Babysitter | Larry | One Shot | 3.rész/1.

Sziasztok!

Azért lett 3.rész/1. mert ez csak a fele annak amit hozni szoktam, de sokáig tartana megírni - elég lassan megy most az írása, kicsit kizökkentem - de nem akartalak titeket rész nélkül hagyni, így feltöltök nektek hat oldalt. Tudom szemét vagyok, de közben írok egy one shotot is, ami hamarosan 1-2 max 3 nap múlva ki fog kerülni. Remélem rövidsége ellenére tetszik majd nektek.

Nagyon jól estek az előző kettőhöz érkezett kommentek is, viszont a Scam-hez nem jött sok... Nem tetszett? Béna lett, vagy csak nincs kedvetek kommentelni? Nyaraltok? Megértem, ha igen, viszont akkor lepjetek meg pár tetszikkel. ;)

Kellemes olvasást!

Lau

Louis

Mosolyogva néztem utána, majd csak fejet ráztam. Végre egy szimpatikus férfi, aki bár már elmúlt negyven, szívesebben járnék a főnökömmel, mintsem a szomszédlánnyal. Na Loreen rámenős tud lenni, ha nem mondom, hogy meleg vagyok, lehet le sem száll rólam. De Mr. Styles…ő most betalált. Jelenleg ő a legjobb. De, az volt. Furcsa férfi, és a lányai előtt flörtölt velem. Egy tizennégy éves lány gondolom tudja mi az a flört, de ahogy láttam annyira Alice sem lepődött meg, ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, akivel flörtölt.

- Louis, kérem jöjjön fel! – hallottam meg Harry hangját, mire nagyot sóhajtva tápászkodtam fel kávém mellől, és felsiettem a lépcsőn. Most először beléphettem főnököm szobájába, ami szerencsére nem rózsaszín, hanem cappuccino színű volt, fekete bútorzattal, végre valami férfias ebben a házban… Remélem nem grapefruit-os a tusfürdője sem.

- Mi a gond?

- Kérem, vasaljon le nekem három inget – mosolygott rám az ágyból. Egy könyv volt a kezében, és egy fekete keretű szemüveg pihent orrán. Nagyon jól állt neki, főleg azzal a kócos hajjal. Mint egy gyerek, aki reggelről írja meg a háziját. Bár, mint férfi én is elmondhatom, ritka, ha én átgereblyézem a séróm, mert minek? Megmosom, megszárad és kész. Lehet ezzel így van Mr. Styles is, mondjuk neki hosszú haja van.

- Rendben – mosolyogtam rá – Feleségül ne vegyem? – morogtam orrom alatt, miközben beljebb sétáltam a szobában.

- Ne, kérem. – kuncogott egy sort. – A vasaló és a deszka a szekrényben – bökött fejével az ágy mellett lévő szekrényre, én pedig nagyot sóhajtva léptem oda és vettem ki a vasalót és hozzá a deszkát. Szerencsére tudok vasalni, annak idején mikor a bácsikámhoz kerültem muszáj volt megtanulni, mert senki sem vasalta helyettem az ingeim.

Felállítottam az ágy előtt a deszkát, majd bedugtam a vasalót, és öntöttem bele vizet, szerencsére minden kéznél volt. Az ingek az ágyon sorakoztak mindegyikhez egy-egy vállfa volt téve, amire majd ráakaszthatom az ingeket. Volt egy fehér, egy kék, és egy bordó. Gyönyörű, márkás ingek voltak, öröm volt őket vasalni. A vasalást a fehér inggel kezdtem, és a bordóval fejeztem be, majd mindet sorban felakasztottam a vállfára, a vállfát pedig a szekrény fogójára. Megvártam míg kihűl a vasaló, majd szépen visszapakoltam a helyére.

- Ne haragudjon Mr. Styles, de egy babysitter nem a gyerekekre felügyel? – kérdeztem megállva a férfi előtt, mire felnézett szemüvege mögül.

- De

- Akkor miért vasaltat velem? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Mert én nem tudok? – kérdezte felhúzva vállait, és elhúzva száját, olyan édes volt. Már, ha lehet ilyet mondani egy negyven éves férfira. – Mindig vasalták az ingem, de már nincs rá időm, sem pénzem. Sajnálom, Louis, ne haragudjon rám. Egy ebéddel kiengesztelhetem? – kérdezte mosolyogva, majd becsukta a könyvet, és letette a szemüvegét.

- Elvisz ebédelni?

- Nem, főzök magának.

- Itthon hív randevúra? – kérdeztem már-már nevetve.

- Igen

- Furcsa becserkészési mód. Először vasaltat, utána itthon akar főzni. Nem egy romantikus alkat – mondtam nevetve, mire két karomért nyúlt, és berántott az ágyba, természetesen maga mellé, majd fölém mászott.

- Elvihetem étterembe is, nem szégyellem magát – mosolygott rám, felsóhajtottam.

- Azt hiszi, én szégyellem?

- Lenne mit. Van köztünk tizennégy év, a babysitter-em, van három gyerekem, és alig két napja ismer.

- Egyiket sem szégyellem – simítottam meg arcát, majd egy lelógó tincset a füle mögé tettem, amit csukott szemmel élvezett, szinte belesimult a tenyerembe.

- Ennek örülök – sóhajtott fel jól esően.

- Szóval, főz ebédet, vagy sem?

- Főzök, de jó lenne, ha besegítene – kacsintott rám, majd lemászott rólam, és felkelt az ágyból. Én is követtem, le a konyhába, ott pedig megálltunk a gáztűzhely előtt és tanácskozni kezdtünk. – De mégis mit főzzünk?

- Lepjen meg – vontam vállat. – Mindenevő vagyok

- Mit szól egy egyszerű spagettihez?

- Spagettit akar főzni az első randinkra? – nevettem fel hangosan. Gondterhelten felsóhajtott. Elhiszem, idegesítő vagyok, de jól esik kicsit piszkálni. Ha már így ,,összemelegedtünk”.

- Ha nem tetszik találjon ki jobbat

- Oh, én nem panaszkodok. Mi lenne, ha inkább rendelnénk valamit és beszélgetnénk? – ajánlottam fel, hogy megúszhassam a főzést. Semmi kedvem nem volt főzőcskézni, de beszélgetni annál inkább, szívesen beszélgetnék újdonsült főnökömmel, aki egyben udvarlómmá is vált.

- Legyen – sóhajtott fel, majd a vonalas telefonhoz sietett.

Alig egy fél órával később már a konyhaasztalnál ültünk és ebédeltünk. Pizza-t rendeltünk, és kólát szürcsölgettünk hozzá, illetve desszertnek még egy kis fánkot is rendelt kedves udvarlóm, magamban jót nevettem. Szép első randi, kíváncsi vagyok a feleségét mivel kenyerezte le. Remélem nem pizza-val, meg kólával.

- Jól van, Louis – nyelte le az utolsó falatot, majd maga elé vette a fánkját, közben pedig rám mosolygott. – Meséljen magáról

- Mire kíváncsi? – kérdeztem huncut mosollyal kólámat iszogatva. Harry arcán is megjelent jellegzetes huncut mosolya, majd lette a megkezdett fánkát.

- Biztos nem arra, milyen az ideális együttlét számára. A múltjára, jelenére, jövőjére

- Oh… Nos, kezdjük azzal hazudtam mikor azt mondtam egyke vagyok. Van két húgom és egy öcsém, Lottie, Fizzy és Ernest. Bár Fizzy és Ernest már anyu második házasságából vannak, szeretem őket. És a pasinak is van három lánya, Daisy, Phoebe, és Doris. Őket is szeretem, ellenben anyám és a pasija nem igazán rajonganak értem, érettségi után kitettek, akkor kerültem a nagybátyámhoz, aki szintén meleg volt, volt is egy párja, ha jól emlékszem Will volt, pont mind apám. Vele éltem, de úgy mint apám, ő is meghalt, már hat éve. Apám huszonkét éve halt meg, elütötték, miattam. A bácsikám karambolozott. Így én félve tettem le a jogsit is. Szerettem tanulni, de miután a bácsikám meghalt kitettek az egyedemről, mert nem volt aki fizesse – meséltem kicsit szomorkásan, elvégre én ilyen kis szerencsétlen vagyok, mindenki meghal valamiért a családban. Sosem kívántam pedig egyiknek sem, mégis…elvette tőlem őket a sors.

- Milyen egyetemre járt?

- Orvosira. Pszichológus akartam lenni

- Az nehéz, de szép szakma

- Fogjuk rá. Egyszer mikor asszisztáltam rám támadt egy nő és fojtogatni kezdett, rémisztő volt – meséltem elhúzott szájjal, majd én is nekikezdtem az egyik fánknak, ami tányéromon foglalt helyet. Nem volt olyan finom, de édességnek megteszi. És legalább fizetik az ebédemet.

