Dirty Laundry | 0. nap

Sziasztok!

Egy fordítással jelenzkezek, ami bár VLD fandom, olyan is érteni fogja a sztorit, aki nem ismeri a sorozatot, mert ez attól független. Tehát csak egy történet a VLD szereplők neveivel. Első fordításom, úgy tessék hozzáálni a dologhoz! Én már elolvastam ez a csodát, nagyon tetszett, nagyon érzelmes, van benne humor is, úgy gondoltam megéri lefordítani.

10 napból áll, illetve 11, mert a 0. nap. Elég hosszú részek, kb. 9-10 oldalasak, de lehet némelyik hosszabb. És mivel van egy másik szorim is A feláldozhato (KATT), ezért ide ritkábban jönnek részek, legrosszabb esetben 1-2 havonta. 

A Dirty Laundry modulban mindent megleltek!

 Kellemes olvasást!

Csoportbeszélgetés: Lance perverzebb, mint Shiro

Tagjai: Firelord (Keith Gyeong), choke Me Daddy(Shiro), President Taquito (Lance Sanchez), Pidgeon (Pidge Holt), Hunky Munky (Hunk), princess fukboi killer (Allura)

14:14 - President Taquito

srÁCOK, SRÁCOK, SZÜKSÉGEM VAN A SEGÍTSÉGETEKRE

14:19 - Pidgeon

mivan

14:19 - President Taquito

elég NAGY segítségre lenne szükségem

14:20 – Firelord

Jézus ereje, nyögjed már

14:21 - President Taquito

BASSZA MEG A TELEFONOM MINDGYÁ LEMERÜL, AKÁRHOL IS VAGYTOK, MEGTALÁLLAK TITEKET

14: 22 – Firelord

Könyvtár, 2. emelet

Keith lezárta a telefonját, majd lecsúszott a párnázott székben, elég idegesnek tűnt.

− Lance hozzánk tart.

Shiro felnézett a laptopja mögül, ujjai megálltak a billentyűzet felett.

− Tanulni? Vagy Narutot nézni, mint múlt alkalommal? – Keith tökéletesen egyetértett a gondolattal. Jobban utálta a Narutot, mint bármely más animet.

Lance minden szabadidejét ezekre pazarolta. Keith már nem is tudja számon tartani azt a rengeteg alkalmat, mikor Lance rajzfilmjeit nézte, legtöbbször japán felirattal és rengeteg sikítozással.

− Segítséget vagy mit akar – osztotta meg mindent tudását, majd vállat vont. Pidge elég hallhatóan felnyögött, úgy tűnt duzzog a laptopja képernyője mögött.

− Fogadok, hogy megint elvesztette az ID-ét. Mindig nekem könyörög, hogy keressem meg az iskola rendszerében.

− Ez nem…hogyismondjam, illegális?

Pidge arcán ördögi vigyor terült szét.

− Csak ha elkapnak.

− Akárhogy is – váltott témát Keith –, elég bizonytalan a problémában.

Pár perc múlva Lance hangos sírását hallották a könyvtár másik oldaláról. Keith látta, ahogy Lance hisztérikusan előbukkan a könyvespolc takarásából, de olyan hirtelen, hogy majdnem lecsapott egy lányt és a könyvtárost. Keith kuncogott, ahogy a könyvtáros leszidta Lance-t, az idős nő hegyes ujjával fenyegetőzött. Mikor a nő nem figyelt, Lance gyorsan átsurrant hozzájuk. Lance jóval hangosabban, mint a szabályok engedték, lecsapta tenyerét az asztal lapjára, majd sírni kezdett.

− Kínos helyzetbe kerültem!

− Mi újság? – kérdezte Shiro, miközben összeszedte a Lance által lesöpört papírokat és könyveket.

− Mi újság? MI ÚJSÁG?! Elmondom én mi a kibaszott újság!

Keith felnyögött, majd lecsukta a laptopját.

− Ha azt mondod, a légkör, esküszöm arra a kibaszott istenre—

− Nem! – rogyott le Lance a negyedik szabad székre. – Nos, valójában igen, de nem ez az újság! Az újság az én Abuelám¹! Meglátogat minket karácsonykor!

Keith halálos tekintettel mérte végig a fiút.

− És? Csak a nagymamádról van szó. Szereted őt, meg miegymás.

− Persze, hogy szeretem! – emelte égnek a kezeit Lance. – Éppen ez okozza a legnagyobb problémát!

− Összezavarodtam.

Lance előrehajolt, kezeit végighúzta az asztal lapján.

− Itt van a probléma. Na, már most, én ugye biszex vagyok…

− Tudjuk. És itt nem fogod befejezni.

− …és ugye tudjátok, hogy ezt elmondtam a szüleimnek a második évben? Nos, először a családom reakciója egy nagy ,,Fúj!” volt, de mostanra szarnak az egészre.

− Hogy jön ez az egész a nagymamádhoz?

Lance Keith ajkaira helyezte a mutatóujját, hogy elhallgattassa és folytathassa a mondanivalóját.

− Még nem végeztem! Egy idő után a családom és a kibővült családom is hozzászokott a helyzethez. ,,Az oké, ha a faszt szereted, Lance! Randizz, akivel csak akarsz!” De az Abuelám? Ő nagyon ellenzi a dolgot. Rohadtul.

− Hogy a faszt szereted?

− Igen! – sikította Lance, miközben borzongás futott végig a hátán. – De ez ennél összetettebb. Elég mérges, amiért egy barátnőmet sem mutattam be neki. Ő olyan – Lance hirtelen akcentust váltott, hogy a nagyanyját tudja utánozni. – Chiquito², te még egy gyönyörű nőt sem mutattál be nekem! Olyan jóképű fiúcska vagy, már régen nők hadai kellene, hogy a lábaid előtt heverjenek!

Keith felhorkant.

− Igen. A nagymamádnak valóban fogalma sincs semmiről.

Lance morgott egyet, majd Keithez vágta a hozzá legközelebb eső könyvet.

− Ez nagyon fontos, szóval ne legyetek köcsögök, és hallgassatok végig, csak öt percet kérek!

Keith védekezőn maga elé emelte a kezeit.

− Jól van, jól van.

− Na, szóval… - Lance még egyszer utoljára Keith felé pillantott. – Ahogy mondtam, az Abuelám. Elvárja, hogy egy lányt vigyek haza karácsonyra. Szóval találnom kell valakit, aki a barátnőm lesz karácsonyig.

− Ez miért probléma? – csúsztatta Pidge szemüvegét az orrára. – Mármint eddig is hazamentél barátnő nélkül. Ez a karácsony miért másabb?

Lance arcára kiült a félelem.

− Hát… − Nyelt egyet, majd hirtelen felpattant. – Én valami…olyasmi… um…

− Nyögjed már! – kiáltott rá Keith, mire elnyert pár mérges pisszenést a könyvtárostól. Kezdte unni Lance igencsak homályos sztoriját.

Lance mély levegőt vett, majd várt egy kicsit, amíg a könyvtáros eltűnik a közelükből. Olyan halkan beszélt, hogy azt éppen, hogy suttogásnak lehetett nevezni.

− Azt mondtam anyunak, hogy a barátomat viszem haza magammal.

Keith nem tehetett róla, nevetni kezdett.

Lance lecsúszott a székben, fejét hátradöntötte, az orra hegye egyenesen a plafon felé mutatott. A halántékát dörzsölte, eközben Keith még mindig a keze takarásában nevetett.

− Ezt mondom. Egyedül fogok meghalni!

− Nem fogsz egyedül meghalni – mondta komoly hangon Shiro, miközben egyik kezét Lance vállára helyezte. – Biztos vagyok benne, hogy egy csomó ember arról álmodozik, hogy veled randizhasson.

Egy hangos, vidám horkantás közepette Keith is megszólalt:

− Aha. Száz-százalékig biztos.

Lance fel sem vette Keith megjegyzését, túlságosan eluralkodott rajta a pánik ahhoz, hogy érdekelje.

− Úgy értem, hogy a pokolba fogok magamnak pasit találni két kibaszott nap alatt? És hasonló? Igazából úgy gondoltam ha „barátot” mondok a „barátnő” helyett, az majd baró lesz. Egy pasit könnyebb magad mellé találni, nem? Csak meg kell kérnem rá valamelyikőtöket. De aztán eszembe jutott az Abuelám! És ő homofób! És ahogy rágta a fülem! És olyan rémes és passzív agresszív és… - A hajába túrt, háta kiegyenesedett és megfeszült az idegtől.

