Harry
Anyám örömmel mondott ,,Igen”-t, majd karon fogta Louis-t, és a konyhába vezette. Megmutatta, és elmagyarázta neki, mit, hogy kell, én pedig szépen helyet foglaltam a pultnál, apámmal együtt, aki csillogó szemekkel nézte a focistát, na és persze anyámat… Már elmúlt negyven, de még mindig csorgó nyállal nézi anyu fenekét…csodálkozom, hogy nincs kistestvérem sem. Bár, mindig is kényes voltam, és akárhányszor megkérdezték ,,Szeretnél kistestvért?” mindenféle bűnbánat, vagy lelkiismeret furdalás nélkül rávágtam a ,,Nem, Isten mentsen!”-t. Szóval lehet én vagyok hunyó, de most már itt van Louis, aki rosszabb mint egy gyerek…
Apám sóhajtva nyúlt zsebébe, majd elővett egy doboz cigarettát. Rögtön fanyarú grimasz ült ki arcomra, ugye nem itt akar rágyújtani? Ugye nem mellettem? Utálom a cigi szagát, utálom szívni, egyetlen egyszer szívtam, akkor is hánytam, és szédültem, de ő meg…bármennyit elszív. Szájába vett egy szálat, majd felállt, és Louis-hoz lépett, ki máshoz?
-Kérsz? – kérdezte felé nyújtva a cigit, Louis mosolyogva fejet rázott.
-Most nem, köszönöm. Reggel szívtam már egyet – nagyot nyögtem gondolatban. Nem elég, hogy szegénykém így néz ki, de még cigizik is? Hogy tűröm én őt el? Utálom ha valaki cigizik mellettem, képes lennék ölni is ezért, Uram….
-Szóval cigizel?
-Tizennyolc éves korom óta – vont vállat lazán, majd anyu mellé lépett és megkérdezte segíthet-e még valamiben, mire rögtön jött a ,,Nem kell, szívem”, nem mintha valami sokat csinált volna, össz-vissz elmosogatott –kemény két poharat- és eltörölgetett –három tányért. Szóval nem volt valami nagy segítség, de kedves gesztus volt, nem mintha én többet segítenék…de na.
-Korán kezdted – morogtam egyet, mire felnevetett.
-Ne mondd, hogy te nem szívtál még!
-Szívtam, huszonhat évesen, akkor is beteg lettem! – nyújtottam ki nyelvemet. Ő pedig vissza, legszívesebben odalöktem volna egy ,,Tudod hova!”-t, de ez tőlem már perverz megjegyzés lenne, főleg felé. Bár, kitudja hová fajul ez a kapcsolat? Lehet kérni sem kell, magától dugja majd oda a nyelvét…hmm, szép is volna. Lenne 180’000 fontom, és leszarnám ezt a kis…nyomorékot, de tekintve, hogy majd meg hal egy szavamért is, nehéz lesz. Mint egy rossz pióca, csak őt nem tudod magadról levakarni. Mivel nincsen barátja persze, hogy majd rám csimpaszkodik…
-Szegénykém… - hüppögött színészien, majd leült velem szembe a pulthoz – Jó, hogy élsz!
-Oh igen! – rebegtettem szempillát.
-Szempillaspirál? – kérdezte hunyorogva, miközben közelebb hajolt hozzám, hogy megnézhesse szemeim.
-Harry! Ugye nem fested magad? – kérdezte anyám aggódva, szemet forgattam. Mily’ meglepő! Eddig is volt olyan, hogy sminkeltem, és észrevette valaki, érdekelt valakit? Nem, akkor most mi ebben olyan meglepő?
-Ugyan már! – legyintett apám – Ha neki így jó!
-Így jó, így jó, de akkor is férfi! Derék ember, ne rontsa el a megjelenését köröm festéssel, és sminkkeléssel! Harry kicsim, tudod, hogy szeretlek, de kérlek, hanyagold a szempillaspirált is! – anyu szinte könyörgött a szemeivel. Felsóhajtottam. Mindenki más elfogadja, hogy nekem ez tetszik, de ő…ő nem. Addig rendben van, hogy férfi vagyok, derék, magas, széles vállú, és nem igazán illene hozzám ez a festegetős dolog, de na…nekem tetszik, és kész. Huszonkilenc éves vagyok, már csak el tudom dönteni mit szeretnék!
-Kösz Louis! – mosolyogtam rá – Amúgy igen, szempillaspirál
-Komoly?
-Nem, te elmebeteg! Nem festettem ki magam! Most…
-Most? Wow! – hebegett Louis. Meglepte… Gusztustalan, undorító, felháborító, na és? Ilyen vagyok, ez van.
-Gusztustalannak találod? – kérdeztem sejtelmesen, anyám morgott egyet.
-Harry! – szólt rám anyu.
-Válaszolj! – néztem komolyan Louis-ra, felsóhajtott, és lehajtotta a fejét. Gondoltam… - Kösz…
-Sajnálom! Nekem ez új, sosem haverkodtam még meleg férfival! – nézett rám végül – De nem undorodom! Szerintem…
-Szerinted? – kérdezte apám felvont szemöldökkel. Sosem szerette, ha bántanak, vagy megszólnak, így gondolom Louis-tól sem tűrné. Hát, mindenesetre én kedves srácnak néztem…tévedtem, ezek szerint nagyon is undorodik.
-Szép vagy… - dünnyögte orra alatt – Mármint kisminkelve – mondta még mindig dünnyögve, szemét lesütve, fülig pirulva. Elmosolyodtam. Kis aranyos….de…úgy érzem őszinte. Lehet mégsem olyan mint gondoltam? Nem tart gusztustalannak, mindössze furcsának?
-Khm – köhintett apám – A fiam nem eladó…
-Louis pedig nem meleg – vontam vállat, majd felálltam.
-Ennyi? Semmi köszi, vagy valami? Nem örülsz? – kérdezte Louis kíváncsi szemekkel, kicsit összeszedte magát, már nem volt vörös, de azért még látszott, hogy zavarban van, próbálta nem felvenni apám mondatát.
-A tolerancia az egy alapvető dolog kéne, hogy legyen, Louis, nincs benne mit dicsérni. De azért köszi, jól esik, hogy valaki szépnek lát – mosolyogtam rá, majd a mosogatóhoz sétáltam, és a kezembe vettem egy poharat, amibe vizet engedtem, és beleittam. Valóban jól esett meg minden, de ez egy alap dolog, mármint nem csak szépség, hanem a tolerancia is, mert ez az. Undorító, felháborító, de együtt kell élned vele, mert ezer, meg ezer ilyen ember van még, rajtam kívül. És vannak durvábbak, akiket már buzinak lehet nevezni, persze, vannak köztük nagyon is kedvesek –például én-, végül is nem olyan rosszak, mindössze nőiesek.
-Szerencséd – morogta orra alatt Robin. Megint csak elmosolyodtam. Mondom, sosem tűrte, ha piszkálnak, és mivel már tizenhat éves koromra biztos volt identitásom, már tinédzser koromtól figyel, és kérdezget. Míg mást nem érdekel az életem, főleg a szexuális életem, ő nyugodt szívvel rákérdez vigyázok-e magamra, nem hagyom-e, hogy durvák legyenek velem, egyáltalán bírom-e a durva szexet, ha igen, tulajdonképpen hogy megy ez. – Ha igent mondasz, kiheréllek, akármilyen híres is vagy!
-Öhm, nyugtató – hebegett Louis – De tényleg nem undorodom, mindössze…furcsa
-Csak az számít, hogy téged ne irritáljon – rántott vállat anyu – Meglehet szokni… Csak a sminkeléstől kapok agyvérzést….
-Emlékszel Gemma ballagására? – kérdezte Robin nevetve.
-Ne! Ne mondd el! – könyörögtem szinte nyüszítve, de anyu csak felnevetett. Mintha Louis a pasim lenne, és pont a ciki emlékekről kéne beszélni, persze Louis-t ez sem hatja meg, mosolyogva bíztatja őket, hogy mondják el, mi is volt Gemma ballagásán.
