Harry
Louis csak ült és nagy szemekkel nézett rám, míg én engem mardosott a bűntudat, nem kellett volna elmondani, elvégre őt kéne átverni. Olyan hülye vagyok…vagy inkább kétségbeesett. Hogy csábítsam el? Most beszéltünk másodszor és ezek után hogy lesz? Azt mondom ,,Találkozhatnánk még” vagy ,,Imádom a focit, elmehetek a meccseidre?”, nem hangzik csajosan?
Nagyon sóhajtott, majd lehunyta szemeit. Remélem nem jött rá…
-Átkozott média, mikre rá nem vesz – nevetett cinikusan. Nem jött rá, hála a jó Istennek. Bár igaza van, a média csodákra képes, ha kell férfiből nőt varázsol, vagy pont fordítva. És én utálom ezt, de erre készülök tíz éve, nem fogom csak úgy eldobni magamtól, szóval lefekszünk Louis Tomlinson-al, felvesszük videóra, és egy életre megutálom a focistákat.
-Igen… Így van – sóhajtottam fel, majd kezembe vettem csészémet és beleittam a kávémba. Nem volt olyan jó mint anyué, de elfogadható íze volt. Egész kellemes.
-Akkor miért vállaltad el? – kérdezte felvont szemöldökkel.
-Te nem vállalnád el 180’000 fontért?
-Dehogynem, még meztelenül is szaladgálnék! – nevette el magát –Szóval ennyit kapsz?
-Körülbelül – bólintottam és ismét beleittam a kávémba, amit Louis álmos szemekkel nézett. Most az ivásom unalmas, vagy a téma?
-Akinek jól megy – hümmögött egyet.
-Ki beszél!?
-Jól van, jól van – mondta nevetve, kezével hadonászva –Nekem is jól megy, de nekem szaladgálnom kell le-fel! – védte magát, még kezeit is maga elé emelte, de szája mosolyba futott, szemei csillogtak, örült, hogy kicsit kikapcsolódhat. Úgy látom összejön ez nekem, csak a bizalmát kell megszerezni, és bumm…
-Neked meg nem kell majdnem 12 órán keresztül egy kényelmetlen székben ülni, és gépelni ezerrel! – vágtam vissza, mire beharapta a száját, és bólintott. Nem azért, de…rohadt szexi volt…most férfias volt az amúgy nőies arca és szája…most!
-Látod? Máris ismerkedtünk! Most már tudom, hogy fél napot dolgozol, minimum – mosolygott rám, mire én csak hümmögtem. Voltam én már bent 16 órát is, igaz akkor is alig bírtam hazakecmeregni, de volt olyan, hogy bent ragadtam, mert annyi volt a munka. Ez meg? Rohangál össze-vissza egy guruló akármi után, aminek a neve ,,labda”, de mit sem ér. Mindig is utáltam a focit, inkább barbiztam Gemma-val, de sosem fociztam.
-Minimum – erősítettem meg – Mikor hogy, van mikor több órát vagyok bent… - sóhajtottam fel –De a foci kikapcsol – hazudtam egy nagyot. Csak úgy sóhajtottam ezt a mondatot. Louis szeme felcsillant, és rögtön közelebb hajolt, hogy jobban tudjunk beszélgetni.
-Igen? – kérdezte kíváncsian, fogadni merek a szíve most ezerrel ver –Kedvenc csapatod?
-Szerintem egyértelmű – hajoltam hozzá közelebb, hogy szájára lehelhessem e pár szót. Egy pillanatra lehunyta szemeit, majd ismét kinyitotta. Szemeiben gyermeki szikra lobbant, mintha egy tíz éves gyerek ült volna velem szemben, akinek azt mondta az apukája nagy focista lesz. Úgy látom gyerekkori álma, hogy híres focista lehessen. És én majd egy életre megutáltatom vele…
-Doncaster Rovers? – kérdezte izgatottam, mire bólintottam. Szája majd szétszakadt a hatalmas mosolytól ami végighúzódott arcán –Komoly?
