Babysitter | Larry | 3.rész/2 (+16)

Sziasztok, drágaságaim! :)

Több mint egy hónap kihagyás után nincs kedvem írni, viszont annál több kedvem van feltölteni nektek egy részt, azt már két leányzó szavazta meg, hogy a Babysitter legyen az, holnap jön egy No Control rész is, ami eléggé horroros, véres, kaszabolós lesz. Tessék lelkileg felkészülni!

Ebben a részben is van egy egyszerű és picike erotika, semmi szex, ezért írtam +16-ot is... Öhm, a folytatás meg fog titeket lepni majd, ugyanis már több rész is fel van itten pakolva, a többivel meg kínlódok, de majd összejön szerintem a hétvégén ;)

Mint látjátok A és B hét van, azaz héthetente vannak részek! Ha elvesznék, akkor ez van, de igyekszem majd rendszeresen hozni a részeket, kisebb szünetekkel.  

És...NAGYON HIÁNYOZTATOK MÁR NEKEM! :*

Kellemes tanévet és sok-sok kitartást kívánok! Holnap hozom a NC-t.

Kellemes olvasást, jó szórakozást!

Ui: Mindenképpen hagyjatok majd nyomot! ;)

Lau

Louis

Anyától nehezen és megtört szívvel váltam el. Sosem sírtam és ordítottam annyira, mint akkor. A bácsikám sem haragudott jobban anyámra soha, mint akkor a nap, mikor sírva, szétázva és majd megfagyva állítottam be a házához. Doncaster-ből London-ba busszal jöttem, de a bácsikám háza majdnem egy órára volt, addigra szétáztam.

Az idő gyorsan ment, végül sikerült befejeznünk a takarítást, és már háromnegyed kettőkor a kanapén ülve vártam a lányokat. Harry ebéd után beszélt a tanárokkal, hogy nem mennek most a lányok semmilyen különórára, mert barátkozniuk kell a babysitterükkel. Főnököm már odafent készülődött, én pedig csak gondolkodtam. Hogyan tartsam itthon Alice-t? ,,Kicsi vagy még ehhez!”-el? Tojik rám magasról, hiába könyörögnék akkor is ellógna. Mindegy, majd…megoldom.

Hirtelen a kisasztalra tévedt tekintetem, rajta pihent Harry IPhone 6s-je, ami nagyon jól nézett ki. De nem is ez érdekelt, fel akartam hívni Liam-et.

- Édes? – kiáltottam el magam hangosan.

- Na? – kérdezte ő is leordítva az emeletről.

- Használhatom a mobilod?

- Persze – felelte, én pedig rögtön el is vettem az asztalról. Feloldottam, szerencsére nem volt kódolva, majd bepötyögtem Liam számát és tárcsáztam. Sokáig csöngött, mire végre felvették.

- Hallo? – Ian hangját ismertem fel a vonal másik végén, ezek szerint Liam vagy nincs otthon, vagy alszik.

- Szia, Ian! Lou vagyok – szóltam bele a telefonba.

- Ejj te ribanc, hallom bejössz a főnöknek – szinte elképzeltem ahogy szemöldökét húzogatja, de nem értettem mégis honnan tudja?

- Honnan tudod?

- Ian mindent tud, mert Ian egy kibaszott szexisten – nevetett a telefonba – Voltam pókerezni, valami Martin mondta, hogy úgy hallotta Styles átalakult és a neje halála után buzi lett, meg hogy a napokban ment oda egy babysitter, és valami Loreen mondta neki, hogy meleg és állítólag látta, ahogy csókolóztok

- Ja, Loreen a szomszéd kiscsaj, aki magának akar

- Mondom, kis ribanc vagy

- Mi van, hiányolsz? Hiányzik a kerek seggem? – nevettem a telefonba.

- És neked a reggeli merevedésem?

- Nyertél – sóhajtottal fel.  – Amúgy Liam?

- Örüljünk, ha élve jön haza, hat hónapról négyre csökkentették a limitet. Próbál beszélni a pasassal… Nem tudnál Styles-tól kölcsönkérni? Majd leszel a szex-rabszolgája, csak segíts rajtunk, mert ezek élve eltemetnek – ijedten dőltem hátra a kanapén. Mit tettem? Megölik Liam-et, rövidítik a határidőt?

- Nem tudok, Ian. Azért vagyok itt, mert Harry folyamatosan dolgozik, semmi ideje nincs és még pénze sincs… Tiszta ideg ő is… De…megkérdezhetem

- A szexbe belemenne, amekkora ribanc…

- Ian! A pasimról beszélsz!

- Sajnálom, buzeráns, de a pasid kurva, a múltkor itten álldogált a sarkon, egy szál tangába nyomta a műsort. Jó kis segge van neki is

- Tudom

- Oh, már fogtad is? Te kis kaszanova! – nevetett ismét hangosan – Azt is tudtad, hogy útszéli kurva?

- Igen – sóhajtottam fel – Figyelj Ian, ma lesz itt a közelben egy buli, a Night klubban, lennél olyan szíves, hogy figyeled Alice Styles-t és elijeszted onnan? – kérdeztem tele ideggel. Nem tudom mi lesz Li-vel, aggódom érte.

- Honnan veszed, hogy ott leszek?

- Ismerlek

- Egy kibaszott Tomlinson vagy! Azok mindig tudnak mindent! – háborgott a telefonba, szemet forgattam.

- Nem is ismered a Tomlinson-okat

- De a Styles-okat igen

- Köszönöm

- Hejhó! Nem ingyen van, hékás!

- Kapsz egy nyakast, ha hazamegyek, jó?

- És ha én mást szeretnék?

- Buzi vagy?

- Kicsit megferdültem mostanság, de csak a kerek seggek vonzzanak. Lebeszélnél nekem egy időpontot Styles-al? Vagy már be van táblázva egész hétre? Hmm, fogadjunk minden kis rubrikában a te neved van írva

- Mondták már neked, hogy rohadj meg?

- Szeretlek, te ribanc

- Hagyj békén. Szóval, mit kérsz?

- Egy éjszakát veled kettesben, jó sok óvszerrel és síkosítóval és pár játékkal

- Kapsz egy gumibabát, elégítsd ki őt, foglalt vagyok

- És nem vagy féltékeny a kurva uradra? Könyörgöm Lou, ma úgy szétbasszák a seggét, hogy lábra nem bír állni, mégsem vagy hajlandó velem lefeküdni?

- Most csak viccelsz…

- Még szép! Kellesz te a francnak, főleg, ha van egy ilyen besült bátyád… - morgott a telefonba. Szemet forgattam. Agyonra szidja a pasimat, miközben csak viccel, szegény tényleg nem normális, vagy van benne pár pohárka.

- Értem. Szóval?

- Alice…

- Nem!

- Jól van, akkor jössz nekem húsz fonttal

- Majd abból temettetlek

- Tudtam, hogy nem hagysz magamra…

- De aztán jól végezd a munkád, vagy elmondom Liam-nek, hogy szívtál!

- Hűséges leszek hozzád, csak ne szólj Liam-kének, oké?

- Oké. Na megyek, jó legyél te drogos!

