Scam | Larry | 9. rész - Féltékenység vagy szerelem?

Sziasztok!

Szerda van, azaz Scam rész, és bár ebből nincs még két rész megírva nem szerettelek volna Titeket rész nélkül hagyni. És bár kicsit elszontyolodtam, hogy csak két kommentem érkezett a Babysitter részéhez, most újult erővel és reménnyel telve teszem fel nektek a részt.

Innentől nagy fordulatot vesz a történet, talán kicsit depressziós hangulatot vesz is fel a sztori, de igyekszem ezt majd kicsit feldobni. Öhm, nos igen, azért hozom ilyen korán részt és nem este, mert betegség miatt itthon kuksolok, szépen felfáztam, tegnap egész nap csak feküdtem. :D  De nézzük a jó oldalát, fel tudom nektek rakni a részt! ;)

ÉS NAGYON FONTOS! Hamarosan lesz még egy posztom, illetve itt oldalt egy szavazást is teszek ki, ugyanis a Babysitter-nek hamarosan vége és szeretnék még egy történetet élőre megírni, ami majd ezen a blogon fut, az egyik ötlet a Strange Life, a másik a Hatvan nap, az egyik fura, a másik depis, de majd a következő bejegyzésben részletesebben, csak szavazzatok kérlek, mert nem tudom melyiket olvasnátok előbb, természetesen mindkettő meg lesz írva - elvégre a Scam sem lesz hosszú életű már - de megengedem, hogy Ti döntsetek (facebook sem volt számomra egyértelmű).

Nah mindegy is! 

Kellemes olvasást!

Lau

Harry

Az éjszakai beszélgetés után szépen felbattyogtunk a szobánkba és visszafeküdtünk aludni, már amennyire ment. Louis horkolt, keservesen, majd meg fulladt, folyamatosan ébresztgettem, mert félő volt félre nyel, de én… Valami fájt, szorított, nehéz volt a mellkasom, zúgott a fejem, nem tudtam aludni miatta, csak forgolódtam, és figyeltem Lou békés arcát. Mikor éppen nem horkolt aranyos volt, szinte már gyönyörű, olyan gondtalannak, olyan gyermekinek tűnt.

Reggel azonban mindketten nyűgösen keltünk, nálam érthető volt, nála már alig, elvégre hajnali kettőtől aludt egyhuzamban nyolcig. Én kilencre megyek be, Louis tízre, így még neki több ideje van. Nos igen. Míg én gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, és kontyba fogtam a hajam, addig ő csak feküdt az ágyamban. Vissza is aludt. Most éppen előtte álltam, és figyeltem ahogy nagyokat szuszog, felkuncogtam, majd négykézláb mellé másztam és megsimítottam arcát.

- Hey, Tökmag, ébredj! – mondtam mosolyogva, miközben haját füle mögé túrtam. Felsóhajtott, majd megfogta csuklómat és elhúzta a fejétől – Na, Louis! Dolgoznom kell, és még haza kell téged vinnem a cuccaidért! – mondtam kicsit erőteljesebben.

- Jól van, fáradt vagyok… - nyöszörögte a párnába. Kinyitotta szemeit, majd fáradt tekintetével méregetett, felsóhajtottam.

- Én is, de a munka az munka

- Egésznap szaladgálhatok, éljen!  - próbált valamiféle mosolyt erőltetni arcára, de elég fáradtra sikeredett, felnevettem, olyan idétlen arcot vágott. Nevetve másztam ki az ágyból, míg ő csak morogva felült. – Min nevetsz?

- Rajtad. Olyan idétlen képet vágtál

- Mikor van ebédszüneted? – kérdezte rám pillantva, s valamennyivel üdébben. Elgondolkodtam, nekem nem igazán van olyanom, Melanie hoz valami kaját és munka közben eszem, bár elméletileg van ebédidőnk.

- Déltől egyig, miért? – néztem rá felvont szemöldökkel.

- Kajálhatnánk együtt – vont vállat mosolyogva, bár még ez is elég fáradt mosoly volt. Tetszett az ötlet, hogy nem csak én kezdeményezek. Elméletileg úgyis domináns, legyen férfi, hívjon el ebédre, fizesse ő, válasszon ő éttermet.

- Vagyis menjek érted délben a stadionba?

- Igen, de én állom az ebédünk – vont vállat ismét, majd elengedett egy ezer wattos vigyort.

- Melyikben lesztek? A Boleyn stadionban? – kérdeztem táskámért nyúlva. Az a legnépszerűbb, és ha jól olvastam, illetve írtam akkor ott lesz a Doncaster Rovers meccs, a Leeds United ellen, gőzöm sincs melyik csapat is az, úgy őszintén a Doncaster Rovers tagjait sem ismerem annyira, csak Louis-t, őt is alig.

- ’Asszem abban, az van a legközelebb, nem?

- Fogjuk rá. Hánykor lesz a meccs?

- Hatkor, de gyertek ötre. Ha az edzésre is jönni szeretnétek akkor háromkor kezdünk, mármint akkor már nézhetnek is minket, és jön a Leeds is akkor már, aztán öttől hatig pihenő – mondta teljesen beleélve magát, pedig jól tudja, hogy nem szeretem, és nem is értem a focit. De az ügy érdekében nekem is mindent meg kell tenni, nemde?

- Ha nem gond, Tökmag, nem megyünk az edzésre, de ötre ott leszek, oké? Ne verd ki a hisztit! – emeltem fel mutatóujjam. Csak kinyújtotta a nyelvét, amire legszívesebben rávágtam volna a ,,Tudod hova”-t, de lesz majd még ott a nyelve, csak türelem. Ezen a meccsen is történhet sok minden, akár véletlen egy ölelés, puszi, és mi egymás, ami bőven elég a médiának ahhoz, hogy találgassanak.

- Jó, majd visszatartom a könnyeim – mondta fejet rázva – Kihozod a fürdőből a ruháim?

- Már kihoztam – mondtam mosolyogva, majd az íróasztalomhoz sétáltam, amin ott pihent tegnapi alsója, nadrágja és pólója, kezembe vettem, majd az ágyra dobtam. – És nem fordulok el. Ez a büntetésed amiért hanyag vagy – mondtam karba font kezekkel. Szemei rögtön elkerekedtek, de fel kellett fognia, hogy bizony komolyan beszélek, és tényleg nézni fogom ahogy öltözik.

Morogva mászott az ágy végébe, majd letette lábait és levette pólóját. Nyüszíteni tudtam volna a látványtól, és nem azért, mert olyan izmos volt a mellkasa, vagy kockás volt a hasa. Olyan sovány volt, annyira fájdalmas volt ránézni, hogy vissza kellett nyelnem a torkomból fel-feltörő sírást. Huszonnégy éves és nem tudom van-e ötven kiló. Bár ezen én is keresztülmentem, lógott rajtam a bőr, nem volt alakom, nem volt súlyom sem izmom. Fájdalmas volt minden reggel a tükörbe néznem, de nem bírtam enni, nem voltam anorexiás, nem, soha, csak gyomoridegem volt, fekélyem az ideg, a fájdalom miatt. Nem bírtam enni, ha ettem nem maradt meg bennem.

Louis csak ült az ágy szélén, fejét lehajtotta, nem mert rám nézni, a pólóját markolgatta, fájt neki. Hogyne fájna? Fáj a gyomra, a feje és a szíve, amiért ilyen mélyre süllyedt és gyenge ahhoz, hogy talpra álljon.

- Ezért kérdezősködtél a múltamról? Hogy tudd, a kínlódás után boldog leszel-e? – kérdeztem halkan elé lépve. Felsóhajtott, vállai megremegtek.

- Sosem leszek boldog, Harry – szinte suttogta ezt a pár szót. Letérdeltem elé, majd megfogtam a térdeit és kicsit megszorítottam, mire rám emelte kék íriszeit, amik könnyektől csillogtak.

- Dehogynem, nézz csak rám! Boldog vagyok – mosolyogtam rá bíztatásképp, tudom mit érez, mit fog, vagy mit érzett. Tudom milyen az szörnyű, kínzó sötétség ami magába szippant, és nem tudsz ellene mit tenni, mert nincs egy gyertya sem, ami világítana, csak állsz a sötétben, vakon, és nem érzel semmit, csak fájdalmat. Szinte lemarja rólad a bőröd a fájdalom.

- De nem miattam… - suttogta szemembe nézve – Senkinek sem tudok örömet okozni! – elsírta magát. Könnyei ömlöttek, szája remegett és csak nézett szemeimbe, amiket alig látott a könnyfátyoltól.

- Ez nem igaz, Lou. Melletted boldog vagyok, nem járunk, nem vagyunk szerelmesek, de…fényt hoztál az életembe – mondtam jobb kezemmel megsimítva arcát. Felsóhajtott, tenyerembe simult, nem hitt nekem, nem hitte el, hogy mellette másabb. Pedig most nem hazudtam. – Mondtak neked valamit, Louis? Azt mondták hasztalan vagy? – mikor kimondtam azt az egy szót belé szorult a levegő, és elkapta a tekintetét. – Ki mondta?

- Anya… - sóhajtotta fájdalmasan – A-anya szerint nincs hasznom, és hiába lettem focista utál, csak a média előtt játssza magát

- Mi történt?

- Semmi… Utál… - vont vállat – Nem tudom mit tettem, nem emlékszem rá, de az egész család utál – sosem beszélt még ilyen fájdalommal semmiről. Szinte nekem fájt a szomorúságtól karcos hangja, ami magába foglalta az eddigi évek sérelmeit. Megtört…megtörtem, vagyis megbízik bennem, ezt egy interjúmon sem mondta el, akárhányszor csak kérdeztem a családjáról, mindig mosollyal az arcán mesélt róluk. Mind-mind hazugság volna? Képzeletek?

- Lou, nyugodj meg. Megiszunk egy kávét és hazaviszlek, oké? – kérdeztem mosolyogva, hogy némiképp megnyugtassam. Bólogatni kezdett.

- Oké – sóhajtotta. Felálltam a szőnyegről, majd ismét kezembe vettem táskámat. Gyorsan magára kapkodta ruháit, majd felállt az ágyamról. Nincs túl sok időm megcsinálni, így csak böktem egyet fejemmel az ajtó felé, Louis pedig nagyot sóhajtva lépdelt ki a szobámból, az ajtó előtt pedig belebújt cipőjébe.

Lerobogtunk a lépcsőn, egészen a konyháig, aminek pultján már várt a gőzölgő, finom reggeli. Amerikai palacsinta csoki öntettel és eperrel, a kedvencem. Ezt az egy dolgot meg tudom sütni, talán. Bár még ezt is képes vagyok elrontani. Louis nagyot sóhajtva ült fel a pulthoz, míg én csak megálltam mellette, és rögtön a bögre kávémat vettem kezembe.

- Jó reggelt! – köszönt még mindig karcos hangon.

- Jó reggelt! – mosolygott rá anyu, aki a mosogatónak dőlve figyelt minket – Sírtál?

- Csak…emlékek – legyintett egyen Louis.

- Ha gondolod mondd el – kacsintott rá, de csak fejrázást kapott – Ez esetben kérsz kávét?

- Igen, köszönöm – mosolygott rá anyára. Én már javában ittam a koffeines italt, ami bár nem dob fel és nem ad túl sok energiát, már része az életritmusomnak, amiből ugye nem eshetek ki, így a kávé is része lett az életemnek.

Leültem Louis mellé, aki ebben a pillanatban kapta meg saját adagját. Elé tette anyu a cukrot, és a tejet is, ő pedig adagolta. Szinte csukott szemmel meg tudtam volna előre mondani mennyi lesz. Két kanál cukor, nulla tej, ideges és fáradt, ez pedig kicsit felpörgeti, felnyomja a vércukrát és a vérnyomását is. Tudom, én cukor és tej nélkül ittam, persze kis csészében, úgy, ahogy ő.

- Mit nézel? – kérdezte a csésze takarásában, majd belekortyolt a meleg kávéba.

- Semmit, Lou. Semmit – sóhajtottam fel, majd nekikezdtem reggelimnek. Isteni volt, mint mindig. Louis természetesen hozzá sem ért addig, amíg meg nem itta azt a pár kortynyi kávét. Utána persze ő is jó ízűen falatozott.

- Hmm, Anne, ez nagyon jóra sikeredett! – dicsérte anyut immár sokkal élénkebb mosollyal. Anyu elpirulva legyintett. – Robin nem jön enni?

- Akkor ment dolgozni, ahogy mi…nos összevesztünk – válaszoltam rögtön anyám helyett, aki csak egy bólintással erősítette meg kijelentésem. Ám hirtelen kérdőjelek cikázták szemeiben.

- Összevesztetek? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Harry féltékeny – kuncogott rögtön Louis, mire csak vállat vontam. Nem tudom, az voltam-e, elvégre Danielle se nem szebb, se nem jobb nálam, Louis-t pedig biztosan nem ismeri jobban, pedig mindössze két napja álltunk úgy igazán szóba egymással. Én magam sem értem Louis miért bízik bennem ennyire, de…tönkretesz a tudat, hogy így kell kihasználnom, de ha hallgat rám, és nem inog meg a bizalma, akkor túléljük, és lehet életre szóló barátságunk, vagy szerelmünk. Csak adjon nekem időt!

- Nahát fiam, mégis kire?

- Az exemre – folytatta rögtön Louis, de szinte ragyogott a boldogságtól.

- És te ennek ennyire örülsz? – kérdeztem én is mosolyogva.

- Azt mondtad bejövök

- Ez fordítva is igaz

- Ebből mit veszel le? Örülök?

- Talán – sóhajtottam. Olyan semmitmondóan ejtettem ki a szót, pedig a szívem ezerrel vert, majd kiszakadt a mellkasomból. Boldog voltam, tetszem Louis-nak, vagyis inkább bejövök neki. Ez remek! Nem csak a munkám miatt, az jó formán nem is érdekel, maga a tudat, hogy tetszem valakinek, aki nem meleg.

- Biztos – válaszolta Louis, bár nem kérdeztem, megerősítette az érzelmeit.

- Még, hogy nem meleg… - kuncogott halkan anyu, Lou arcára pír szökött, én pedig boldog voltam. Sosem éreztem még ilyenfajta boldogságot, de ez…csodálatos érzés.

***

Percek suhantak el a fejünk felett, rengetek perc. Megreggeliztünk, majd elköszöntünk anyutól, és már siettünk is, ugyanis késésben voltam egy csöppet, és még Louis-t is haza kell vinnem. Mostanra már a kocsiban ülünk, és utazunk Lou-hoz, ő navigál én pedig vezetek, azt mondta nem lakik messze, ahogy a stadion sincsen már túlságosan messze. Halkan dúdolva vezettem, néha-néha Louis is becsatlakozott, ha ismerte a számot, mikor pedig rontott együtt nevettünk. Édes hangja volt, magas, de mégis valahol férfias, nem illet a kinézetéhez, a domináns alkatához ez a hang, ahogy hozzám sem illik ez a mély, csábos hang, amitől a nők rögtön beindulnak, pedig köztudott, hogy meleg vagyok.

Nagyot sóhajtva parkoltam le a ház előtt, hatalmas volt, puccos, menő, laza, minden egyben, az enyémhez képest palota, bár az enyém is rendben volt oda haza, ez egy vagyont ér, míg az enyém egy régebbi ház felújítva, de ez…teljesen modern, új, hatalmas kerttel és medencével. Élvezet lehet itt élni, kész luxus, és ez még csak az egyik háza, van ám Doncaster-ben is.

- Bemenjek veled, Tökmag? – kérdeztem kihúzva a kocsi kulcsot.

- Ahha – bólintott egyet Lou – Ha nem gond, pár napot nálad alszok

- Tessék?

- Itt van Dani kocsija, tuti nem ment még el, bár gondoskodni fogok róla, hogy elmenjen – vont vállat, majd már ki is szállt a kocsiból. Nekem sem gond, ha velem alszik, sőt javamra válik majd, hogy mindig nálam lesz, megismerjük egymást, és könnyebb lesz elcsábítani is, vagy bármi más.

Nagyot sóhajtva szálltam ki én is, majd követtem Louis-t be az udvarba. Rögtön egy németjuhász kutya rohant lábaihoz, akinek a fejét megsimította, majd már el is küldte az ebet, aki engedelmesen sétált el tőle. Gyönyörű volt az udvar, picike, fehér kövek mindenütt, gyönyörű rózsák illatoztak a kis járda mentén, kerti törpék vigyáztak a lépcsőkre. Aranyos és szép is volt egyben.

Lou kinyitotta az ajtót, majd jobb kezét hátranyújtotta. Nem értettem miért, de aztán hátrafordult, kedvesen mosolyogva.

- Nem fogsz neki örülni, de fogd meg a kezem, tegyük féltékennyé ezt a ribancot – kacsintott rám, én pedig szemet forgatva fogtam meg bal kezemmel övét, majd lassan meleg tenyerébe csúsztattam enyémet. Ahogy hozzáértem kirázott a hideg, és bizsergés futott végig karomon, mígnem a gyomromban megállapodott. A bizsergés a gyomromban folytatódott, amitől a számat beharaptam, és csak reménykedtem, hogy Louis nem hallja majd szívem heves dobogását, aminek nem tudtam parancsolni.

Behúzott az ajtót, és pedig engedelmesen követtem. Egy kisebb folyosó tárult elénk, ahol cipők és ruhák fogadtak, mind-mind a földön, ahogy beljebb haladunk hangos, élvezetes nyögések visszhangoztak a házban, egy nőé és egy férfié természetesen. Éreztem, ahogy Louis keze megfeszül, és nem a féltékenységtől. Beértünk a nappaliba, aminek közepén volt egy hatalmas, fekete kanapé, azon pedig két test, abból az egyik mozgott. Szemeim kikerekedtek, ahogy felismertem a rövid hajáról a férfit, aki éppen ki-be mozgott Danielle-ben, aki hangosan nyögött minden egyes lökéskor.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de ez az én házam, az meg az én kanapém – szólalt meg idegesen Louis, mire a pasi ijedtében kihúzódott a nőből, és lefordult a kanapéról. Becsuktam a szemem, nehogy meglássam alig pár perce használt szerszámát, mert pont nem érdekelt, de látni akartam Dani arcát így kinyitottam szemeim. Ijedt, és döbbent volt, keresett valamit, amivel eltakarhatja meztelen testét. Szerencsémre „csak” a melleit láttam, de az is sok volt.

- Louis, drágám, hogy, hogy hazajöttél? – kérdezte aztán mikor talált egy köntöst a kanapé mellett, amibe belebújt, majd a fiatal férfinak az ágyékára dobott egy díszpárnát.

- Haza? Neked ez az otthonod? Úgy hallottam szakítottunk – gúnyolódott Louis, majd a pasira nézett. – És te ki vagy? Victor vagy Daniel? Vagy esetleg David?

- Ő David – szólaltam meg én halkan – Társszerkesztője Zayn-nek

- Neked is bejönnek az újságírók, aranyom? – kérdezte ismét a csapzott nőre pillantva, aki idegesen nézte összekulcsolt kezünket, amikről már meg is feledkeztem, olyan  kellemes volt.

- Mi? Te együtt vagy vele? – kérdezte undorral hangjában, szinte felháborodva, rám mutatva. Szemet forgattam, nem értettem miért ő háborog, mikor Louis házában tette szét a lábait holmi nincstelen, szerencsétlennek, akinek büdös a munka, de kurvára mindig telik. Louis-nak kéne háborognia – meg is teszi – akit átvert, és megcsalt.

- Igen

- És mégis mióta?

- Kicsit később jöttünk össze, mint te meg David, vagy Daniel, vagy Victor, vagy ki vagy te! – legyintett egyet – Csak a cuccaimért jöttünk, összeköltözünk, utána pedig majd eljön a meccsemre is – kacsintott rá a lányra, majd a lépcső felé ráncigált. Élveztem ezt a szerepjátékozást, most felvettem a szerető szerepét, ami kapóra jön nekem.

- Összejöttél London legnagyobb buzijával?! – kiáltott utána.

- Te pedig összejöttél London legnagyobb drogdílerével? – kiáltott vissza Louis, ezek szerit ő is ismerte David-et. Nincs jó híre a srácnak, drogozik, a munka meg büdös és fáj ugye, tanulni sem igazán akart, talán még a diplomája sincs meg, az is lehet csak gyakornok nálunk, bár nem sokáig, ezek után páros lábbal rúgják majd ki.

Felvezetett a lépcsőn, ami egy újabb, hosszú folyosóra vezetett. Benyitott az egyik szobába, amibe aztán be is húzott. Elengedte kezemet, én pedig szétnéztem a szobában, míg ő az ágy alól előhúzott egy bőröndöt, amit az ágyra dobott. Elkezdett pakolni, én pedig megszemléltem minden centit. Gyönyörű capuccino színűek voltak a falak, fekete bútorokkal, és egy gyönyörű, hatalmas franciaággyal, ami bár gyönyörű volt, ízléses, és minden álmom, semmi pénzért nem feküdtem volna bele, ha tudom Danielle is benne feküdt valamikor.

A bőrönd hamar megtelt, így be is cipzározta Louis, és a földre helyezte, kihúzta fogantyúját, majd már húzta is ki maga után a folyosóra.

- Minél előbb menjünk innen, hányingerem van. Undorító ez a nő, jézusom, és egy évet kibírtam vele?! – beszélgetett magában, miközben lekapdosta az akasztóról kabátjait és fölsőjeit, majd a kezembe nyomta őket. – Hozod lécci?

- Hogyne – sóhajtottam egyet, majd már siettünk is le a lépcsőn. Látszólag tényleg nem akart maradni, amit megértek, tényleg szörnyű ez a légkör, ez az…aura ami körülöleli az egész házat, és szinte szorongat majd összeroppantva tüdődet. Ezt mind Danielle okozta, miatta volt a háznak rossz benyomása, azaz simán öngyilkos lennék ebben a házban, olyan rideg. Szépnek szép, de nem otthonos, nem áraszt melegséget a fal, helyette inkább a veszekedéseiket suttogja vissza részletekben. Sokszor vághatott Louis a falba, mindenhol repedt volt, néhol kicsit véres, körömnyomok is látszódtak benne, és biztosan nem az élvezettől karmolászta egyik sem.

A ribanc a lépcső végében állt, karba font kezekkel, mérges tekintettel várta ,,kedvesét”, hogy leérjen szerencsétlen a bőrönddel. A pasi már eltűnt, nem láttam a nappaliban, bár annyira nem is kerestem, se nem szép, se nem okos, és még a munka is büdös ugyebár. Csak egy igazi ribancnak jók az ilyenek.

- Nem mégy sehová, Louis! – dörrent rá a srácra, amint az lelépett az utolsó lépcsőfokról is.

- Fogadjunk? – kérdezte gúnyolódva Louis, majd ment volna tovább, de ringyó mellkasánál fogva visszanyomta.

- Szeretlek Louis, ez csak egy….botlás volt! Te vagy az igazi, a szerelmem, az elképzelt férjem, a gyerekeim elképzelt apja!

- Látod Dani, ez a baj! Csak képzelet vagyok! Számára pedig – mutatott háta mögé, azaz rám – a jövő! Számára én vagyok az első, nem a pénz, nem a puccos lakások, nem a kifizethetetlen éttermek, nem. Neki tudod mi a legfontosabb? A lelki békém, amit melletted sosem találnék meg, hiába vagy ,,álmaim nője”, meg az álmaim férfija, szép vagy sem, számomra szent! – ez nagyon jól esett, bár azt mondta szép vagyok, így mertem remélni ezt csak az ideg hozta ki belőle, bár így is hazudott. Nem járunk, nem ápolgatom a szívét, és lelkét…de állj…ápolgatom. Anélkül, hogy észrevettem volna.

- Nem fogsz kimenni az utcára ezzel a buzival! Nem foghatod a kezét! – kezdett el sipákolni a féltékenységben, bár inkább volt ijedtség, amolyan ,,Elveszítem minden vagyonom, jajj ne!” féltékenység volt, pedig nekem nem kell az exe pénze, nekem a Sony Music és a Modest! pénze kell.

- Na figyelj aranyom, most elmagyarázok neked valamit, ami már régen nyomja a szívem. A buzik rudaznak, bárokban, és szétteszik bárkinek a lábukat, úgy mint te. Én, vagyis mint egy meleg normális, kiegyensúlyozott életet élek, tudok szeretni és szeretve lenni is, ellentétben veled, és tudom értékelni Louis-t veled ellentétben. Szóval fogd be azt a plasztikáztatott szádat és araszoljál arrébb, vagy én foglak innen elrángatni! – a végére ordítottam. Buzi…apád esetleg az volt, én nem. Meleg vagyok, nem buzi! Ribanc! Teljesen felhúzott ezzel, nem szeretem, sőt egyenesen rühellem, mikor buzinak neveznek, mert nem vagyok az.

- Hallod te ezt? – kérdezte Lou-ra nézve, aki csak vállat vont.

- Ez van, édes – mosolygott rá a lányra majd arrébb lökte vállával így mindketten le tudtunk lépdelni a lépcsőkön, és az ajtóhoz sietni, hogy minél előbb elhagyhassuk ezt az épületet, amitől a szívroham kerülgetett, főleg, hogy Danielle is itt van.

- Szeretlek, Louis! – ordított a srác után, de Lou csak nagyot sóhajtva kinyitotta az ajtót, és végleg elhagyta a házat, legalábbis egy időre.

***

Ismét a kocsiban ültünk, Louis cuccaival és sporttáskájával, amit Danielle hajított utána mérgében, minden a hátsó ülésen csücsült, míg mi néma csendben ültünk egymás mellett. Már nem voltunk messze a stadiontól, ettől pedig Louis még idegesebb lett. Felcseszte a ribanc, és még szerintem ezer, meg ezer gondolat cikázott fejében, kérdésekkel társulva. Hogyan, miért, kivel? Körülbelül ezek voltak azok a kérdések, amik belephették agyát.

Megérkeztünk a stadion parkolójához, kerestem egy üres helyet, majd leparkoltam és behúztam a kéziféket. Louis nagyot sóhajtott, majd lenyúlt lába közé, hogy elvehesse sporttáskáját, amibe focis cuccai pihentek. Kiszálltunk, Louis a kocsi oldalának dőlt, én pedig átsétáltam mellé. Elővette cigis dobozát, amiből kihúzott egy szálat, majd szintén a dobozból kivett egy öngyújtót, és meggyújtotta a cigarettáját. Érzékien cigizett, olyan szép volt ahogy kifújta a füstöt, olyan…férfias. De a szaga természetesen borzalmas volt, fancsali képpel álltam mellette, de semmi pénzért nem araszoltam volna arrébb.

- Szóval, hogy vagy? – kérdeztem lenézve rá, mire vállat vont.

- Szarul – volt egyszerű, és közömbös válasza. Nem ilyen szakításra számíthatott, ráadásul ő nem csalta meg Dani-t, ő hűséges volt, velem csak színészkedett, ami utólag már fáj, mégis sokkal jobban jött ki a dolog, és így legalább előrébb leszek egy lépéssel, Danielle-nek hála biztosan benne leszünk a médiában, és jönnek majd a ,,Larry Stylinson”  találgatások, miszerint a híres focista, és Anglia legkedveltebb újságírója együtt járnak pár hónapja. Összemossák a nevünket, jönnek a fan shippek, és persze a ,,Mikor lesz gyerek?” kérdések. Már nagyon várom…

- Szerintem viccesen rendezted le – jegyeztem meg, hogy kicsit feldobhassam, de nem reagált, csak beleszívott a cigijébe.

- Rendeztük le – nyomta meg a ,,rendeztük” szót – Ha te nem vagy ott, és színészkedsz biztosan visszacsábítgat

- Akkor viszont kiheréltelek volna

- Igen tudjuk, féltékeny vagy – sóhajtott fel, majd végre rám nézett – És ez boldoggá tesz

- Hogy féltékeny vagyok?

- Nem, hogy magadnak akarsz – mosolyodott el gyengéden, majd ismét elkapta a tekintetét. Lefele nézett, néha-néha beleszívott a cigibe, majd kifújta a füstöt, amit felém sodort a gyenge fuvallat, így mind az arcomban kötött ki, nagyobb grimaszt kiváltva belőlem. – Mióta…mióta azt mondtam ott Dani-nél, hogy a pasim vagy bizsergek – kezdett bele halkan. Alig egy fél órája bizsereg ettől a mondattól. – Éreztem már ilyet, de az egy csodás dolog kezdete volt, viszont borzalmasan ért véget

- Tudom, milyen. Egész este ezt éreztem, bizseregtem. Melletted – mondtam én is halkan, lassan lehajtva fejem. A cipőm orrát kezdtem nézni, nem mertem még felemelni sem a fejem. Gyengének éreztem magam. Elvesztem, benne. Egy olyan dolog jött kettőnk közt létre ez alatt a két, majdnem három nap alatt, aminek nem kellett volna. Egy szép dolgot nyitunk most meg, de borzalmas lesz a befejezés.

- Ez az, Harry? Amire én gondolok? – kérdezte meglökve kezemet. Felkaptam fejemet, egyenesen rám nézett kék, csillogó szemeivel. Félt, ahogy én is. Megijedtem az érzéseimtől, mert kori még! Alig három nap telt el! Kettő…nem szabadna…hacsak…az első pillanattól fogva nem ez van…

- Ha kimondod, válaszolok – feleltem sóhajtva, nagyot nyelt. Eldobta a cigit, majd eltaposta, és ismét rám nézett.

- Szerelmesek vagyunk? – kérdezte segítségért esedezve, szemei szinte sírtak, két írisze fájdalmat sugárzott, félelmet. Felsóhajtottam.

- Igen

- És ez helyes?

- Nem tudom – vontam vállat – Lehet szép a nyitás, Louis, de milyen lesz a befejezés?

- Olyan, amilyennek szeretnénk – mondta immár kicsit vidámabban mosolyogva – Ha…követlek, és bízom benned, megígéred, hogy széppé teszed a befejezést?

- Lou, még el sem kezdtük…

- Csak ígérd meg – vágott szavamba kapkodva. Választ akart, egy hazugságot akart hallani. De valahogy el kell kezdeni, nem igaz? Hogy minél előbb vége lehessen ennek a hülyeségnek, és tervezgetni tudjak. De nem így kéne, még korai.

- Megígérem – mondtam határozottan. Bólintott, majd két kezével derekamért nyúlt, pillanatok alatt termett előttem, és nézett hatalmas kék szemeivel az én zöldjeimbe, meglepődtem, olyan hirtelen feszült nekem, és szorított a kocsi, és mellkasa közé, hogy megnyekkenni sem volt időm. Mosolygott, én pedig összezavarodtam. Éppen az előbb vallottunk egymásnak szerelmet egy szakítás után, és ezt mind egy szó, és egy kézfogás váltotta ki belőlünk. Elvesztem az érzelmeimben, nem tudtam csak gyorsan dobogó szívemre koncentrálni, ebben az volt még a legmegdöbbentőbb, hogy hallottam Louis szívverését is. Olyan közel volt hozzám, hozzámért a mellkasa, és terpeszben álltam, alacsonyabbnak tűntem, így mellkasa is pont enyémnek feszült. Tisztán éreztem minden egyes kis dobbanást. Elmosolyodtam, olyan kellemes volt. Kezeimet nyaka köré tekertem, majd lágyan, de még közelebb húztam magamhoz.

- Én is érzem, Harry – kuncogott fel Lou – Érzem a szíved dobbanását

- Most mit fogsz tenni? – kérdeztem oldalra biccentve fejem, mire csak hümmögött.

- Megszokom, hogy egy férfit ölelek, aztán összeszedem magam, és megcsókollak

- Nem korai ez?

- Légy férfi, és bízz a bizonytalan jövőben – mondta még mindig mosolyogva, majd felsóhajtott  - Egy huszonnégy éves srácnak semmi sem lehetetlen

- Igen, erre rájöttem – biccentettem egyet, majd csak vártam, de egy csók sem érkezett, ehelyett Louis elengedte a derekamat, és kikapta zsebéből telefonját.

- Mennem kéne, te is késésben vagy – sóhajtott fel, majd lehajolt táskájáért, és vállára akasztotta. Elszomorodtam, azt mondta megcsókol, bár még korai volt, sejthettem volna, hogy nem teszi meg.

Felsóhajtott, majd közelebb araszolt hozzám, és összenyomta ajkainkat. Nem volt időm reagálni sem, rögtön ellépett, csak hatalmas szemekkel nézem utána, ahogy szépen lassan ellépdel tőlem.

- Este látlak! – intett egyet fél oldalt állva, majd teljesen megfordult, és sietősen lépdelt a stadion kapuja felé. Csak álltam, és vártam a csodát, vagy egy pofont ami felébreszt az álmomból, de nem így történt. Nem álom volt, valóban kaptam a számra egy puszit, valóban átölelt, és valóban szerelmet vallottunk egymásnak. Még, ha korai is volt. Beugrottak anyám szavai ,,Izzik köztetek a levegő, drágám”, ,,Szeretni fogod”, ,,Kár ezért a fiúért”. Mind tudtuk előre mi lesz, mégsem bíztunk benne, nem hittem el, amit anyám mondd, pedig tudtam, biztos voltam benne, hogy korábban jön el ez, mint gondoltam. Már azon az interjún láttam valamit a szemében, már azóta a fejembe égette magát kisfiús pofikája…anno egy éve.

Fejet ráztam, akkora már Louis-t nem láttam, biztosan azóta bért a stadionba és már öltözik. Nagyot sóhajtva sétáltam vissza az én oldalamra, majd bepattantam a kocsiba, és már siettem is a munkahelyemre, mielőtt jönne az email ,,Ki van rúgva!”.

***

Bár nem szeretik, ha kések kénytelenek voltak várni, dugó volt. Majdnem két órát késtem a munkahelyemről, mindkét megbeszélésről lemaradtam, és csúnyán leoltottak emiatt. Behívattak az igazgatói irodába, mint holmi kisgyereket, majd közölte a főnök várjam meg. Feszengve ültem a bőrszékben, doboltam lábaimmal, és nem azért, hogy vajon mit szól majd, hanem az alig egy órája történt események miatt. Korai öröm még, nem akarok egoistának tűnni sem, nem tudom mit feleljek majd? Megcsókolt, átölelt? Mindezt egy parkolóban, London egyik legnagyobb stadionja előtt?

Mr. Wood gondterhelten nyitott végre be az irodájába, majd helyet foglalt velem szemben. Végigmért, én úgyszintén őt, nem tűnt idegesnek, de jó kedvűnek sem.

- Szóval Styles, merre volt eddig? Majdnem két órát késett, lemaradt két megbeszélésről, és még a cikkeit sem rendszerezte! Igaz, péntekre kértem, de ma szerda van, Harry!  - most vár viszont ideges volt, és megemelte hangját. Felsóhajtottam, muszáj elmondanom, vagy letépi a fejem.

- Sajnálom, uram. Louis-val voltam, elmentünk a cuccaiért, utána elvittem a stadionhoz

- Magánál aludt? – kérdezte örömködve, még szemei is felcsillantak.

- Igen, egy ágyban ráadásul – sóhajtottam fel. Nem akartam, de muszáj. Összecsapta két tenyerét, komor arca mosolyba futott. Örült, pénzt hozok a cégnek, ezzel segítve pár száz embert, miközben tönkreteszek egyet, akit szeretek… Gratulálok, Harry. Igazi ember vagy.

- És volt más is?

- Megcsókolt…

- Megcsókolta? Ez undorító, mégis remek! – kiáltozott még mindig örömteli hangulatban, míg én egyre jobban csúsztam le a hatalmas bőr széken. Legszívesebben a föld alá temettem volna magam szégyenemben. Egyre jobban bánom, de nem tehetek ellene.

- Ma pedig elmegyek a meccsére

- Legyen feltűnő, ölelkezzenek, csókolja meg, bármi ami félreérthető és tudnak rajta csámcsogni! Elmehet! – intett egyet, én pedig rögtön fel is pattantam és amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a szobát. Elrohantam saját irodámig, majd ajtómat feltépve viharoztam be a szobába. Lihegtem, nem kaptam levegőt, valami össze akart roppantani. Fájt a mellkasom, olyan nehéznek éreztem, remegtem. Olyan furcsa folyamat volt ez, mégis…szörnyű. Mart a fájdalom, mintha valami mérget fecskendeztek volna belém a főnök irodájában. Mi ez a szorító érzés?

- Harry, jól vagy? – az asztalomra támaszkodva lihegtem, mikor meghallottam Melanie kétségbeesett hangját.

- Jól – nyögtem ki, majd szépen lassan megfordultam – Szeret… - suttogtam magam elé végig a nő szemébe nézve, elmosolyodott, majd megsimította arcomat.

- Ez remek Harry… De…tönkreteszed magad – kezdett bele kedves, nyugtató hangon, mégis most idegesített.

- Tudom, Melanie. De végig kell csinálnom – sóhajtottam fel gondterhelten, majd elkaptam a fejemet, ő pedig mérgesen morgott egyet. Asztalom mögé sétáltam, majd lehuppantam pihe-puha székemre, ami bár általában kényelmes, most mégis fájt tőle minden porcikám. A szorító érzés még mindig nem múlt el, ugyanúgy fuldokoltam, mint mielőtt Mel bejött volna.

- Szerintem nem ér ennyit, az apám bolond – morgolódott tovább – Ne tedd tönkre sem őt, sem magadat

- Köszi a jó tanácsot, de ezzel most nem segítesz! – mondtam kicsit megemelve a hangom, mikor tudatosult bennem milyen csúnyán is szóltam vissza a fejemet teljes erőből az asztalhoz vágtam. Nem, nem kéne így. És még öt óra messze van. Addig le kéne higgadnom és dolgoznom, egy csomó interjúra el kéne menni, ma lesz Taylor Swift-tel is interjúm, amire lelkileg fel kell készülnöm, aztán jöhet a cikk írás is. – Sajnálom, Melanie, ideges vagyok

- Megcsókolt, igaz? Összezavart – kérdezte immár kicsit kedvesebben.

- De még mennyire, hogy összezavart 

Babysitter | Larry | 3.rész/2 (+16)

Sziasztok, drágaságaim! :)

Több mint egy hónap kihagyás után nincs kedvem írni, viszont annál több kedvem van feltölteni nektek egy részt, azt már két leányzó szavazta meg, hogy a Babysitter legyen az, holnap jön egy No Control rész is, ami eléggé horroros, véres, kaszabolós lesz. Tessék lelkileg felkészülni!

Ebben a részben is van egy egyszerű és picike erotika, semmi szex, ezért írtam +16-ot is... Öhm, a folytatás meg fog titeket lepni majd, ugyanis már több rész is fel van itten pakolva, a többivel meg kínlódok, de majd összejön szerintem a hétvégén ;)

Mint látjátok A és B hét van, azaz héthetente vannak részek! Ha elvesznék, akkor ez van, de igyekszem majd rendszeresen hozni a részeket, kisebb szünetekkel.  

És...NAGYON HIÁNYOZTATOK MÁR NEKEM! :*

Kellemes tanévet és sok-sok kitartást kívánok! Holnap hozom a NC-t.

Kellemes olvasást, jó szórakozást!

Ui: Mindenképpen hagyjatok majd nyomot! ;)

Lau

Louis

Anyától nehezen és megtört szívvel váltam el. Sosem sírtam és ordítottam annyira, mint akkor. A bácsikám sem haragudott jobban anyámra soha, mint akkor a nap, mikor sírva, szétázva és majd megfagyva állítottam be a házához. Doncaster-ből London-ba busszal jöttem, de a bácsikám háza majdnem egy órára volt, addigra szétáztam.

Az idő gyorsan ment, végül sikerült befejeznünk a takarítást, és már háromnegyed kettőkor a kanapén ülve vártam a lányokat. Harry ebéd után beszélt a tanárokkal, hogy nem mennek most a lányok semmilyen különórára, mert barátkozniuk kell a babysitterükkel. Főnököm már odafent készülődött, én pedig csak gondolkodtam. Hogyan tartsam itthon Alice-t? ,,Kicsi vagy még ehhez!”-el? Tojik rám magasról, hiába könyörögnék akkor is ellógna. Mindegy, majd…megoldom.

Hirtelen a kisasztalra tévedt tekintetem, rajta pihent Harry IPhone 6s-je, ami nagyon jól nézett ki. De nem is ez érdekelt, fel akartam hívni Liam-et.

- Édes? – kiáltottam el magam hangosan.

- Na? – kérdezte ő is leordítva az emeletről.

- Használhatom a mobilod?

- Persze – felelte, én pedig rögtön el is vettem az asztalról. Feloldottam, szerencsére nem volt kódolva, majd bepötyögtem Liam számát és tárcsáztam. Sokáig csöngött, mire végre felvették.

- Hallo? – Ian hangját ismertem fel a vonal másik végén, ezek szerint Liam vagy nincs otthon, vagy alszik.

- Szia, Ian! Lou vagyok – szóltam bele a telefonba.

- Ejj te ribanc, hallom bejössz a főnöknek – szinte elképzeltem ahogy szemöldökét húzogatja, de nem értettem mégis honnan tudja?

- Honnan tudod?

- Ian mindent tud, mert Ian egy kibaszott szexisten – nevetett a telefonba – Voltam pókerezni, valami Martin mondta, hogy úgy hallotta Styles átalakult és a neje halála után buzi lett, meg hogy a napokban ment oda egy babysitter, és valami Loreen mondta neki, hogy meleg és állítólag látta, ahogy csókolóztok

- Ja, Loreen a szomszéd kiscsaj, aki magának akar

- Mondom, kis ribanc vagy

- Mi van, hiányolsz? Hiányzik a kerek seggem? – nevettem a telefonba.

- És neked a reggeli merevedésem?

- Nyertél – sóhajtottal fel.  – Amúgy Liam?

- Örüljünk, ha élve jön haza, hat hónapról négyre csökkentették a limitet. Próbál beszélni a pasassal… Nem tudnál Styles-tól kölcsönkérni? Majd leszel a szex-rabszolgája, csak segíts rajtunk, mert ezek élve eltemetnek – ijedten dőltem hátra a kanapén. Mit tettem? Megölik Liam-et, rövidítik a határidőt?

- Nem tudok, Ian. Azért vagyok itt, mert Harry folyamatosan dolgozik, semmi ideje nincs és még pénze sincs… Tiszta ideg ő is… De…megkérdezhetem

- A szexbe belemenne, amekkora ribanc…

- Ian! A pasimról beszélsz!

- Sajnálom, buzeráns, de a pasid kurva, a múltkor itten álldogált a sarkon, egy szál tangába nyomta a műsort. Jó kis segge van neki is

- Tudom

- Oh, már fogtad is? Te kis kaszanova! – nevetett ismét hangosan – Azt is tudtad, hogy útszéli kurva?