-Ahha, kérhetek autógrammot apámnak? – kérdeztem lágyan, mire csak bólintott, és lenyúlt maga mellé, ugyanis ott volt mellette egy hátizsák. Annyira örült magának, mint egy gyerek, aki büszkén mutogatja a rajzait a szüleinek, ő úgy húzott elő egy képet, amit ő van, és egy alkoholos filcet, amivel ráfirkantotta nevét a képére, majd elém tolta, én pedig kezembe vettem, és megnéztem aláírását, ami kacifántos volt ugyan, de mintha egy gyerek össze-vissza írását láttam volna, smile-val.
-Aranyos az aláírásod – néztem rá mosolyogva, mire ő csak bólintott.
-Mondták már – mondta kicsit izgulva. Kis édes, mennyire örül magának…mint egy gyerek…még mindig egy kisgyerek…akit szétszed majd a média…miattam.
-Apám örülni fog…
-Élő meccsen volt már? – kérdezte hirtelen, kicsit meglepett ez a hirtelenség.
-Nem, még nem
-Remek, holnap gyertek el! Az edzésre is eljöhettek! – rebegte csillogó szemekkel, és remegő ajkakkal –Mi apud neve?
-Robin Twist
-Remek! Csak mondd majd a neveteket, és beengednek, a csarnokban leszünk, itt a közelben, nem tudom mi a neve – hadarta mosolyogva.
-Nyugi Lou, ne izgulj – mosolyogtam rá, mire egyik szemöldöke felugrott.
-Lou? – kérdezte érdekes hangnemben.
-Ahha, ez a beceneved, nem?
-De, csak olyan…furcsán mondtad – mondta halkan.
-Furcsán? – nevettem fel –Hogy érted? Hogy mondtam?
-Búgva…
-Életem, most mondtad, hogy barátnőd van, szerinted majd rád mászom? – nevettem jó ízűen, ő pedig csak összehúzta magát. Ha rajtam múlna, rámásznék, el is csábítanám, de hát…na, egy kapcsolat úgy szép, ha van eleje és vége…
-Muszáj ,,Életem”-nek hívni? – kérdezte morogva.
-Akkor minek hívjalak?
-Semminek!
-Nyuszifül?
-Nem!
-Cica?
-Nem!
-Kincsem?
-Nem!
-Tökmag?
-Nem! He? – állt meg egy pillanatra –Minek neveztél? – nézett rám perzselő tekintettel. Szóval nem szereted, ha a magasságod fikázzák.
-Tökmagnak – rántottam vállat –Szóval tökmag, hánytól lesz az edzés?
-Nem vagyok tökmag! 175 cm vagyok!
-Én meg 182, még valami? Mi hány centis még? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Louis elpirult, majd lesütötte a tekintetét.
-Ne csináld ez! – dünnyögte orra alatt.
-Mit?
-Ezt! Zavarba hozol! – emelte fel fejét, még mindig vörös volt, akár egy paradicsom. Jót mosolyogtam rajta, zavarba? Ugyan már…csak félreért, amit amúgy nehéz félreérteni, amilyen kérdés lett.
-Csak egy kérdés volt – vontam vállat –Nem tehetsz róla, ha kicsi
-Ezt direkt csinálod, igaz? – kérdezte összehúzott szemekkel.
-Mit?
-Tényleg érdekel? 18 centi!
-Húha! – csúszott ki a számon, mert valóban elcsodálkoztam, wow, méretes. Látszik, hogy gyerek, simán eltudta volna hárítani a kérdést, de nem, ő megmondja…mondjuk engem nem zavar. Kit zavarna? Egy ilyen pasi mellet én is megmaradnék, gazdag, méretes, vicces, és hülye mi kell még?
-Na akkor kinek kicsi? – gúnyolódott.
-Kettőnk közül neked… - mosolyogtam rá –Csak két centi a különbség – mondtam még mindig mosolyogva.
-Köcsög… - dünnyögte orra alatt –Direkt volt?
-Még szép hogy! – nevettem fel –Ez a dolgom, újságíró vagyok
-Élvezet lehet veled az élet – forgatott szemet. Kipróbálhatjuk…
-Próbáld ki – vontam vállat, értetlenül nézett rám –Gyere el hozzám
-Te hülye vagy…
-Jelenleg szingli vagy, nem tiltja meg senki, és apám is rajongód
-Hahaha! – nevetett szarkasztikusan –Neked ma értekezleted lesz, nem?