- Te is, te ribanc – ezzel le is tettem. A végére rájöttem, hogy ez nem pia, mert nem akadozik a nyelve, sokkal inkább drog, ami az agyába szállt. Csak olyankor hív ribancnak, és olyankor szid mindenkit, illetve viccelődik azzal, hogy feküdjek le vele. Nagyon vicces tud lenni, de sem én, sem Liam nem örülünk neki, hogy szív. De mit is várunk attól az utcától? Még a kis tizenéves gyerekek is füves cigit szívnak.

- Kit hívtál? – Harry hangja kúszott fülembe, el is mosolyodtam rögtön. Pár pillanat múlva pedig már meg is jelent a nappaliban és lehuppant mellém a kanapéra, majd átölelt, én pedig nagyon sóhajtva bújtam mellkasához. Hogyan kérdezzem meg?

- Liam-et, de a tesója vette fel

- Ki az a Liam?

- A haverom, együtt élünk

- Értem

- Harry…lehet egy fura kérdésem? – kérdeztem kicsit félve, nagyot nyelve.

- Igen

- Adsz kölcsön $250’000-t?

- Mi? – kérdezte teljesen elcsodálkozva, még el is hajolt tőlem, hogy szemeimbe nézhessen, de teljesen komolyan gondoltam a kérdést.

- Kéne kölcsön pénz… Bajban vagyunk

- Mégis miféle bajban?

- Tartozunk Liam-el $250’000-t egy férfinek, hat hónapot kaptunk, de ez a limitet csökkentették négyre, négy hónap alatt az én fizetésem semmi! – kezdtem bele rögtön idegesen, szinte bepánikolva, most volt időm gondolkodni. Eljutott az agyamig, hogy nagyobb bajban vagyunk, mint gondoltam, féltettem Liam-et. Magamat egyáltalán nem, nem érdeklek senkit, Harry pedig túl tenné magát rajta, de Liam-nek van egy öccse, mindenféle iskola nélkül, mégis mi lenne vele? Hogyan tartaná el magát egyedül, ha mi ketten nem tudjuk.

Szemeimet könnyek csípték, nem vagyok valami sírós, de most jobban féltem, mint mikor a pasi a falnak nyomott.

- Ezt mégis hogyan hoztátok össze? Honnan jössz te? – kérdezte felvont szemöldökkel, éreztem, hogy ideges. Aggódik, mégis ki jött a házába.

- Csak póker… Csaltunk és észrevettek, Liam ijedtségében azt mondta visszaadjuk és nem jó bandából származnak! Kicsinálnak, Harry! – kezdtem el hisztizni, mint valami menstruáló kiscsaj, közben könnyeim folytak, kezemmel pedig folyamatosan potyogó könnyeimet töröltem.

- Hé! – mosolyodott el Harry, majd átölelt – Az én dolgom lenne nőiesen sírni…

- Kösz – dünnyögtem orrom alatt, felkuncogott, majd lágyan hajamba túrt.

- Én szoktam így hisztizni, mikor összeveszem Alice-el – kuncogott tovább – Megpróbálok segíteni. Apránként lehet tudok kölcsönadni

- Mit értesz az apránként alatt?

- Ötven-hatvan fontjával – sóhajtott fel – Ezt csak a kurvulásból kaparom össze

- Kis mocskos szájú – sóhajtottam fel, majd átöleltem derekát, és teljesen belé bújtam. Akkor elég jól kereshet, ha ebből összeszed ötven-hatvan fontot, viszont akkor tényleg nagyon rosszul mehet az üzlet is, ha nem tud biztosítani ötven fontot.

- Sajnos ez van, a kényszer nagy úr – mondta suttogva, majd tincseimmel kezdett játszadozni. Sorban tekerte fel ujjaira a hosszabbnál-hosszabb tincseket, bár ezzel igazán csak én tudnék szórakozni. Az ő haja hosszabb, puhább, és nos…őszebb is, bár még nem vészes.

- Tudom… Köszönöm! Örök adósod maradok… Nem is tudom mivel háláljam meg – sóhajtottam felhasába, majd elváltam tőle, hogy szemeibe nézhessek. Nyugodtnak tűnt, legalábbis nyugalmat sugárzott. Engem is megnyugtatott némiképp.

- Csak…maradj velem örökké, élj velem, neveljünk gyereket! Ez több volna, mint hála… - nézett komolyan szemeimbe, bólintottam.

- Rendben… A tiéd vagyok, ameddig csak élek, leszek a gyerekeid apja, szeretni foglak és egész életemben hálás leszek neked, minden kérésedet teljesítem – mondtam szemeibe nézve, mosolyogva. Felemelte jobb kezét, majd arcomra vezette, lágyan megsimított, közben végig szemeimbe nézett. Lassan közelebb hajolt, majd megcsókolt, én pedig rögtön viszonoztam, sőt, átvettem az irányítást, amit nagyon élvezett.

Rögtön átdugtam nyelvemet, majd lágyan kezdtem masszírozni nyelvét, közben hátáért nyúlta, és eldöntöttem a kanapén. Lábai közé másztam, amiket persze rögtön szétnyitott. Mindkét kezét hajamba vezette, hogy ismét tincseimmel tudjon játszani, míg én bal kezemmel végigsimítottam oldalán. Megremegett alattam, majd hirtelen le is lökött, így a padlón kötöttem ki.

- A lányok! – sikított fel – Szedd össze magad, drágám, Alice szeme olyan mint a sasé – mondta miközben felkelt, majd lenézett rám. Értetlenül néztem utána, ugyanis szépen kecsesen, fenekét rázva fogta magát és otthagyott a nappaliban.

- Tényleg ribanc vagy… - morogtam orrom alatt, majd feltápászkodtam a szőnyegről.

- Tessék? – fordult meg szemöldökét felvonva.

- Semmi – legyintettem megfogva fenekemet, majd jó erősen meg is markoltam, direkt bepucsítva felé – Nagyon fáj ám

- Képzelem drága, de engem fenék markolással nem hatsz meg – mondta karba font kezekkel, majd egyik szemöldökét felfonva mosolyodott el.

- Oh, markoljam ezt? – kérdeztem én is huncutkodva, majd jó erősen rámarkoltam farkamra, majd kéjesen felnyögtem egyenesen szemébe nézve. Megnyalta száját, majd leengedte kezeit is. – Keményedik, édes – nyögtem még egyet, majd elvettem kezemet és benyúltam nadrágomba, hogy most már teljesen megtudjam markolni magam, anélkül, hogy bármiféle ruhadarab választaná el kezemtől. Tényleg keményedtem, elég gyorsan. Valóban ki vagyok éhezve már, mindig az ,,igazira” vártam, olyanra akinek nem egy éjszakára kellek.

Folyamatosan húzogattam kezemet le és fel farkamon, közben elnyílt ajkakkal sóhajtoztam Harry szemeibe nézve.

- Jól van, nem bírom – sóhajtott fel, majd szinte hozzám rohant. Megragadta kezemet, majd szinte elrángatott a lenti WC ajtajáig. Kinyitotta, majd belökött rajta. – Mit szeretnél? Szexet?

- Beelégszem egy szopással is – vontam vállat – Lesznek benned elegen ma este

- Köszi, ez jól esett ám – mosolyodott el pillanatra – Ülj le a WC-re – sóhajtotta vággyal megtelve, én pedig tettem amit kért, terpeszben leültem a WC-re. Rögtön letérdelt lábaim közé, majd kezeivel kioldotta nadrágom és kicsit lejjebb ráncigálta, utána alsómból szabadította ki büszkeségemet. Felsóhajtottam, végre megszabadult ,,fogságából” a kicsike. – Hatalmas vagy – sóhajtott fel, majd mindenféle nyalakodás nélkül bekapta egész hosszomat. Szám elé kaptam kezem, nehogy hangosan ordítsak fől, másik kezemmel pedig hajába túrtam.

- Uramisten! Neked aztán van szád! – nyögtem fel, még mindig számat fogva. Természetesen nem tudott válaszolni, helyette leengedett torkán és úgy szopott tovább, akár egy csecsemő úgy cuppogott farkamon.

Ki-be jártam szájában és torkában, folyamatosan hangos  és mélyről jövő nyögések hagyták el számát, közben Harry tincseivel játszadoztam. Mikor meghúztam egy-egy tincset morgott, de engedelmesen szopott tovább, mindenféle öklendezés nélkül. Orra néha már hasamat súrolta, olyan szinten leengedett torkán. Fejemet nem vetettem hátra, látni akartam, ahogy csukott szemmel szopik, miközben kezeivel lágyan cirógatja derekam.

- Harry! Nem kell sok! – nyögtem hangosan – Ahh! Igen, ez az! – nyögdécseltem tovább – Oh, oh…gyerünk! – mondtam nyöszörögve, majd mivel nem bírtam ezt a lassúságot amivel kínzott megmarkoltam haját, mire felszisszent, majd én kezdtem el diktálni a ütemet, bár éreztem, hogy kicsit kényelmetlen a hirtelen váltás, tűrt és szopott. – Édesem! – nyögtem ismét tenyerembe, majd éreztem, ahogy megremegek. Egy hatalmas ordítás közepette élveztem szájába, és nem is engedte, hogy rögtön elhúzzam fejét, engedelmesen lenyalt mindenhol, csak utána vette el fejét. Száját nyalogatva nézett fel rám, de még így is ott gyöngyözött állán nedvem, amit nem ért el nyelvével. Felhúztam magamhoz hajánál fogva, majd lenyalogattam szájáról saját nedvemet, végül csókban forrtunk össze. – Isteni voltál –

dünnyögtem szájába, felnevetett.

- Gyakorlat teszi a mestert – vont vállat, majd felkelt. Kicsit nyöszörögve ült fel ölembe, majd vállamra hajtotta fejét, még én átöleltem derekát – Öregnek érzem magam – sóhajtott fel.

- Nem vagy az – mondtam fenekébe markolva – Miért érzed magad annak?

- Fáj a derekam, ősz vagyok, egyre öregesebben öltözködöm – sorolta kicsit szomorkodva – De legalább még szopni tudok

- Oh igen, az nagy szerencse ám – kuncogtam fel – Menjünk, nem sokára jönnek a lányok – veregettem meg derekát, majd megvártam míg leszáll rólam.

Pár perc múlva már a konyhában vártunk a lányokat, akik hamarosan meg is érkeztek, hála Zayn-nek, aki ugye ma még marad, elvégre olyan szívesen látják a képét. Ellie rögtön apjához rohant, aki kicsit nyökögve kapta ölébe a nagylányt, majd puszit nyomott arcára. Alice ezen persze csak szemet forgatott, Diana pedig táskáját letéve sétált be a konyhába.

-Szia Louis! – köszönt nekem mosolyogva – Mit főztél?

- Ma semmit, de készítettem pár szendvicset apáddal, mindjárt kiveszem – mosolyogtam le a kislányra, ekkor nővére is megjelent.

- Ne mondd, hogy nem volt időd – mondta lekezelően, majd leült az asztalhoz.

- Hála nekem nem volt ideje, ugyanis folyamatosan takarított segítség nélkül, még én csak nyugodtan dolgozgattam – mondta Harry kicsit erősebben szólva a lányhoz, majd letette Ellie-t, aki rögtön az asztalhoz sietett és leült a két lány közé.

- Dolgozni – forgatott szemet – Jól tudjuk, hogy vége a cégnek

- Azért ne fesd az ördögöt a falra! – szólt rá rögtön apja – Ne legyél kárörvendő

- Anya megmondta, nem tudom miért vagy így felháborodva – vont vállat lekezelően Alice, apja morgott egyet.

- Olyan jó, hogy anyád mindent tudott! – mosolygott rá a lányra – Csak szart dolgozni vagy besegíteni bármiben, hadd dolgozzon a férjem, azért van! Ha már nem szeret dolgozzon szakadásig! – kezdett el szinte kiabálni.

- Harry… - néztem rá fél szemmel, de csak leintett.

- Elegem van abból, hogy két éve mást sem csinálsz, csak anyázol! ,,Anya ezt mondta, anya azt mondta”, drágaságos virágszálam, anyád azért tudta ezt, mert ő előre eltervezte, hogy csődbe viszi a cégem! Csak hát időközben jó apa lettem és már késő volt! Inkább begyógyszerezte magát, mintsem a szemembe nézve azt mondja ,,Sajnálom!” – ordított teljesen kikelve magából. Ezek szerint mégsem volt olyan jó asszony és a vége felé már nem is igazán kedvelték egymást, bár amilyen szeretettel beszéltek róla, ezt nem néztem volna ki belőle.

Alice szeme könnyes volt, ideges volt, rágta a száját és kaparta az asztalt még a két kicsi csak lehajtott fejjel ült.

- Utállak! – ordított fel a lány sírva, majd felpattant az asztaltól – Tönkre tetted anyát, miattad halt meg! Mert egy rohadt buzi vagy!

- Állíts magadon, vagy kiteszlek! – ordított vissza apja.

- CSÖND! – kiáltottam el magam, mire mindenki rám kapta tekintetét. - Ülj le Alice, egyél, lakjál jól és menjél fel a húgaiddal fürödjetek le! Maga pedig szedje össze magát! – mondtam mutatóujjamat felemelve – Nem érdekel senkit sem a múlt! Fájni fog, még világ a világ, mert egy anyát nem lehet pótolni, de még mindig jobb, mintha eldobott volna titeket magától! Mindegy miért halt meg, vagy, hogy gondolt-e rátok, ő akart titeket mikor megszülettetek! Apádnak pedig jár a tisztelet, mert annak ellenére, hogy biszex igen is ragaszkodott anyátokhoz! Maga pedig tisztelje annyira a lányait, hogy nem vág ilyet a fejükhöz! – magyaráztam sorban mindenkinek, miközben kivettem a hűtőből a szendvicseket és az asztalra tettem a hatalmas tányért.

Nem akartam okoskodónak tűnni, mindössze segíteni szeretnék.

- Mit tudsz te erről… - sóhajtott fel Alice, majd elvett egy szendvicset a tányérról.

- Hidd el, sokat – sóhajtottam.

- Mi történt? – kérdezte érdeklődve Diana, hatalmas barna szemei rajtam állapodtak meg és csak néztek engem.

- Anyám kitett, az apám pedig miattam halt meg, elég, ha ennyit mondok – néztem végig a lányokon, majd Harry felé fordultam, aki csak karba font kezekkel durcáskodott, rám sem nézett csak száját rágta. Lehet felidegesítettem, de sajnos igazam van. Ne csodálkozzon, hogy Alice dacol, hogyha így bánik vele.

Bookworm | Larry | One-Shot | Neco-chan (+18)

Sziasztok!

Nehezen elkészültem a kért one-shottal. Remélem nem lett túl rossz, vagy elsietett, de nem valami kézenfekvő téma volt, sosem írtam még ilyet, és kicsit át is alakítottam a sztorit, remélem nem baj. Így lerövidítve is 14! oldal lett, azaz majdnem két résznyi one-shot. :o

Nos, maga a +18-as rész most szerintem jobb lett, mint szokott, remélem ti is így gondoljátok :D Bele kell még ebbe jönnöm, nem nagyon írtam ezelőtt ilyeneket...

Nos az oldalra ki lett írva, hogy szinte minden INAKTÍV, azaz KÉRLEK NE KÉRJETEK tőlem semmit! Sem design-t, sem fejlécet, sem one-shotot, sajnos szeptemberig nem is találkozunk ugye... DE! jó hír, a Supressing 11. része már kész, és nagyon jóra és cukira sikeredett! :3 Mondanám, hogyha jön sok-sok komi, akkor kiteszem, de nem mondom, mert lehet akkor sem tenném ki, tartom magam a tervhez ;)

És nem tudom a Loaded Gun-nak lesz-e egyáltalán folytatása, majd rákérdezek Hope-nál, ha véletlen nem jönne össze, akkor sem haragudnál rám, Noémi? :( Vagy igen? Mindenesetre megpróbálunk valamit ketten összehozni.

Viszlát a következő one-shotig, illetve szeptemberig!

Kellemes olvasást!

Lau

Harry

Imádom a könyvek jellegzetes poros illatát. Imádok különböző történeteket olvasni és azon elmélkedni hogy a szerző mégis hogyan ötlötte ki az adott szereplők tulajdonságát. Imádok elmerülni a szereplők világában, ahogy az adott férfi vagy nő szerepébe képzelem magam. Imádok befeküdni az ágyamba egy bögre meleg tea társaságában, majd csak elveszni a fejezetekben. Ha lehetne naphosszat csak olvasnék és olvasnék, de sajnos a gimnázium az fontosabb, mint az olvasás, így csak hosszú tanulás után van időm pár órára elmerülni egy-egy könyvben.

De most a sulinak vége, nyár van, nekem pedig semmi egyéb dolgom nincs, mint olvasni. Csak az az egy problémám van, hogy kifogytam a könyvekből, így kénytelen vagyok meglátogatni Mrs. White-ot a könyvtárban, hogy kikölcsönözzek több tíz könyvet. Nekem nem tart sokáig egy könyvet elolvasni, így ide több tíz könyv kell.

A napom szokásos módon telt, felkeltem, ettem, felöltöztem. Sok dolgom nincs, a nővérem intéz mindent, azaz ő takarít, mos, főz, én pedig, mint kistestvér meg vagyok kímélve. Örömmel használom ki az időd és olvasok ilyenkor.

Mint most is. Könyvem utolsó pár oldalát olvasgattam szomorúan, mert tudtam ez az utolsó könyv, amit még nem olvastam, ez után kölcsönöznöm kell. Hirtelen nyílt az ajtó, majd nővérem toppant be, már díszbe öltözve. Mindenféle kérdezés vagy kopogás nélkül toppant be és ült le mellém az ágyra, kicsit morcosnak tűnt.

- Úgy őszintén, nincs sok hasznod – szólalt meg hirtelen – Már délután egy van és még mindig nem csináltál semmit – rebegte Gemma, tudtam, hogy szeretne valamit, mindig így kezdi, hogy nem vagyok jó semmire, de valamivel hasznosság tehetném magam. Gemma pár évvel idősebb nálam, vagyis ő már egyetemista, így túl sok ideje nincs, sem itthon, sem a lakbérletében, úgy szerez magának időt, hogy kikönyörög pár dolgot.

- Mit szeretnél? – tértem rögtön a lényegre, majd becsuktam befejezett könyvem és levettem szemüvegemet.

- Menj el itthonról, kérlek! Jönne ide Jake, hadd legyek vele kettesben! – szemei könyörgőn figyeltek, még száját is lebiggyesztette – Csak pár óra, öcsikee! Tudod, hogy szeretlek!

- Egy szerencséd van, hogy úgyis a könyvtárba igyekeztem – sóhajtottam fel, majd kikeltem az ágyból. – Csak ne legyetek hangosak, nehogy átjöjjön a szomszéd! – kacsintottam rá, majd már vettem is cipőmet. Gemma szemet forgatva kelt fel helyemről, majd kiment a szobámból. Mosolyogva távoztam én is birodalmamból, majd kisiettem a házból. Természetesen telefon, pénztárca nálam volt, így ha meg is éheznék tudok majd venni magamnak valamit.

Gyorsan szedtem lábaim, nagyon esőre állt az idő, bár aztán ki tudja mit hoznak ezek a sötét fellegek? A város szinte sötét volt az esőfelhőktől, a szél erősen fújt, sós szag terjengett, így szinte már biztos voltam abban, hogy esni fog előbb, vagy utóbb. A könyvtár nincs messze, igazából a szemben lévő utca, rögtön az első bolt. Kicsike épület, de tele van jobbnál jobb és izgalmas könyvekkel. Az öreg nő is nagyon kedves, legalábbis velem az, sosem panaszkodott még anyámnak sem.

Besétáltam kicsike épületbe, ahol a nénike a pultnál ücsörgött. Mosolyogva mentem oda a pulthoz, majd vártam, míg a nő észre vesz.

- Csókolom! – köszöntem a nénikének, ugyanis nem igazán akart észrevenni, nagyon elmerült a gondolataiban.

- Szervusz, Harry! – köszönt mosolyogva. – Már el is olvastad a könyveket?

- Igen, ma olvastam el az utolsót. Holnap visszaküldöm anyával

- Oh drágám, ráérsz még! Egy hónapra kaptad a könyveket – legyintett egyet. – Vannak új könyvek is, nézd csak, annál a szekrénynél, nézd meg őket! – mutatott az egyik polcok szekrényre, én pedig bólintva egyet köszöntem el, és sietettem oda a polchoz. Rengeteg új könyv volt. A legtöbb viszont nem érdekelt, A szürke ötven árnyalata, ez volt az a könyv amin szemet forgattam. Semmi bajom nincs az erotikus, esetleg durva könyvekkel, de pár ismerősöm azt mondta ez paródia* könyv, szinte gúnyt űznek az egészből. Így nem is próbálkozom meg vele. Maradok inkább a Kathleen E. Woodiwiss könyveknél, bár ezek sem a legjobbak, például a Harry Potter könyveket szívesebben olvastam, de hát, na. Nekem ezek is jók lesznek. Elvettem hát egy könyvet, ami kivételesen a Harry Potter utolsó része volt, sajnos ez az egy rész nincs meg nekem, így nagy örömmel fogom elolvasni. Leültem az asztalhoz, ami a szekrény mellett foglalt helyet, majd kinyitottam a könyvet és nekikezdtem az olvasásnak.