- Asszisztált is?

- Aham, másodévesen. És maga? Magával mi volt? Nem adom tovább

- Tudom. Nos…én gazdaságira jártam, de én nem szerettem tanulni, lusta voltam, és…nem volt semmi célom. Lázadó gyerek voltam, általában bulikban kerestem a pénzt, ha érti a célzást. De apám nem engedett, így elvégeztem a gazdasági egyetemet, az évek során pedig megkomolyodtam, sőt, szinte besültem. Aztán, mikor betöltöttem a húszat, apám közölte feleségem lesz, én pedig csak nagyot röhögtem, elvégre biszex voltam, és a pasikat jobban bírtam. Aztán bemutatták nekem Alexa-t, gyönyörű volt, ahhoz kétség sem fért, elragadó egyéniség volt, imádtam, megbolondultam érte, de nem szerettem. Sosem voltam szerelmes. Elvettem, elvégre nem volt rossz asszony, főzött, mosott, takarított, kedves volt, megbízható, de már három év után bogarat ültetett a fülembe, gyereket akart. Én viszont nem. És mit tesz ilyenkor a nő? Nem vesz be fogamzásgátlót, és kilyukasztgatja az óvszered, majd Viagrát csempész a borodba, csoda, hogy élek. Szóval terhes lett, de…undorodtam a lányomtól. Nem akartam, nem szerettem, nem akartam apa lenni, bulizni akartam, koncsorogni, szexelni, nem gyereket nevelni. De ha már megvan…akkor mit lehet tenni? Az anyja örült… Diana sem volt betervezve, véletlen jött össze, Ellie-t viszont nagyon akartuk, akkorra érettem meg… De mindegyik lányom utál, megértem. Tönkretettem az anyjukat, ugyanis az utolsó évben rengeteget veszekedtünk, a gyerekeim fejéhez vágta, hogy nem akartam őket, utálom őket, nem szeretem őket, én pedig igazat adtam neki….mert igaza volt… De ma már semmiért nem adnám a lányaim… - mesélte a végén nevetve, én pedig csak néztem a tányéromon heverő fánkokat. Szóval kis rosszfiú volt? És buliban kereste a pénzét? Mit ért ezalatt?

- Ne haragudjon, de…mit ért azalatt, hogy bulikban kereste a pénzt? – kérdem értetlenül, felnevetett.

- Oh, hát nem esett le? Kurva voltam… Ezért akarták, hogy minél előbb nősüljek

- Jézusom… - temettem arcomat tenyerembe. – Még most is?

- Szóval kitalálta…. – sóhajtott fel majd beleharapott a fánkba. – Megértem, ha lenéz, és nem engedi, hogy udvaroljak, de higgye el, okom van erre – folytatta miután lenyelte a falatot. Nem akartam elhinni. Komolyan? Ebből él? Szolgáltatást nyújt idegeneknek? Nem nézné ki belőle az ember.

- Egy három gyerekes apának nyilván van. De nem undorodom, és nyugodtan udvarolhat – mosolyogtam rá.

- Oh, ezt örömhírként fogom fel

- A lányok…

- Nem tudják, és nem szeretném, ha megtudnák. Bár szerintem Alice sejtheti, a múltkor kutakodott a szobámban – mondta gondterheltem, felsóhajtottam.

- Nem mondom el

- Rendben. Ma este egy bárba megyek, idézőjelben dolgozni. A bárban nagy buli lesz, Alice is menni akar, ne engedje

- Mit keresne hétfőn egy buliban?

- A hét többi napján nem lesz tanítás. A város azon részén nem lesz áram karbantartás miatt.

- Rendben, megpróbálom itthon tartani

- Köszönöm – mosolygott rám, majd felállt az asztaltól és hozzám sétált, eddig ugyanis szemben ültünk. Lehajolt hozzám, egészen közel, éreztem a leheletét amint az arcomnak csapódik. Különleges illatát, ami az egész házat belepte. – Megcsókolhatom? – kérdezte megbökve orrával orrom hegyét, elmosolyodtam, majd lehunytam szemeim.

- Ez kérdezni kell? – kérdeztem vissza, és hagytam, hogy ajkait enyémekre illessze. Olyan finom volt,  már most az elején belesóhajtottam a csókba. Mozgatni kezdtem ajkaim, és átvettem az irányítást, amit nagyon élvezett. Szinkronosan mozgattuk ajkainkat, mintha egymásnak teremtették volna őket, sosem csókolóztam még ilyen szenvedélyesen, bár lehet ebben szerepet játszik a korkülönbség is, ami bár engem nem zavar, mégis csak látszik.

Átdugtam nyelvem szájába, majd szépen lassan ízlelgetni kezdtem, amit mosolyogva fogadott. Beült ölembe, majd átölelte nyakamat én pedig derekát, de hirtelen elhúzta a fejét.

- Ez több volt mint csók, telhetetlen ne legyen – lihegte kettőnk közé, miközben homlokomnak döntötte fejét. Gyors puszit nyomtam ajkaira, miközben végigsimítottam combjain, föl a fenekéig. Mikor érezte, hogy kezeim fenekét keresik megemelkedett és hagyta, hogy megmarkoljam. – Ez több, mint telhetetlenség! Ezt nem tűröm – kuncogott fel.

- Mindig passzív volt? – kérdeztem kíváncsian visszahúzva kezeimet, ő pedig az asztal oldalának döntötte hátát.

- Most az vagyok. Mikor ez, mikor az. Maga?

- Én is kétkezes vagyok. Mikor mit kívánok, tudok alkalmazkodni – vontam vállat. Igaz volt, sosem jelentettem ki egyértelműen mi is vagyok, domináns vagy passzív, de legtöbbször nem is érdekel.

- Ezt szeretem magában. Tud alkalmazkodni.

- Látom tényleg táplál irántam valamiféle érzést – paskoltam meg térdeit – Ami csak jó, kedves udvarlóm

- Most még. Várjon mi lesz, ha a gyerekek megtudják – sóhajtott fel. Sajnos ez ezzel jár, nem tudom tudják-e, hogy az apjuk biszex, és hogyan fogadják majd, egyáltalán nekem örülnek-e. Az anyjukat persze pótolni nem tudom, de nem is akarom. Egy anya pótolhatatlan, így gondolom Alexa is.

- És mikor tegezhetem?

- Mondanám, hogy mostantól, de a gyerekeknek feltűnne és azt nem akarom, Drága

- Ez lesz az új becenevem? Drága?

- Igen. Találjon ki nekem is valamit – mosolygott rám, eltűnődtem.

- Édes?

- Tetszik. Ha ketten vagyunk itthon, hívhat így, és tegezhet is

- Rendben Harry, tegezlek

- Huncut vagy, szeretsz játszani – tegezett ő is egy huncut mosoly kíséretében, majd leszállt rólam – Kettőig együtt leszünk, mit csináljunk?

- Megtanulhatnál takarítani

- Oh, takarító néni leszek?

- Ühüm – bólintottam – Segítesz elmosogatni és eltörölgetni én addig felsöprök és felmosok, rendben, Édes? – kérdeztem én is felállva, majd betoltam a széket és elvettem az utolsó fánkomat tányéromról. Beleharaptam, míg ő elém lépett.

- Rendben, Drága – harapott bele fánkomba, majd megfordult és elkezdte leszedegetni a piszkos tányérokat, én pedig seprűt és lapátot felkapva kezdtem neki a söprésnek. Szép nagy ház, elfog tartani egy ideig, míg én ezt felsöpröm és felmosom, de legalább Harry elmosogat és eltörölget.

- Édes? – kérdeztem söprögetve.

- Igen?

- Csak én vagyok az egyetlen alkalmazottad? – söpörgettem tovább, felsóhajtott.

- Igen. Én szoktam takarítani és mosogatni

- És ezt csak most mondod?! – kérdeztem felháborodva. Persze viccből, szívesen segítek kitakarítani, de azt hittem vannak takarítók, akiknek ez a feladatuk.

- Most haragszol? – kérdezte nevetve, megfordultam, majd kezembe vettem a seprűt és a lapátot, visszahelyeztem a helyére és Harry mellé léptem, aki már akkor nagyban mosogatott és tiszta hab volt minden.

Belenyúltam a habba, majd jó sokat a kezembe vettem és Harry arcára kentem, ő pedig morogva kapott kezem után. Nevetve folytattam a kenegetést, ő pedig még mindig morogva próbált lefogni.

- Elég lesz, Drága! – morgolódott, majd kezeimet dereka mögé húzta, így mellkasának feszültem. Még mindig nevettem, ugyanis sikerült úgy összekennem, hogy szakálla legyen.

- Jól áll a szakáll – kuncogtam mellkasába.