-Honnan tudod?
-Sony Music, Sony Music, mindig keveri a szart – rázta a fejét –Én mindent tudok
-Ahha – mondtam gúnyolódva –Csak egyszer buktál suliban, olyan okos voltál
-Nem buktam! – nyafogott tovább –NyEK-es voltam!
-Akkor hol a középfogú francia nyelvvizsgád?
-Rohadj meg! – puffogott –Most már azért is elmegyek hozzád!
-Ha megvársz – vontam vállat.
-Meg, de ezt még visszakapod! – mondta a végére már mosolyogva –Még a végén haverok leszünk!
-Oh, annyi baj legyen! – hecceltem tovább.
-Harold! – nevetett. Morogtam egyet, utálom, ha Harold-nak szólítanak, Harry vagyok vagy Hazza, de semmiféleképpen sem Harold. Utálom a nevem! Még a Harry elmegy, no de Harold, attól a falra mászom.
-Harry vagy Hazza! Tökmag! – pofáztam vissza.
-Hazza! – nevetett fel, még a könnyei is folytak –Hová mégy, Hazza?
-Nem vicces! – puffogtam most én –Anyu adta ezt a nevet!
-És hogy ejted? Hazza vagy Hazzö?
-Valahol a kettő között, olyan Hazzaö
-Idióta – nevetett tovább –Tényleg élvezet lehet veled az élet! Állandóan nevetsz
-Szoktam sírni is, ahogy te is. Mindig az szúr hátba, aki a legtöbbet nevettetett – vontam vállat –De igen, a szüleimmel sokat nevetek
-Amúgy, hogy hogy te Styles vagy, apud pedig Twist?
-Ő a nevelőapám, a vérszerinti meghalt, már húsz éve, huszonkettő – vontam vállat. Már annyira nem üt szíven, elvégre eltelt húsz év, és van egy remek nevelőapám, aki a saját fiánál is jobban szeret, és többet törődik velem és anyut is nagyon szereti, és nekem csak ez számít. Hogy anyunak jó legyen…
-Sajnálom, nem tudtam – mondta fél mosollyal –De ha et vigasztal, az enyém öngyilkos lett
-Nagyon vigasztal Louis! – nevettem fel –Miért lett öngyilkos?
-Mert nem érdekelt senkit… Én leszarom, anyám leszarja, a lány leszarja, a kurvája is. Felakasztotta magát – vont vállat –A szomszéd talált rá
-Wow, érdekes ember lehetett…
-Azt volt, húsz éves koromig nem is keresett, aztán híres lettem, és mindenkinek elmondta, hogy én valójában Louis Troy Austin vagyok, az ő egyetlen kicsi fiacskája, akinek húsz évig szart a szájába – vont ismét vállat –A húgaim az öcsém két férfitől van, senkinek sem kellettem! Szóval, ha ez is vigasztal, nekem apám sincs – mondta mosolyogva.
-Huh… - sóhajtottam fel –Rossz lehet
-Áh, nem az – legyintett –A húgaimat és az öcsémet szeretem, ők is engem, ez a lényeg, anyu meg…három férfi helyett is szeret. Neked van tesód?
-Egy nővérem van, Gemma. Ő orvos lett , kint van Amerikában valahol Kalifornia környékén, Los Angeles esetleg – legyintettem én is –Karácsony óta nem láttam, híre sincs.
-Én két hete voltam utoljára otthon – sóhajtott fel keserűen.
-Hogy hívják a tesóid?
-Csökkenő sorrendben, Charlotte, azaz Lottie, Felicité, azaz Fizzy, Daisy és Phoebe ők ikrek, és van még Doris és Ernest, ők is ikrek – sorolta a neveket. Huh, annyi lányt, nem csoda, hogy ilyen buzis, és lányos és miegymás, nem mintha ez összefüggne bármivel is, mert ezt nehezen tudod eldönteni, hogy meleg vagy-e, vagy sem, legalábbis nem fejben dől el. Nem csak fejben. ugyanis egyre többen lesznek csak divatból melegek…
-Huh, sokan vannak…
-Oh, és még van Georgia, apám lánya – tette hozzá utólag.
-Mint mondtam, sokan vagytok – nevettem fel –Hogy bírod?