- Igen – sóhajtottam fel – Figyelj Ian, ma lesz itt a közelben egy buli, a Night klubban, lennél olyan szíves, hogy figyeled Alice Styles-t és elijeszted onnan? – kérdeztem tele ideggel. Nem tudom mi lesz Li-vel, aggódom érte.

- Honnan veszed, hogy ott leszek?

- Ismerlek

- Egy kibaszott Tomlinson vagy! Azok mindig tudnak mindent! – háborgott a telefonba, szemet forgattam.

- Nem is ismered a Tomlinson-okat

- De a Styles-okat igen

- Köszönöm

- Hejhó! Nem ingyen van, hékás!

- Kapsz egy nyakast, ha hazamegyek, jó?

- És ha én mást szeretnék?

- Buzi vagy?

- Kicsit megferdültem mostanság, de csak a kerek seggek vonzzanak. Lebeszélnél nekem egy időpontot Styles-al? Vagy már be van táblázva egész hétre? Hmm, fogadjunk minden kis rubrikában a te neved van írva

- Mondták már neked, hogy rohadj meg?

- Szeretlek, te ribanc

- Hagyj békén. Szóval, mit kérsz?

- Egy éjszakát veled kettesben, jó sok óvszerrel és síkosítóval és pár játékkal

- Kapsz egy gumibabát, elégítsd ki őt, foglalt vagyok

- És nem vagy féltékeny a kurva uradra? Könyörgöm Lou, ma úgy szétbasszák a seggét, hogy lábra nem bír állni, mégsem vagy hajlandó velem lefeküdni?

- Most csak viccelsz…

- Még szép! Kellesz te a francnak, főleg, ha van egy ilyen besült bátyád… - morgott a telefonba. Szemet forgattam. Agyonra szidja a pasimat, miközben csak viccel, szegény tényleg nem normális, vagy van benne pár pohárka.

- Értem. Szóval?

- Alice…

- Nem!

- Jól van, akkor jössz nekem húsz fonttal

- Majd abból temettetlek

- Tudtam, hogy nem hagysz magamra…

- De aztán jól végezd a munkád, vagy elmondom Liam-nek, hogy szívtál!

- Hűséges leszek hozzád, csak ne szólj Liam-kének, oké?

- Oké. Na megyek, jó legyél te drogos!

- Te is, te ribanc – ezzel le is tettem. A végére rájöttem, hogy ez nem pia, mert nem akadozik a nyelve, sokkal inkább drog, ami az agyába szállt. Csak olyankor hív ribancnak, és olyankor szid mindenkit, illetve viccelődik azzal, hogy feküdjek le vele. Nagyon vicces tud lenni, de sem én, sem Liam nem örülünk neki, hogy szív. De mit is várunk attól az utcától? Még a kis tizenéves gyerekek is füves cigit szívnak.

- Kit hívtál? – Harry hangja kúszott fülembe, el is mosolyodtam rögtön. Pár pillanat múlva pedig már meg is jelent a nappaliban és lehuppant mellém a kanapéra, majd átölelt, én pedig nagyon sóhajtva bújtam mellkasához. Hogyan kérdezzem meg?

- Liam-et, de a tesója vette fel

- Ki az a Liam?

- A haverom, együtt élünk

- Értem

- Harry…lehet egy fura kérdésem? – kérdeztem kicsit félve, nagyot nyelve.

- Igen

- Adsz kölcsön $250’000-t?

- Mi? – kérdezte teljesen elcsodálkozva, még el is hajolt tőlem, hogy szemeimbe nézhessen, de teljesen komolyan gondoltam a kérdést.

- Kéne kölcsön pénz… Bajban vagyunk

- Mégis miféle bajban?

- Tartozunk Liam-el $250’000-t egy férfinek, hat hónapot kaptunk, de ez a limitet csökkentették négyre, négy hónap alatt az én fizetésem semmi! – kezdtem bele rögtön idegesen, szinte bepánikolva, most volt időm gondolkodni. Eljutott az agyamig, hogy nagyobb bajban vagyunk, mint gondoltam, féltettem Liam-et. Magamat egyáltalán nem, nem érdeklek senkit, Harry pedig túl tenné magát rajta, de Liam-nek van egy öccse, mindenféle iskola nélkül, mégis mi lenne vele? Hogyan tartaná el magát egyedül, ha mi ketten nem tudjuk.

Szemeimet könnyek csípték, nem vagyok valami sírós, de most jobban féltem, mint mikor a pasi a falnak nyomott.

- Ezt mégis hogyan hoztátok össze? Honnan jössz te? – kérdezte felvont szemöldökkel, éreztem, hogy ideges. Aggódik, mégis ki jött a házába.

- Csak póker… Csaltunk és észrevettek, Liam ijedtségében azt mondta visszaadjuk és nem jó bandából származnak! Kicsinálnak, Harry! – kezdtem el hisztizni, mint valami menstruáló kiscsaj, közben könnyeim folytak, kezemmel pedig folyamatosan potyogó könnyeimet töröltem.

- Hé! – mosolyodott el Harry, majd átölelt – Az én dolgom lenne nőiesen sírni…

- Kösz – dünnyögtem orrom alatt, felkuncogott, majd lágyan hajamba túrt.

- Én szoktam így hisztizni, mikor összeveszem Alice-el – kuncogott tovább – Megpróbálok segíteni. Apránként lehet tudok kölcsönadni

- Mit értesz az apránként alatt?

- Ötven-hatvan fontjával – sóhajtott fel – Ezt csak a kurvulásból kaparom össze

- Kis mocskos szájú – sóhajtottam fel, majd átöleltem derekát, és teljesen belé bújtam. Akkor elég jól kereshet, ha ebből összeszed ötven-hatvan fontot, viszont akkor tényleg nagyon rosszul mehet az üzlet is, ha nem tud biztosítani ötven fontot.

- Sajnos ez van, a kényszer nagy úr – mondta suttogva, majd tincseimmel kezdett játszadozni. Sorban tekerte fel ujjaira a hosszabbnál-hosszabb tincseket, bár ezzel igazán csak én tudnék szórakozni. Az ő haja hosszabb, puhább, és nos…őszebb is, bár még nem vészes.

- Tudom… Köszönöm! Örök adósod maradok… Nem is tudom mivel háláljam meg – sóhajtottam felhasába, majd elváltam tőle, hogy szemeibe nézhessek. Nyugodtnak tűnt, legalábbis nyugalmat sugárzott. Engem is megnyugtatott némiképp.

- Csak…maradj velem örökké, élj velem, neveljünk gyereket! Ez több volna, mint hála… - nézett komolyan szemeimbe, bólintottam.

- Rendben… A tiéd vagyok, ameddig csak élek, leszek a gyerekeid apja, szeretni foglak és egész életemben hálás leszek neked, minden kérésedet teljesítem – mondtam szemeibe nézve, mosolyogva. Felemelte jobb kezét, majd arcomra vezette, lágyan megsimított, közben végig szemeimbe nézett. Lassan közelebb hajolt, majd megcsókolt, én pedig rögtön viszonoztam, sőt, átvettem az irányítást, amit nagyon élvezett.

Rögtön átdugtam nyelvemet, majd lágyan kezdtem masszírozni nyelvét, közben hátáért nyúlta, és eldöntöttem a kanapén. Lábai közé másztam, amiket persze rögtön szétnyitott. Mindkét kezét hajamba vezette, hogy ismét tincseimmel tudjon játszani, míg én bal kezemmel végigsimítottam oldalán. Megremegett alattam, majd hirtelen le is lökött, így a padlón kötöttem ki.

- A lányok! – sikított fel – Szedd össze magad, drágám, Alice szeme olyan mint a sasé – mondta miközben felkelt, majd lenézett rám. Értetlenül néztem utána, ugyanis szépen kecsesen, fenekét rázva fogta magát és otthagyott a nappaliban.

- Tényleg ribanc vagy… - morogtam orrom alatt, majd feltápászkodtam a szőnyegről.

- Tessék? – fordult meg szemöldökét felvonva.

- Semmi – legyintettem megfogva fenekemet, majd jó erősen meg is markoltam, direkt bepucsítva felé – Nagyon fáj ám

- Képzelem drága, de engem fenék markolással nem hatsz meg – mondta karba font kezekkel, majd egyik szemöldökét felfonva mosolyodott el.

- Oh, markoljam ezt? – kérdeztem én is huncutkodva, majd jó erősen rámarkoltam farkamra, majd kéjesen felnyögtem egyenesen szemébe nézve. Megnyalta száját, majd leengedte kezeit is. – Keményedik, édes – nyögtem még egyet, majd elvettem kezemet és benyúltam nadrágomba, hogy most már teljesen megtudjam markolni magam, anélkül, hogy bármiféle ruhadarab választaná el kezemtől. Tényleg keményedtem, elég gyorsan. Valóban ki vagyok éhezve már, mindig az ,,igazira” vártam, olyanra akinek nem egy éjszakára kellek.