-Mi történt? Kisminkelted magad? – kérdezte vigyorogva Louis.
-Az hagyján! – legyintett apám – De őt kérték fel Gemma helyett táncolni, nagyon kis romantikusak voltatok! – röhögött apám könnyezve.
-Ebben mi a vicces? – kérdezte felvont szemöldökkel.
-A suli nyomingere kért fel táncolni, és akkor voltam tizenhét, és mit ne mondjak, nem szívesen mentem, szegény még szarul is nézett ki, és…a fenekemet markolgatta, és a nyakamat csókolgatta, míg Gemma tombolt, mert utána sorban jöttek oda, hogy ,,Az öcséddel majd táncolhatok?”. Ő vele pedig alig táncoltak… Ebben pedig az a ciki, hogy még az osztályfőnöke is odajött hozzám… Tiszta nyál voltam a végére… - meséltem grimasszal az arcomon. Még mindig értetlenül nézett rajtunk végig – Ha láttad volna, most hugyoznál…hidd el
-Wow! – képet el – Komolyan, az Ofő-je is?
-Ühüm – bólogatott apu, kipirosodva a nevetéstől. Nem valami humoros dolog, már csak azért is, mert –mint ki lehet találni- Gem osztályfőnöke férfi volt, egy gyönyörű felesége volt, és két gyereke, a suli nyomingere pedig bűzlött messziről, és szegénykém elég ronda is volt, hányingerem volt a közelében, a pohár akkor telt be, mikor megkért feküdjek le vele. Na akkor robbantam, hangosan kezdtem el hisztizni, és akkor mentett meg Gemma Ofő-je azzal, hogy felkért táncolni. Nem szívesen emlékszünk rá vissza, sem én, sem Gem, de anyuék mindig jó ízűen nevetnek, ugyanis a srác heteken keresztül udvarolt még utána, én pedig szinte bujdostam előle, a végén pedig sírva könyörögtem apámnak, hogy zavarja el.
-Úgy látom tényleg ronda volt szegény… Tőlem is rondább volt? – kérdezte Louis fél mosollyal.
-Sokkal! – bólogattam ezerrel.
-Na de Harry! Ezzel azt mondtad ő is csúnya! – morgolódott anyu.
-Nem csúnya, csak csont sovány… - vontam vállat – De ezzel ő tisztában van
-Nem veszem sértésnek Anne, ismerem már Harry-t…
-Amúgy nem akarunk enni? – ajánlotta fel apu. Anyu szemet forgatva szedte elő az evőeszközöket, ugyanis még csak azok hiányoztak, majd szépen sorban rakta az asztalra az ételeket, mi pedig helyet foglaltunk. Robin az asztal végében, ő a családfő ugye, anyu, és én melléje, Louis pedig mellém ült le. Közben bor is került az asztalra, amit Apám rögtön ki is bontott, és öntött mindenkinek. Jó ízűen kezdtünk hozzá a lakomának, ami olyan késői ebédnek tudható be, ugyanis még csak délután kettő van, de nevezzük vacsorának, elvégre én már úgysem eszem este.
***
Alig háromnegyed óra múlva már jól lakva ültünk az asztalnál, és borozgattunk. Mindannyian. A bort az egész család szereti, kivéve persze anyut, mármint szereti, de nem iszik, mert mosogat. Mint most is, mi férfiak pedig csak ülünk, és iszunk, és lustálkodunk. Keresztbe tettem lábaim, miközben unottan hallgattam, amint Louis éppen a fociról beszél apámnak, amit ugyebár utálok, de holnap elmegyek a meccsre, éljen!
-Mondd csak drágám, nem lenne kedvetek inkább a nappaliban beszélgetni? Veled együtt Harry? Ha már nem segítesz, akkor beszélgess! – parancsolt rám anyu. Morogva keltem fel az asztaltól, majd boros poharam társaságában elindultam a nappaliba, a két focis pedig követett. Leültem a kanapéra, majd keresztbe tett lábbakkal dőltem a karfára. Louis lehuppant mellém, jó közel ült, szinte összesimult az oldalunk, de nem zavart. Mintha már ezer éve haverok lennénk, vagy mintha a párom lenne, teljesen úgy viselkedik. Apám a velünk szemben levő kanapén foglalt helyet, és kíváncsi szemekkel hallgatta a még mindig beszélő Louis-t.