- Akkor innentől nem borotválkozom – jelentette ki morogva, majd elengedte kezeimet és átölelte a hátam. Kényelmesen tudtam végre hozzábújni, és szorosan átöleltem derekát, ő pedig hátam. – Ilyen lenne felnőttkorban a szerelem?

- Milyen ilyen? – kérdeztem kicsit ellökve magam tőle, hogy szemeibe nézhessek. Gondolkodott. Erősen gondolkodott valamin, gondterheltnek, vagy inkább tanácstalannak tűnt.

- Hogy egy nap alatt képesek vagyunk mindenre. Louis, tegnap ismertelek meg, de már megcsókoltalak, ültem az öledben, elmondtam a legnagyobb titkomat. Ilyen a szerelem? Sosem éreztem még ilyet… Besült egy férfi vagyok – rázta fejét nevetve. Ez nem volt igaz, komolynak komoly, de nem besült. Ami azt illeti ezen már én is gondolkodtam, bár nem sokat. Szerelem első látásra? Van ilyen? És tényleg ilyen felnőtt korban a szerelem?

- Nem vagy besült. Szerintem igen is képes vagy a fejlődésre. És nem tudom, lehet ilyen a szerelem – vontam vállat – Akkor innentől a pasim vagy? – néztem fel rá mosolyogva. Szemet forgatott, mintha kitudja milyen domináns alkat volnék, bár ki tudja? Én ebben két kezes vagyok, itt Harry döntene…

- Igen, a pasid vagyok – túrt bele hajamba, néhol meghúzott egy-egy tincset, de jól esett. Szerettem ha a hajamat fogdossák, engem mindig megnyugtatott. Mikor kicsi voltam mindig hosszú hajam volt, hogy a húgaim tudjanak vele játszani. Szerettem ha játszanak velem…csak…hát anyám.

- Ez remek. Végre van egy pasim

- Látom nagyon hiányoltál az életedből

- Egész életemben rád vártam – bújtam vissza mellkasába – Igazán megtörölhetnéd az arcod.

- Nem tetszik a szakállam? – kérdezte felháborodva, majd oldalra nyúlt egy konyharuháért, hogy megtörölhesse arcát. Felnevettem.

- De, nagyon tetszik, viszont, ha ez igazi lenne nagyon szúrnál. Akkor nem csókolnálak meg

- Olyan vagy, mint Lexi. Ő is ezzel piszkálsz – dünnyögte orra alatt.

- Lexi? – kérdeztem elválva tőle. Gondolom a felesége, Alexa. Nem zavar – annyira -, hogy mindig hozzá hasonlítgat, de…kérlek. Most beszéltük meg, hogy járunk, a felesége jó ideje meghalt – Isten nyugtassa -, akkor miért kell?

- Alexa. Mindig így hívta az anyja, rajta maradt. Zavar, hogy hozza hasonlítgatlak, tudom. Sajnálom, de a gyerekeim anyját temettem el

- Tudom – sóhajtottam fel. Nyilván nem lehet valami jó érzés eltemetni a gyerekeid anyját, még akkor sem, ha sosem szeretted. De…én nem Alexa vagyok, nem vagyok nőből, nem tudok szülni, és szerintem még rokoni kapcsolat sincs köztünk.

- Idegesítő lehetek. Tudod, nehezen válok meg a múlttól

- Elhiszem. Én is ilyen voltam, de ha nem váltam volna meg, most egy elmegyógyintézetben csücsülnék a körmömet rágva azt kérdezve magamtól ,,Miért öltem meg apámat?”. Még most nem zavar Harry, de egy idő után fog. Szeretném ha lenne köztünk valami, de ahhoz meg kell válnod Alexa-tól – magyaráztam nagyot sóhajtva. Harry karba fonta kezeit, majd lehajtotta fejét, jól tudta, hogy igazam van. Miért is ne lenne? Ha nem válik meg Alex-ától akkor nem lesz jobb, sem neki, sem nekem, sem a gyerekeinek. Tudom nehéz, nekem még most is fáj, pedig alig emlékszem apámra, de meg kellett válnom tőle, még ha fájt is. De minden megválás fájdalommal jár… Igaz anya?

Scam | Larry | 8. rész - ,,Hát jó"

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem és sajnos most is rövidebb résszel jövök, de jobban belerázódok ezek után, szóval szerintem könnyebben megy majd ennek az írása. A Supressing-el nem tudom mi lesz, egyenlőre semmi ötletem nincs, de MAJD folytatom. A Babysitter-t is írom már, és nekikezdek hamarosan a Night C.-nek is. De közben egy meglepetés sztorival is készülök, ami a Night C.-en fut majd szintén. Apropó Night C., kint van a The Lost prológus. Ha tetszik iratkozzatok fel, komizzatok tetszikeljetek, lepjetek meg pár visszajelzéssel itt is, ott is! :*

A NC NEM LÁTHATÓ, a blogot ÚJRAÍROM, csak vérfarkasos verzióban, sokan írták jobb lenne és szerintem is könnyebb lesz majd igazgatni a szálakat, jobban tudok alkalmazkodni a Teen Wolf sorozathoz. Sajnálom, de úgy érzem abból a történetből ennél többet tudok kihozni. :(

A NC ÚJ blogjának más design-ja legyen, vagy jó ami volt? A fejléctől nem válok meg, de a blog színe más legyen? A csoportomban is kiteszem majd a kérdést, mert számomra nagyon fontos! Írjatok színeket, ami illik a bloghoz - ha nem tetszett az előző.

Most már tényleg elég! :D

Kellemes olvasást!

Lau

Késő esti hisztim után csak feküdtünk egymás mellett. Louis várta mikor nyögöm ki mégis mi bajom van, én pedig azt vártam mikor alszik vissza. Erre a pillanatra nem kellett sokat várni, szinte azonnal elszenderült. Csak a hangos horkolásra és egyenletes szuszogásra lettem figyelmes. Louis hol horkolt, hol pedig szuszogott, ami a fáradtságnak tudható be. Nem ébresztettem fel, akármennyire is idegesített hangos horkolása, sajnáltam annyira a holnapi meccs miatt, hogy hagytam pihenni.

Louis hason feküdt, de feje felém nézett és félig nyitott ajkakkal horkolt, vagy éppen szuszogott. Mosolyogva figyeltem ahogy alszik, úgy szorította ugyanis a párnámat, mintha a világ legdrágább kincse volna. Vagy mintha ölelne valakit. Én oldalamra fordulva, kezemmel fejemet támasztva figyeltem őt. Olyan édes volt…sokszor gondolom ezt róla, de most végképp az. Óvatosan felemeltem jobb kezemet, majd megsimítottam arcát. Felsóhajtott a jóleső érzésre, majd szinte belesimult tenyerembe.

- Harry? – suttogta csukott szemmel.

- Igen?

- Simogass még – suttogta maga elé, én pedig tettem amit kért. Ismét elkezdtem cirógatni bőrét ujjaimmal, ő pedig folyamatosan jólesően sóhajtozott. Jó volt ezeket hallani, sosem cirógattam még így férfit, csak egyéjszakás kaland voltam, sosem voltam szerelmes, csak az osztályfőnökömbe, akinek azóta felesége és gyereke van. Vagyis sosem szeretett igazán, csak egy fiatalkori fellángolás volt, és egy nagy hiba mindkettőnk életében. Az egész suli rajtunk csámcsogott, mígnem eltanácsolták, és új ofő-t kaptunk. Szerettem, legalábbis azt hiszem szerettem. – Ez jó – sóhajtott ismét. Lehajoltam hozzá, majd puszit nyomtam homlokára, miközben ujjaim hajába vándoroltak, majd mint valami gereblye végigszántottak hosszú tincsein, ami szintén csak elnyerte tetszését. Morgott egyet, majd kezét kézfejemre vezette és leemelte feje tetejéről. Szemeit rám vezette, én pedig csak megszeppenve figyeltem mit is csinál.

- Baj?

- Nem – volt kurta válasza, majd hátára fordult. – Beszélgessünk

- Hajnalban?

- Ühüm

- Miről beszélgessünk? – kérdeztem nagyot sóhajtva. Kezeit tarkója alá húzta, majd fejét felém fordította. Elhúzta száját, majd ő is felsóhajtott.

- Voltál lányba szerelmes?

- Voltam – sóhajtottam fel – De közölte buzikkal nem randizik. Tizennégy voltam, mikor fagyizni hívtam ezt a csajt, azóta küzdök a melegségemmel – meséltem kicsit fájón. Akkor úgy éreztem szerelmes vagyok abba a lányba, Elena-ba, akkor annyira fájt, hogy elutasított. Most már persze nem igazán érdekel, mert igaza lett, meleg lettem, de akkor…a szívem szakadt meg, és még anyám sem értette meg a problémámat. Hiába sírtam, hiába gyógyszereztem magam, hiába vagdostam a combom nem mentem vele semmire. Nem értett meg senki, és még ez a töprincs sem fog.

- Wow, szörnyű lehetett – sóhajtott fel.

- Az volt. Szörnyű érzés mikor a másságod miatt ítélnek el. Először engem is zavart, öngyilkos akartam lenni, kínoztam magam, nem ettem, vagdostam magam, de…. Aztán a nővérem rákérdezett ,,Mi abban az izgi, ha ugyanolyan vagy, mint a többi?” – meséltem kicsit megtörten, ugyanis ez volt tini életem legszörnyűbb szakasza, elfogadni magam és a saját bőrömben élni. Elképzelhetetlennek tartottam így az életet, úgy gondoltam ez így nem élet. Nem lehetek meleg, a melegeknek nincs élete, a melegeket meg akarják ölni, nem tisztelik őket, utálják őket. Az csak pont volt az I betűn, mikor a főiskola végeztével mindenki csak piszkált, kihasznált, lenézett. De ez alatt a négy-öt év alatt sikerült megerősödnöm annyira, hogy ne érdekeljen senki véleménye. Sőt, ha tudok segítek olyanokon, akik hasonló helyzetben vannak, mint én voltam.

- Ebben igaza van. Nem jó olyannak lenni, mint a többi. Te így vagy különleges – mondta tele kedvességgel. Elmosolyodtam. Jól esett tőle, egy idegentől. Egy családtag már csak színjátékból is mondja, mert ő ,,szeret”, úgy ahogy vagy, holott a halálod kívánja. De egy idegen? Nem hazudna nekem…ő nem.

- Örülök, hogy így gondolod. Jól esik

- És a nővéred?

- Inkább elmenekült. A bálon történtek miatt nagyon haragszik rám… Pedig, én csak ültem az asztalnál anyáékkal. Erre odajön a szerelme, hogy ,,Felkérhetlek egy táncra?”, én nemet mondtam volna, de Robin nem engedett, azt mondta menjek nyugodtan, élvezzem ki….csak ő nem tudta, hogy Gemma kiszemeltje

- De most barátja van, nem?

- Nem tudom együtt vannak-e még – vontam vállat. Sosem érdekeltek a nővérem kapcsolatai, ahogy őt sem az enyémek, ringyónak tart, aki bebúj bárki mellé, mindenféle méltóság nélkül. Nem vagyok ringyó, csak könnyen adom magam, ha akarom. A ringyók mások, én nem vagyok olyan…nekem van méltóságom.

- Mi Dani-vel egy éve vagyunk együtt… - sóhajtott fel, szemet forgattam.

- Elhiszed, hogy nem érdekel?

- Miért haragszol rá ennyire?

- Mert lebuzizott, és élőadásban szidott! De ahogy látóm a pasija sem igazán izgatja, ellenben, egy bizonyos Victor Young annál inkább! – vágtam vissza idegesen, majd kikeltem mellőle, és kisiettem a szobából.

- Állj Harry! Azt akarod mondani, Danielle megcsal? – lépett utánam az ajtóba, mire nagyot sóhajtva fordultam vissza a képcsőnél.

- Ezt mondani kell? – kérdeztem egy csöppet idegesen – Miért hozod fel állandóan azt a ribancot?

- Féltékeny vagy? – kérdezte ő is kiabálva. Hallottam ahogy nyílik anyuék szobája, de nem igazán érdekelt abban a pillanatban. Utálom azt a nőt, mit nem lehet rajta érteni?

- Ugyan kérlek! Ő rám! Még a seggem is szebb nála!

- Fejezd be! A csajomról beszélsz!

- Ha annyira hiányzik neki mondd, hogy simogasson és puszilgasson, ne nekem! – ordítottam el magam. Robin már akkor Louis mögött állt, aki megszeppenve figyelt engem. Morogtam egyet, majd megfordultam és letrappoltam a lépcsőn. Egyszerűen nem fogja fel, hogy én egy nap alatt többet teszek érte, mint ez a nő valaha is fog?

- Harry, mi történt? – kérdezte apám. Akkor már a konyhában voltam, a pultra támaszkodtam, mély levegőket vettem és próbáltam feldolgozni amiket az előbb egymás fejéhez vágtunk. Mint valami rossz házaspár, mindenen összekapunk, pedig alig egy napja ismerjünk egymást úgy igazán. Ennek ellenére nem érzem Louis-t, miért nem fogja fel, Danielle-t csak a pénz vonzza? Ronda mint a bűn, szóval nem a két szép szeméért van vele együtt, inkább a kövér pénztárcájáért, aminek még a díszítése is aranyból van. Számára a pénz többet ér mint a hűség fogja fel, különben rosszul jár. Ha át is verem, ezek után nem fogom bánni.

- Semmi – dünnyögtem orrom alatt.

- Szidott? A szájára vett? Anne, hol a puskám?! – ordított fel az emeletre, de ekkor a töprincsünk is megszólalt.

- Nem. Nem szóltam neki semmi rosszat, feljött a barátnőm

- Az aztán barátnő – gúnyolódott apám. – Láttad a híreket? Már David-el kavar

- Igen, már közölték – volt cinikus válasza.

- Oh, ezért is legyek én a hibás? – kérdezte, felemelve a hangom, közben megfordultam így szembetalálkoztam Louis dühös arcával is. Szemeivel ölni tudott volna, haragudott, de nem tehetek róla. Utálom Dani-t.

- Egy szóval sem mondtam, hogy hibás vagy benne! Biztos vagyok benne, hogy nem te akartad, hogy megcsaljon – vágott vissza rögtön. Szemet forgattam. De, pedig lefizettem, hogy megcsaljon. Annyira azért nem vagy szép, hogy lekoptassam a csajod. Ahhoz te nem kellesz.

- Pedig…

- Nagyon vicces vagy – grimaszolt nekem, elmosolyodtam. Olyan édes képet vágott. – Eddig tartott a nagy harag

- Hagyjál! – nevettem fel, közben eltakartam kezemmel arcom. Apám inkább otthagyott minket, egy nagy sóhajtás közepette vánszorgott fel a lépcsőn, míg én nevetgéltem. Lou is felsóhajtott, majd lágy mosollyal az arcán lépett elém, és derekamra helyezte két kezét.

- Menstruálsz? – kérdezte átölelve derekamat.

- Köcsög – löktem el vállánál fogva, így már nem fogta derekamat, bár nem értettem ezt miért kellett. Mármint megfogni. Megnyugtatta? Vagy megakart ölelni?

- Akkor?

- Utálom Danielle-t

- Jó, utálod az exem. Ezt már tisztáztuk. De most rám haragszol. Féltékeny vagy, Nagyfiú? – kérdezte becézgetve, szemet forgattam. Eddig minden voltam, most Nagyfiú, akkor eddig az exe istennő volt, most már csak ex. Nem értem őt, de jobb is így. Nagy felfordulás lehet a fejében, amit már nem tudnék orvosolni.

- Talán – hazudtam. Nem voltam féltékeny, csak…olyan furcsa, gyomorszorító érzés fog el, mikor erről a nőről beszél. Undorodom tőle, sajnos ez így jön ki nálam.

- Ühüm, talán – húzogatta szemöldökét – Bejövök?

- Ezt már tisztáztuk. De nem adod meg magad, elvégre még mindig heteronak vallod magad

- Nem vallom magam heteronak, de ha így is van, megmutattad, hogy biszexként is lehet élni, még ha ez a népnek nem is tetszik

- Húha, a vonzalom kölcsönös? – kérdeztem szemöldök ráncolva, elmosolyodott. Olyan kis huncut mosoly volt, tőle szokatlanul szexi.

- Talán

- Bejön a flörtöd – mosolyogtam rá – De nem szeretem, ha lopják a szövegeim

- Nahát, Mr. Styles mindenbe beletud kötni. Ez számomra újdonság – gúnyolódott még mindig huncutkodva. Szemet forgattam.

- Takarodj aludni, Tökmag

- A-a! Nem alszom

- Akkor ne aludj, de én fogok. Jó ’szakát! – intettem egyet, majd indultam volna, de megfogta a karom és visszahúzott, így ismét vele szemben álltam. Kérdőn néztem rá, de válasz helyett csak felugrott a pultra.

- Beszélgessünk

- Hagyj már békén – nyekeregtem nőiesen, azaz úgy ahogy szoktam, de nem hatotta meg, ugyanolyan tekintettel méregetett. – Mit akarsz tudni?

- Fogadtál rám? – kérdezte kíváncsian. Belém szorult a levegő. Fogadni nem fogadtam…csak…le kell hogy buktassalak.

- Mármint mire? – kérdeztem értetlenül, mintha nem érteném.

- Hogy meleg vagyok. Mennyire?

- Mi? Nem fogadtam rád! Maximum Tippmix-ben!

- Ez biztos? – kérdezte gyanakvón. Ne, ne nézz rám így…azokkal a kiskutya szemekkel.

- Igen, biztos. Miért?

- Úgy érzem átversz. Mintha csak színészkednél – sóhajtott fel.

- Ez nem igaz – mosolyogtam rá. – Tényleg vonzódom hozzád és tényleg segíteni akarok…de akkor együtt kell velem működnöd

- Nem értelek

- Csak hagyd, hogy irányítsalak és ne inogjon meg bennem a bizalmad, akármit hallasz, találsz, vagy olvasol, az én szavam szent, oké? – kérdeztem mélyen szemébe nézve. Nagyot nyelve bólintott.

- Rendben. Mi a célod velem?

- Csak hagyd, hogy irányítsalak. Ne kérdezz

- Hát jó

Babysitter | Larry | One Shot/2. rész

Sziasztok, drágák! :)

Ahogy tudtam siettem a résszel, bár nem tizenkét oldal, de remélem azért tetszik majd. Nagyon szépen köszönöm aaaa 7! kommentet, végre visszatértünk az eredeti ,,létszámhoz", ugyanis átlagban 7 kommentem szokott lenni, köszönöm. Nagyon jól esik, főleg az, hogy egyre jobban gyűlünk, már negyvenheten vagyunk a blogon, és 77,365 oldalmegjelenítésnél tartunk, amit nagyon szépen köszönök! Sosem gondoltam volna, hogy egy év alatt meglesz a 70'000 megtekintés! :") Ezt is nagyon köszönöm.

És szavazás van itt oldalt, ugyanis van egy blog ötletem, de még nem teljes a kép, ha szavaztok, akkor segíthettek jobbá tenni az írásom, és egy olyan blogot tudok üzemeltetni, ami nektek is tetszik. Kérlek itt, illetve a csoportban is szavazzatok! ;) Van egy hetetek szavazni!

Szép hetet!

Kellemes olvasást!

Lau

Louis

Kimentem a fürdőből, a két kislány még mindig aludt az ágyamon, de aludnom majd nekem is kell, nem most, mert még csak négy óra, de azért fáradt vagyok. Bemásztam Ellie mögé, majd megsimítottam a karját, így rögtön arrébb húzódott, majd szembefordult velem, és átölelte a mellkasom, természetesen még mindig aludt.

- Anyu… - sóhajtotta mellkasomba, majd még erősebben szorított.

- Ellie, nem anyu vagyok… - simítottam meg fejét, mire rögtön kipattantak szemei, és ellökte magát tőlem. Rémülten ült föl, nem is mert rám nézni, arrébb is ment, nehogy hozzáérjek. – Ellie?

- Bocsánat… - suttogta sírós hangon.

- Semmi baj, nem haragszom. – mosolyogtam rá, majd megsimítottam karját de elhúzta.

- Olyan illatod van, mint anyunak…

- Sajnálom, ezt a tusfürdőt találtam…

- Mindenhol ilyen van…de…ez nem a tusfürdő, Louis

- Akkor?

- A te illatod olyan, mint anyáé. Mikor bejöttél akkor is éreztem. Rokona van? Ismerted? – nézett rám könnyes szemekkel. Istenem, már első nap ilyenekbe botlom. Annyira fájt így látni, pedig nem is ismerem, mégis, ahogy mesélte Zayn…

- Nem. Nem tudom ki volt az az Alexandra Hill – próbáltam nyugtatóan mondani, de Ellie ugyanolyan zaklatottnak tűnt.

- Apa is érezte… - suttogta maga elé.

- Ellie, nem tudom miről beszélsz, vagyis sejtem, de mi köze van az illatomnak anyukádhoz, vagy apukádhoz? – kérdeztem felvont szemöldökkel mire felsóhajtott.

- Apa szerette anyu illatát…de…

- De?

- Sosem érezte még magát ilyen nyugodtnak, mint veled. Főleg anyu halála óta. Alig vagy itt egy órája, máris felkavarod az egész család életét – sóhajtott fel. – Légy jó magadhoz, és menj el. Most minden a feje tetejére állt, egyre nehezebb minden. Kíméld meg magad

- Ellie, én azért vagyok itt, hogy segítsek. Lehet még nem ismerjük egymást, de szeretnék hosszú távon itt dolgozni, és a család tagja, vagy barátja lenni. Mondd el nyugodtan mi bánt, nem adom tovább. – mosolyogtam rá a kis szőkeségre mire az csak felsóhajtott.

- Apa egyre kevesebbet van itthon. Késő délután megy, késő délután jön. A cége a végét járja, a Sony szerződést bont, apa cégére nincs szükség, és ezt mindannyian tudjuk, egyre jobban érezzük, hogy apa fárad, a pénz fogy, a remény meghal. Minden szétesett, és félek…apa ebbe belebetegszik majd, és ő is itt hagy majd, mint anya – mesélte fojtott hangon. Megsimítottam karját, hogy tudja bennem bízhat és nem adom tovább ezt, amit elmondott és tényleg segíteni fogok  majd. Ami legjobban ledöbbentett, az nem az volt, hogy az apja cégének vége, hanem az, hogy tíz évesen ilyeneket felfog és tisztán lát mindent, és bár gyerekesen fél, jogosan. Én tíz évesen ilyeneken gondolkodni sem mertem, de ő… Túl sok minden történt itt a Styles családban, aminek ő mind-mind fül-és szemtanúja volt. Érdekes család már most…

- Tudom nem sokat segít, de...érzem, hogy minden rendbe jön majd

- Remélem neked lesz igazad – mosolygott rám a kislány – Megölelhetlek? – nézett rám félénken, mire széttártam karjaim, már amennyire tudtam.

- Persze! Gyere. – félig sírva bújt ismét mellkasomba, majd át is ölelt, és szinte belém bújt. Betakartam magunkat a takaróval, majd én is átöleltem hátát és nyugtatóan simogattam. Diana persze semmire sem ébredt föl. Sem a beszélgetésre, sem az összebújásra. Tényleg elfáradhattak.

- Ellie? – dünnyögött a párnába Diana, de nem mozdította fejét. Persze Ellie sem válaszolt. – Ellie? – megint semmi. – Hisztis Styles!

- Mi van? – kérdezte felháborodva a kis szőkeség, majd elfordult tőlem, és a hason fekvő Diana-ra nézett, aki még mindig nem akart megmozdulni.

- Apa már elment?

- El

- Remek – dünnyögött a párnába. – A kékszemű cukifiú itt van még?

- Igen, itt vagyok – mondtam kucogva.

- Jaaaaj – dünnyögött a párnába, közben pedig végre megmozdította fejét, vagyis felénk fordult. – Bocsi, de aranyos vagy

- Semmi baj. Szerintem is jól nézek ki – rebegtettem szempilláim, mire csak fáradtan sóhajtott.

- Kis egoista

- Annak gondolsz? – kérdeztem vicceskedve, majd fölé hajoltam. A lány csak elmosolyodott, majd egy gyenge pofont adott.

- Ezek után? Igen – mondta, majd lefordult az ágyról. – Gyere hisztis Styles, menjünk fürdeni – intett húgának, aki csak szemet forgatva kikelt az ágyból, és követte nővérét, aki már akkor rég nem volt szobámban. Végre szét tudtam nézni a szobámban, ami természetesen rózsaszín volt, mint minden ebben a házban. Lehet, hogy Harry nem szerette a feleségét, de tisztelte annyira, hogy nem válik meg tőle, és úgy hagy mindent, ahogy ő azt itt hagyta. És bár így fájóbb volt a lányoknak, mert minden az anyjukra emlékezteti őket, de…mégis…emléket állított ennek a nőnek, akinek a helyét ideiglenesen nekem kéne elfoglalnia. Természetesen nem akarok Harry párja lenni, bár jól néz ki, de…nevelnek kell, segítenem, és szeretnem… Három év az semmi, és ahogy látom Alice-en csak most jön ki a fájdalom.

Nem nézegettem szobám, helyette inkább kimentem a szobából, és lementem a lépcsőn, ahol Zayn beszélgetett valakivel telefonon a konyhában. Csöndesen, szinte lábujjhegyen osontam oda az asztalhoz, majd ültem le vele szembe, éppen ekkor búcsúzott az illetővel.

- Látom megfürödtél – mosolygott rám.

- Igen, fura, hogy minden rózsaszín, de annyira nem vészes

- Alexa ilyen volt. Kislányos, de Harry eltűrte, mert tulajdonképp ő itthon sem volt. Ahogy most sincs. Húsz év alatt semmit sem változott. De látom nyom valami – nézett rám sejtelmesen, mire csak felsóhajtottam.