-Nagyon jól, Georgia-t kétszer láttam egész életemben, szóval… - sóhajtott –Hányra kell menned?
-Rárek, délben kezdjük – vontam vállat.
-És meddig tart?
-Egy-két óra
-Addig mit csináljak?
-Ülj a seggeden a kocsidban!
-Gyalog vagyok – nevetett ismét –Nem baj, majd telefonozok
-Mintha nem is tudom kik lennénk, úgy beszélgetünk most – ráztam fejem, mintha ezer éve haverok lennénk, úgy elbeszélgetünk, elképesztő srác, nem is olyan rossz fej. El lehet vele beszélgetni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen vidám, azt hittem ugyanolyan komor mint a többi focis gyerek, de nem. Nagyon is vicces.
-Hmm – hümmögött –Még a végén haverok leszünk
-BFF-ek, nem?
-Jaja – mosolygott rám –Úgysincs sok barátom
-Nekem egy sincs… - vontam vállat –Mégis élek
-Irritálja őket, hogy meleg vagy?
-Miért, téged irritál?
-Egyáltalán nem, sőt inkább…inkább vonz
-Vonz a melegségem? – néztem rá felvont szemöldökkel Hogy érted?
-Mindig is kíváncsi voltam rá milyen egy meleg férfi, azt hittem csajos, hisztis, és a többi, erre te tök jó fej vagy, jó veled beszélgetni, egy óra alatt elfelejtettem a gondjaim
-Ami nem öl meg, az megerősít, ezért tudok sokat nevetni
-Érdekes…
-Gyerek vagy még, Louis. Nem tudod te milyen az igazi fájdalom.. – ráztam a fejem –De Isten őrizz, hogy megtudd, nem kívánok olyat senkinek
-Kösz – mosolygott rám –Más nem kímélne
-Tudom, a média senkit sem kímél
-ÚRISTEN! LOUIS ÉS HARRY! ÚRISTEN! – hallattunk meg egy hangos sikítást, majd két lány rohant felénk, felsóhajtottam. Még itt sem lehet nyugodtan az ember…még e legeldugottabb helyen sem lehetek nyugodtan senkivel sem! Anyám –Úristen, ti együtt vagytok? – álltak meg az asztalunk előtt, mindketten lefagytunk, és csak lestük a két lányt. Ne…ne kreáljatok ismét valami Ship féleséget, könyörgöm, ne!
-Dehogy! – szólaltunk meg egyszerre, miközben mindkettőnk arca grimaszba futott.
-Barátnőm van – rázta a fejét.
-Most szingli vagy, tegnap nyilatkozta Danielle, hogy szakítottatok – magyarázta a másik, kis szöszi lány, akinek hatalmas barna szemei voltak.
-Jó tudni – forgatott szemet.
-Ugye? – kérdezte a csaj.
-Mit tehetünk értetek?
-Kapunk autógrammot? Mindkettőtöktől? – kérdezte félve a másik, aki fekete hajú volt, kékes szemekkel. Nagyon cukkerek voltak, olyan 16-17 évesek lehettek.
-Ahha – sóhajtottam fel, majd abban a pillanatban egy kép került elém, amin én voltam. Hmm, szexi kép volt, hosszú hajam kontyba volt, öltöny volt rajtam, és valami gálán lehettem, nem tudom mikori kép…lehet tavalyi. Aláfirkantottam, miközben Louis is kapott egy képet, és ő is aláírta.
-Köszönjük! – mosolyogtak ránk.
-Szívesen – mosolygott vissza Louis, majd néztük távolodó alakjukat –Még hogy együtt…eszméletlen
-Hmm, én inkább azon gondolkodnék amit a csajod nyilatkozott – morogtam egyet –Biztos nem nálunk volt az interjú, arról tudnék
-Lehet valaki más…mit tudom én. Nem érdekel, egy hét múlva meg könyörög – forgatott szemet –Annyira igazad van, de…szeretem
-Jól van, nem érdekel a szerelmi hülyeséged! Inkább rendelj valami sütit
-Húha, Styles beindult – nevetett Louis, majd intett a pincérnek,aki rögtön mellettünk is termett, és figyelemmel hallgatta miket is kérünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése