseng élvezetes nyögésed sorozata, a sóhajaid, a kívánságaid, amiket zokszó nélkül teljesítettem, mert akkor én szerettelek volna boldoggá tenni. Remélem sikerült. Én élveztem, még sosem szeretkeztem ilyen élvezetesen. Még sosem hallottam tőled olyan hangos, élvezetes nyögéseket, suttogásokat. Mindig olyan csöndes, és nyugodt voltál, de akkor vad. Vadul csókoltál, erősen markoltál, és erőszakkal húztál magadra. Látod, milyen sok színű vagy, még szex téren is?
Na és persze a másnap. Ágyba hoztad a reggelit, és ráadásul a kedvencemet, ami Isteni finom volt! Szerencséd volt, hogy visszabújtál akkor mellém, úgyis visszarántottalak volna, hogy halálra csókoljalak, hogy végig pusziljam az egész arcodat, végül pedig szenvedélyes csókba vonjalak. De visszafeküdtél, nem kellett könyörögni, de ezeket anélkül is megtettem. Az pedig csak ráadás volt, mikor elkezdtél etetni. Nekem kellett volna téged, de te beelőztél. Mondd, Louis, tényleg ennyire szerettél? Hogy bármit megtettél volna értem? Tényleg? El sem tudod képzelni milyen boldoggá tesz a tudat, hogy csak velem voltál ilyen!
Elfelejtetted a depressziódat is, nem foglalkoztál vele, kezdtél javulni. Remélhetőleg én is segítettem ebben. De, még mindig nem tudom, miért voltál depressziós? Egyáltalán nem látszott rajtad! Mindig vidám voltál. Vagy csak mellettem voltál jól? Ha otthon hagytalak a sarokban gubbasztottál, és sírtál? Miattam kezdtél el javulni is? Louis, erre adj választ kérlek! Tudnom kell miért voltál depressziós!
Kezdtél javulni, de még mindig labilis voltál. Furcsa mód a főiskola előtt pár héttel hajlamos voltál rá, hogy egésznap a szobánkban gubbasztottál, és lested a kikapcsolt TV-t. Furcsa voltál, de mindig sikerült valahogy kizökkenteni ebből a furcsa állapotból, és olyankor újra boldog voltál. És…imádtam, mikor boldog voltál. A gyönyörű mosolyod volt az, ami engem is boldoggá tett. Olyan…szép voltál mikor olyan huncutul, vagy szexisen elmosolyodtál.
De aztán…aztán jött a szeptember, és elkellett mennem a főiskolára. Még mindig élénken él bennem a veszekedésünk, a zokogásod, a könyörgésed, a csapkodásod. Minden. Aznap a kanapén aludtál, és olyan szörnyű volt! Mikor lejöttem a lépcsőn hallottam ahogy szipogsz, és láttam a szürkületben, ahogy egy párnát ölelsz. Annyira fájt, drágám! Mégis…mégis önzőmódon elmentem főiskolára, és otthon hagytalak egyedül….te pedig három hónap alatt szörnyűségeket csináltál. Éheztetted magad, hánytattad magad, vagdostad magad, és még a droghoz is hozzányúltál. Akárhányszor Skype-oltunk mindig bevoltál lőve, de te csak azt mondtad: Fáradt vagyok. Én hülye pedig el is hittem. Mit csináltál volna, amiben elfáradsz? Maximum felsétálsz édesanyádékhoz. És még mindig nem esett le a tantusz. Hülye voltam, Louis. Húzott haza a szívem, de nem jöttem, betudtam a honvágynak, de…valami szörnyűség történt!
Vérbe fagyva találtam rád. Már akkor két napja halott voltál. Jég hideg volt a tested, a szemeid nyitva voltak, és vádlón néztek rám. Mikor megláttalak elkapott a sírógörcs, de még arra sem volt erőm, hogy elájuljak, csak sírva a testedhez rohantam, ami a padláson volt, egy ócska matracon. Szinte kék voltál, és nem az a puha felszínű bőr fogadott, mikor magamhoz húztalak, és átöleltelek, nem. Érdes volt, száraz, és durva. Egyszerűen…nem ismertem rád. Olyan…más voltál. Mintha nem is a te tested feküdt volna élettelenül az ölemben. Először folyamatosan azt motyogtam: Nem Louis! Nem, az nem lehet! De aztán, megláttam a gyűrűt. Azt a gyűrűt, amit előtte pár hónappal az ujjadra húztam. Azt volt a bizonyíték arra, hogy te vagy. És…akkor kezdtem el torkomszakadtából sikítani, hogy: NEM! NEM LEHET! LOUIS! LOUIS! De..mind hiába. Hiába sikítottam, az ölemben fekvő, hideg test nem támadt fel, élettelenül feküdt ott tovább. A mellkasomra húztalak, nyomtam egy utolsó csókot az ajkaidra, majd lecsuktam szemeidet. Azokat a gyönyörű szemeidet, amiket soha nem fogok már látni.
Ha a gyilkosságod egy kínszenvedés volt, akkor a temetés volt a ráadás. Kínlódtam. Nem akartam, hogy föld alá rejtsék a gyönyörű, tökéletes tested. Ott is ordítottam, a koporsóra rogytam, és folyamatosan ordítoztam, hogy: Nem temethetik el! De eltemettek. Apám könnyeivel küszködve kapart fel a koporsódról, ami gyönyörű barna volt, akárcsak a hajad, majd szorosan magához ölelt, és kényszerített arra, hogy végig nézzem azt, ahogy leeresztenek a mélyre, ahonnan már semmilyen emberi lény nem fog kiemelni, hanem ott fogsz elporladni. Az a gyönyörű, érzelmekkel teli test elveszik a föld alatt, pedig…még…élhetett volna. De én tönkretettem a test lelkét, és szívét. Összetörtem. És ez annyira fáj, Louis! Drágám, én azt akarom, hogy újra mellettem légy, de…de ez nem fog megtörténni. Tudod milyen rossz ez? Tudni, hogy már soha nem lehet az enyém?


Könnyeimmel küszködve írtam meg neked e levelet, hogy elmondjam, mennyire szerettelek, és szeretni is foglak, és, hogy bevalljam neked, Isten előtt, hogy miattam lettél öngyilkos. Én kergettelek a halálba…miattam vagy ott, lent a föld alatt.
Szeretnék tőled bocsánatot kérni minden hibám, rossz döntésem miatt, s bár már késő, bocsánatodért esedezem. Kérlek, bocsáss meg nekem, Louis! Nagyon szeretlek!

Csókol: Harry

A könnyeim patakokban folytak, miközben a levelet a sírkőre helyeztem. Tettem rá egy mécsest is, hogy ne fújja el a szél, s bár tudtam, Louis sosem fogja ezt elolvasni, a szívem megnyugvásra lelt, mert…letudtam írni mennyire szeretem, és szerettem. Hogy mennyire tiszteltem azért, aki, és mennyire köszönöm, hogy velem volt. Elmondhattam mennyire sajnálom, hogy nem vettem figyelembe, hogy önző voltam. De én csak jót akartam. Diplomát szerezni, dolgozni, és eltartani magunkat, azért szerettem volna annyira főiskolára menni, de…rosszul tettem. Néha a jó szándék is rosszra vezet. Sajnos, ez nálam is így volt. Csak remélni tudom, hogy Louis ezt tudja, és a hibáim ellenére is szeret, és megbocsájt nekem.
A sírástól remegve indultam el a sírtól, de előtte még utoljára végig simítottam szerelmem nevén, és születési évén, a mostani évre pedig rácsaptam, mert miattam volt odaírva az a szám.
Louis William Tomlinson
1991.-2015.
Eljöttem sírtól, és a buckákat megpróbálva kikerülni sétáltam el a kocsimig. Mikor odaértem megfordultam. A szél hirtelen kerekedett fel, s belekapott hosszú hajamba, ami ennek következtében oldalra került. Visszanéztem Louis sírjára, ami fehér márványával kitűnt a többi, szürke, vagy fekete sír közül.

-          Szeretlek, Louis!- suttogtam magam elé, majd egy csókot küldtem Louis-nak, és beszálltam a kocsimba, amit rögtön be is indítottam. Bár a könnyeimtől nem láttam, muszáj volt onnan eljönnöm, mert megint zokogva rogytam volna Louis sírjára, bocsánatért könyörögve.