- Tényleg olyan az illatom, mint Alexa-nak?

- Igen. Az egész megjelenésed olyan, mint Alexa-é. Ő is szegény volt, mikor idekerült, nem utcagyerek, de ,,szegény nemes”. Olyan kis félénk volt, mint te. Aztán…rájött Harry nem szereti és nem is fogja, sőt, egyáltalán nem érdekli mit csinál, így elvadult. Költötte a pénzt, mindent havonta cserélgetett, majd…Harry rászánta magát arra a pár éjszakára. Terhes lett. Onnantól kezdve többet törődtek egymással és ismét visszafogta magát, de megsúgom. Alice-t senki sem akarta az anyján kívül. Ezért dacol ennyire.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy az anyja jut eszébe mikor rám néz, de nem akar ragaszkodni, mert hozzá sem ragaszkodtak? – kérdeztem felvont szemöldökkel, és remélni mertem, hogy értette a kérdést.

- Igen. Ellie-t várták a legjobban, és bár nem szerelemből lett szegény kislány sokkal többet törődtek vele, mint Alice-el az alatt a hat év alatt. Úgy érzi senki sem szereti, pedig Harry sokat tett értük, főleg Alice-ért, de…

- Mégsem ugyanaz, mintha tizenhat évvel ezelőtt azt mondta volna ,,akarlak” – mondtam elhúzott szájjal.

- Igen, Harry ugyanígy fogalmazott

- Akkor Mr. Styles-nak helyén van a szíve, csak fél megmutatni

- Okos ember vagy Louis, ritka az ilyen utcagyerek. – sóhajtott fel. – Liam-el mi a helyzet?

- Megkérdezhetem honnan ismered?

- Bármennyire is hihetetlen, de én is ott nőttem fel abban az utcában, csak engem a Styles család kiemelt, mert Harry szeretett. Sokat jártam bulizni, sokszor ő volt bent, beszélgettünk, pókeroztunk, ilyesmi. De egyszer nagyon összekaptunk póker után, azóta nem beszéltünk – mesélte vállat vonva. Érdekes, Liam sosem említette, nem mintha bármit is elmondana, vagy ha el is mondja, akkor sem részletesen, kb. ennyit mondd ,,Beszélgettem egy sráccal, utána meg összevesztünk”.

- Sosem említett meg

- Ahogy én sem említettem meg őt, vagy ő sem téged

- Akkor honnan tudtad, hogy ismerem?

- Mindketten egy műszakban voltatok, felismertelek. Az a kisfiús pofikád semmit sem változott – hajolt hozzám közelebb, majd kezét kézfejemre csúsztatta, de rögtön elhúztam. Nem szimpatikus, így nem is érdeklődöm iránta, még ha meleg sem. Dühösen méregette elhúzott kezemet, majd összeszorított ajkakkal nézett fel rám. – Nem adod magad egykönnyen

- Nem ismerlek – mondtam nyugodtan. Bármily meglepő is ugyan, az utcánkban kevés a nő, a férfi viszont sok, így kell valaki akin kiélhetik magukat. Általában engem szemelnek ki, de nem értem miért. Nem vagyok sem lányos, sem gyenge, és ahogy Zayn mondta nem adom magam egykönnyen. Innen ez a nyugodtság, sokszor kezdtek már ki velem, csak nem reagáltam rá.

- Majd fogsz

- Nem vagy szimpatikus

- És akkor már nem is lehet semmi köztünk?

- A gondolataimban olvasol – mosolyogtam rá. Nem hiába nem említette őt Liam, egy szatír. Legalábbis erőszakos, és egoista, csak remélni merem, hogy Harry nem ilyen.

- Túl okos vagy, Louis. Túl okos – mosolygott rám, de amolyan gúnyos mosoly volt. – De nyugodj meg, többször fogok még idejönni. – mondta majd felállt, és kisietett a házból. Harry is azt mondta, hogy még ma itt lesz, de ezek szerint csak eddig maradt. Hál’ Istennek… Nagyon sántít nekem ez a ,,Liam ismeri Zayn-t, Zayn ismeri Liam-et” dolog, de nem fogok utánajárni, a dolog úgy is kiderül. A titok nem marad örökké titok. Bár nem tudom itt mi lehet a titok, és mi köze van Zayn-nek Liam-hez, és mit akar tőlem Zayn, de egyenlőre várunk, nem akarok már az első nap bajba kerülni emiatt.

- Min gondolkodsz? – hallottam meg egy ismerős lány hangot, meglepő módon Alice volt ez a lány, aki eddig a halálomat kívánta, már az első fél órában. Rám sem nézett, csak elsétált a hűtőig, majd kivett belőle egy kisebb dobozt, amiben valami gyümölcslé lehetett, majd beleivott, és még mindig nem nézett rám. Egy egyszerű trikó volt rajta és rövidnadrág, gondolom ez a pizsamája, bár még nincs olyan gatyarohasztó meleg, de ő érzi.

- Semmin

- Mit mondott Zayn? Általában ő keveri a szart – nézett rám végre valahára, majd a konyhaszekrénynek dőlt, és csak nézett.

- Kezdjük azzal, nagyon szépen, nőiesen beszélsz, fejezzük be azzal, ahhoz nincs közöd mit mondott nekem Zayn – mosolyogtam rá. Ahogy ő, úgy én. Kicsit sem volt kedves tőle amit körülbelül két órája a fejemhez vágott még akkor sem, ha lelki fájdalma van, nekem is van, több, mint húsz éve, mégsem mondom azt, hogy minek jött a világra.

Kiadott egy ,,Ch!” hangot, majd fejet rázott.

- Kölcsön kenyér visszajár? – kérdezte gúnyosan.

- Tudod, lehet idegen vagyok számodra, és lehet fáj a múlt, de kettőnk közül én vagyok a felnőtt, jár nekem némi tisztelet – mire befejeztem mondatom feje már füstölt, és gyilkos szemekkel méregetett. Tudom, azt hitte majd én kérek bocsánatot a mondataimért, de valljuk be, nekem is igazam van. Én vagyok a felnőtt, a mai naptól kezdve együtt élünk, felelek értük, azért mégis csak járna nekem egy kis tisztelet.

- Hát jó – morgott hangosan, még mindig mérgesen méregetve. – Holnap reggel hétkor kelts minket, a suliban kell lennünk nyolcra. Én busszal jövök délután négykor, a másik kettőért te mégy kettőre, utána pedig négytől drámájuk van, nekem pedig röplabdaedzésem. Főzz valami egyszerűt, megsúgom nem szeretjük a májat, a brokkolit, a zúzát, és egyéb ilyen belsőségeket. Apa sem. Oh, és ki kell vasalnod minimum három inget, nadrágot, és zakót, kitakarítani a cipőit. Van egy kutyánk Wolfie, őt minden harmadik nap fürdetni kell, napi háromszor etetni, minden hétvégén sétáltatni. Azt hiszem kezdésnek ennyit szerettem volna. – mosolygott rám gúnyosan. – Jah, és apa elvárja, hogy mindennap felsöpörj és felmoss. Az egész házat. További szép napot – folytatta a gúnyos beszédet, majd haját meglendítve fordult ki a szobából és sietett fel az emeletre. Nagyot sóhajtva dörzsöltem meg homlokom. Istenem, mire vállalkoztam én? Arról volt szó, hogy babysitter leszek, nem arról, hogy háziasszony! Kutyafürdetés, takarítás, vasalás, cipőpucolás? Mi ez a rengeteg dolog? A babysitter-ek nem a gyerekekre felügyelnek? Az egész házat fenn kell tartaniuk? Jézusom…

- Ez nehéz menet lesz – sóhajtottam föl, majd végigsimítottam arcomon. Ez sok lesz, és nehéz, nagyon nehéz.

Felálltam az asztaltól, úgy döntöttem kicsit szétnézek ebben a konyhában. Nem rámolom ki a hűtőt, de megnézem mi hol van, mit hova kell majd tenni. Nagy meglepetésemre egy vezetékes telefon is volt a konyhában, ki használ már 2016-ban ilyet? Mindenesetre nekem jól jön, legalább feltudom hívni Liam-et. A telefon a konyhaszekrény melletti üres falon volt, természetesen ez is rózsaszín volt… Levettem a kagylót, majd bepötyögtem Liam számát. Van egy alig használható mobilja, még a bárban találta, de össze-vissza van törve, talán IPhone 3-as ilyet már senki sem keres, így kisajátította magának.

- Halo? – szólt bele fáradtan Liam, mire elmosolyodtam. Biztos aludt…

- Szia Liam!

- Louis! Az Istenért, merre csavarogsz?

- Itt vagyok a Styles házban, megkaptam az állást, most már családtag vagyok – mondtam boldogan a telefonba.