− Jézus, csinálj egy pasi-kereső hirdetést craigslisten³! – Pidge ujjai csakúgy siklottak a billentyűzet felett, szinte teljesen elmerült az esszéjében.

− Isten ments! Túl sok ott a különc. – Lance jobbra fordította a fejét, majd hatalmas kiskutyaszemeket meresztett Shiro-ra. – Shiro, eljönnél velem a családom házába karácsonykor és eljátszanád, hogy a barátom vagy? – könyörgött Lance, közben lebiggyesztette az ajkát, kezeit úgy kulcsolta össze, mintha imádkozni készülne. – Kérlek?

− Nagyon sajnálom – kezdte Shiro kedves tekintettel, mintha megkönnyebbült volna. – Már elígérkeztem Allura családjához karácsonyra.

Lance morgott valamit az orra alatt, mielőtt Pidge-hez fordult.

− Mi a helyzet veled? Gyerünk, Pidge, nem tudnánk…?

− Kizárt! – Pidge hangja őszinte és ellentmondást nem tűrő volt. Felállt, majd elpakolta a könyveit és laptokját, tételeit egy nagy zöld táskába pakolta. Úgy tűnt, Pidge-nek elege lett a könyvtárból a mai nap.

− És mi van Hunkkal? – folytatta Lance, most megragadta a lehetőséget. – Ő biztos, hogy segíteni fog rajtam!

Pidge betolta a székét, majd a hátára kapta a táskáját.

− Jelenleg esélytelen. Hunk nővére Hawaii-n megy férjhez, szinte biztos, hogy erre most nem tudod rávenni.

− Bassza meg! – Lance teljesen kiborult, tenyerét ismét az asztal lapjára csapta. – Srácok, akkor most mit tegyek?

− Kérd meg Keitht, úgysem megy el az egyetemről karácsonykor.

Keith a neve hallatán felnézett a telefonjából.

− Hm? Szükséged van valamire? – Nem igazán figyelt rá, ami még sebezhetőbbé tette Pidge tervét.

− Na, szóval – motyogta Pidge, szinte hallani lehetett, ahogy fejében kattognak a fogaskerekek. – Nem mégy sehova karácsonykor, igaz?

− …Igeeeen? – Keith lassan válaszolt, érezte, hogy terveznek valamit. – És?

Pidge arcán ördögi vigyor terült szét.

− Tehát semmi nem tart vissza attól, hogy eljátszd Lance barátját karácsonykor!

− Várj, mi van? – kiáltotta Keith undorodó pillantásokat vetve Lance felé. – Isten ments! Semmiképpen sem, kibaszottul semmiképpen!

Minden jelenlévő, kivéve Keitht − aki őszintén szólva elég feledékeny − észrevette Lance arcán húzódó, pirosodó foltot. Élénken vibrált barna bőrén, és bárki meg tudta volna mondani − kivéve persze Keitht −, hogy Lance zavarban volt, és nagyon nem tetszett neki az ötlet.

− Nem gondolhatod komolyan, hogy ez egy jó ötlet… − tiltakozott Lance felé fordulva. – Úgy értem, meg fogjuk ölni egymást!

Lance dadogott.

− P-persze, hogy nem vagyok oda az ötletért! – Megragadta az alkalmat, kereste a helyes szavakat, nehogy valami hülyeséget mondjon.

− Ez a legelbaszottabb ötlet, amit Pidge valaha is kitalált és…

− Jobb, mint a te hülye terveid, Lance.

− …higgy nekem. Nem akarom ezt csinálni. De hát… − Lance nyelt egyet és még vörösebb lett, már ha ez lehetséges. – Te vagy az egyetlen lehetőségem.

Keith nem hitt a fülének.

− Nem.

− Kérlek?

− Nem.

Lance gyorsan felpattant, megkerülte az asztalt, majd letérdelt Keith elé. Shiro nevetett a tenyere takarásában, és Lance arcáról és eltűnt a piroskás folt. – Könyörgöm?

Keith magában káromkodott, majd elfordította a fejét, hogy ne kelljen Lance szánalmas könyörgését látnia.

− Ki van zárva, Sanchez. Inkább meghalok.

− Kéééérleek! – könyörgött Lance a magánhangzókat évekig elnyújtva. – Bármit megteszek!

Ez a kijelentés felkeltette Keith érdeklődését, felvonta szemöldökét. Lance Sanchez már sokkal tartozott neki, így ez nem is hangzott olyan rosszul.

Keith lassan beszélt és megnyújtotta a szavakat.

− Bármit? Bármit a világon?

− Ezek az én perverz barátaim. – Pidge sarkon fordult, és olyan messzire ment az asztaltól, amennyire csak lehetséges. – Én húzok innen, mielőtt Lance leszopná Keitht!

Pidge intett egyet feléjük, mielőtt a könyvtár lépcső felé indult. Megfordult a lépcsőn, majd hirtelen el is tűnt, valószínűleg megtalálta Hunkot.

− Nem erre gondoltam – mondta Lance, majd visszafordult Keith-hez. Felállt, majd hátrált pár lépést. Mostanra mindkét fiú elpirult.  – Valami olyasmire, hogy egy hétig mosom a szennyesed, vagy hasonló.

Keith azonnal fejet rázott.

− Ez egy szörnyű üzlet. Én többet mondanék, mondjuk egy egész havi szennyest. Esetleg kettő. Vagy akar három.

Lance felüvöltött.

− Micsoda? Ez túl sok! Nem fogom mosni a te ronda alsóneműidet két teljes hónap…

− Lance – Ezúttal Shiro beszélt, laptopját és táskáját az asztalra helyezte. – Ez egy remek üzlet. Én elfogadnám. – Lance éles pillantásokkal sújtotta, amit Keith nem igazán értett. Pár pillanat erejéig a két fiú csöndes társalgást folytatott. Végül Lance Keith felé fordult, megrándult az ajka. Nyilvánvaló volt, hogy utálja az egészet.

− Ám legyen.  Két teljes hónapon keresztül ingyen mosom a szennyesed, cserébe két hétig  eljátszod, hogy a barátom vagy. Megegyeztünk?

Keith egy pillanatig hezitált. Megéri ez neki egyáltalán? Lance egy igazi seggfej, és nem biztos benne, hogy ez a hamis randizással is együtt jár. De az ingyen szennyes az ingyen szennyes, nemde?

− Rendben, megegyeztünk.

Istenem, hogy Keith ezt mennyire meg fogja bánni!

———

December 15., Kedd

− Jézus, mennyi szart hozol még magaddal?

Lance előbukkant a csomagtartó takarásából, most már minkettejük cuccával tele volt.

− Két hét, Keith. Én már tapasztalt vagyok ebben.

Keith morcosan pillantott felé.

− Te semmiben sem vagy tapasztalt.

Lance feje ismét eltűnt a csomagtartó mögött, és ismét folytatta a poggyászai nevetséges igazgatását.

A kocsi kicsi volt és rohadt öreg, egy ronda Corolla még 1987-ből. Lance büszkén dédelgette, és az ő ,,Kicsi Hölgyének” hívta. Egyértelmű volt, hogy Lance semmit sem ért az autókhoz, ezt bizonyította ez a rondaság.  Három horpadás, rengeteg karcolás, és ronda árnyalatú bézs.  Keith nem tudta elképzelni, hogy ebben az izében utaznak majd egészen Arizónáig.

Tizenkilenc óra Lance-el. Tizenkilenc szörnyűséges, hosszú, nevetséges óra. Ez egyezerszázötven percet jelentett Lance-el, a megállapodásával, meg a kellemetlen zenei ízlésével. Ez magába foglalja a kulcsfontosságú énekléseit, az óránkénti vizelésiingereit, és az elhatározásit, hogy mit fog enni a McDonaldsban minden egyes étkezésnél. Keith közel volt a halálhoz, érezte.

− Azt hittem, hogy mindig az választja a zenét, aki éppen vezet – említette meg Keith az oregoni határnál, mikor helyet cseréltek. Már három órától úton voltak és Keith már valami mást akart hallgatni, ami nem Beyonce, Kesha vagy Nicki Minaj. Miért nem hozott magával fejhallgatót?

− Nem – mondta Lance erősen megnyomva a szó eleji ’n’ betűt. Elhelyezkedett az ülésben, majd hátradöntötte a támláját. – A kocsi tulajdonosa választ zenét. És hát az én volnék, én vagyok a tulajdonos.

− Nos, ez a szabály hülyeség.

Keith nem is mondott mást, csak reménykedett benne, hogy Lance elalszik és ellophatja majd a csatlakoztatóját.

Keith terve bevállt, Lance-t valóban megviselte az öt órás vezetés. Miután Keith végighallgatta már negyedik alkalommal Beyonce-tól a ’Halo’-t, Lance kidőlt. A párnájára nyáladzott, ami a kocsi ablaka és a feje között pihent, közben hangosan hortyogott.

Boldog másfélórányi vezetés volt Lance horkolásával, és a kedvenc zenéjével, ami halkan szólt.

− Mm… − motyogta Lance a párnájába, miközben letörölte álláról a nyálat. – Mennyi az idő?

Keith felsóhajtott, ahogy realizálta, hogy vége a boldog békességnek most, hogy Lance felébredt.

− Nézd meg az órát!

Lance az analóg órára pillantott. Este kilenc óra harminckilenc perc. A szemét törölgette, akár egy kisgyerek, hogy visszakapja mindennapi kinézetét, majd undorodva húzta fel az orrát.

− Mi van? – kérdezte Keith.

− Depeche Mode-ot hallgatsz? – motyogta Lance, felült a székében, most már teljesen ébren volt.

− Igen, és?

Lance felhorkant.

− Ez kibaszott ciki. Depeche Mode a nyolcvanas évek emo zenéje.

− És a te zenéd nem ciki? – gúnyolódott Keith, miközben szemet forgatott. – Beyonce-t hallgatsz. Mi vagy te, egy anyuka, aki harmicas évinek végén jár?

Lacne úgy sóhajtozott, mintha Keith egy szentségtörést mormolt volna el.

− Beyonce egy gyönyörű ajándék az emberiség életében! Hogy-hogy te ezt nem így gondolod?

− Oh, istenem! – nyögte Keith, közben erősen markolta a kormányt. – Olyan buzi vagy!

− Micsoda? Te vagy a buzi! Én biszex vagyok!

Keith tiltakozásra nyitotta a száját, de nem tudott semmit mondani. Ebben az egyben igaza volt Lance-nek.

Egész éjjel úton voltak, két óránként helyet cseréltek, hogy a másik tudjon aludni. Megegyeztek a veszekedés után, hogy mindig az választ zenét, aki éppen vezet, így Keith diadalittasan hallhatott Depeche Mode-ot és Pet Shop Boys-t. Betett néhány modern számot is, MCR-t és Panic! at the Disco-t, Lance mindegyiket ismerte, de mindet nevetségesnek találta.

Őszintén szólva, a Lance-el való utazás az este nem volt olyan rossz. Amikor az egyik ébren volt, a másik aludt. Nem kellett beszélgetniük, ami azt jelentette, hogy vitatkoztak és nem tettek egymásra csípős megjegyzéseket. Keith szeretett a fényszórók csíkjában vezetni, és a kocsi halk zümmögése és Lance egyenletes légzése egyfajta nyugodtságot teremtett.

Plusz, Lance édes volt, mikor aludt. Nem volt seggfej, mikor csöndben volt, ahogy hosszú szempillái a bőrére simultak egészen ártatlannak tűnt. Kivéve persze ha nyáladzott, Keith nem tehetett róla, ilyenkor olyannak tűnt, mint egy magas és sovány kisgyerek.  

Miután megálltak a McDonald’snál reggelizni hat óra negyven perc tájékán, már mindketten teljesen éberek voltak. Lance vezetett, most már Arizónában, a főúton Phoenix mellett.

Lance megpróbált mondani valamit, de Keith nem értette, mert a szája tele volt McGriddle szendviccsel.

− Haver, nem értem mit mondasz, ha tele van a szád.

Lance lenyelte a falatot.

− Azt mondtam: Tervet kell készítenünk. A határokkal kapcsolatban,  a csókban meg egyéb dolgokban.  

Keith túl gyorsan nyelte le a reggelijét, így az égette a torkát.

− Jézus… − A narancslevéért nyúlt, majd kortyolt egyet. – Micsoda?

− Határok – ismételte Lance. – Mikor a szüleim házában leszünk.

− Igen, ezt felfogtam. Úgy értettem, csókolóznunk is kell?

− Igen?

− Bassza meg, ezt komolyan mondod?

Lance nem vette le a szemét az útról, miközben beszélt, de annyit Keith is levett róla, hogy nincs oda az ötletért.

− Ez benne volt a munkaköri leírásban. Az álbarátom vagy. Ez tartalmazza a hamis csókokat, a hamis öleléseket, hamis összekulcsolt kezeket. Meg kell győznünk a családomat, hogy oda meg vissza vagyunk egymásért.

− De én nem vagyok oda érted! – Keith hangosabban nyilvánult meg, mint kellett volna. Ő nem volt oda Lance-ért, még egy millió év múlva sem lett volna rá képes. Lance káros volt, ellenszenves, hangos és túlságosan féktelen volt, nem Keith ízlése.

Lance készen állt, hogy lefejelje a kormányt.

− Ez nyilvánvaló, idióta. Éppen ezért hamis.

Keith átgondolt minden okot, hogy miért is ment bele ilyen hülyeségbe. Eredetileg nagyszerűen hangzott. Ingyenes hely karácsonyra, ami ingyen ételt és egy gyönyörű házat jelentett, és valószínűleg rengeteg dolgot kell majd csinálni, ahelyett, hogy két hétig Overwatchon játszana. Két hétig mossák majd a szennyesét, és Lance anyukája állítólag remek szakács volt.

De csókolózni? Lance-el? A száján?

− Mindegy – kezdte Keith, elővette a telefonját hogy megnézze milyen messze vannak még  Mesa del Caballo-tól. – Megcsókollak, azt hiszem. De csakis a családod előtt, megértetted? Ez az, amit kifejezetten a szüleidnek tartogatunk.

Lance egyetértően bólintott.

− És…ott van még az Abuela-probléma is.

Ekkor Keith is kapcsolt, ez igen nagy probléma lehet.

− Ő homofób, igaz? Hogy fog reagálni?

− Nem vagyok teljesen biztos benne – vallotta Lance. – Még soha nem mutattam be neki egy barátomat sem. Ő egy barátnőt akarna igazán megismerni.

− Oh, istenem, milyen zűrzavarba kerültél!

Lance meghökkent.

− Igen, tudom, elbasztam! Próbálom megoldani, de őszintén szólva szeretném ezt lerendezni a nagymamámmal egyszer s mindenkorra. Előbb vagy utóbb, de úgyis meg kéne tennem, szóval azt hiszem, ez egy jó dolog.

Keith meglepődött. Nem várta, hogy Lance éretten áll a dologhoz, már ha tudta milyen éretten hozzáállni valamihez.

Keith pár pillanatig hallgatott, az ablak felé fordult és figyelte az elhaladó tájat.

− Szereted a mamádat, igaz?

Lance azonnal válaszolt.

− Persze, hogy szeretem. Az Abuelám.

− Szóval… - Keith nyelt egyet. – Szóval a jóváhagyását kéred.  

− Még szép.

− Akkor miért viszel haza egy fiút, ha mamád egy lányt akar látni?

Keith Lance felé pillantott, várta a válaszát. Nagyon fura volt a szeretetről és a családról beszélni. Keitnek sosem jutott ki ezekből a dolgokból.

− Talán mert az én érzelmeim is számítanak? – Lance összevonta a szemöldökét. – Nem tudom, ugyanúgy szeretem a fiúkat, mint a lányokat, ez egy olyan dolog, amit neki el kell fogadnia. Ha igazán szeret engem… − Lance hangosan káromkodott, ahogy letért az útról. – Mi a francért mondom én ezt el neked? Ez fájdalmas, érzelmes, és kibaszottul fura. Kényelmetlenül érzem magam. Váltsunk témát!

Keith boldogan váltott.

− A transzformerszed hülye. − Meghúzta a kicsi Optimust, amely az autó tükrében lógott. Ezután visszatértek a veszekedések, a két fiú azon vitázott, melyik dísznek van igazi tapadási szintje.

Keith soha nem vallotta volna be, de kedvelte a kis figurát. Hülyének érezte a témát, de belül örült, hogy visszatértek a rendszeres ütemhez. A kapcsolat és beszélgetés a személyes dolgokról nem az ő stílusuk volt.

¹Nagymama

²Minden sejtésem szerint unokát, vagy kicsikémet jelent

³Egy nevezetes hirdetőoldal az USA-ban