Sziasztok! :)
Régen jelentkeztem, és most sem résszel jöttem, hanem egy Larry képregénnyel, inkább a folytatásával. Ennek első részét (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9/1 fejezet) Zsoo fordította, és ez a képregény a RockitRocketé, mindent linkelek lentebb.
Nos, egyik írónőt sem értem el, de szerintem nyugodtan vehetjük úgy, mintha Zsoo-tól vettem volna át, elvégre nem élek vissza az írónő rajzaival.
Nos, ez 13 kép és még kb. az első része is 13 és szerintem én is ketté fogom szedni a részeket, úgy ahogy Zsoo tette. Majd meglátom, hogyan haladok a fordítással. Egyébként a nyelvezete annyira nem nehéz, sokkal inkább értelmesen és röviden megfogalmazni. Illetve a szerkesztés. (van 3 angol mappa és van 3 magyar mappa. Egyikből megnyitom, a másikba mentem.)
Szóval, itt a 9/2 fejezet! Egyébként még a 10. és a 11. is fent van. Igyekszem suli előtt végezni velük. (Tök jó gyakorlás egyébként, csak néhány szóhoz kellett a google fordító, pl rögtön a harmadikhoz, mert egyszerűen nem találtam meg mit jelent a bissing, szóval ez lett, szerintem így is élvezhető)
Na, de. Elég is belőlem! Remélem nektek is tetszik majd!
UI: Ami várható még a nyáron: Flame and moth, katonás, kicsit fantasy Larry. Oldalt kint van.
Kellemes olvasást!
Lexa
Eredeti tumblr:
RockitRocket
Előző fordítója:
Zsoo
Előző rész:
9/1. fejezet.
Harry az iskolaújság fényképésze, Louis a futball csapat kapitánya. Harry soha nem értette meg, miért utálja Őt az iskola sztárja. Ki volt szolgáltatva Louis-nak, aki folyamatosan nevetségessé, kétségbeesetté tette. Bármit megtett, hogy elkerülje a megaláztatást. Akkor miért kezdenek szikrák repülni, mikor megkérik, hogy készítsen képeket a csapatról a közelgő nagy meccsig.