- Ez remek, Louis! És milyenek a lányok?

- Ellie és Diana egész csendes, jól elvoltam velük. Alice kicsit dacol, de ez várható volt

- Csak három év telt el, Lou. De azért ne hagyd magad

- Adok neki egy kis időt… Ian?

- Megvan még…

- Mit csináltok?

- Én most keltem fel, ez meg itt fekszik egy szál alsóban, és dúdol

- Jól szórakozik, mint mindig…

- Jaja. De nagyon hiányol

- Hogy hogy?

- Csak kétszer hallottam a fürdőből a ,,Ah, Louis!”-t… Megint elloptad a borotváját, igaz?

- Hát na… Szóval üvöltötte a nevem?

- Tele élvezettel. Azt hittem megkeres és megöl

- Én pedig úgy tudtam nem szereted az e fajta  meleg vicceket

- Mint PL?

- ,,Tele élvezettel”

- Oh, hát egészen más telefonban, mint élőben. Engem csak a te flörtöd idegesít, az öcsém nem érdekel, szegény agy nélkül született – sóhajtott bele a telefonba, mire én csak szemet forgattam. Más telefonban, mint élőben…behalok… Liam, te nem vagy normális.

- Oh igen, egyetértek

- Szóval én vagyok a hülye?!

- Én ilyet nem mondtam

- De gondoltál rá!

- De nem mondtam ki! És képzeld, nem csak én szeretek flörtölni!

- Oh, hát ki még?

- Zayn Malik

- Z-zayn? Honnan ismered? – kérdezte dadogva, ebből tudtam volt valami köze Zayn-hez, és ezek szerint mégsem Zayn a hunyó, vagy nem csak Zayn a hunyó, hanem Liam is. Kíváncsi vagyok mi történt.

- Harry unokaöccse

- Ne basszál már! – kiáltott fel kétségbeesetten. Ritkán beszél csúnyán, általában akkor, ha megijed, szóval most megijedt.

- Nem, eszemben sincs elviccelni a dolgot, Liam. Megkérdezhetem, miért remeg a hangod?

- Semmi különös, csak…egy régi ismerős, és nagyon összevesztünk. Gondolom elmesélte.

- Igen, mesélt pár dolgot. Utána pedig kikezdett velem, és nagyon nehezen akart békén hagyni

- Köcsög…

- Tessék?

- Semmi. Csak…most mennem kell Louis. Légy jó, szia! – majd ezzel már ki is nyomta, én pedig csak nagyot sóhajtottam. Mibe keveredett már megint? Vagy mibe keverték bele?

Fejet rázva tettem vissza a kagylót a helyére, majd elléptem a telefontól. És most mit csináljak? Mármint, itt hagytak egy csepp információval, a kutyát sem érdeklem. Mondjuk van itt egy Wolfie nevű kutyus…ő is családtag, és ha megnézném? De hol lehet? Volt velem szembe volt egy elhúzható üvegajtó, lehet arra van az udvar, és ott van a kutyus is. Kicsit félve indultam el az üvegajtó felé, majd mikor odaértem óvatosan húztam el, és léptem ki rajta, majd  balra fordultam, és jól sejtettem. Arra volt az udvar, egy hatalmas udvar, medencével, fehér kövekkel és sok-sok rózsaszín rózsával. Elindultam hátra, közben beleszagoltam a levegőbe, hogy érezhessem e gyönyörű virág orrfacsaró bűzét, ugyanis utálom a rózsa illatát, főleg így, hogy itt vagy öt fajta keveredik. Fintorral keresgéltem a kutyust, aki a medence mögött volt a kis házikójában, de szerencsére nem volt megkötve, csak feküdt és napozott. Egy fehér farkaskutya kölyköt kell elképzelni, aki nem lehet több három-négy hónaposnál, ugyanis még nagyon kicsike, viszont nagyon aranyos.

- Hey, Wolfie! – szóltam oda a kutyusnak, mire az felkapta a fejét, és fülét hegyezve nézett rám. Mikor végigmért elkezdte csóválni farkát, majd felállt, és nyelvét lógatva nézett vissza rám, mintha örülne nekem. – Gyere ide! – szóltam neki kedvesen, mire rögtön odarohant hozzám, én pedig leguggoltam hozzá, és két kézzel kezdtem el őt simogatni, ő pedig csak hol egyik, hogy másik kezemet nyalogatva örült nekem. – Szia Wolfie! Én vagyok a gazdáid babysittere, ezentúl érted is felelek, remélem jó barátok leszünk, és nem fogsz széttépni, ha nagy leszel – beszéltem a kutyához, mire nevetést hallottam. Gondolom a szomszédok röhögtek rajtam, hogy milyen élvezettel beszélek a kutyához. Alig pár pillanat múlva megjelent egy szőkés buksi a kerítés mögött, majd lassan kiemelkedett egy leányarc, akinek tulajdonosa jóízűen nevetett és nézett le rám, na meg Wolfie-ra. A lány egyidős lehet Alice-el, csak sokkal mosolygósabb és kedvesebbnek tűnik. Hatalmas kék szemei voltak, mintha magamat láttam volna tizenhat-hét évesen, csak lányban.

- Te nem vagy százas, a kutyával beszélgetsz? – nevetett még mindig a lány.

- Egyenlőre nincs más a házban, aki meghallgatna – mosolyogtam rá a csajszira, mire az csak hümmögött.

- A Styles-ok ilyenek. Nem érdekli őket semmi és senki – vont vállat – Amúgy Loreen Knight vagyok, Styles-ék szomszédja, Alice osztálytársa

- Louis Tomlinson, az új babysitter – mosolyogtam vissza. Loreen a kerítésre fektette fejét, majd úgy nézett rám.

- A cukifiú a szomszédból… Van barátnőd?

- Nincs – ráztam fejet elpirulva. Most komolyan lökjem oda, hogy huszonhat vagyok és meleg?

- És akarsz?

- Nem

- Hány éves vagy?

- Huszonhat

- Hujuj, tíz év. Az semmi – vont vállat nemes egyszerűséggel. – Kékszemű cukifiú, mióta vagy itt?

- Nem vagyok cukifiú – ráztam fejet.

- Csak a korkülönbség zavar? – kérdezte kíváncsian, ismét csak fejet ráztam.

- Nem

- Csúnya vagyok?

- Nem

- Akkor?

- Meleg vagyok – sóhajtottam fel, a csajszi pedig csak szomorúan fejet rázott.

- Pedig jól nézel ki. De ha mégis meggondolnád magad…

- Neked szólok először – kacsintottam rá, szinte elképzeltem ahogy elolvad és csorog a nyála erre a tettemre, ugyanis szinte felfalt a szemeivel. Cukifiú…ch. Mint valami kezdő, úgy viselkedik velem Loreen, pedig már volt pár kapcsolatom… Pontosan kettő.

- Rendben. A kutyával pedig vigyázz, nagy spicli tud ám lenni. Ne mondj el neki semmi titkot – kacsintott rám Loreen, majd intett egyet, és már el is tűnt. Gondolom valami széken vagy asztalon állhatott és arról lépett le. Ezek után nem beszélek túl hangosan a kutyához… Még a végén átjön a szomszéd, vagy mentőt hív, hogy a babysitter megbolondult.

- Na ehhez mit szólsz Wolfie? Első nap ketten akarnak megszerezni. Mi lesz később? – kérdeztem a kutyustól, mire az csak morgott egyet, utána pedig vakkantva kelt fel mellőlem, és visszament a házikójába.

Éjfél körül

A lányok javarészt hozzám sem szóltak, még vacsorát sem kértek, inkább pizzát rendeltek, Alice irányításával, én pedig csak lézengtem egésznap a házban. Megnéztem mi hol van, felírtam pár telefonszámot, rendbetettem a szobámat, megágyaztam a lányoknál, majd mindenkit az ágyba parancsoltam én pedig lejöttem a konyhába, hogy megigyak egy nagy bögre tejet, ugyanis álom nem jött a szememre. Egyrészt; sokat gondolkodtam a mai napon, másrészt; vártam Harry-t. Nem tudom miért, lehet csak azért tudjam megjött, lehet csak azért mert így illik, vagy csak azért mert szimpatikus. Kedves, komoly, de mégis az a pár szó olyan jól esett tőle.

Már éjfél elmúlt, Mr. Styles pedig még sehol. A lányok minimum négy órája alszanak én pedig unatkozom, bár kötve hiszem, hogy Harry szívesen fog velem beszélgetni az éjszaka közepén. Biztos vagyok benne, hogy fáradt lesz mikor hazaér, de azt sem hiszem, hogy éjfélig kell bent lenni a cégnél. A bácsikám legalábbis nem volt bent eddig, még ha tudtuk a cég a végét járja és ezentúl nem lesz életképes ez a vállalat. Gyanús… Bár, a mai nap mindenki gyanús volt…érdekes környékre kerültem.