Folyamatosan húzogattam kezemet le és fel farkamon, közben elnyílt ajkakkal sóhajtoztam Harry szemeibe nézve.

- Jól van, nem bírom – sóhajtott fel, majd szinte hozzám rohant. Megragadta kezemet, majd szinte elrángatott a lenti WC ajtajáig. Kinyitotta, majd belökött rajta. – Mit szeretnél? Szexet?

- Beelégszem egy szopással is – vontam vállat – Lesznek benned elegen ma este

- Köszi, ez jól esett ám – mosolyodott el pillanatra – Ülj le a WC-re – sóhajtotta vággyal megtelve, én pedig tettem amit kért, terpeszben leültem a WC-re. Rögtön letérdelt lábaim közé, majd kezeivel kioldotta nadrágom és kicsit lejjebb ráncigálta, utána alsómból szabadította ki büszkeségemet. Felsóhajtottam, végre megszabadult ,,fogságából” a kicsike. – Hatalmas vagy – sóhajtott fel, majd mindenféle nyalakodás nélkül bekapta egész hosszomat. Szám elé kaptam kezem, nehogy hangosan ordítsak fől, másik kezemmel pedig hajába túrtam.

- Uramisten! Neked aztán van szád! – nyögtem fel, még mindig számat fogva. Természetesen nem tudott válaszolni, helyette leengedett torkán és úgy szopott tovább, akár egy csecsemő úgy cuppogott farkamon.

Ki-be jártam szájában és torkában, folyamatosan hangos  és mélyről jövő nyögések hagyták el számát, közben Harry tincseivel játszadoztam. Mikor meghúztam egy-egy tincset morgott, de engedelmesen szopott tovább, mindenféle öklendezés nélkül. Orra néha már hasamat súrolta, olyan szinten leengedett torkán. Fejemet nem vetettem hátra, látni akartam, ahogy csukott szemmel szopik, miközben kezeivel lágyan cirógatja derekam.

- Harry! Nem kell sok! – nyögtem hangosan – Ahh! Igen, ez az! – nyögdécseltem tovább – Oh, oh…gyerünk! – mondtam nyöszörögve, majd mivel nem bírtam ezt a lassúságot amivel kínzott megmarkoltam haját, mire felszisszent, majd én kezdtem el diktálni a ütemet, bár éreztem, hogy kicsit kényelmetlen a hirtelen váltás, tűrt és szopott. – Édesem! – nyögtem ismét tenyerembe, majd éreztem, ahogy megremegek. Egy hatalmas ordítás közepette élveztem szájába, és nem is engedte, hogy rögtön elhúzzam fejét, engedelmesen lenyalt mindenhol, csak utána vette el fejét. Száját nyalogatva nézett fel rám, de még így is ott gyöngyözött állán nedvem, amit nem ért el nyelvével. Felhúztam magamhoz hajánál fogva, majd lenyalogattam szájáról saját nedvemet, végül csókban forrtunk össze. – Isteni voltál –

dünnyögtem szájába, felnevetett.

- Gyakorlat teszi a mestert – vont vállat, majd felkelt. Kicsit nyöszörögve ült fel ölembe, majd vállamra hajtotta fejét, még én átöleltem derekát – Öregnek érzem magam – sóhajtott fel.

- Nem vagy az – mondtam fenekébe markolva – Miért érzed magad annak?

- Fáj a derekam, ősz vagyok, egyre öregesebben öltözködöm – sorolta kicsit szomorkodva – De legalább még szopni tudok

- Oh igen, az nagy szerencse ám – kuncogtam fel – Menjünk, nem sokára jönnek a lányok – veregettem meg derekát, majd megvártam míg leszáll rólam.

Pár perc múlva már a konyhában vártunk a lányokat, akik hamarosan meg is érkeztek, hála Zayn-nek, aki ugye ma még marad, elvégre olyan szívesen látják a képét. Ellie rögtön apjához rohant, aki kicsit nyökögve kapta ölébe a nagylányt, majd puszit nyomott arcára. Alice ezen persze csak szemet forgatott, Diana pedig táskáját letéve sétált be a konyhába.

-Szia Louis! – köszönt nekem mosolyogva – Mit főztél?

- Ma semmit, de készítettem pár szendvicset apáddal, mindjárt kiveszem – mosolyogtam le a kislányra, ekkor nővére is megjelent.

- Ne mondd, hogy nem volt időd – mondta lekezelően, majd leült az asztalhoz.

- Hála nekem nem volt ideje, ugyanis folyamatosan takarított segítség nélkül, még én csak nyugodtan dolgozgattam – mondta Harry kicsit erősebben szólva a lányhoz, majd letette Ellie-t, aki rögtön az asztalhoz sietett és leült a két lány közé.

- Dolgozni – forgatott szemet – Jól tudjuk, hogy vége a cégnek

- Azért ne fesd az ördögöt a falra! – szólt rá rögtön apja – Ne legyél kárörvendő

- Anya megmondta, nem tudom miért vagy így felháborodva – vont vállat lekezelően Alice, apja morgott egyet.

- Olyan jó, hogy anyád mindent tudott! – mosolygott rá a lányra – Csak szart dolgozni vagy besegíteni bármiben, hadd dolgozzon a férjem, azért van! Ha már nem szeret dolgozzon szakadásig! – kezdett el szinte kiabálni.

- Harry… - néztem rá fél szemmel, de csak leintett.

- Elegem van abból, hogy két éve mást sem csinálsz, csak anyázol! ,,Anya ezt mondta, anya azt mondta”, drágaságos virágszálam, anyád azért tudta ezt, mert ő előre eltervezte, hogy csődbe viszi a cégem! Csak hát időközben jó apa lettem és már késő volt! Inkább begyógyszerezte magát, mintsem a szemembe nézve azt mondja ,,Sajnálom!” – ordított teljesen kikelve magából. Ezek szerint mégsem volt olyan jó asszony és a vége felé már nem is igazán kedvelték egymást, bár amilyen szeretettel beszéltek róla, ezt nem néztem volna ki belőle.

Alice szeme könnyes volt, ideges volt, rágta a száját és kaparta az asztalt még a két kicsi csak lehajtott fejjel ült.

- Utállak! – ordított fel a lány sírva, majd felpattant az asztaltól – Tönkre tetted anyát, miattad halt meg! Mert egy rohadt buzi vagy!

- Állíts magadon, vagy kiteszlek! – ordított vissza apja.

- CSÖND! – kiáltottam el magam, mire mindenki rám kapta tekintetét. - Ülj le Alice, egyél, lakjál jól és menjél fel a húgaiddal fürödjetek le! Maga pedig szedje össze magát! – mondtam mutatóujjamat felemelve – Nem érdekel senkit sem a múlt! Fájni fog, még világ a világ, mert egy anyát nem lehet pótolni, de még mindig jobb, mintha eldobott volna titeket magától! Mindegy miért halt meg, vagy, hogy gondolt-e rátok, ő akart titeket mikor megszülettetek! Apádnak pedig jár a tisztelet, mert annak ellenére, hogy biszex igen is ragaszkodott anyátokhoz! Maga pedig tisztelje annyira a lányait, hogy nem vág ilyet a fejükhöz! – magyaráztam sorban mindenkinek, miközben kivettem a hűtőből a szendvicseket és az asztalra tettem a hatalmas tányért.

Nem akartam okoskodónak tűnni, mindössze segíteni szeretnék.

- Mit tudsz te erről… - sóhajtott fel Alice, majd elvett egy szendvicset a tányérról.

- Hidd el, sokat – sóhajtottam.

- Mi történt? – kérdezte érdeklődve Diana, hatalmas barna szemei rajtam állapodtak meg és csak néztek engem.

- Anyám kitett, az apám pedig miattam halt meg, elég, ha ennyit mondok – néztem végig a lányokon, majd Harry felé fordultam, aki csak karba font kezekkel durcáskodott, rám sem nézett csak száját rágta. Lehet felidegesítettem, de sajnos igazam van. Ne csodálkozzon, hogy Alice dacol, hogyha így bánik vele.

Bookworm | Larry | One-Shot | Neco-chan (+18)

Sziasztok!

Nehezen elkészültem a kért one-shottal. Remélem nem lett túl rossz, vagy elsietett, de nem valami kézenfekvő téma volt, sosem írtam még ilyet, és kicsit át is alakítottam a sztorit, remélem nem baj. Így lerövidítve is 14! oldal lett, azaz majdnem két résznyi one-shot. :o

Nos, maga a +18-as rész most szerintem jobb lett, mint szokott, remélem ti is így gondoljátok :D Bele kell még ebbe jönnöm, nem nagyon írtam ezelőtt ilyeneket...

Nos az oldalra ki lett írva, hogy szinte minden INAKTÍV, azaz KÉRLEK NE KÉRJETEK tőlem semmit! Sem design-t, sem fejlécet, sem one-shotot, sajnos szeptemberig nem is találkozunk ugye... DE! jó hír, a Supressing 11. része már kész, és nagyon jóra és cukira sikeredett! :3 Mondanám, hogyha jön sok-sok komi, akkor kiteszem, de nem mondom, mert lehet akkor sem tenném ki, tartom magam a tervhez ;)

És nem tudom a Loaded Gun-nak lesz-e egyáltalán folytatása, majd rákérdezek Hope-nál, ha véletlen nem jönne össze, akkor sem haragudnál rám, Noémi? :( Vagy igen? Mindenesetre megpróbálunk valamit ketten összehozni.

Viszlát a következő one-shotig, illetve szeptemberig!

Kellemes olvasást!

Lau

Harry

Imádom a könyvek jellegzetes poros illatát. Imádok különböző történeteket olvasni és azon elmélkedni hogy a szerző mégis hogyan ötlötte ki az adott szereplők tulajdonságát. Imádok elmerülni a szereplők világában, ahogy az adott férfi vagy nő szerepébe képzelem magam. Imádok befeküdni az ágyamba egy bögre meleg tea társaságában, majd csak elveszni a fejezetekben. Ha lehetne naphosszat csak olvasnék és olvasnék, de sajnos a gimnázium az fontosabb, mint az olvasás, így csak hosszú tanulás után van időm pár órára elmerülni egy-egy könyvben.

De most a sulinak vége, nyár van, nekem pedig semmi egyéb dolgom nincs, mint olvasni. Csak az az egy problémám van, hogy kifogytam a könyvekből, így kénytelen vagyok meglátogatni Mrs. White-ot a könyvtárban, hogy kikölcsönözzek több tíz könyvet. Nekem nem tart sokáig egy könyvet elolvasni, így ide több tíz könyv kell.

A napom szokásos módon telt, felkeltem, ettem, felöltöztem. Sok dolgom nincs, a nővérem intéz mindent, azaz ő takarít, mos, főz, én pedig, mint kistestvér meg vagyok kímélve. Örömmel használom ki az időd és olvasok ilyenkor.

Mint most is. Könyvem utolsó pár oldalát olvasgattam szomorúan, mert tudtam ez az utolsó könyv, amit még nem olvastam, ez után kölcsönöznöm kell. Hirtelen nyílt az ajtó, majd nővérem toppant be, már díszbe öltözve. Mindenféle kérdezés vagy kopogás nélkül toppant be és ült le mellém az ágyra, kicsit morcosnak tűnt.

- Úgy őszintén, nincs sok hasznod – szólalt meg hirtelen – Már délután egy van és még mindig nem csináltál semmit – rebegte Gemma, tudtam, hogy szeretne valamit, mindig így kezdi, hogy nem vagyok jó semmire, de valamivel hasznosság tehetném magam. Gemma pár évvel idősebb nálam, vagyis ő már egyetemista, így túl sok ideje nincs, sem itthon, sem a lakbérletében, úgy szerez magának időt, hogy kikönyörög pár dolgot.

- Mit szeretnél? – tértem rögtön a lényegre, majd becsuktam befejezett könyvem és levettem szemüvegemet.

- Menj el itthonról, kérlek! Jönne ide Jake, hadd legyek vele kettesben! – szemei könyörgőn figyeltek, még száját is lebiggyesztette – Csak pár óra, öcsikee! Tudod, hogy szeretlek!

- Egy szerencséd van, hogy úgyis a könyvtárba igyekeztem – sóhajtottam fel, majd kikeltem az ágyból. – Csak ne legyetek hangosak, nehogy átjöjjön a szomszéd! – kacsintottam rá, majd már vettem is cipőmet. Gemma szemet forgatva kelt fel helyemről, majd kiment a szobámból. Mosolyogva távoztam én is birodalmamból, majd kisiettem a házból. Természetesen telefon, pénztárca nálam volt, így ha meg is éheznék tudok majd venni magamnak valamit.

Gyorsan szedtem lábaim, nagyon esőre állt az idő, bár aztán ki tudja mit hoznak ezek a sötét fellegek? A város szinte sötét volt az esőfelhőktől, a szél erősen fújt, sós szag terjengett, így szinte már biztos voltam abban, hogy esni fog előbb, vagy utóbb. A könyvtár nincs messze, igazából a szemben lévő utca, rögtön az első bolt. Kicsike épület, de tele van jobbnál jobb és izgalmas könyvekkel. Az öreg nő is nagyon kedves, legalábbis velem az, sosem panaszkodott még anyámnak sem.

Besétáltam kicsike épületbe, ahol a nénike a pultnál ücsörgött. Mosolyogva mentem oda a pulthoz, majd vártam, míg a nő észre vesz.

- Csókolom! – köszöntem a nénikének, ugyanis nem igazán akart észrevenni, nagyon elmerült a gondolataiban.

- Szervusz, Harry! – köszönt mosolyogva. – Már el is olvastad a könyveket?

- Igen, ma olvastam el az utolsót. Holnap visszaküldöm anyával

- Oh drágám, ráérsz még! Egy hónapra kaptad a könyveket – legyintett egyet. – Vannak új könyvek is, nézd csak, annál a szekrénynél, nézd meg őket! – mutatott az egyik polcok szekrényre, én pedig bólintva egyet köszöntem el, és sietettem oda a polchoz. Rengeteg új könyv volt. A legtöbb viszont nem érdekelt, A szürke ötven árnyalata, ez volt az a könyv amin szemet forgattam. Semmi bajom nincs az erotikus, esetleg durva könyvekkel, de pár ismerősöm azt mondta ez paródia* könyv, szinte gúnyt űznek az egészből. Így nem is próbálkozom meg vele. Maradok inkább a Kathleen E. Woodiwiss könyveknél, bár ezek sem a legjobbak, például a Harry Potter könyveket szívesebben olvastam, de hát, na. Nekem ezek is jók lesznek. Elvettem hát egy könyvet, ami kivételesen a Harry Potter utolsó része volt, sajnos ez az egy rész nincs meg nekem, így nagy örömmel fogom elolvasni. Leültem az asztalhoz, ami a szekrény mellett foglalt helyet, majd kinyitottam a könyvet és nekikezdtem az olvasásnak.

Szinte faltam a sorokat, izgalmasabbnál-izgalmasabb történésekkel volt tele, teljesen felcsigázott, nem tudom egy pillanatra sem letenni a könyvet. Több órát töltöttem a könyvtárban, mire elolvastam a könyvet. Imádtam! Nem is gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, hogy Ron és Hermione együtt marad, vagy, hogy Harry túléli ezt az egészet. Nem Harry miatt kedvelem a könyvet persze, hiába vagyunk névrokonok, bár sokszor elképzelem, hogy én vagyok Daniel Radcliffe és száguldok a seprűn, mégsem ezért kedvelem. Maga a fantasy ragad magával annyira, hogy élvezem olvasni. Ahogy az író lehetetlen eseményekkel dúsítja az egész kis könyvet, igazi élvezet, izgalmas, szinte izgulsz, most vajon milyen varázslat jön?

- Hmm, Harry Potter? – hallottam meg egy magas, karcos hangot magam mögül, először azt hittem nő, de feltűnően más volt, olyan férfias csengése volt. Persze ezt csak akkor tudtam pontosan megmondani, mikor egy hirtelen mozdulattal megfordultam, és telibe lefejeltem a srácot. Rögtön homlokához kapott, majd meggörnyedt és hangosan szisszent fel. Ijedten kaptam szám elé a kezem, nehogy felordítsak, majd csak megrémülve néztem a fiút.

- Ne haragudj! Megijesztettél! – mentegetőztem rögtön, ő pedig csak legyintett.

- Azt hittem látsz. Bakker, nagyon kemény a fejed – sziszogott tovább.

- Bocs – vontam vállat – Ülj le ide mellém, meg ne szédülj! – mondtam sietősen, majd ki is húztam a mellettem lévő széket, ő pedig lehuppant mellém, így végre meg tudtam nézni hogyan is néz ki az áldozatom. Kisfiús arca volt, kis pufók, de viszont már borostás, így gondolom már a felnőttkor küszöbénél álldogál, szemei kékek voltak, akár a zafír, bár nem igazán láttam, mert a fájdalomtól összeszűkültek szemei. Haja rövid volt, fel volt zselézve, és világosbarna volt, nem tudom mihez hasonlítani ezt a barna színt, de gyönyörű volt, illett a kék szemeihez.