Szinte faltam a sorokat, izgalmasabbnál-izgalmasabb történésekkel volt tele, teljesen felcsigázott, nem tudom egy pillanatra sem letenni a könyvet. Több órát töltöttem a könyvtárban, mire elolvastam a könyvet. Imádtam! Nem is gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, hogy Ron és Hermione együtt marad, vagy, hogy Harry túléli ezt az egészet. Nem Harry miatt kedvelem a könyvet persze, hiába vagyunk névrokonok, bár sokszor elképzelem, hogy én vagyok Daniel Radcliffe és száguldok a seprűn, mégsem ezért kedvelem. Maga a fantasy ragad magával annyira, hogy élvezem olvasni. Ahogy az író lehetetlen eseményekkel dúsítja az egész kis könyvet, igazi élvezet, izgalmas, szinte izgulsz, most vajon milyen varázslat jön?

- Hmm, Harry Potter? – hallottam meg egy magas, karcos hangot magam mögül, először azt hittem nő, de feltűnően más volt, olyan férfias csengése volt. Persze ezt csak akkor tudtam pontosan megmondani, mikor egy hirtelen mozdulattal megfordultam, és telibe lefejeltem a srácot. Rögtön homlokához kapott, majd meggörnyedt és hangosan szisszent fel. Ijedten kaptam szám elé a kezem, nehogy felordítsak, majd csak megrémülve néztem a fiút.

- Ne haragudj! Megijesztettél! – mentegetőztem rögtön, ő pedig csak legyintett.

- Azt hittem látsz. Bakker, nagyon kemény a fejed – sziszogott tovább.

- Bocs – vontam vállat – Ülj le ide mellém, meg ne szédülj! – mondtam sietősen, majd ki is húztam a mellettem lévő széket, ő pedig lehuppant mellém, így végre meg tudtam nézni hogyan is néz ki az áldozatom. Kisfiús arca volt, kis pufók, de viszont már borostás, így gondolom már a felnőttkor küszöbénél álldogál, szemei kékek voltak, akár a zafír, bár nem igazán láttam, mert a fájdalomtól összeszűkültek szemei. Haja rövid volt, fel volt zselézve, és világosbarna volt, nem tudom mihez hasonlítani ezt a barna színt, de gyönyörű volt, illett a kék szemeihez.

Loaded Gun | Larry | One Shot | Noémi Rápolti

Sziasztok!

Elkészültem e rövidke one shottal, remélem tetszik a megrendelőnek. A vége kicsit üt, és összecsapottnak látszik, de őszintén megmondom nem igazán tudnám mivel folytatni... Sajnálom Noémi, remélem nem csalódtál nagyot, én tényleg próbálkoztam :/ 

Köszönöm, hogy volt pár kedves olvasóm, akik elolvasták az első felét és őszinte véleményt mondtak. Remélem máskor is segítetek majd! ;)

Az elfeledett című sztorim blogot kapott ÍME a link. Hamarosan nekiesem az első résznek.

Jó éjszakát éjjeli baglyok! Ne felejtsetek el kommentelni! ;)

Kellemes olvasást!

Lau

Harry

A reggelem ugyanúgy telt, mint mindig, unalmasan. Szinte már untam felkelni és elmenni dolgozni, hogy meglegyen a heti bevétel, amit a főnököm előírt, anno két hónapja, mielőtt megölték volna. Félelmetes hely ez, egy negyed, úgy hívják ,,Halál negyed”, ugyanis szinte minden második nap gyilkosság történik, már a rendőrök is unják az állandó szaladgálást, így sokszor ki sem jönnek, vagy nem kérnek vallomást senkitől.

A reggelem nem állt másból, mint felkelésből, felöltözésből és reggelizésből, a kávémat útközben szereztem meg. Utálok dolgozni, tekintve, hogy abban az épületben lőtték le az öreget, aki volt olyan kedves, hogy megemlített végrendeletében, s leíratta a kórházban haldokolva, hogy e gyönyörű és szép emlékekkel teli kócerájt egyetlen alkalmazottjára hagyja, Harry Styles-ra, aki alig múlt tizennyolc éves, de kit érdekel, nemde? Hadd kínlódjon szegény gyerek, majdcsak lelövi valaki.

Az utcán sétáltam kávémat kortyolgatva, nem siettem, minek? Még csak  kilenc óra, a bolt tízkor nyit. Miért jövök ilyen hamar? Nem szeretek a házamban élni, vagyis inkább a szüleim házába lenni, mindig csak a veszekedés megy. Miért nem megyek egyetemre, vagy fősulira? Miért nem segítek a családon? Legalább egy szakmát kitanulhatnék. Ilyen csöppet sem érdekes dolgokkal zaklatnak. Jelentkeztem fősulira, de nem vettem fel. Egy rendészeti iskolába jelentkeztem, gondoltam lehetek rendőr, vagy valami hasonló, de az álmaimat ripityára törték, ezzel együtt szívemet és lelkemet is, ugyanis én mindent beleadtam a jelentkezésen is, de ez nem volt elég. Teljesen belebetegedtem, így inkább eljöttem megboldogult rokonomhoz – nagyapám unokaöccséhez – dolgozni, akinek fegyver boltja van. Elméletileg nem lenne jogom tovább vinni az üzletet, mert nincs hozzá végzettségem, de ez az öreget nem érdekelte, kijelentette, hogy a boltot vinnem kell, különben kísérteni fog, én pedig nem kockáztattam, tettem amit mondott. Örültem, hogy megszabadultam tőle, nem kockáztatok én ilyenekkel.

Éppen kávémat nézegettem, mikor belepottyant valami. Érdeklődve figyeltem a papírpoharat, amibe ismét belepottyant valami, majd megint, majd megint. Aztán megéreztem karomon is valami hideget. Esik. Ismét nekikezdett a nagy esőnek, már három napja csak esik, mintha gyászolnának valakit az angyalok s folyamatosan csak sírnának.

Gyorsan szedtem lábaim, ugyanis az eső egyre csak esett, én pedig egyre jobban áztam. Kávémat is a kukába hajítottam, hogy gyorsabban tudjak futni és kabátom gallérját a fejem tetejére húzni, bár ez sem ért sokat, ugyanúgy megáztam. Szerencsémre a bolt nem volt messze, így csak kabátom és rövid hajam ázott meg, a pulóverem és a nadrágom épphogy megúszta. Előszedtem kulcsomat, majd a zárba illesztettem és kinyitottam a kóceráj ajtaját. Besétáltam, rögtön lekaptam magamról kabátomat és az egyik székre dobtam, közben a pult mögé sétáltam, hogy keressek valami törölköző féleséget amivel megtörölhetem rövidke hajkoronámat. Ezt a hajnyírást is a húgomnak köszönhetem… A nagy rágózásban és játszásban beleesett a rágója a hajamba és az egész összeragadt, muszáj volt levágatni. Még mindig hiányolom hosszú, göndör tincseim, amit imádtam fonogatni, vagy kontyba fogni, de sajnos erre kell még várni pár hónapot, hogy ismét olyan nagyra nőjön, így is csak egy hónap telt el mióta meglátogattam a fodrászt, aki szintén sírva vágta le minimum húszcentis hajkoronámat. 

Hála Istennek találtam egy törölközőt amivel áttudtam dörgölni hajamat és arcomat. Szörnyű ez az eső. Utálom. Csak ezért utálom London-t, az eső miatt, pedig gyönyörű város, gyönyörű helyekkel, csak én rossz negyedet fogtam ki. Bár itt is vannak jó emberek. Példát nem igen tudok mondani, de például a szüleim nem olyan rosszak, ahogy a húgom Tina sem, csak kibírhatatlan, de azért szeretjük egymást.

Mikor végeztem a hajam dörgölésével leültem a pult mögé. Úgysem jön senki, ritka mikor ide betéved valaki, egy nap négy-öt ember ha betéved, az is nagyon ritka. Általában újoncok jönnek a rendőrségről, FBI-tól, vagy egyéb ilyen fegyvertartási engedéllyel ellátott fiatalok, akik jöttek velem a gyakorlópályára lőni, mert az olyan menő… Aztán meg jön a tweet ,,Kösz @Harry_Styles nagyon élveztem” ,,Köszi a lövést! @Harry_Styles” ,,Jó volt veled a délután @Harry_Styles”, nem értik félre egyáltalán, de nem izgat. Sőt, nem is érdekelnek engem, sokszor válaszolni sem válaszolok a tweet-ekre, mert felesleges. Nem is ismerem őket! Csak bemutatkozom és lövök, utána pedig ők jönnek. Elképesztő.

Csak ültem és vártam, bár hiába, még csak fél tíz, csak fél óra múlva nyit hivatalosan a bolt, de akkor sem lesz túl sok vevő. Megboldogult Oliver nem tudta mit csinál, el is adhatta volna ezt a kócerájt, mert másnak nem lehet nevezni, csoda, hogy a négy fal nem dől össze. Jóformán én hoztam rendbe ezt a kis…épületet is. A tető lyukas volt, beömlött az esővíz, ajtó nem volt – betörték mikor megölték az öreget -, ablakok szintúgy alig voltak. Nekem köszönhet mindent az a vén trotty, különben már romokban állna az egész, de mit kapok én ezért? Jó sok semmit.

Hirtelen nyílt az ajtó, majd két rendőr lépett be, bőrig ázva. Szemöldököm rögtön felugrott. Mit akarnak ezek? Vásárolni, vagy igazoltatni. Remélem az első, nincs kedvem előszedni minden ócska papírt.

- Jó napot! – köszönt az egyik. Szőke volt, szürke szemű és kicsike. Nálam jóval alacsonyabb, olyan…íres kinézete volt, ráadásul a kiejtése is fura volt. Tuti Ír.

- Jó napot! Miben segíthetek! – mosolyogtam a két férfire.

- Egy bűnözőt keresünk, Louis Tomlinson-t – mondta a másik, fekete hajú, barnaszemű kicsit testesebb pasi. Ismerős a név, de nem láttam még, nem is nagyon hallottam róla. Lehet valami papírkán láttam, vagy ily…basszus. Louis az évfolyamtársam volt. Elém tolt egy képet is, igen, ez Louis. Sosem beszéltünk még, csak láttam párszor, de már suliban sem volt jó híre.

- Nem láttam – volt őszinte kijelentésem. Nem láttam, való igaz. Hiába ismerem, egy éve nem láttam.

- De ismeri?

- Régen találkoztunk már… - vontam vállat. Hirtelen a szösszencs mögém nézett, majd szemei elkerekedtek.

- Wow! Az egy tec9-es? – kérdezte csodálkozva, miközben mögém mutatott. Oh igen, sokáig tartott még megszereztem a drágaságot és jó sok pénzért is fogom eladni. Nem olcsó mulatság ám beszerezni egy ilyet, így ezt sem volt. Nagyon jó vele lőni és nagyon menő is, de adhatom el akárkinek.

- Igen, az – mosolyogtam rá a szösszencsre. – 2100 font

- Nem kéne, túl sok – nevetett fel a szőke – De azért jól néz ki

- Lőni is jó vele

- Kipróbálta? Rendőr? Mármint olyan suliba járt?

- Igen, de nem vettek fel a rendészeti főiskolára, lőni viszont tudok – mosolyogtam rá a rendőrre.

- Ez tök izgi. Kár, hogy nem vették fel. Jövőre már találkozhattunk volna, gyakornokként biztosan alkalmazták volna és én felelek az újoncokért. Ha gondolja beszélhetek a fősulival, hátha felveszik. Látok magában valamit – mondta tele izgalommal, mintha tényleg segíteni szeretne. Jól esett, biztosra veszem, hogy más ezt nem tette volna meg. Vagy tenné meg.

- Hálás lennék, nem tudnám mivel meghálálni sem – nevettem fel – Köszönöm

- Igazán nincs mit – legyintett. – Nos Zayn, megyünk?

- Kéne – sóhajtott fel a fekete hajú is.

- Kösz, hogy segített, már amennyire tudott. További szép napot! – intett egyet a szőke, majd a fekete hajú kíséretében el is hagyta a boltot. Legalább nem igazoltattak, de így unatkozni fogok. Este tizenegyig? Bőven szétunom az agyam… Nos, ez is elő van írva, minden hétfőn tizenegyig kell bent maradni, én pedig inkább maradok, mintsem kísértsen a megboldogult.

Az órák csigalassúsággal teltek és egyre jobban vágytam haza. Most inkább hallgattam volna a szüleim értelmetlen szentbeszédét, mintsem itt üljek a vaksötétben. Ugyanis odakint már sötét volt, csak egyetlen egy égő világított idebent is, az is sokszor csak pislákolt s nem adott rendes fényt, mindössze  fátyolos világosságot. Lassan tizenegy lesz, ami azt jelenti szabadulhatok, bár van egy olyan érzésem ez még koránt sem a nap vége. Olyan, mintha még csak most kezdenék élni, mintha történne valami izgalmas. Az eső odakint még mindig szakadt, sőt, átfutott viharba, így nem csoda, hogy a lámpácskám alig él. Dörgött és villámlott, süvített a szél, ami még rémisztőbbé varázsolta az egész éjszakát. Sajnos innen majd egyedül kell hazagyalogolnom a koromsötét éjszakában, akármennyire is nem szeretnék egyedül kószálni a város ezen részén. Ebben még rosszabb az, hogy otthon senki sem vár, mindenki alszik, főleg hugi, aki amúgy úgy viselkedik mint valami értelmi fogyatékos, de Isten bocsájtsa ezt meg neki. Miért viselkedik úgy? Mert miért ne? Sokat piszkálom, de egyébként orvosilag semmi baja, csak szerintem hülye. Anyáék nyolc éve majd meg bolondulnak érte, míg nekem sír a szám minden kis apróságért, ugyanis teljes feledésbe merültem Tina születése óta. Szóval, senki sem vár haza, max. a retardált kishúgom, aki igazi táncművész, ugyanis imád az idegeimen táncolni.

Felsóhajtottam erre a gondolatmenetemre. A szarkazmus túl sokszor van jelen az életemben, sokszor Tina sem érdemli meg ezeket a gondolatokat, de én mindig is ilyen voltam. Utáltam mindenkit, nem szerettem barátkozni – velem sem szerettek -, legtöbbször csak egyedül ültem és olvastam. Anyámék azt hitték autista vagyok, de nem, mindössze most értem el azt a kort, hogy azt mondom elég. Sok a világ, sok ez a negyed, máshogy nem tudod elviselni, csak így. A húgom meg így járt.

Hirtelen nyílt az ajtó, sőt, inkább berúgták az ajtót, majd egy ismeretlen ismerős rontott be. Csak meghökkenve figyeltem, ahogy a pulthoz sétál, majd a pult mögötti kukába dobja használt fegyverét. Nem mertem szólni, ugyanis az illető Louis Tomlinson volt. Felpattantam a helyemről, éppen a kis gombocskát akartam megnyomni az asztalom alatt, amiriasztja a rendőrséget, mikor lekapta a polcról a tec9-est és rám emelte. Sajnos töltve volt…

- Ha megnyomod azt a kibaszott gombot szétloccsantom a fejed! Világos? – nézett rám zavaros tekintettel. Ez őrült, kész, végem, lelőnek. Az öreg halála óta erre vár. Felemeltem kezeim, hogy lássa nem nyomom meg a gombot. A szívem ezerrel vert az adrenalin miatt, teljes izgalomba jöttem, vagyis inkább féltem. Már hallottam a rendőrautó szirénázó hangját. – Rejts el, vagy véged! – suttogta szemembe nézve. Szemei eresek voltak, kezei remegtek, csont sovány volt és sápadt. Tuti szívott valamit. Bólintottam, majd elkezdtem hátrálni, és kinyitottam a raktárhelység ajtóját.

- B-bent van egy szekrény. Búj el abban – mondtam nagyot nyelve, elmosolyodott, majd vitte magával a fegyvert is, én pedig becsuktam utána az ajtót. Alig, hogy visszaültem a pult mögé, s próbáltam nyugodtnak tűnne berontott két rendőr ismerősöm is.

- Hol van? – kérdezte a fekete.

- Ki? – tettettem az értetlent. A szőke felsóhajtott, majd eltette a fegyverét.

- Mondtam, hogy nem erre futott – mondta a feketének. – Ki tudja azóta merre jár? – kérdezte a szőke. A fekete is felsóhajtott, de hirtelen tekintete hátam mögé futott, egyenesen a tec9-es hűlt helyére. Nos, az Louis-nál maradt.

- Hol a fegyver? – kérdezte a fekete, ha jól emlékszem Zayn.

- Eladtam – vontam vállat – Többet adtak érte, a pénz az pénz

- Igaz – mondta somolyogva, majd karon fogta a szöszként és kivezette a boltból. Pár perc múlva a rendőrök elmentek, én pedig nagyot sóhajtva álltam fel és sétáltam az ajtóhoz, majd bekopogtam.

- Kijöhetsz – alig, hogy kopogtam már is nyílt az ajtó és Louis lépett ki fegyveremmel. Megállt előttem, majd elmosolyodott.

- Kösz – nézett fel rám. Egy fejjel biztos alacsonyabb, kicsike, törékeny. Minek áll az ilyen bűnözőnek? – Adósod vagyok

- Nem kell hálálkodni, csak húzz innen minél messzebb – mondtam kicsit erélyesebben, mire ágyékomhoz nyomta a fegyvert. Nagyot nyeltem. Ne…kérlek.

- Nono, a fegyver még mindig töltve – veregette meg másik kezével mellkasomat. – Majd még találkozunk. A fegyvert elviszem, jól jöhet – mondta mosolyogva, majd elette a fegyvert ágyékomtól. Gyorsan kisietett a boltból, majd már rohant is, engem pedig itt hagyott a bolt közepén megszeppenve, álló farokkal. Én magam sem értettem miért állt fel, semmi izgató nem volt az egészben, de ez a rosszfiúsdi egy kicsit feltüzelt. Abban viszont nem volt semmi szenvedélyes, hogy a tökömnek nyomta a saját fegyverem, de legalább elment. Mondjuk azt mondta még találkozunk.

- Nagyot sóhajtva szedtem össze a cuccaim, majd felvettem a kabátom és lekapcsoltam a villanyt, hogy aztán kiléphessek a kócerájból s utamra mehessek. Egyedül kell hazamennem. Egy ilyen eset után nyugodtan sétálgathatok az utcán, elvégre csak megakartak ölni. Nem nagy ügy.

Az eső természetesen még mindig szakadt, csoda, hogy Louis nem ázott bőrig ilyen esőben. Mire én hazaérek ismét vizes leszek, szegény kabátomnak ideje sem volt megszáradni, belül még mindig vizes és hideg. Meg fogok fázni…

Gyorsan szedtem lábaim az utcán, szinte futottam, hogy minél előbb otthon legyek. Szerencsére a házunk nincs messze, de a szakadó eső mindent megnehezít ugyebár, így egyik útról a másikra is lassabban jutok át, de szerencsére ilyenkor nincs sok kocsi az utakon.

Viszonylag hamar hazaértem, bár már bőrigázva. Szerencsémre a házban égtek a villanyok, így lehet, még Tina felvan. Mielőtt azonban kinyithattam volna az ajtót megláttam egy cetlit, elég furcsa kézírással.

Köszönöm, hogy segítettél nyuszifül. Holnap a parkban várlak este tízkor! xxL

Volt az üzenet, ami ezek szerint Louis-tól jött. Nyuszifül… Megfordítottam a cetlit, akkor láttam, hogy más is van ám írva.

Ui: Ha nem jössz el kinyírlak

Igazán kedves volt. De…nem akarok vele találkozni. Jelezzem a rendőrségen? De akkor megöl, vagy engem, vagy a családom. Bár Tina-t nem sajnálnám, anyáékat azért igen. Elvégre anyu tud főzni, elég finomakat is süt, kár lenne érte, apám meg…hadd maradjon, nem bánom, bár sok haszna nincs, ne kísértsen.

Fejet rázva nyitottam ki végre az ajtót és léptem be. Meglepő módon nem Tina várt a konyhában, ami majdnem az ajtóval szembe van, hanem a két szülőm. Anya és apa idegesen ültek az asztalnál, mindketten pizsamában.

- Te hol voltál eddig? – kért rögtön kérdőre apám.

- Dolgoztam – volt egyszerű válaszom, majd kibújtam cipőmből és levettem a kabátom, majd a lépcső fele indultam, hogy felmehessek és lefürödhessek, de persze ez sem ment könnyen.

- Áljj, állj fiatalúr! Gyere csak ide! – szólt nekem apám egy csöppet dühösen. Szemet forgatva léptem a konyha falához, majd nekidőltem.

- Mi van? – kérdeztem flegmán.

- Hol voltál? – kérdezte ismét apám, egy kicsit erélyesebben.

- Dolgoztam

- Dolgoztál?

- Ühüm – bólogattam.

- Fél egyig?

- Már annyi az idő? – kérdeztem teljesen elképedve. Azt hittem nincs több fél tizenkettőnél, de ezek szerint Louis jóval tizenegy után jött. Francba már, nem jó az órám sem a boltban. Biztos elfelejtettem átállítani. – Biztos nem állítottam át az órát a boltban. Bocsi – vontam vállat, mintha nem rázott volna meg, hogy a tökömhöz szorítanak egy fegyvert.

- És azért áll a farkad is, gondolom?

- Desmond! – kiáltott fel anyám – Az már nem a mi dolgunk!

- Nem a mi dolgunk? A fiam, Anne! – vágott vissza apám. Felsóhajtottam. Megint kezdi, és jön a tanítás ,,Az óvszert így kell felhúzni fiam”, annyira szeretem ezt. Minden kis dologért megy a szent beszéd…először, ne mutogassam a merevedésem, mert Tina még kicsi, nehogy rákérdezzen, akkor, idegen lányokkal ne feküdjek össze – kár, hogy meleg vagyok – és a többi hülyeség, amikkel már tizennégy éves korom óta tisztában vagyok.

- De már tizenkilenc éves! Majd eldönti mit akar és kivel!

- Kivel voltál? – kérdezte apám. Felsóhajtottam.

- Egy fiúval…

- Egy fiúval?! Milyen fiúval?

- Hát olyan fiús fiúval – vontam vállat.

- Anne, ez a gyerek meleg? – nézett anyámra segítséget kérve. Anyám csak vállat vont. Sosem beszéltem még erről, pedig már öt éve tudom, hogy meleg vagyok, vagyis inkább csak az leszek. Nem érdekeltek a lányok sem, mindig csak a fiúk. – Jól van Harry…szóval szexeltél egy fiúval?

- Nem, csak…beszélgettünk és randira hívott, ennyi – vontam vállat, nem akartam elmondani mi történt valójában, akkor szólnának a rendőrségnek, én pedig kikapnék amiért nem adtam át a rendőröknek Louis-t. Csak legyen már ennek vége…

- Ezek szerint jól néz ki – sóhajtott apám – Miért nem mondtad eddig?

- Mert veletek nem lehet beszélni. Mindig csak a magadét hajtod! Sosem tudtam elmondani, mert ment a szentbeszéd! Nem tehetek róla, hogy nem vettek fel fősulira – kezdtem bele szokásos mondókámba. Sosem hallgattak meg, viszont elmondani sem nagyon akartam, elvégre eddig senki sem tetszett és nem hívott randizni sem. De most itt van Louis, aki megfenyegetett.

- Sajnálom, Harry. Mi csak jót akarunk neked! Abban a kócerájban nem keresel semmit és nem biztonságos – mosolygott rám anyu, aki talán egy picivel többet figyel rám, mint apa. Na, őt sosem izgattam, ellenben a húgom nagyon is.

- Ez van. Rám bízta az öreg – vontam vállat – Most már mehetek?

- Mehetsz – sóhajtott fel apám, majd gyorsan felszaladtam a lépcsőn, de még hallottam sutyorgásukat, nem tisztán, de azt értettem, hogy ,,A mi fiunk nem lehet meleg”. Sajnálom apa, ez van. Ezt nem én választottam…

Amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam, majd bementem közös szobánkba. Oh igen, Tina kedves velem alszik. Az ágyunk egymás mellett van, csak az övé a szoba egyik végén, az enyém a szoba másik végén, ugyanis minden vágyam az ablak és annak belső párkánya volt. Imádtam nézni az esőt. Olyan szép, olyan nyugtató. Mikor Tina alszik csöndben felülök az ablakba és csak nézem az elsuhanó kocsikat. Nyugtató, pár pillanatra elfelejtem a gondjaim, a szüleim, a testvérem.

Tina már aludt, hosszú barna, göndör haja elterült párnáján, fél lába lelógott az ágyról, a takarója már a földön volt. Szemet forgattam. Még az alvása sem normális. Nagyot sóhajtva lépdeltem oda hozzá, majd óvatosan visszatettem lábát az ágyra, majd felvettem a földről takaróját és betakargattam. Hideg van, én legalábbis nagyon fáztam, ha hagyom megfázni anyu kinyír, elvégre életük értelme nem más,  mint a húgom.

Gyorsan elsétáltam ágyamig, majd bebújtam a puha és meleg paplanok közé, hogy végre átmelegedjek. Pár pillanat múlva pedig elért az álom.

Hirtelen a parkban termettem. Fáztam, remegtem és féltem. Egy szál pizsamában álltam egy hatalmas tölgy mellett, vártam. Este tíz volt, a harang éppen most szólalt meg, ekkor egy sötét alak igyekezett felém. Louis volt az, a tec9-esem kíséretében. Ujjai görcsösen szorították a ravaszt. Mikor elém ért akkor láttam csak milyen is. Piszkos volt, más vérétől volt mocskos, szemei vörösek voltak, pupillái tágak. Gyilkolt…valakit megölt. Nagyot nyelve kezdtem el hátrálni, míg ő csak közeledett. De tölgy megállított. Félve húztam össze magam, próbáltam minél jobban a fának nyomulni, de az nem engedett tovább, Louis viszont közeledett, majd megállt előttem. Alig pár lépés volt köztünk.

- Szia nyuszifül! Már hiányoltalak! – mosolygott rám. Hangja melengetett, édesgetett, mintha valami jót szeretne velem tenni, de éreztem nem így lesz. – Hát nem is örülsz nekem? Én nem hiányoztam? – kérdezte játszott szomorúsággal. Nagyot nyeltem. – Ez esetben viszont el kell, hogy hallgattassalak. Tudod, hogy a zsaruk engem ne zárjanak be. Abban a patkánylyukban nem valami kellemes, az élet, nyuszifül? Vagy azt akarod, hogy apuci börtönbe menjen?

- N-nem vagy az apucim – nyöszörögtem remegve. Jól tudtam mire céloz, de nem vagyok a szex-rabszolgája. Nem…soha.

- Nem? Hát akkor ki kúrta azt a kerek seggedet? – kérdezte felnevetve, majd hirtelen elkomorult. – Na elég a beszédből, nyuszifül – mondta szinte gúnyosan, majd rám szegezte a fegyvert.

- Ne! Kérlek! – sírtam fel hangosan….de késő volt. A fegyver elsült… Bumm!

- Édesem kérlek, kelj fel! – éreztem meg hirtelen, hogy valaki rázogat. Anyu volt az. De miért fázom? És miért vagyok leizzadva? Remegve nyitottam ki szemeimet, már több takaró volt rajtam. Lázas lennék?

- Mi van? – nyöszörögtem halkan.

- Lázas vagy, megfáztál. Tina rohant át

- Hány óra?

- Reggel tíz. Nem engedlek dolgozni! – nézett rám komolyan anyu.

- Nem is akartam menni – nyöszörögtem ismét. Anyu gyengéden simogatott, míg Tina felült az ágyam végébe és lábamhoz bújt, látszólag mindketten sajnáltak. Nos én is magamat. Nagyon fáztam és gyenge voltam. Mintha már napok óta kínlódnék, mintha haldokolnék és Louis tényleg lelőtt volna.

Hirtelen kivágódott az ajtó, majd apa rohant be.

- Anne! Elkapták! – újságolta lihegve, anyu felé fordult.

- Kit?

- Louis Tomlinson-t!