Hirtelen nyílt az ajtó, majd a főnököm esett be rajta, egy csöppet fáradtan. Ahogy meglátott arca kisimulttá vált, majd egy halvány mosoly jelent meg arcán, és nagyot sóhajtva sétált beljebb, egészen a konyháig. Ott rám mosolygott, és természetesen visszamosolyogtam, majd leült velem szembe.

- Jó estét! – köszönt kedvesen, és halkan.

- Jó estét!

- Legszívesebben megkérdezné merre voltam, jól sejtem? – kérdezte sejtelmesen. Sóhajtottam.

- Jól

- Hát kérdezze.

- Merre volt eddig? – kérdeztem kicsit félve, mire mosolya még szélesebb lett.

- Dolgoztam. Az is érdekli hol?

- Igen

- Kérdezzen

- Hol volt eddig?

- Egy bárban. Megpróbáltam tárgyalni a Sony-val, de…hiába. Végünk. A Styles cég megbukott, és amennyi tartozásba belefutottam a maradék pénzem is elveszik – mondta teljesen kétségbe esve, látszott a sírás kerülgetni és legszívesebben jól megölelgetne valakit, de sajnos tudom engem nem fog. Nem nyugtatom én meg annyira.

- Megoldjuk. Kérem, csak engedje, hogy segítsek!

- Nem Louis, nem kérhetek magától ilyet. Csak azt sajnálom, hogy az ígért összeget nem tudom kifizetni. – sóhajtott fel, majd hosszú, göndör fürtjeibe túrt, hogy valamiképp nyugtassa magát, de persze ez nem megy ilyen könnyen. Egy család veszhet oda miatta.

- Nem számít a pénz. Azt mondta a minap családtag vagyok, a családtagok segítenek egymásnak. Hadd segítsek én is!

- Louis, alig van itt egy napja, jóformán nem is ismer. Honnan tudja, hogy megérdemlem a segítséget? – kérdezte megtörten. Annyira rossz volt így látni, látszott tényleg bántja a dolog. Három gyerek az három gyerek.

- Érzem – mondtam halkan, nem mertem szemeibe nézni, furcsa érzés fogott el. Segíteni akarok, de Harry számomra idegen, mondjuk ő sem ismer, és csak egy napja vagyok itt, mégis…nem csak a pénz miatt, úgy érzem megérdemli. Ritka, ha így érzek.

- Érzi… - sóhajtott föl. – Úgy beszél, mint a feleségem. Rokona?

- Nem, sosem ismertem. – ráztam fejet. Lehet rokonom, de sosem hallottam még Alexandra Hill-ről, de szívesen beszélgettem volna vele, főleg, ha olyan volt mint én. Remélem valamelyik lánya hasonlítani fog rá. Miért? Zayn azt mondta Mr. Styles sosem szerette Alexa-t, mégis fájó szívvel beszél róla, mégis fáj neki. Lehet csak a lányai miatt, de ha nem ragaszkodott volna hozzá a lányait sem szeretné. Legalábbis szerintem.

- Mondja, mennyire ért a kereskedelemhez, avagy mennyire jártas a nagyvállalati feladatokban? – kérdezte szemöldökét összehúzva, elhúztam a szám. Nincs sok tapasztalatom, de…csalni tudok. Mármint úgy csalni, hogy nem leszek dolgozó, de mégis beleszólásom lesz a dolgokba. Ezt a törvény bünteti, nem lenne hozzá jogom.

- Nincs sok tapasztalatom.

- Nagy kár. Okosnak tűnik

- Oh, köszönöm! – legyintettem egyed viccelődve, mire kuncogva rázott fejet, majd felsóhajtott.

- Jóban leszünk mi úgy látom. Nem rossz ember, és tud alkalmazkodni.

- Honnan tudja, hogy ez így marad?

- Érzem – mosolygott rám, majd felállt az asztaltól. – Menjen pihenjen le. Holnap hétkor kelnek a lányok. Szép álmokat! – intett egyet, majd felsietett a lépcsőn én pedig csak fáradtan mosolyogva ültem tovább. Jó volt vele beszélgetni. Jól esett…

Reggel

Fáradtan, karikás szemekkel kevergettem a forró kávét, közben pedig hallgattam a Styles család reggeli élménybeszámolóját, hogy milyen filmet néztek tegnap, míg az apjuk távol volt, persze ezt egymás közt beszélték meg, Harry szinte bele sem szólt, csak állt a konyhaszekrénynek dőlve, míg én majdnem elaludtam az asztalon.

Hirtelen két kezet éreztem vállaimon, majd ez a két kéz jó erősen meg is szorította, mire felemeltem fejem, majd megdörzsöltem szemeimet.

- Nem megmondtam, hogy pihenjen? – kérdezte kuncogva főnököm fülembe suttogva, majd ellépett mögülem, és végre valahára leült az asztalhoz enni. – Mi akadályozta meg abban, hogy elaludjon? – kérdezte kíváncsian, miközben a pirítósát kente meg lekvárral és vajjal.

- Oh, hát sok minden – ásítottam egy hatalmasat, majd nagyokat pislogva emeltem számhoz bögrémet, és belekortyoltam az – állítólag – energiát adó italomba, de még nem éreztem a hatását.

- Mi volt az a sok minden? Testi, lelki, vagy alvászavar probléma? – kérdezte fél mosolyra húzva száját.

- Úgy a három egyvelege.

- Kíváncsi vagyok, mi volt a testi problémája? – kérdezte huncut mosollyal, miközben beleharapott a pirítósába, majd vajas száját érzékien nyalta le, ujjai segítségével. Alice idegesen fújtatott egyet, majd felkelt az asztaltól, és felszaladt az emeletre, míg én csak kipirulva lestem az apját, aki még mindig huncut mosollyal méregetett.

- Khm…hát…nem az – krákogtam tarkómat vakargatva.

- Tán nem a dereka fájt?

- Nem…

- Ez esetben kíváncsian hallgatom mi volt a testi probléma

- Fájt a fejem…

- Képzelem mennyire – sóhajtott föl. – Zayn!

- Igen? – bújt elő az erőszakos üzletember a nappaliból, azt hittem tegnap elutazott, de tévedtem, reggel közölte, hogy délig marad. Itt csak az az egy baj van, hogy nem tud rám mászni, mert Harry egyig itthon lesz hál’ Istennek.

- Szólj Alice-nek és már mehettek is

- És Louis?

- Ő itthon marad. Nem egy bári alkalmazott, őt nem kapod meg húsz dollárért – mondta fej rázva Harry, majd felállt az asztaltól és a mérges tekintetű Zayn elé lépett, aki csak fújtatott. – És tisztázzuk Zayn, ő az én alkalmazottan, nem a te játékszered. – ütögette meg arcát, majd ismét mögém sétált és a konyhapultnak dőlt, míg a lányok táskájukat felkapva rohantak ki az ajtón.

- Oh Harry, csak nem kéne? – kérdezte gúnyosan a fekete.

- Nem. Méltóságom még van

- Ugyan. Azt is eltemetted a feleségeddel együtt! – ordított rá Zayn, ami meglepett, elvégre tegnap teljes szomorúsággal mesélte el mi is történt szegény, megboldogult  Alexa-val, de ezek szerint csak megjátszotta.

- Befejezted, Zayn? Lehet, én eltemettem, de te még most is keresed, huszonhat év elteltével, de megsúgom drága unokaöcsém, ami neked soha nem lesz, az egy kitartó, hűséges társ, és méltóság! Én legalább eltudtam temetni, de te még fel sem tudtad mutatni! Takarodj! – morogta dühtől égve, meg sem mertem fordulni, csak ültem lesütött szemekkel és hallgattam Harry mély lélegzetvételeit. Zayn trappolva hagyta el a házat, nem sokra rá Alice is kiviharzott, majd nyomott csend telepedett ránk, meg tudott volna fojtani a feszültség, de vártam, nem szóltam egy ideig. Mikor Harry csillapodott, csak akkor mertem megszólalni.

- Köszönöm – suttogtam halkan, mire csak felsóhajtott és leült mellém.

- Ne köszönje. Nem tűröm, hogy útszélinek nézzék a babysitter-em

- Viszont szolgáltatást sem kérek… - nyökögtem, persze nem mertem ránézni. Felnevetett.

- Honnan veszi, hogy adok?

- Csak..semmi…

- Zayn-t félreértheti. Csak engem ne értsen. – mosolygott rám majd felállt végleg az asztaltól, és a lépcső fele indult.

- Szóval, ez nem flört volt?  - szóltam utána, mire megállt a lépcsőn, majd felém sem nézve hümmögött egyet.

- De, az volt