-Ez eszméletlen! – örvendezett apám – Tényleg játszottál az FC Barcelona-ban? – kérdezte csodálkozva. Automatikusan szemet forgattam. Hogy mennyiszer kellett azokkal is interjúzni…fujj.
-Igen. Nagyon jó játékosok
-Az biztos! – bólogatott Robin – Mi van fiam, nagyon el vagy?
-Hagyjatok – morogtam orrom alatt, majd beleittam a boromba. Untatott…teljes mértékben untatott Louis, még sosem unatkoztam ennyire. El kéne vinni valahova bulizni, leitatni, és lefeküdni vele, mert elképesztően unalmas… Hogy tudok így én majd vele együtt lenni? Elalszom szex közben? Nagyon untató dolgokról beszél, rohadt lassan ráadásul…
-Mi van Hazza, untat a foci? – gügyögött nekem Louis, miközben vállamnak dőlt. Unottan néztem rá, majd félig nyitott szájjal nyögtem egyet. Kicsit fura lehetett, mert rögtön zavarba jött, el is kapta a fejét. Pedig mindössze kínlódok.
-Nem kicsit – nyökögtem tovább. Többet tuti nem hívom meg magamhoz. – Ne sértődj be Tökmag!
-Nem sértődöm be… - vont vállat – Leszel még te a rajongóm
-Khm, a fiam még mindig nem eladó – köhintett apám.
-Nem is kell
-Amúgy honnan veszed te ezeket? – kérdeztem Robin-t felvont szemöldökkel.
-Hát nem jártok? – kérdezte döbbenten. Louis-val egyszerre nevettük fel, még a könnyem is folyt. Nem mintha olyan vicces volna, csak ő mindig mindent félreért. Mondtam anyámnak nem járunk, erre tuti fantáziálni kezdenek. Bár azt mondtam, hogy el kell csábítanom, de az ilyen nem megy egy nap alatt.
-Nem – szólaltunk meg egyszerre.
-Azt hittem…
-Mégis miből gondolta? – kérdezte Louis mosolyogva, de azért nem mert rám nézni, és kicsit zavarba is jött.
-Izzik köztetek a levegő, drágám – jött el mellettünk anyu, majd leült Robin mellé, és szerelmesen egymásra mosolyogtak. Én is elmosolyodtam, szép is lenne. Mármint ha ez a nyomorék is így szeretne, mint Robin anyut, akkor nem érdekelne a kinézete, elvégre Viagra van, szóval azon ne múljék, csak…végtelenül önző és szerintem szív valamit, mert nagyon sovány, és tökre nincs képben. Most igen, de amúgy alig él. Mosolyogva fordultam Lou felé, aki grimasszal az arcán nézett rám. Köszi…
-Nem vagyunk szerelmesek – bizonygatta tovább Louis – Kétszer találkoztam vele, és hetero vagyok…
-Ugyan – legyintett anyu – A mai világban nem kell melegnek lenned ahhoz, hogy összejöjj egy férfival – magyarázta kedvesen. Louis csak fújtatott egyet, én pedig kuncogtam. Nem, tényleg nem. Van ez a ,,divatbuzi” kifejezés, ami ma már arra értendő, hogy szimplán divatból lesz valaki meleg, mert miért ne? Én persze nem divatból lettem az, hála az égnek, így kevésbe néznek le.
-Köszönöm Anne, de nem vagyok divatbuzi sem
-Nahát! Olvasóm vagy? – kérdeztem nevetve. Oldalba bökött.
-Fogd be! Ez mind miattad van!
-Mi minden, mucim? – kérdeztem könnyes szemekkel, megint csak fújtatott. Anyuék is jót nevettek rajta, tényleg édes volt, ahogy durcizik, mint egy pár éves gyerek. Látszik, hogy első gyerek, és kedvére puffoghatott. Haha, na majd mellettem Louis más leszel, megnevellek, ne félj.
-Nem vagyok a mucid! – morgott tovább.
-Jól van nyuszi fül, higgadj le! – nevette tovább.
-Harry, tényleg elég lesz! – szólt kedvesen anyu – Tudod, hogy csak viccelünk – nézett Louis-ra, aki csak egy ,,Ch!”-t hallatott.
-Furcsa vicc!
-Akárcsak a család – vont vállat apu – Harry mindig is ilyen volt, ahogy mi is
-Khm, nyugtató
-Ugyan Lou! – legyintettem – Elvenni nem kell, szóval olyan sokat nem leszel itt!
-Attól még nem érzem magam jobban – sóhajtott föl – Barátnőm van, de hagyom, hogy férfi flörtöljön velem?
-Ez vicc Louis, nem flört! – mordultam rá – De ha nem tetszik haza lehet húzni! – álltam fel mérgesen. Flörtölni? Ch, ember, csoda, ha nem hányok majd szex vagy csók közben, még van képe felhozni a ,,barátnőjét”, aki azt nyilatkozta szakítottak? Pukkadjon meg! Kis köcsög, azt hiszi, hogy majd csak úgy rá mászom? Mi vagyok én? Holmi féle ribanc, akit csak a pénz érdekel? Ássa el magát…
-Harry! – szólt rám anyu, én már akkor a konyhában voltam, és vizet ittam. Ezzel viccelni sem lehet. Mi a francnak hívtam én őt meg ide? Ennek minden baj, mint egy rossz gyerek, akinek semmi sem jó! Akinek semmi sem mindegy, ez vicc, de ha nem annak találta sajnálom, de nem fogok olyan mélyre süllyedni, mint a barátnője, hogy ,,vigasz szexelek”, vagy inkább ,,bocsánat kérő szexelek”. Ch!
-Hazz, félreérted! – kiáltott utánam Louis.
-Mit is? Elhívlak magamhoz, hogy kicsit kikapcsolódj, és ne gondolj Dani-re, erre csak arra a rohadt szajhára tudsz gondolni? Mi vagyok én? Szerelmi tanácsadó, vagy ugyanolyan kurva, mint ő? Nem mászom rád, fogd már föl, csoda, hogy nem hányom el magad közeledben! – ordítottam teljesen kikelve magamból. Louis a pult előtt állt már akkor, a szája megremegett, és szemeit is lesütötte. Igazam van, de akkor is, ez durva volt… Louis csak állt, és nézte a cipőjét, még anyám mérgesen nézett rám – Sajnálom…
-Nem baj! – sóhajtott Louis – Tudom, hogy hányingergerjesztő vagyok…
-Nem vagy az! Csak…csak kijött… Nem bírom a csajod – sóhajtottam föl.
-Ahogy senki más…. – sóhajtott most ő – Tényleg buzi vagyok Harry? Az lennék? Azért nem kellek? Segíts nekem, az Istenért! Nem tudom mi van velem! – kezdett el kiabálni, olyan kétségbe esett segélykérő kiáltásnak hangzott… Legszívesebben odalöktem volna egy ,,Igen”-t, de nem tehetem, nem nekem kell ráébresztenem.
-Csak szokj le a drogról, és segítek
-De én…
-Drogozol – vágtam szavába – Szedd össze magad, mert kiállhatatlan vagy! Akárcsak Danielle! – mondtam halkan, hogy anyuék ne nagyon hallják. Furcsa volt, hogy egy idegen kér tőlem segítséget, de segítek neki, elvégre, azért én pénzt kapok, a pénz pedig, mint tudjuk beszél.
-Sajnálom! De, én…én…más lettem! Folyamatosan változom, rettegek a férfiaktól, én…nem tudom – habogott össze-vissza. Elhiszem, velem is így volt, de nekem volt segítségem, a nővérem, de ő neki? Ezért kellenék én?
-De Louis, alig ismersz
-Segíts nekem! – nézett rám csillogó szemekkel.
-Segítünk… - sóhajtottam fel – Segíteni fogunk Louis, csak szedd össze magad!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése